Ajax-loader

Az ​okos emberek lexikonát tartja kezében a kedves olvasó. Azokét, akik a világ és az emberi lét értelmén szoktak gondolkodni. Az ókorban bölcseknek hívták őket. A régi Görögországban szinte mindennapi foglalkozás volt a bölcselet. Szophosznak nevezték a bölcseket, akik szinte ellepték Athén főterét a demokrácia hajnalán. Egyszer azután megjelent egy igazi nagy bölcselő, aki úgy határolta el magát a hétköznapi bölcsektől, hogy azt állította magáról: ő nem bölcs, csupán kedveli a bölcseletet. Nem szophosz, hanem philoszophosz vagyok – mondta Szókratész. Tőle származik tehát a filozófus szavunk.
A tartalmi meghatározást finomítva ez a könyv tehát a bölcsességet kedvelők lexikona. A bölcsességet azonban sokkal többen kedvelték – mellesleg űzték is -, mint ahány filozófus létezett. A természet és az emberi lét általános problémáin sokoldalúan lehet gondolkodni. Az ókori görögöknél például sok olyan okos ember élt, aki majd minden oldaláról meg tudta közelíteni e problémakört. A csillagászat, a logika, a matematika, az esztétika, az etika, a társadalomszervezés, a szociológia irányából egyaránt. A 15. század környékén, a reneszánsz korában feltűntek még egyszer e sokoldalú gondolkodók, akiket ma már a polihisztoroknak nevezünk.
Mára azonban szerteágazott a gondolkodás tudománya. Minden ágnak jelentős képviselői voltak és vannak, akik azonban valamilyen szállal kötődnek a klasszikus bölcselethez. Ők is helyet kaptak e kötetben. Tehát nemcsak a bölcselők és bölcsek, a filozófia jelesei kerültek lapjainkra, hanem a logika, az etika, a szociológia, a politológia, az embertan, a csillagászat, a matematika, a biológia, a kémia, a fizika, a pszichológia és számos más tudományág képviselői, akik az eltelt több évezred alatt adtak valamit a filozófiának.
Nincs benne mindenki, természetesen. Európára koncentráltunk. Más világrészek nagy gondololkodói csak érintőlegesen kerülhettek e gyűjteménybe. S a bekerültek tevékenységének ismertetése is szűkszavú, a lexikonszerűség szabályait szem előtt tartva. Életrajzi adat viszonylag kevesebb szerepel e könyvben. Többet szólunk a nevezett személy gondolkodásának jellemzőiről. A jelentősebb személyek címszavai végén megadjuk főbb műveinek címét. Ezt ajánljuk olvasásra azoknak, akik többet akarnak tudni egy-egy jeles gondolkodóról.
A könnyebb érthetőség érdekében összeállításunkat kiegészítettük fogalomtárral is.

Kapcsolódó könyvek

Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

5.0
átlagos pontszám i
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ

Címkék

Kollekciók