Ajax-loader

További értékelések

Az alábbi értékelések a Moly.hu-ról származnak. A Rukkola értékelésekhez kattints ide.


Bélabá
5.0/5

Azt ​kell megállapítanom, Ottlik Géza Európa-klasszis író! Ez a regénye is nagyon tetszet, habár szerintem az Iskola a határon az már világklasszis teljesítmény. Tehát a Hajnali háztetők olyan igazi hangulatos, jól megírt, kerek, keretes történet 1956 az eleje és a vége, de a regény fő cselekménye 20 évvel korábban, vagyis 1936-ban játszódik. Tetszett, az elejétől magával ragadott és nem eresztett.. Noha már megint akaratomon kívül beleszaladtam a prostikba. Ez a téma úgy látszik nagyon vonz a könyvekben… Na, mindegy, még annak is jó hangulata volt 1936-ból. A korabeli Pestet is bejárta a főhős, aki egy festő és a regény címét a képéről kapta. Ottlik hasonlóan hangulatosan mesél, mint a nemrégen olvasott Bernardo Bertolucci könyvben az olasz rendező tette. Nos, ez a könyv is filmadaptáció, nagyon képszerű. Olvasás közben az is felmerült bennem, ha ezt a könyvet odaadnánk egy tetszőleges nemzetbeli európai könyvbarátnak, bizonyosan csettintene az ujjával, hogy:Ez igen! Én így voltam ezzel ma is, az Iskola után, ennek tükrében merem kijelenteni az első mondatomat. Arra is gondoltam, hogy nem lehetetlen, hogy ezt a regényt a Nobel-díjas Modiano is olvashatta, ugyanis van egy Bizsu nevű mellékszereplő Ottliknál. Egy lapra téve mindezeket, jelest adok (4,7), mert nagyon meggyőző, hangulatos könyv. Igazi magyar vagyis európai szépírás. Ezután még inkább kedvet kaptam Ottlik könyveihez, egészen remek író, másoknak is ajánlom!


eme
5.0/5

Mondtam ​már, hogy szeretem Ottlikot? Mármint az írásait. Nemcsak külön-külön, hanem úgy egyben, az egész szövedéket, az egész végtelenül gondosan, tudatosan, aprólékosan megmintázott írói univerzumot. A visszatérő alakokat, történeteket, kérdéseket, árnyalatokat, színeket, nézőpontokat – és azt az állandó, láthatatlan, néha titokzatos és megfejthetetlen ólomsúlyt, amely ott lapul a mélyben – megingathatatlanul.

Hajnali háztetők – lírai, költői, dallamos, hangulatos címe… minek is? A művészen átszűrődő, hatemeletnyi magasságban, arccal a falnak fordulva, remegő térddel, behunyt szemmel tapasztalt, inkább csak elképzelt valóságnak? Vagy az emlékek mozaikdarabjaiból kirakott képnek? Radírlopás, számolócédula-gyűjtés és katonaiskola, estélyek és lebujok bohém világában átélt, árulások és hűség szálaival összegubancolt barátság és szerelem – szerelmek. Át- és átcímzett, átnevezett, nehezen megfogható, még nehezebben megnevezhető valóság.
Egy tiszta őszi hajnalban nyújtott hősies és nevetséges látvány. Halász Petár ég és föld között való egyensúlyozása. Az a pont, ahol a portré címét nem külső, hanem belső kényszer alakítja. „H. P. arcképe, két feleségével” „Égi és földi szerelem”-mé, majd „Hajnali háztetők”-ké szublimálódik egy múló, de önmagával azonos pillanatban.
Aztán kivirrad. Petár némiképp kijózanodik, és amellett a személy (és élet) mellett dönt, amely mellett őszinte, fesztelen lehet, és megengedheti magának, hogy hanyagul ne vigyázzon arcvonásaira. Kártyatrükkök, szélhámosságok, laza nemtörődömség és titkok övezik körül. Meg szabadság. Bébére meg marad a festés és címadás, a képekbe és szavakba öntés komoly feladata, a tépelődés, a távolságteremtés, a kikényszerített megalkuvások…

Szinte túl könnyednek, lazán természetesnek látszik ez a hosszabb novellányi kisregény. Olvasmányos, lektűrszerű, finoman, elegánsan laza. Közben meg csupa megkomponáltság. A csevegő felszín alatt, a mélyben a tőkesúly csendjét hallod. Összesűrítve ott van benne élet és művészet, valóság és emlékezés, valóság és fikció, távolságtartó tárgyilagosság és érző, értő személyesség, barátság és szerelem, a Kormorán a fiúkkal a Balatonon. Minden, ami Ottlik, és ami majd Ottlik lesz.

Márai (A gyertyák csonkig égnek), Szerb Antal (Utas és holdvilág), Schiller (A kesztyű) – egy pár mű, amelyet a Hajnali háztetők kapcsán is emlegetnek. Érdekes összevetések, párhuzamok lehetősége. Számomra még az is érdekes, hogy míg az előbbi kettő nem tudott közelebb férkőzni hozzám, Ottlik műve annál inkább. Még nem sikerült megmagyaráznom magamnak, miért.


Lunemorte
5.0/5

Ülök ​görnyedten a székemen és azt kérdezem magamban némán, miért is nem ismertem eddig ezt a kiváló írót? Nyilván hallottam már róla, de az édes kevés…Ottlik Géza egy új jelenség volt számomra, kicsit talán Márai jutott eszembe erről az írásról. És amilyen rövidke, olyannyira ütős, megragadó, elbűvölő történet ez.
Megismerkedhetünk Magyarország XX. század eleje-közepe hangulatával, kis történelmével, de leginkább az emberi érzelmeken, lelkeken van a hangsúly.

Hogyan képzeljünk el egy barátságot két férfi között? Betartható-e egy esetleges ,,vérszerződés"? Vagy csak gyerekmese az egész? A múlandó női szépség vagy a női megértés, barátság a fontosabb? Miért? Külön lehet-e választani a kettőt? Létezik-e sírig tartó hűség és szerelem? A reménytelen szerelem is szerelem vagy csak időfecsérlés? Megváltozhat-e egy ember jelleme és mennyire? Gazdagként hihetünk-e szegényebb emberek szavában?

…a hajnali háztetőkön végigmásztam és visszatértem én…Mássz te is egyet Ottlik Gézával! ;)


fióka
4.5/5

A ​cím varázslatosan szép. Mert minden azért van, hogy beleélhessük a sajátunkat, így én is saját hajnalaimat és háztetőimet. Talán ezért is az egyik legfontosabb komponense minden alkotásnak a cím. Ha az jó, akkor a közönség máris el van bűvölve. Ezért is adtam fél csillaggal többet erre az előzetes folytatásra, mint amennyit érdemelne.
Ottlik, de mégsem Ottlik, könnyedebb, jól megírt, olvasmányos, kellemes, Petár semmit sem változott, de talán mégis, Bébé az örök Bébé és nagyon furcsa mindezt úgy olvasni, hogy tulajdonképpen az Iskola a határon elődje. Holott a folytatása. Annak ellenére, hogy vannak pillanatai, nem éri fel a főművet. Ettől eltekintve érdemes elolvasni.
(Az egész címadásról meg eszembe jut a kanonizált művészetek kanonizált magyarázóinak kanonizált magyarázata a mindenféle címekről és arról, amit elkövetőjük érzett abban a pillanatban, amikor az érzeményeinek megfelelően elméje szüleményét odabiggyesztette vezérlő csillagul a MŰ fölé és hát nagyon nevetek.)


Úgy ​vélem, mindannyiunk életének megvan a maga HalászPétere.
Egy ember, aki nem dolgozik, nem csinál semmit, hanem szinte – nem is szinte, hanem teljesen – agresszív módon kiköveteli magának a jussát. Ami neki jár. A világtól, az élettől, mindenkitől.
Aztán az ilyen ember mellett persze mindig ott van valaki, aki fizet, aki megoldja a problémákat, aki eltart, aki kitart. Mindenféle módon és értelemben.
Ez a valaki persze többnyire nő, hol egy, hol kettő, hol éppen annyi, amennyi éppen kielégíti az óhajokat-sóhajokat, számlákat.
Jelen esetben két nő van porondon. Hol egymás ellen, hol egymást észrevétlenül is kisegítve.
Persze csak ők szeretnek, őket nem. Ők a kihasználás igazi, ősi tárgyai.
De úgy tűnik, hogy ez nekik jó.
Mert előugrik az anyatigris, a megmentő, a meggyógyító, a majd én megváltoztatom gondolat, ami életformává növi ki magát.
Aztán mintha ez nekik is jó lenne.
Akkor legyen. Éljenek mindhárman, hiszen semmitmondó életükkel senkit nem zavarnak. Csak támogatják az örök HalászPétert.


Lazacc
5.0/5

Ilyen ​"barátom" nekem is volt, mint Bébének Halász Petár…
De szerintem mindenkinek az ismeretségi körében megtalálható ez az élősködő típus, aki valahogy mindig megtalálja a maga “gazdaállatát”.


dorcika
4.5/5

Nagyon ​szeretem Ottlik stílusát. Olyan szépen ír, csak úgy peregnek a szavak egymás után, és valahogy ez egyensúlyban van a cselekménnyel, egyik sem megy a másik rovására. Itt az Iskola a határonból megismert Halász Petár életéből kapunk néhány mozaikdarabkát, persze Bébé tolmácsolásában. Kicsit mélabús, személyes történetekkel tarkított korrajz a 30-as évek Budapestjéről. (És nekem sok újdonság is volt benne, például álmomban se gondoltam volna, hogy a taxi ennyire általános dolog volt már akkor, vagy hogy a kicsit is jómódú embereknek telefonra is telt. Az én családom a kilencvenes évek elején kapta az elsőt…)
Remélem, Ottlik Medvéről is írt könyvet, azt is szívesen olvasnám.


Teetee
5.0/5

Milyen ​gyönyörű cím az, hogy Hajnali háztetők.
És milyen gyönyörűek lehetnek Budapest hajnali háztetői.
És szép ez a történet is. Olyan természetes, olyan érthető. (Végül is minden csak az emberi kapcsolatokról szól.)
Asszem, szeretem Ottlikot.


ekphrasis
4.0/5

Bár ​Bébé megpróbál hűvös, kívülálló, érett pozíciót felvenni, az egész novellát átlengi a várakozás, hogy Petárból mégis-mégis ember lesz, hogy kezd magával valamit ebben az életben. Az Iskolához képes nyilván csak “körülírás”, a Mű, ott és akkor született, ez csak egy IaH körül keringő holdacska, de mivel azt is szereti az ember, ezt nem veszi zokon; szeretem Ottlik hangját, jó.
(Aki cselekményt és akciót vár egy könyvtől, az inkább menjen szélesvásznú kommerszet nézni a plázákba. Mindent a maga helyén…)


morin5
5.0/5

Ottlik ​odateremt a Balatont szelő Kormorán fedélzetére, egy tojáslikőr mellé a Raguzába, radírlopó tettestársnak a papírboltba, Alisz táncestélyére, de főleg Halász Petár hídjai és háztetői fölé.
Olvasod, elképzeled, megéled, elvégre – Bébé szerint – "valamit csak kell csinálni az embernek az életben”.


← Vissza a könyv adatlapjára


Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

6.7
átlagos pontszám i
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ

Címkék

Kollekciók