Könnyednek látszó kisregény. Néhány ecsetvonással elénk varázsolja a 30-as és az 50-es évek Magyarországát. Halász Péter életművész (szélhámos? csaló?) életének epizódjait egy róla festett képe apropóján meséli el Both Benedek (Bébé). Bár előbb jelent meg, mint a regény, az “Iskola a határon” néhány szereplőjének felnőtt életéről szól ez a történet. Izgalmas megfigyelni a két műben megtalálható átfedő motívumokat. Rátóti Zoltán remek előadását hallgatva módunk van megismerni Ottlik nézeteit szerelemről, barátságról, hűségről, árulásról és nem utolsó sorban a művész és a művészet feladatáról.
Kapcsolódó könyvek
Rideg Sándor - Indul a bakterház
"Regényemben mindössze arról teszek bizonyságot, hogy egy szekérderéknyi vidámság jobban élteti az embert, mint száz vagon keserves sóhajtás és ugyanannyi szomorúság... Jelen munkámat annak idején azért írtam, hogy olvasóimat megajándékozzam a szertelen vidámság és nevetés örömével és ez alkalomként szolgált nekem arra is, hogy támadást intézzek a határtalan butaság világa ellen, amelyet tiszta szívből utáltam." Rideg Sándor
Szabó Magda - Ókút
Hajdani házunk udvarán számtalan apró kavics tarkállott egy sarokban. Ha esett, felfénylettek a kövecskék, amelyek mi mások lehettek volna, mint drágakövek, mentem volna minden zivatar után kincset gyűjteni, csakhogy tilos volt. Apám, anyám elmondta, a kert kavicsos sarkában valamikor ókút volt, amelyet réges-rég betemettek már, mégsem szabad megközelíteni, mert az ókutak álnokok, a föld bármikor megnyílhat a ráhágó alatt, s már zuhan is: behörpöli a mélység. Nehéz fogadalom volt, de álltam, megígértem, hogy kerülöm a sarkot. Én nem rettegtem az ókúttól, hanem vágytam belé, azt gondoltam, csodálatosabb élmény aligha lehet a lassú süllyedésnél, a látható kutak varázsa is vonzott, hát még az ilyen láthatatlané, amelynek bármi lehet a fenekén. Bármi, esetleg önmagam, én állok odalenn, a törpekirály aranyrudat kalapál, én meg ránevetek saját magamra. Persze nem szegtem meg a szavamat, mintha már akkor tudtam volna, amit csak mostanában értek meg, hogy az én szüleim egész életükben mindig megpróbáltak megvédeni engem valami általuk sem ismert, de születésemtől gyanított veszedelemtől, s megpróbálták előre kiszabni leendő útjaimat, nagyjából úgy, mint egy középkori térképész, aki tisztázatlan földrajzi helyzetű országokban busafejű, nem megbízható jelleműnek ábrázolt gyíkszerű figuráknak a térképre festésével iparkodtak jelezni: itt esetleg sárkánnyal találkozik az utazó. Apám már nem érte meg, míg főfoglalkozású író lehettem, anyám igen, de akkorra már tudta, nemhogy egy fogadalom, semmi sem tudja majd életveszélyes pályámon semlegesíteni az alkotót munkára kényszerítő és kitalálhatatlan szakmai helyzetbe hozó vágyat, hogy elmondja mindenkinek, amiről úgy érzi, tilos hallgatnia. Mikor ezeket a sorokat írom, már senkim nem él, akinek szava megállíthatna, maga az ókút sincs, új épület alapozása tüntette el. Pályámat hivatalosan 1945-ben kezdtem a Magyarok-ban megjelent első, komolyan vehető verssel. Ott állok a szakma ókútja fenekén, senki szeretete nem szól rám, holott a hajdani intelem nem volt balgaság, az alkotás ókútjában bármi történhetik az alkotóval. Bármi. De persze mindegy, hogyne volna mindegy. Sem apám, sem anyám, aki retteghetne, utolsó családtagomat, Konstantint, a macskát, aki az írógépem mellé gömbölyödve kilenc termékeny éven át figyelte, mit kopognak a billentyűk, tegnap váltotta meg kivédhetetlen szenvedésétől a kegyes altatás. Akár táncolhatok is az ókút tetején, nem riasztok meg vele senkit, mert nincs is senkim, csak a mindent megőrző emléke a gyermekkor abszolút biztonságának, a háznak, ahol nem volt határvonal valóság és látomás között, ahol két elvetélt író házasságából megszülettem, felnőttem és megpróbáltam rögzíteni életem első tíz esztendejének irreálisan gyönyörű, boldogítóan abszurd szereplőgárdáját, színpadképét és kulisszáit.
Kurt Vonnegut - Az ötös számú vágóhíd
A könyv részben az író személyes emlékén alapul; amerikai hadifogolyként Drezdában élte meg a hírhedt 1945. februári bombázást, amelynek során a város nagy része és 150 000 ember elpusztult. Az író sajátos technikája: az idő felbontása és a háromsíkú cselekménybonyolítás magasabb művészi egységbe foglalja a szerteágazó eseményeket.
Závada Pál - Jadviga párnája
A naplóformában írott regény, bár történetileg az elidegenedésről, közelebbről egy rejtelmes családi szövetség csődjéről tudósít, mégsem egyszerűen a széthullás krónikája, benne rések nyílnak a moralitás titkos rejtekeire, amelyek még az egész életre kiható nagy hazugságok idején is a tisztaság hajlékai maradnak. Ez a tragikus ambivalencia, amelynek következményei az emberi természet esendőségében erednek, a sors végzetszerűségével kíséri végig a történetet. Zaklatott vidék az események színtere is: a két vagy három emberöltővel korábbi hazai peremvidék, amúgy valójában a Kárpát-medence kellős közepe, ahol mindig is a dac viharai váltakoznak a rezignáció bénító szélcsendjével. A _Jadviga párnája_ jelentős alkotás, varázslatos elbeszélés, nyelvi erejénél fogva világos gesztus a klasszikus próza eseményei felé a kortárs irodalom bizonytalan hierarchiájában.
Babits Mihály - A gólyakalifa
Tábory Elemér, a regény hőse kettős életet él. Ha "fekete Álma" nem árnyékolná be az ébrenlét óráit is, "Sonntagskind" lehetne, a szerencse gyermeke, akinek kedvez a sorsa, s akiben a képesség is megvan a boldogulásra és a létezés örömeinek teljes átélésére. A szorongató éjszakai álmok s az álmok emlékei azonban győznek a valóság fölött, eltömik az öröm forrásait, félelmetes hatalmukkal átrendezik, megváltoztatják Tábory Elemér belső világát. A folyton megújuló álomkényszer megalázó sorsot rajzoltat a képzelettel, nyomasztóan, kínzóan teljeset, amely csak asszociációkkal kötődik a másikhoz, s mely sokkal több emberé, mint a másik. Tábory Elemér álmában előbb egy asztalosinas életét éli, akivel kegyetlenül bánnak, s aki a kegyetlenkedésekre maga is brutalitással felel, azután pedig napidíjas pesti írnokként tengődik - nélkülözések, félelmek, szorongások között - egészen az öngyilkosságig. A gólyakalifa a személyiség-megoszlás modern, világirodalmi rangú regénye, s egyben izgalmasan szép vallomás is az emberi elkötelezettségről, a szenvedélyre való belső készenlétről. "Mintha életem, s talán minden költő életének szimbóluma volna - írja Babits Mihály -, mely külsőleg simán foly, s csak belül gyötrődik, álmaiban."
Karinthy Frigyes - Utazás a koponyám körül
A szakadatlan hajszoltságban élő Karinthy furcsa tüneteket észlel magán 1936 márciusában. Füle egyre erősebben zúg, sőt egyenesen vonatok dübörgését hallja, egyre gyakrabban jelentkező émelygés és rosszullét környékezi. Az orvosi vizsgálatok kiderítik, hogy agydaganata van, melyet sürgősen operálni kell. Barátai, ismerősei - pártállásra tekintet nélkül - összefognak, és előteremtik a svédországi műtét költségeit. A budapesti értelmiség szinte egy emberként aggódik a népszerű szerző életéért, s napról napra várja Stockholmból a híreket. A lábadozó "Frici" már a kórházban elhatározza, hogy "erről az egészről" könyvet fog írni. A Pesti Napló-ban hétről hétre közölt folytatásokban a magyar főváros irodalmi és társasági életének hétköznapjai mellett kirajzolódik az életveszélyes betegség felismerésének, elfogadásának érzékenyen, szó szerint belülről ábrázolt lelki folyamata is.
Karinthy legismertebb regénye olyan sok szállal kötődik kora valóságához, hogy gyakran meg is feledkezünk regényszerűségéről. Arról, hogy ez a mű mégiscsak megkomponált, fiktív elemeket is tartalmazó alkotás, mely nemcsak a veszedelmes betegség kialakulását és kórtörténetét beszéli el, hanem a Gulliver-átiratok, az Utazás Faremidóba és a Capillária hagyományát is folytatja. S mindenekelőtt izgalmas, letehetetlen olvasmány, a tudás és emberség humorral átszőtt himnusza. Karinthy Frigyes mítoszokon és legendákon túl ajánlotta könyvét "a nemes, igazi tudománynak, mely soha nem volt olyan türelmetlen a babonával, mint vele szemben a babona".
Kosztolányi Dezső - Pacsirta
Pacsirta nagydarab, csúnya vénlány. Pacsirta Sárszegen él szüleivel, ahol egész évben hamuszürke por hull az utcákra, de a Magyar Király étterméből a pörkölt remek, paprikás illatát viszi a szél, és mulatás zaja, cigányzene veri fel az éjszakákat. Pacsirta szülei - kisvajkay és köröshegyi Vajkay Ákos és kecfalvi Bozsó Antónia - régóta elszoktak már e zajoktól. Maguknak élnek, csendesen. Áhítatos rajongással imádják, féltik egyetlen kincsüket: Pacsirtát, a csúnya lányt. Boldogok, elégedettek. Legalábbis ezt hiszik magukról. De egy napon, ennek a történetnek a kezdetén Pacsirta vidékre utazik a rokonaihoz. Egy hétig van távol a szülői háztól, és ez az egy hét elegendő arra, hogy könyörtelenül szembesítse Vajkayékat az igazsággal. Egy csúnya arcban felmutatni az emberi lét iszonyatos kegyetlenségét, az öreg házaspár néhány napjában a tömlöcbe zárt sorsok groteszk tragikumát - könnyű kézzel, halálos biztonsággal - ez Kosztolányi művészete, a Pacsirta halhatatlanságának titka.
Szerb Antal - A Pendragon legenda
Egy fiatal magyar tudós XVII. századi misztikusok után kutat a British Museum könyvtárában. Earl of Gwynedd, a Pendragon család feje meghívja várába, és Mrs. Eileen St. Claire, egy csodálatos fiatal nő, titokzatos gyűrűt küld az Earlnek az ifjú tudóssal.
Így kezdődik Szerb Antal egyedülállóan izgalmas, nagyszerű szatirikus detektívregénye, amely a legendákkal teli, varázsos walesi tájra viszi el az olvasót, ahol a képzelet szülte kísértetvilág a kor valóságos kísérteteivel ütközik össze egy hatalmas örökségért folyó izgalmas hajsza keretében.
A Pendragon legenda Szerb Antal sokoldalú tehetségének sajátos kifejezője. A homo ludens, a játékos ember, aki kirándul saját szférájából a tudománytól legtávolabbra eső könnyű, szórakoztató irodalom műfajába, és megtölti azt szellemének fényével, bebizonyítja, hogy fantasztikus és bűnügyi regényt is tud írni, sőt jobbat, mint ennek a műfajnak az iparosai. Mert ő közben magas színvonalú irodalmat is közöl, és bírálja, kinevetteti azt a sznob angol úri társaságot, mely oly nagyon fogékony a misztikumra. S ezzel tulajdonképpen ezeknek a műfajoknak a paródiáját adja.
Szabó Magda - Az őz
Az őz gyilkosok és áldozatok regénye. Gyilkolt Józsi, a Három Huszár kocsmárosa, és gyilkolt Encsy Eszter, a történet hőse, a színésznő: ki-ki a maga eszközeivel. De a két gyilkos mögött ott lapul a harmadik is, a legveszedelmesebb: a kor, amelyben a színésznő született, amely iszonyatba fullasztotta gyermekéveit, aknamezőre küldte Emilt, korai sírba a munkára képtelen, virágait babusgató édesapát, s örökre kipusztított Encsy Eszterből minden hitet, bizalmat, örülni tudást. Mindaz, amit az élettől kap, későn érkezik: sem siker, sem elismerés, sem pénz, még szerelem se váltja meg többé iszonyú önmagától. És Encsy Eszter, ahogy attól a társadalomtól tanulta, amelyben él, amely fölnevelte, öl: megöli az egyetlen embert, aki valaha szerette, és tettével halálra ítéli önmagát is. Az őz megjelenése idején 1959-ben úgy robbant, mint a bomba. Hermann Hesse ajánló sorai egyengették külföldi útját, azóta harmincöt nyelven olvasható. Én, aki írtam, ha elkerülhetem, nem olvasom: félek tőle. Pedig a nemzetközi sajtó akkor tanulta meg szülővárosom, Debrecen nevét, mert úgy értékelték: ...míg a történet gyilkosai és áldozatai megfutják pályájukat, a regény lapjairól az irgalmatlan szenvedélyek forróhidege fagyaszt-éget.
Csokonai Lili - Tizenhét hattyúk
„Én, Csokonai Lili löttem e nyívvel tellyes világra az 1965. esztendőben 17. septembris virradólag Csepel szürke lapályában, az igaz római hitben és hitetlenségben megmaradván hóttig.” Így kezdődik Csokonai Lili könyve. Regény és önéletrajz, látomás és valóság. Egy árván maradt lány sivár, profán kálváriája a mai ember számára szakrális nyelven. Nevelőapja kikezd vele, mennie kell, takarítónő lesz, szexről, szép ruhákról, illatszerekről ábrándozik, elveszti szüzességét, nős emberrel kerül viszonyba, később a test és a lélek csábításainak egyaránt engedvén a legkülönfélébb kalandokba keveredik. Egy lány a 80-as évek közepétől elkezdi mondani az életét. Az életünket. Reménykedjünk.
Karinthy Frigyes - Így írtok ti
Karinthy legismertebb, legnépszerűbb műve mindmáig az Így írtok ti. Ez a mű hozta meg számára az ismertséget, ezzel a könyvével aratta első igazi, nagy sikerét. A kávéházi játékokból, nemzedéktársainak kigúnyolásából alakult karikatúrasorozat idővel tudatos enciklopédiává bővült, s nemcsak a magyar szerzők arcképcsarnoka teljesedett ki, hanem világirodalmi és műfaji tematikával is gazdagodott. Máig ható sikerének titka, hogy Karinthy a célba vett írói egyéniség egész karakterét, az alkotói modor és modorosság torzképét rajzolta meg. Kötetünk a Még mindig így írtok ti méltán híres gyűjteményén túl a korabeli lapokban megjelent közlések legjobb gúnyrajzait is tartalmazza.
A sorozatot szerkeszti és a szöveget gondozta Fráter Zoltán.
Hajnóczy Péter - A halál kilovagolt Perzsiából
A hetvenes évek magyar prózairodalmának egyik legizgalmasabb alakja volt Hajnóczy Péter, akinek művei - ma már biztosan tudjuk - kiállták az idő próbáját.
Írásai a világgal - és részben az alkoholfüggéssel - való keserves küzdelemről szóló beszámolók: egyszerre precízen tárgyilagos és abszurd, helyenként pedig szürreális stílusban. A vendégszövegek beiktatásával, a filmes vágásokkal és a montázstechnikával megelőzte korát, s ugyanakkor példaértékű teljes kívülállása: ahogy az egyéni és művészi szabadság lehetőségeit kereste, s ahogy önmagát mintegy kívülről szemlélve számolt be a tragikus élethelyzetről, amely aztán korai halálhoz vezetett.
Hajnóczy nemcsak a XX. század második felének legnagyobb magyar "alkoholista írója" (bár kultusza részben ebből fakad), hanem a magyar próza megújítója is, aki sokféle írói hangot és narrációs technikát próbált ki experimentális szövegeiben - hogy aztán kikristályosodjanak belőlük a ma már klasszikussá vált művek: mint A halál kilovagolt Perzsiából, A fűtő, a Jézus menyasszonya, a Ki a macska?...
A Reményi József Tamás által válogatott kötetben az író legjelentősebb művei mellett egy kis ízelítőt kapunk a "kísérleti" írásokból is.
Ottlik Géza - Iskola a határon
Az író új regénye egyrészt szabályos diákregény, mulattató, néha tragikumba forduló diákcsínyekkel, ártatlan vagy borsos kamasztréfákkal, ugyanakkor jóval több is ennél: egy társadalom lélektani regénye. A Horthy-korszak leendő katonatisztjeinek neveléséről, a határszéli kadétiskoláról szól a regény, ahová az úrifiúkat küldik, hogy a legérzékenyebb kamaszkorban történő kínzatások és az embertelen fegyelembe való nevelés után legtöbben maguk is nevelőikhez hasonló kínzókká, fegyelmezőkké legyenek. Azaz: egy erkölcstelen társadalom áldozataiból ennek a társadalomban a védelmezői. Ottlik hitelesen és nagy művészettel ábrázolja ezt a testi-lelki terrort, aminek védtelenül ki vannak szolgáltatva ezek a kamaszok, és azt a folyamatot, amely odáig zülleszti őket, hogy ezt a természetellenes világot természetesnek és egyedül lehetségesnek fogadják el. A kadétiskola komor, baljós épülete a huszas évek ellenforradalmi Magyarországának szimbóluma - és a regény ennek a szimbólumnak társadalmi és erkölcsi tartalmát, valóságát mutatja be, ítéletet mondva fölötte.
Boris Vian - Tajtékos napok
A Boris Vian - életműsorozat kilencedik köteteként megjelenő Tajtékos napok kétségkívül a szerző legismertebb, legnépszerűbb műve. Ez volt az első magyar nyelvre lefordított Vian-regény (1969), és ugyanúgy, ahogy a világ minden táján, nálunk is villámgyorsan kultuszkönyvvé vált, s immár több mint negyven éve "kötelező olvasmánya" az újabb és újabb ifjú generációknak.
A Tajtékos napok nem csupán a XX. század "legmeghatóbb szerelmes regénye" (Raymond Queneau), hanem világunk tükre is, így aztán a könyv lapjain az élet szépségei - a szerelem és a zene - mellett szomorú és rút dolgokkal is találkozunk. Az ifjúkor biztonságos és gondtalan világát kényszerűen maga mögött hagyó Chloé és Colin, illetve Alise és Chick a gépnyulak, a hóvakondok, a gyilkos lótuszvirágok és a földből kinövő puskacsövek ijesztő univerzumába csöppen. A fiatal pároknak szembe kell nézniük azzal a ténnyel, hogy a felnőtt lét csupa kényszer (felelősség és munka), a szerelem és a boldogság pedig rémesen törékeny. Még szerencse, hogy mindezt Boris Vian meséli el nekünk, aki a történet legszomorúbb pillanataiban is képes megnevettetni minket.
" Hogy vagy? - kérdezte Chick.
- És te? - kérdezett vissza Colin. - Vedd le a ballonod, és gyere, nézd meg, mit csinál Nicolas.
- Az új szakácsod?
- Ő - felelte Colin. - A nagynénémmel cseréltem a régi szakácsomért, plusz egy kiló belga kávéért.
- Jól főz? - érdeklődött Chick.
- Úgy tűnik, érti a dolgát. Gouffé tanítványa.
- A kalapácsos gyilkosé? - rémüldözött Chick, s kis fekete bajsza tragikusan lekonyult.
- Ugyan, te tökfej, Jules Goufféé, az ismert ínyencmesteré!
- Ó, tudod, kérlek! Én... - szabódott Chick - ami engem illet, én Jean-Sol Partre művein kívül nemigen olvasok semmit.
Követte Colint a kőpadlós folyosón, megcirógatta az egereket, és menet közben néhány csepp napfényt tett az öngyújtójába.
- Nicolas - szólt Colin belépve -, bemutatom Chick barátomat.
- Jó napot kívánok, uram - mondta Nicolas.
- Jó napot, Nicolas - felelte Chick. - Nincs egy unokahúga, akit Alise-nak hívnak?
- De van, uram - felelte Nicolas. - Különben roppant csinos leányzó, ha meg tetszik engedni ezt a megjegyzést.
- Lerí magukról, hogy egy családból valók - jelentette ki Chick. - Bár, ami a mellkasukat illeti, látok némi különbséget.
- Az én mellkasom elég széles - mondta Nicolas -, az övé viszont az enyémhez képest merőleges irányban fejlett, ha az úr megengedi nekem ezt a pontosítást."
John Steinbeck - Édentől keletre
Steinbeck egyik legnagyobb és legismertebb regénye, az Édentől keletre egy család történetét mondja el az amerikai polgárháborútól az első világháborúig. A mű a Káin-Ábel-történet modern változata - két fiútestvér (Aron és Cal) kapcsolatát mutatja be egymással, az apjukkal, valamint gonosz és rosszerkölcsű anyjukkal. A regény az emberi választás jogát és felelősségét kutatja a jó és a gonosz harcában. A sokfelé ágazó és sokfelől egybefutó cselekményekből szinte határtalan körkép rajzolódik elő: a század eleji Amerika bonyolult társadalmi ellentmondásokkal zsúfolt, látványos freskója.
Két család története bontakozik ki a regény lapjain, s a Trask fiúk sorsa szorosan egybefonódik az író, John Steinbeck családjának sorsával. Át- meg átszövik a regényt a szerelem szálai: a bajt hozó, sötét erő testesül meg a gyalázatosan romlott Kate alakjában, s a történet végén egy erős, igaz érzés ragyog fel, két fiatal élet megváltó, boldog ígérete.
A gyakran komor színezetű eseményláncolat ellenére a mű végső kicsengése optimista: az Édenből kiűzött ember helyzete nem reménytelen, mert az akarata szabad, így győzhet a külvilág és saját lelke sötét hatalmain.
A regényből Elia Kazan rendezett nagy sikerű filmet 1955-ben.
Schäffer Erzsébet - Hol nem volt
Példaképe, Lázár Ervin írta róla:Istenáldotta tehetséggel egy sajátos, semmihez sem hasonlítható műfajt teremtett. Írásai olyanok, mint a szemünk előtt kinyíló virágok. Habkönnyűek és súlyosan fénylők.; Schäffer Erzsébet a Nők Lapja kivételes hangú szerzője. Írásai; most, ebben a kötetben is -, különös ötvözetei novellának, balladának, riportnak, levélnek, naplónak; Mint előző könyveit, ezt is azzal a bizalommal veheti kézbe az olvasó, hogy számíthat rá, lélektől lélekig tartó utazásokban lesz része.
Csák Gyula - Glemba
"Azt is gondoltam a továbbiakban, hogy engemet senki nem vádolhat, amiért most beszeszeltem egy cseppet, mert én amúgy rendes ember vagyok, és eltartom a családomat. Most is a családomért rúgtam be - erősítettem magamban az önvédelmet -, mert a feleségem akarta, hogy idejöjjünk házat venni, s én beleegyeztem, főképpen a gyerekek miatt, akinek szüksége van a büdös pesti levegő helyett az itteni levegőre és mozgástérre...
Ámde ennek az itteni letelepedésünknek minden terhét én viselem, s az is a terhek közé tartozik, hogy vedelem itt a rossz borokat a parasztokkal... Annyit azért felfogtam a maradék eszemmel, hogy hiba lenne a kocsmába mennem, hiszen vigyázni kell itt a jó híremre, viszont ott a drága Glemba... Jó bora van, szívesen adja, senki se tud róla... s különben is fontos odamennem, hiszen tisztázni kell, hogy mit is akar azokkal a zacskókkal, amiket állítólag ő adott a kezembe... Némi tévelygés után ráleltem a megfelelő útra, és hamarosan Glemba utcájába értem. Legnagyobb ámulatomra fekete Mercedes állt térdig érő vesszőkerítés előtt. Ez úgy meglepett, hogy egy ideig legyökereztem, és farkasszemet néztem a sofőrrel, s tartottam tőle, hogy elébem állna, ha be akarnék menni..."
Szabó Magda - A szemlélők
_A szemlélők_ - ha úgy tetszik - voltaképpen szerelmes regény, ám egymásba szerető, ezúttal még csak nem is fiatal hősei nyugati és kelet-európai szemléletük következtében nem egyesíthetik életüket: a jelenkori Montague és Capulet csak olyan kurta időre állapodhatik meg egymás mellett, amennyire egy madár költöző útján pihenni ereszkedik alá a lomb közé. Persze nemcsak szerelmes regény. Nincsenek kipreparálható, elidegeníthető, csak önmagukban egyedül jelentkező érzelmek, minden mindennel összefügg. Ebben a könyvben is.
_Szabó Magda_
Örkény István - Négykezes regény
"Hohó - szólalt meg Déry. - Álljunk csak meg egy percre. Fölpattant, elsétált a szőnyegig, lenézett a tóra, visszajött, és gondolataiba merülve az asztalra könyökölt.
- Mi bánt - érdeklődtem.
- Olvasd csak el, amit írtunk. Nem elég, hogy összevissza járnak a vonatok, mi még a badacsonyi sebest is késéssel indítjuk el a Déli vasútról. Mit fognak ehhez szólni a fejesek?
- A mi vonatunk tényleg öt perc késéssel indult.
- Őszerintük viszont nem ez a tipikus.
Egy ideig csak hallgattunk, töprengtünk.
- Tibor! Vegyük olybá, hogy a lelkes mozdonyvezetőnek sikerül behoznia a késést.
- Nem hangzik rosszul. Föltéve persze, hogy hőseink ezáltal elérik a Szigligetre induló hajót.
- El fogják érni - nyugtattam meg.
- Úgy véled, hogy ezzel eleget tettünk a forradalmi romantika követelményeinek?
- Eleget tettünk.
- Lehet - bólintott Déry. - De talán nem ártana, ha egy füst alatt egy kis önkritikát is gyakorolnánk.
- Az sem árt - mondtam, és fölvettem a tollat. - A második fejezet következik."
Hernádi Gyula - Borotvált tabló
"Tschallner hunyorogva áll a szoba közepén. A férfi megfogja a karját, végigvezeti a falak előtt.
Megállnak a tömeggyűlés képe előtt. A férfi a falra mutat.
- Keresse meg magát rajta! - mondja nyersen.
- Kérem, én nem lehetek rajta. - válaszolja Tschallner.
- Miért ne lehetne?
- Akkor én hadifogoly voltam Montenegróban.
- Montenegróban? - kérdi a férfi.
- Igen, Teplievóban, a negyvenhármas gyalogezreddel kerültem a fogságba.
- Akkor ismeri Boltzhard századost?
- Nem hallottam.
- Hogy is hívják Teplievóban a tábor mellett azt a nagy tavat?
- Kicsierka.
- Teplievóban nincs tó.
- Van, kérem, fürödni szoktunk benne.
- Na, jöjjön közelebb, nézze meg jól ezt a képet. Melyik maga rajta?
Tschallner odalép a kép elé. Elkezdi számolni a fejeket. Felnyomja az arcát az azonosulás vigyázó, puha szándékával. Rámutat egy nagyon apró, szürke pontra.
- Talán ez, kérem... - mondja halkan."