A ​szexus metafizikája

Szögyal Rinpocse - Tibeti ​könyv életről és halálról
SZÖGYAL ​RINPOCSE Nyugaton élt, nemrég eltávozott tibeti buddhista tanító összefoglaló munkája a haldoklásról és a halálról szóló tradicionális tibeti tanokat veti egybe a modern világ halálkutatásaival. A _Tibeti Halottaskönyv_ tanításait kiegészítve olyan átfogó képet ad életről és halálról, melyet a Nyugat eddig csak homályosan ismert. ___A tibeti hagyomány tanítása szerint a halál nagy lehetőség a megvilágosodásra. A halált követő folyamatban rejtett lényegünkkel találkozunk; ha erre felkészülünk, és végig tudjuk követni a folyamatot, akkor nagy lehetőség nyílik meg előttünk. A legbenső lényegiségünkkel való azonosulás révén tudatosak lehetünk életünkben, halálunkban, halál utáni állapotunkban és az újraszületések során. Ez igazán boldoggá teszi életünket és halálunkat, és így más emberek halálfolyamatában is hasznosak lehetünk. Emellett a különböző _bardó_k megismerése egyszersmind a megvilágosodás felé vezető út is. A megvilágosodás útja és a boldogság nem választható külön, hiszen a végső boldogság maga a megvilágosodás.

Friedrich Nietzsche - Az ​Antikrisztus
Nietzsche ​egyik legnagyobb vihart kavaró és megjelenése óta folyamatosan elemzett, támadott és védelmezett munkája, melyben a filozófus nem sokkal elméje elborulása előtt összefoglalta a kereszténységhez való ambivalens viszonyulását. A kötetet a fordító részletes tanulmánya kíséri és bőséges jegyzetapparátus segíti az olvasót.

Michel Foucault - A szexualitás története I.
"Aki a szexualitásról beszél, bizonyos mértékig kivonja magát a hatalom fennhatósága alól; megkérdőjelezi a törvényt; s ha csak egy csipetnyit is, megelőlegezi az eljövendő szabadságot. Aki szexuális elnyomásról beszél, az a prófécia jónéhány hagyományos funkcióját is feleleveníti... Csak így kapcsolhatjuk tapintatosan össze azt, amit - mert félünk a nevetségességtől és keserűséggel tölt el bennünket a történelem - másként dehogyis mernénk egymás mellé helyezni: a forradalmat meg a boldogságot; vagyis a forradalmat és egy másik, szebb, fiatalabb testet; a forradalmat és a gyönyört."

De Sade márki - Justine, ​avagy az erény meghurcoltatása
De ​Sade. A XX. századig nemigen illett beszélni róla. Stendhal és Baudelaire csak titokban lelkesedett érte, jóllehet utóbbinál egyértelműen kimutatható a hatása. A szürrealisták, főleg Breton hozták divatba, Apollinaire rajongott érte, s Bataille illesztette be művét az avantgard irodalomba. Az egyébként oly finnyás ízlésű Flaubert csodálatos filozófusnak nevezte, Camus egész fejezetet szentelt neki "Lázadó ember" című esszékötetében, az 1960-as évektől kezdve pedig a francia irodalom egyik legvitatottabb, központi alakja lett. Ki volt ez az ember, akinek a nevéből a szadizmus szó keletkezett, aki élete nagy részét börtönben töltötte, s akit mind a mai napig valami borzongató homály övez? Egy biztos: ő volt az, aki felfedezte, hogy a nemiség korántsem olyan idilli, mint azt akkoriban gondolni illett, rájött, hogy sötét ösztönök kapcsolódnak hozzá, sőt Freudot jó száz évvel megelőzve megsejtette, hogy a nemiség behálózza az ember valamennyi tevékenységét, belejátszik minden cselekedetébe. Sade nagysága a tagadásban van: gyilkos iróniával kezd ki minden morális kategóriát. Filozófiája ellene van minden olyan társadalmi rendszernek, mely korlátozza az egyént. Szinte valamennyi írásában az egyéni ösztönök létjogosultsága mellett tör lándzsát, az elfojtott vágyak kiélésének szükségességét hangoztatja. Justine című regényét sajátos kettősség teszi izgalmassá: az ájtatoskodó, bigott, álszent előadásmód és a mélyén izzó engesztelhetetlen gyűlölet, Justine szemforgató sopánkodása és a háttérben vigyorgó szerző sátáni káröröme. Ez emeli ezt a kis filozófiai mesét a XVIII. század remekművei sorába, Voltaire Candide-ja, Laclos Veszedelmes viszonyokja mellé.

De Sade márki - Juliette ​története avagy a bűn virágzása
De ​Sade márkiról mindenkinek van véleménye. Vagy elragadtatottan beszélnek, vagy elmarasztalóan nyilatkoznak róla. Még azok is, akik egy sorát sem olvasták. Mert provokatív volt, és írásai is szókimondóak. Munkássága fogalom lett az irodalomban, miként a nevéből is fogalom született. "De most már szükséges, barátaim, hogy magamról is meséljek egy kicsit... főleg ideje bemutatni fényűző életemet, hogy okolásul összehasonlíthassák húgom nyomorúságával, aztán vonjanak le ebből az összevetésből olyan következtetéseket, amelyeket bölcselmük sugall" - mondja regényének főhőse, Juliette, és amire utal, húgának története, de Sade Justine című könyvében olvasható. Mert a Juliette és a Justine ikerregények, viszont külön-külön is élvezhető és érthető alkotások. Együtt azonban többet jelentenek, éppen a Juliette által "javasolt" összehasonlítás miatt: mert míg a Justine egy ártatlan leány szenvedéseiről és meghurcoltatásáról szól, addig a Juliette története egy velejéig bűnös nő féktelen életélvezését és a bűnben való fetrengését mutatja be. Nem tipikus élettörténet ez. Előre elhatározott filozófiája van: "Őrizkedjünk az erénytől, hiszen a bűn az örökös győztes; rettegjünk a nyomortól, mert azt mindig megvetik. De üres zsebbel miként menekülhetnénk a balsorstól? Hát bűntettekkel! Vessük bele magunkat ebbe az elfajzott világba, ahol azok boldogulnak a legfényesebben, akik a legjobban értenek a csaláshoz; mi ne ismerjünk akadályt, csak azok a boldogtalanok, akik megmaradnak az úton" - mondja Juliette, mikor kikerül a zárdából, és híven tartja is magát ehhez az elhatározáshoz. E szerint fog élni. Megbecstelenített szüzek és kéjenc latrok övezik útját. Rájön, hogy a világon mindennek az embert kell szolgálnia. Céljainak megvalósításában tehát ugyanaz fűti, mint Stendhal Vörös és feketéjének Julien Soreljét: meghódítani a világot. Csak a tettei és az eszközei mások.

De Sade márki - A ​szerelem stratégiája
,,- ​Ó, Istenem! - mondta Franville, mikor Augustine bezárta a szeparé ajtaját, és rögtön magához is ölelte őt - nagy ég, mit akar ön? Kettesben önnel, uram, egy ilyen félreeső helyen... hagyjon, hagyjon, könyörgöm, vagy azonnal segítségért kiáltok! - Megfosztalak a lehetőségétől, égi angyal! - mondta Augustine, és Franville ajkára tapasztotta szép száját. - Most kiálts, ha tudsz, kiáltozzál, és rózsaillatú leheleted még hamarabb lángra lobbantja szívemet! Franville meglehetősen lanyhán védekezett; nehéz komolyan haragudni, ha az ember az első gyengéd csókot váltja az imádott lénnyel. A vérszemet kapott Augustine fokozta az ostrom erejét azzal a hévvel, amelyre csak ennek a szenvedélynek az elragadó papnői képesek. A kezek hamarosan felbátorodtak, a megadó asszonyt alakító Franville ugyancsak nem tartotta vissza a magáét. A ruhák lehullottak, két kéz csaknem egyszerre csapott le oda, ahol azt vélte megtalálni, amire szüksége van... és Franville azonnal szerepet változtatott: - Ó, nagy ég! - kiáltotta. - Hiszen maga csak egy asszony! - Szörnyeteg teremtés! - kiáltotta Augustine, mikor olyasmi akadt a kezébe, aminek állapota kizárt mindennemű önáltatást. - Ennyit fáradozok, és akkor egy hitvány férfit találok... Sade márki új arcával mutatkozik be, a szalonképes boccacciói történetek életrajziak, korfestők és mindenekelőtt erkölcsösek: a jó elnyeri jutalmát, a rossz büntetését, a szerelmesek pedig egymásra találnak."

Hamvas Béla - Scientia ​sacra
"Hamvas ​Béla tanításának talán legmagasabb csúcsát az archaikus hagyomány és a keresztény "jó hír", az evangéliumok egységének helyreállítása jelenti... Kétezer év után a nyugati civilizáció embere kezdi felismerni Jézus üzenetét: azért jöttem, hogy "mindnyájan egyek legyenek, ahogy te énbennem vagy, és én tebenned vagyok."

Jean-Paul Sartre - A ​lét és a semmi
Bővített, ​javított kiadás A lét és a semmi című mű 1943-ban jelent meg, lezárva Sartre első filozófiai korszakát, s egyszersmind meg nyitva egy újat az ekkorra már kibontakozó francia fenomenológia és saját filozófiai életútja számára is. Sartre az egyik legfontosabb szereplője volt ennek a kibontakozó francia mozgalomnak, mint ahogy azoknak a konfrontációknak is, amelyeken a fenomenológia a második világháború utáni időszakban keresztülment. A strukturalizmus, a posztstrukturalizmus, a pszichoanalízis, sőt a marxizmus hívei is rendszeres polémiát folytattak az ekkor Franciaországban az egyik, ha nem a legerőteljesebbnek számító filozófiai irányzattal. A lét és a semmi explicit vagy rejtett módon ott él a hatvanas-hetvenes évek majd minden nagy filozófiai, esztétikai és társadalomelméleti művében, sőt - jelentőségénél fogva - gyakran még a róla való hallgatásnak is meghatározó jelentősége van, és egyértelmű vonatkozással bír a sartre-i életműre. E nagy jelentőségű filozófiai alapmű hosszú idő után bővített, javított kiadásban jelenik meg újra.

Arthur Schopenhauer - A ​halálról / A faj élete / A tulajdonságok öröklése
A ​Franklin-társulat 1918-as kiadásának reprint kiadása.

Umberto Eco - A ​szépség története
A ​népszerű publicista, író és irodalomtudós, Umberto Eco szerkesztésében látott napvilágot e kötet, mely több száz, nőkről és férfiakról alkotott remekművet sorakoztat fel a szépség kifejezőeszközeként vagy annak igazolására. Az olvasó mégsem elsősorban művészettörténeti albumot tart kezében, hanem olyan szemelvénygyűjteményt, mely az ókor nagyjaitól kezdve korunk gondolkodóiig közöl idézeteket arra vonatkozólag, hogy mely kornak miféle elképzelése volt a szépségről, mikor ki volt a szépségideál. Az impozáns kivitelezésű kötetet előző kiadása kapcsán a 200510012-es számon ismertettük részletesen.

Michel Foucault - A ​szexualitás története I-IV.
Minden ​gyönyörök leghevesebbike többet követel tőlünk, mint más testi tevékenység - élet és halál játékát tárja elénk: ezért kiváltságos területe annak, hogy az ember erkölcsi szubjektummá formálja önmagát. Olyan lénnyé, aki képes megfékezni a benne dúló erőket, szabadon rendelkezni energiái fölött és életéből olyan művet alkotni, amely mulandó létén túl is fönnmarad. A könyv Foucault utolsó nagy művének, a Szexualitás történetének második kötete.

Otto Weininger - Nem ​és jellem
A ​római katolikus teológiában viszonylag hosszú ideig képezte vita tárgyát, hogy a nőnek vajon van ,,lelke" vagy nincs. Ennek kapcsán Szent Ágoston kijelenti, hogy ,,a nő nem Isten képére teremtetett". A tézist, miszerint ,,a nők nem emberek", még 1555-ben is megerősítették, s ennek értelmében a nők nem lehetnek igazi emberi lények - egy másik fajhoz kell sorolni őket. Hasonló felfogással találkozunk az iszlámban is. De nem találhatók nők a ,,Tiszta Földön", az úgynevezett Nyugati Paradicsomban a távol-keleti hagyományok tanítása szerint sem, mivel ahhoz, hogy az idejutásra egyáltalán érdemessé válhassanak, először férfiúként kell ,,újraszületniük". Ugyanilyen indíttatásból tette komoly megfontolás tárgyává a maconi zsinat, hogy az érdemes nőknek a test feltámadásának napján, mielőtt a mennyek országába belépnek, nem kell-e férfivá változniuk. Nyilvánvaló kapcsolat van továbbá ezen gondolatok és a Platón által a Timaios-ban leírt halál utáni lehetőség között, amelynek értelmében a férfinak - amennyiben önnön spirituális princípiumát az érzéki, testi elembe fojtja és azzal összetéveszti - ahelyett, hogy származási helyére az Égbe térne vissza, nőként kell a Földön újraszületnie. Egészében véve ezek az állásfoglalások messze többek, mint történelmi érdekességek. Napjainkban Otto Weininger vett fel hasonló álláspontot, Kant transzcendentális filozófiáját a nemek lélektanára alkalmazó, rendkívül értékes munkájában.

Friedrich Nietzsche - A ​hatalom akarása
Ez ​a kötet Nietzsche 1883-1888 közötti feljegyzéseit tartalmazza A hatalom akarása címen, amelyeket utolsó alkotói periódusára tervezett, de befejezetlen főműve anyagául gyűjtött össze. Itt kapnak helyet a nietzschei gondolkodás alapvető eredményei az európai nihilizmus térhódításáról, a kor általános szellemi állapotáról; a szerző itt tárja elénk morál- és valláskritikáját, valamint új értékalkotásának tervezetét. Nietzsche hatalmas és rendezetlen hagyatékából barátja, Peter Gast és húga, Elisabeth Förster-Nietzsche válogatta e mindmáig egyedül hiteles gyűjteményt, amelynek rendszere a költő-filozófus 1887. március 17-én papírra vetett A hatalom akarása című tervét követi.

Friedrich Nietzsche - Az ​értékek átértékelése
Friedrich ​Nietzsche születésének 150. évfordulóját ünnepli 1994. október 15-én a világ. Ebből az alkalomból adjuk közre posztumusz töredékeinek filológiailag hiteles válogatását, amelynek még egyetlen sora sem látott magyarul napvilágot. A válogató-fordító - Romhányi Török Gábor - két Nietzsche-kiadást vett alapul: az először 1906-ban Wille zur Macht címen kiadott, és azóta is rengeteget vitatott aforizmagyűjteményt, amelyet a filozófus húga rendezett - meglehetősen önkényesen - sajtó alá. Kötetünk másik forrása két világszerte ünnepelt olasz Nietzsche-kutató - Giorgio Colli és Mazzino Montinari - műve: Kritische Studienausgabe (1980), amely több ezer oldalon dolgozza fel a beláthatatlanul hatalmas Nietzsche-hagyatékot, mindenre kiterjedő figyelemmel és abszolút kritikai hitelességgel. Kötetünk olyan jellegzetes nietzschei fogalmakra világít rá, mint az a "nihilizmus", "Isten halála", a "hatalom akarása", az "örök visszatérés"; olyan témaköröket fogva át, mint vallás, erkölcs, hatalom és igazság, társadalom-állam-egyén, művész és művészet, a filozófia.

Friedrich Nietzsche - Zarathustra
Az ​Imígyen szóla Zarathustra (1883) a filozófiatörténészek szerint szerzője kevésbé kidolgozott, nem elsőrangú fontosságú művei közé tartozik, az irodalmárok viszont a költő Nietzsche egyik legjobb művének tartják, a nem filozófus Nietzsche-olvasóknak pedig mindenkor a legnépszerűbb, legkedvesebb olvasmánya volt. A szerző - alakmása, alteregója, a perzsa vallásalapító, Zarathustra maszkjában - próféciáit mondja el benne. E próféciák értelmét, irányultságát mindmáig vitatják. Sokan a legreakciósabb, prefasiszta elméletek megnyilvánulását vélik kiolvasni belőlük (Zarathustra az Übermenschet, a felsőbbrendű embert jövendöli, hirdeti meg bennük); mások a pozitivista értékválság dokumentumának tekintik. A huszadik század szinte minden fontos irodalmi irányzata sokat köszönhet e műnek: irodalomtörténeti, filozófiai és esztétikai szempontból alapvető jelentőségű.

Julius Evola - Meglovagolni ​a tigrist
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Julius Evola - A ​cinóberösvény
E ​lapok megírásának egy különleges körülmény ad bizonyos létjogosultságot. Egy napon a figyelem az általam több mint négy évtized során létrehozott életmű felé fordult. Ez a figyelem más, mint amellyel korábban Olaszországban műveim felé fordultak. Ez a körülmény meglehetősen kétes a jelenlegi helyzetben és abban a politikai—társadalmi légkörben, amelyet a jövő vonatkozásában is előre lehet látni. Bárhogyan is van, szándékom az, hogy útikalauzt adjak a kezébe annak, aki el szeretne igazodni írásaim között — miután érdeklődik múltbeli műveim összessége és tevékenységem iránt —, és tudni szeretné, mi bennük az, aminek nem csupán személyes és epizód-jellegű jelentősége van. Egy ilyen tájékozódás bizonyos nehézségekbe ütközhet. Először is, könyveimet különböző időszakokban írtam. Ezért, ha valaki nem veszi figyelembe keletkezési idejüket, jelentős eltéréseket vehet észre. Már csak ezért is szükség van útikalauzra. A második — és sokkal fontosabb — szempont, hogy el kell választani a lényegest az esetlegestől tevékenységemben, amelynek különböző fázisai voltak, és amit különböző területeken nyilvánítottam meg. Különösen ifjúkori könyveim esetében kell számot vetni a szükségképpen hiányos felkészültséggel és a kulturális környezet ama befolyásával, amelyet a későbbiekben — egy érési folyamat során — csak lassanként küszöböltem ki. Általánosságban figyelembe kell venni, hogy nagyrészt egyedül kellett utat törnöm. Nem kaptam meg azt a felbecsülhetetlen segítséget, amelyet ilyen tevékenységhez más korban és más kör-nyezetben megkaphatott az, aki kezdettől fogva összekapcsolódott egy élő tradícióval. Mint aki elszakadt egy távolodó hadseregtől, saját erőmből kellett megkísérelnem, hogy újra felvegyem a kapcsolatot az enyéimmel. Miután gyakran megbízhatatlan és veszélyes területeken kellett áthaladnom, csak egy későbbi időpontban jött létre pozitív kapcsolat. Amiről úgy éreztem, hogy ki kell fejeznem és meg kell erősítenem, lényeges és érvényes részében valójában egy másik világhoz tartozik, mint amelyikben élnem kellett. Ezért először csak természetes tájékozódási képességem vezetett. Az eszmék és a célok csak fokozatosan — tapasztalataim és ismereteim bővülésével — váltak világossá és határozottá

Julius Evola - A ​felébredés doktrínája
A ​Felébredés Doktrínája - a Bauddha-váda - átfogó és eredeti értelemben: a buddhizmus. Ezt a kezdetben vallásfeletti metafizikai és beavatási tradíciót a jelen műben a nagy tradicionális gondolkozó és szerző, Julius Evola döntően a theraváda - az "öregek" és a "tapasztaltak útja" - maga is teljesség, és közvetett módon magában foglalja mindazt, amit a buddhizmus további nagy "hordozói", a maháyána és a varjayána képviselnek. Amit különösen fontosnak tart, és gyakorta hangsúlyoz, az nem az elmélet, hanem a megvalósítás. Ez a könyv ebben a szellemiségben íródott.

Arthur Schopenhauer - A ​halálról
"A ​halálról Schopenhauer Kant rendszeréből indul ki; elfogadja ennek elméletét a térről, időről s részben az értelemről. Tér s idő tehát Schopenhauer szerint is nem a dolognak, hanem fölfogásunknak formái; a világot térben s időben látjuk, nem mert valóban térben s időben van, hanem mert felfogásunk formái folytán mindent térben s időben fogunk föl..."

Friedrich Nietzsche - A ​történelem hasznáról és káráról
Nietzsche ​vehemensen támadja a XIX. század uralkodó világnézetté emelkedett historizmusát, melynek formáját elsősorban Hegel történetfilozófiája adta meg. A "világfolyamat" mint az élet értelme és saját korunk, mint e folyamat szükségszerű eredménye a szellem veszélyes eltévelyedése - vélekedik, mert a siker imádatát, a történelem anonim hatalmának csodálatát váltja ki, s így az egyén erényei semmivé törpülnek. Szemlélete minden pátosza ellenére is megőrzi elfogulatlanságát, a "történelem" hasznát feltétlenül igényli. Máig időszerűvé teszi írását a történetírás három alaptípusának - monumentális, antikvárius, kritikai - kidolgozása.