Khaled Hosseini, a New York Times sikerszerzője, a Papírsárkányok, az Egyezer tündöklő nap és az És a hegyek visszhangozzák írója ezzel a mélyen megrázó, csodálatosan illusztrált könyvecskével mondja el minden korosztálynak és a világ minden olvasójának, mit érez a közelmúlt szívszorító menekültválságával kapcsolatban.
Az Ima a tengeren egy, a háború miatt menekülő apa levele fiához. A tengeren való átkelés előestéjén az apa az alvó fiút nézve először egykori békés életüket, majd a háború pusztítását idézi fel. Éjszaka van, s a holdfényben aggódó apa mindössze annyit tehet gyermekéért, hogy a veszélyes tengeri út előtt imádkozik.
Hosseinit a Törökországban tengerbe fulladt hároméves szíriai kisfiú, Alan Kurdi szörnyű tragédiája indította arra, hogy emléket állítson azoknak a családoknak, akiknek el kellett menekülniük otthonaikból. A szerző a kötet minden bevételével az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságát és a Khaled Hosseini Alapítványt támogatja, hogy e szervezetek világszerte életmentő segítséget nyújthassanak a menekülteknek.
Kapcsolódó könyvek
Nadia Hashimi - Kövek és gyöngyök
Rahíma alig serdül még, amikor egy deresedő szakállú, nagy hatalmú hadúrhoz kényszeríti kokainfüggő apja, negyedik feleségnek. Pedig a lány éppen csak felhagyott a fiúszereppel, amelyet lánytestvérei között kellett vállalnia egy ősi afgán szokás szerint. Sokáig egyetlen vigasza a családi legendárium egyik nőalakja, Sekíba, aki száz évvel ezelőtt ugyancsak férfiszerepbe kényszerült élete egy szakaszán: a sah háremét kellett őriznie. Sekíbának is el kellett szenvednie a szeretetnélküliséget és a rabszolgasorsot a nagycsaládban, ahová árván került. Ám a férfiak és az idősebb nőrokonok abszolút uralma alatt is ki mert állni jogaiért. Ez ad erőt a napjainkban élő Rahímának, akinek egy ponton már a puszta élete is kockán forog. De milyen esélyei lehetnek a kitörésre, a menekülésre, ha minden lépését figyelik?
Két afgán nő sorsának alakulását követhetjük nyomon ebben a felkavaró regényben, mely közel hozza egy távoli kultúra hétköznapjait.
Pásztohy Panka - Szeretem a kiskutyám!
Lili végre kapott egy kiskutyát! Pitypang pedig egy szerető gazdit. Mindennap együtt sétálnak végig az utcán, el a kutyafuttatóba, majd haza. Lili büszkén vezeti kiskutyáját, és tanítgatja a jó viselkedésre. De jaj, Pitypang nem mindig fogad szót neki, és ez sok fejtörést okoz a kislánynak. Főképp, miután megijeszti a szomszéd macskát, és senki se bukkan a cica nyomára... Kalandos és szeretetteli mese a kutyatartásról minden kutya-bolond kisgyereknek!
Ezt a könyvet 3-8 éves gyerekek számára ajánljuk.
Székely Anikó - A Galápagos-akció
Egy fiú lerohant a lépcsőn, egy zöld köpenyes pedig felemelte az energiapisztolyát és meghúzta a ravaszt… Ennek aztán, jóvátehetetlen következményei lettek. Vagy mégsem egészen jóvátehetetlenek?
Az események mindenkit magukkal ragadnak. Autós üldözés, gyerekrablás, bujkálás a raktár-labirintusban, esküvő és kommandós akció, mi jöhet még ezután? Spéci szerkentyűk mozdulnak meg, ráadásul két titokzatos alak bukkan elő a sötétből… A lányok énekelnek, a kis szemüveges csak a szemét tudja mozgatni, a főnök követi a recsegő hang utasításait. De mi az a Galápagos? A szálak összegabalyodnak…
Vajon az öt jó barát: Balázs, Anita, Norbi, Dóri és András, a BANDA tagjai képesek-e legyőzni az előttük tornyosuló akadályokat?
Csukás István - Évszakom a szerelem
Csukás István Kossuth-díjas költő versválogatása meglepetés értő olvasóknak is, a kötet a nő-férfi viszonyról szól, a férfi-lét, a nő-férfi kapcsolat finom, rezignált-átélhető ámulatáról. A nő-férfi viszonyt nem csak a szerelmes versek mondják ki, a nőhöz vezető út része a férfi önmagával való párbeszéde, világ-látása is. A kiteljesedés: a nő. Ez a kötet az út, a párbeszéd, a vágyakozás, a szenvedély, az elszakadás, a múlandóság verseinek füzére.
A kötetben a versek egymáshoz, illetve a grafikákhoz való viszonya is szerkesztési elv. P. Szathmáry István rajzai vizuális kiteljesedései, toldalékai a költő sorainak, olykor rést, kaput nyitnak a befogadáshoz is.
A versek két színész: Pálos Hanna és Elek Ferenc hangján bűvölnek el, szólalnak meg, teljessé téve a befogadást, a lenyűgöző élményt.
Orosz László Wladimir - Tua maxima culpa
"Egy vers annyiban autentikus, amennyiben megőrzött még valamit az ősi-mágikus költészet erejéből; ezen erő a nyelvi architektúra kaleidoszkópszerűen átfejlő kristály-formáiban ébred, egy olyan alkotói jelenlét által vezérelten, mely a Teremtés szakrális játékának analogonja. Mitikus képeim és reminiszcenciáim - tudatállapotok. Ezért ne nyissanak csalóka, külső távlatokat; éppen ellenkezőleg: a sorsa elől egyre kétségbeesettebben menekülő embert varázstükrökként szembesítik Önmagával." Orosz László Wladimir
Alex T. Smith - Claude és az aranyérem
Claude és Bolyhos Zokni uraság, a Csóválós sugárút két kalandos kedvű lakója fittebb és kalandvágyóbb, mint valaha. A tömegsportok kedvelőinek legnagyobb örömére most kiderül, hogyan vett rész egy igen komoly helyi megmérettetésben - a Tuti Nagy Sportnapon - a két jó barát. De az aranyérem nem jön egykönnyen, főleg ha valaki kicsi, dundi és ráadásul még kutya is. Kitartásának és szemfülességének hála Claude mégis egy egész zsáknyi aranyérmet szerez... Aki kíváncsi, járjon utána!
Jeli Viktória - Dönci és a varázstakaró
Dönciék nemrég költöztek új lakásba. Még minden játék dobozokban áll, Döncinek nincsenek barátai.
Hiányzik neki a szomszéd cica, a kisvasút, a kert. Még szerencse, hogy mindig vele van a
varázstakarója, ami alá elbújhat, ha rossz a kedve, és segítségül hívhatja, ha nem tud megoldani
valamit. A varázstakaró alatt bármit el lehet képzelni!
Jeli Viktória egyszerű, kedves meséi a legkisebbek mindennapi problémáit mutatják be. Horváth Ildi rajzaival
Korosztály: 2-5év
Kurt Vonnegut - Bajnokok reggelije
Ez a lexikonként is forgatható, gazdagon illusztrált regény valójában születésnapi ajándék. Kurt Vonnegut, Jr. írta önmagának, az ötvenedik születésnapjára. Az volt vele a célja, hogy - miként hajdan a rabszolgatartók tették a rabszolgákkal - felszabadítsa kitalált szereplõit. Személyesen. A Bajnokok reggelije világszerte sokmillió olvasót nevettetett meg és gondolkodtatott el, mert bizony nagyon különös könyv. Sok-sok könyv született arról, hogy a Bajnokok reggelije mennyire nagyon különös könyv.
Székely Anikó - A Cézanne-akció
Ugyan ki ez a lófarkas fickó és miért futott el a rendőrök elől? Mit rejthet különös, óriási fényképezőgépe? Balázst, Anitát, Norbit, Dórit és Andrást, a BANDA tagjait majd szétveti a kíváncsiság, és újabb nyomozásba kezdenek. Ám valakik nagyon nem akarják, hogy a titkukra fény derüljön, és üldözőbe veszik Anitát a francia tengerparton. De hiába: sérülés, kórház, a szülők és a tanárok aggodalma sem tudja eltántorítani a gyerekeket. Pedig Balázsnak később szoborrá kell merevednie, hogy egy titkos raktárra rábukkanjon, Dóriék pedig a színház zsinórpadlásáról csak egy kötélen lemászva tudnak elmenekülni. és persze most sem veszik észre, hogy két zöld köpenyes, karcsú alak kíséri minden lépésüket. De mi köze mindennek Paul Cézanne francia festőhöz?
Gévai Csilla - Amíg olvasunk
A _Most én olvasok!_-sorozat elindításával a Pagony régi vágya teljesült: egy szisztematikusan felépített, pedagógusi szakértelemmel megtámogatott kortárs, magyar „olvasni tanulok”-sorozatot építünk.
A Pagony legkiválóbb szerzői írnak a sorozatban: Berg Judit és Finy Petra után most Gévai Csilla folytatja az _Amíg utazunk_ban már megismert és megszeretett gyerekek, Panni és Doma történeteit, négy különböző nehézségi szinten. Az első kötetben Panni van a főszerepben: éppen most fejezte be az első osztályt, és megkapja a bizonyítványát, mellé pedig egy szép könyvet. Csakhogy az olvasás még nem igazán megy neki. Bali bácsi segít neki: sütibetűt sütnek, szóvárost építenek és persze egy nagyot fagyiznak!
1. szint
● oldalanként 2-6 sor
● könnyen kiolvasható szavak
● egyszerű, könnyen követhető történet
● nagy betűk
Szőke-Tóka Nikolett - Utazás a Reményen
Egy feledhetetlen kaland, mely során a két barát megtanulja, hogy a legnagyobb utazás nem világokon át vezet, hanem a szív legmélyén.
Csukás István - Mirr Murr és Oriza Triznyák, a két kóbor macska
Csukás István Kossuth-díjas költő híres mesehőse Mirr-Murr, a kandúr elindul, hogy meghódítsa a világot, vagyis egy nagykabát zsebében vonatra száll, de a lényeg az, hogy megérkezik a városba, és kezdődhet a hódítás. A hódításban segít egy fura nevű macska, akit úgy hívnak, hogy Oriza-Triznyák és rögtön barátok lesznek és elszántan be akarnak lépni a Kóbor Macskák Világszervezetébe. De ez nem olyan egyszerű, le kell tenni a három próbát. Közben sem unatkoznak, egy kávéházban megreggeliznek, ingyen, farkasszemet néznek a Téglagyári Megálló nevű kutyával. Vagyis sikert sikerre halmoznak, és már nincs messze a cél: a Nagy Odvas Kémény, ahol a kóbor macskák tartózkodnak. Vajon elérik-e? A végén mindent megtudunk. És nincs is igazán vége, mert a következő könyvben folytatódnak a kalandok.
Gróh Ilona - Szunnyadj, kisbaba
Legyenek esti dalaitok! javasolja Gróh Ilona, a Ringató alapítója. Hiszen a kisgyermek elaltatása minden családban különleges rituálé, és ennek a legtöbb helyen fontos része a szavak muzsikája, az altatódal. Ezért a Ringató családi énekeskönyvek negyedik darabjába Gróh Ilona örökérvényű altatódalokat, mondókákat és verseket gyűjtött, melyeket Szalma Edit csodálatos képei kísérnek.
A Szunnyadj, kisbaba első fejezetében magyar népi altatók találhatók, a második rész dalai más népek ajkán születtek, de magyar szöveggel énekelhetjük őket. Végül a harmadik fejezetben megjelenik az egyszerű kétszólamúság és jó néhány klasszikus bölcsődal, melyek bármikor énekelhetők altatóként is.
Szeretnénk, ha ez a szelíden hangszerelt lemez melyen jól ismert zenészek, valamint számos Ringató-foglalkozásvezető is közreműködik főként a dalok megtanulásában lenne segítségére az énekelni vágyóknak, és nem helyettesítené a szülők egyedi, a kisgyerek számára pótolhatatlan hangját.
Gáll Viktória Emese, foglalkozásvezető, a Ringató-mesék szerzője
Gál Andrea - Fecske utca 12.
Hogy milyen izgalmas lehet egy tízemeletes tömbházban az élet, csak az tudja igazán, aki ilyen helyen nő fel – és az is, aki elolvassa Gál Andrea Fecske utca 12. című könyvét. Huba és Fülöp másodikos gyerekek, jó barátok, ugyanazon a lakótelepen laknak, és ugyanabba az iskolába járnak. Az erdélyi városkának ebben a szegletében a két barát teljesen kiismeri magát: tudják, hogy kihez kell fordulni, ha az építőtelepen talált és otthon rejtegetett Kismacseknek sürgősen ennivalóra van szüksége, és azt is tudják, kit kérdezzenek arról, hogy hol találhatják meg a legjobb gyermekkönyvet. Fülöphöz képest Huba védettebb világban él, amelyben a szülők szerető-furfangos módon igazítják útba, Fülöpöt viszont az év nagy részében a nagymamája neveli: szülei külföldön dolgoznak. A kissé hallgatag, megfontoltabb Huba és a szószátyár, romantikus alkatú Fülöp barátságát még Vilmika, a negyedikes szépség – Fülöp titkos szerelme – színre lépése sem kezdi ki. A közös játéknak, tanulásnak, világra eszmélésnek, egyszóval a barátságuknak köszönhetik, hogy a vakáció előtt ők nyerik meg az osztály páros vetélkedőjének a díját: övék lesz a nyárra a bűvös roller.
Lackfi János - Robban az iskola
A kötet játékos, humoros és őszinte vallomás a mai kamaszos gyerekek és gyerekes kamaszok életéről, problémáiról, az őket körülvevő komolykodó felnőttekről. A versekből vadiúj tananyag lehet az általános iskolától a gimnáziumig!
Hernádi Gyula - És kiúszom egész a nemlétig...
Hernádi Gyula író, költő, színmű- és forgatókönyvíró (1926. augusztus 23., Oroszvár /ma Szlovákia/) íme: most a nagyívű s öntörvényű prózát létrehozó író - és legendás Jancsó-alkotótárs - műveiből a teljesnek mondható versvonulatot mutatjuk be. Félévszázadnyi költészet - az "életforgatás" kitüntetett pillanatai... (Hely)szűkén ennyi, a hadifogolypecséttől az alternatív/igazi plecsnikig (1945-47, 1966/99). Műválogatás (írásai 1954 óta jelennek meg, pl.) A péntek lépcsőin; Deszkakolostor (1959. regény; elbeszélések); Oldás és kötés (1964, forgatókönyv - első "közös" filmjük Jancsó Miklóssal); Sirokkó (1969, r ); Az erőd (1971, r); Fivérem a holnap (1974, drámák); Jézus Krisztus horoszkópja (1977, e.) Filmregények (1978, f., Jancsóval); Kiáltás és kiáltás (1981, r.); A boldogság templomai (1986, r./d ); Hátamon fekve szaladgálok (1987), e.); Jancsó Miklós szeretői (1988, r.); Isten a konyhában vérzik (1991, versek); Egri csillagok háborúja (1994, r.) /irodalom - Pósa Zoltán: Hernádi Gyula
Cassie Beasley - A varázslatos Circus Mirandus
A regényben az ötödikes Micah nagypapája megbetegszik, és a kisfiú, hogy megmentse őt, elindul megkeresni azt a varázslatos cirkuszt, amelyről kisgyerekkora óta hallgatja a nagypapa meséit. El szeretné hozni neki a Fényhajlítót, aki ígéretet tett a kis-nagyapának: egyszer teljesíti egy kívánságát. Szívbemarkoló történet a csoda erejéről, a gyermeki képzeletről, melyet akár utolsó napjainkig meg tudunk őrizni, s továbbadni a nekünk legfontosabbaknak. S, hogy valóban létezik-e ez a cirkusz, vagy csak egy közös menedék a nagypapának és unokájának? Ha hiszel benne, meglátod!
Harcos Bálint - Petya és Tulipán
Ismerjétek meg Petyát, ezt a vörös hajú, rátermett kisfiút! Egy rozoga bérház legfelső emeletén lakik, a padlás alatt. Na persze nem egyedül: itt lakik még Aurél, egy nagybajszú cincér; Berci, a mókus; Ficam, a balerinának készülő flamingó és Mezítláb Jaguár, aki bárhol, bármilyen helyzetben el tud aludni. És ne feledkezzünk meg Ciliről, Petya kishúgáról sem.
Ám mindenekelőtt és elsősorban itt van Tulipán, ez a nagy, bumfordi, imádni való medve. Épp most esett be a padlásról. De mit keres Petyáéknál? Honnan jött? És mi az a rejtélyes Sundabunda Cirkusz? Iblekra és Hopplekra tényleg boszorkányok? Ki az a titokzatos, Hergenszőrif nevű őz, aki imádja a találós kérdéseket? És legfőképp: hová tűnt Apu? Ezt mind ki kell deríteni: még ma!
Megható, kalandos és vicces meseregény öt éven felülieknek Harcos Bálinttól, a Szofi-könyvek, A Tigris és a Motyó és A csupaszín oroszlán szerzőjétől.
Kertész Erzsi - NEM mese
Nemet mondani tudni kell! Ja, az könnyű? Néha igen! Néha nagyon nem. És amúgy is, nem csak egyféle nem van. Hallottatok már például a cincogó nemről? Vagy a lerepül a hajad nemről? Esetleg a kerek perec nemről? Hát a köszönöm, nemről? Ezekről, és még sok-sok féle nemről szól Kertész Erzsi író-pszichológus új könyve, na és persze arról, hogy merjünk nemet mondani. A Kasza Julianna által illusztrált mesekönyv a 2015-ös Aranyvackor gyerekkönyves pályázaton elnyerte a zsűri 2. díját és a Pagony különdíját.
Simon Réka Zsuzsanna - Majdnem egy tucat királylány
Borzas Füzike, Fürtös Bodza, Erdei Szamóca, Sáfrányos Szeklice néhányan e kötet szereplői közül. Ők, és társaik igazi vidám, cserfes, rakoncátlan királylányok, akik körül mindig történik valami izgalmas! A Csukás István-díjas Simon Réka Zsuzsanna legújabb kötete a tőle megszokott humorral, és szójátékokkal fűszerezett csodás nyelvezettel meséli el a tíz különleges királylány egy-egy vidám történetét. A kötetet Egri Mónika mosolyt fakasztó képei teszik teljessé.