Ajax-loader

További értékelések

Az alábbi értékelések a Moly.hu-ról származnak. A Rukkola értékelésekhez kattints ide.


giggs85
4.0/5

Rendszeresen ​szoktam figyelni több nemzetközi irodalmi díj jelöltjeit is, hogy napi szinten tisztában legyek azzal, kik azok az írók, akik még nincsenek jelen idehaza, de akikre érdemes lesz majd odafigyelni, ha egyszer magyarul is megjelenik tőlük valami. Ilyen díj az IMPAC Dublin Literary Award, amire idén jelölték többek között – mégpedig már a szűkített listára – a nálunk totálisan ismeretlen ír szerzőt, Eimear McBride-ot is. Így amikor megtudtam, hogy az Athenaeum kiadja tőle pontosan azt a regényt, a Kisbohémeket, ami miatt a listára került, egy pillanatig sem haboztam, hogy belevágjak-e. Hogy tetszett, szerettem-e? Fogós kérdés, de elöljáróban annyit, hogy biztos vagyok benne, ez a könyv az idei év egyik legfurcsább, ám egyben legkülönlegesebb kötete is.

Mert tényleg egészen furcsa és szürreális érzés volt olvasni az első oldalakat. Lassan haladtam vele, megálltam, visszalapoztam, újrakezdtem. Próbáltam értelmet keresni benne, vagy egyáltalán rájönni arra, hogy mi is akar ez lenni: „Én itt tovább. Autók tovább. Alaplé, fénytöréssel. Feltárul a város háta. Itt lenni, mert itt csíp az élet, itt kezdődök.” És így tovább… Eleinte abban sem voltam biztos, hogy akarom-e én ezt erőltetni, vagy több időt szánni rá, de aztán egyszer csak működni kezdett, és húzott magával. Ebben a furcsa előadásmódban kezdtem el látni azt a világot, amit a 18 éves, frissen Londonba került, Írországban felnövő színinövendék narrátorunk érez maga körül.

Ekkor már nem zavart annyira, hogy ebben a szövegtengerben aztán minden összefolyik: a gondolatok, a benyomások, a képzelet és a fantázia, a párbeszédek (számtalanszor bizonytalanodtam el, hogy ezt most ki mondta kinek?). Meg persze a furcsa, nem létező, máshol nem használt, olykor költői, olykor nyakatekert vagy éppen roppant idétlenül hangzó szavak tömkelege sem volt már olyan idegen és érthetetlen ezen a 358 oldalon, amit mindössze egy bő hatvan oldalas, jóval hagyományosabb narrációval előadott monológ szakít meg a regény közepe táján.

És hogy mi is van a sokáig sem magát, sem a környezetét megnevezni nem kívánó fiatal lány világában? Semmi olyan, ami ne lenne ismerős más regényekből. Narrátorunk a ’90-es évek közepén érkezik meg Londonba, hogy ott iskolája elvégzése után színésznő lehessen, és könnyebben boldoguljon az életben, körülötte pedig ott kavarog a hol csodás, hol szörnyű, hol szép, hol ocsmány metropolisz a maga átláthatatlanságában és kiismerhetetlenségében, miközben a tizenéves lánynak még a saját szüzességének terhével is meg kell küzdenie ebben az új világban. Persze, ahogy egyre jobban beilleszkedik ebbe az életbe, amit nagyjából a szex, drog, rock ’n’ roll fémjelez (úgy tűnik, hogy ez a trió örök), persze akad egy jóképű, ám némileg idősebb lovag, aki bevezeti a felnőtt lét és a szexualitás világába.

Ez az igen furcsa narráció egyszerre viszi magával és nyomja agyon a történetet, mert egy ilyen szövegrengetegben a szavakon, szókapcsolatokon, szójátékokon kívül nehéz másra figyelni. Ami nem is feltétlen baj, mert a sztori tényleg nem különösebben bonyolult vagy csavaros (ám így is elvisz két sérült ember lelke mélyéig), és az események java része többnyire a szeretkezések leírása, na meg az azt megelőző vagy azt követő beszélgetések szilánkjai. És itt nyomatékosan kell hangsúlyozom, hogy virágos-rózsaszín borító ide vagy oda, de ez a könyv csak és kizárólag (nem túl érzékeny lelkületű) felnőtteknek szól, hisz az explicit szexjeleneteken túl még rengeteg erőszak, aberráció és lelki sérülés is jelenik meg a könyv lapjain.

Egyértelmű, hogy Eimear McBride kötete az év egyik legkülönlegesebb és legfurcsább alkotása, amiben nem a történet a lényeg, hanem az, hogy amit olvasunk, az igazából líra, és ami ha nem „faltól falig” íródna, akkor bizony elmenne egy több ezer oldalas versnek is, hisz itt az érzések, benyomások, lelkiállapotok a lényegesek, na meg a nyelv, ami hol kopog, hol facsarodik, hol szóvirágokat, hol vadhajtásokat terem, miközben az olvasó egy nagy levegővétel után elmerül a sokszor még rímekbe is váltó szöveg mélységeiben. Szeretném azt is nyomatékosítani, hogy ehhez a könyvhöz sok nyitottság, sok türelem és sok energia szükséges, de ha belevágtok, akkor egy olyan könyvet tudhattok a magatokénak, amilyennel még nagy valószínűséggel sehol máshol nem találkozhattatok. A fordító, N. Kiss Zsuzsa előtt meg le a kalappal!


tonks
-/5

Bajban ​vagyok a csillagozással, mert a pasztell rózsaszín borító mögött nem mindennapi szöveg rejlik. E/1-es személy, jelen idő és egy olyan stílus, ami nem csak-beleolvasok-pár-percre kompatibilis. Ezt eleinte bevallom, hibának vettem, kifejezetten idegesített, hogy újra kellett olvasnom egy-egy oldalt, hogy kihámozzam a lényeget. Aztán rájöttem, hogy ez a könyv megérdemli, hogy leüljek mellé, ne csak percekre, hanem nyugodt órákra. És úgy működött! Megszerettem a szinte szabad vers jellegét, egy-két idézet meg is maradt, de nem volt műviesen költői, inkább nagyon hétköznapi, valóságos, minden flanctól mentes. Ha ráállt az ember agya, utána elsőre furcsa is volt általánosabb stílusú szöveget olvasni.
A gondok viszont ott vannak, hogy ez nem feltétlenül egy jó történet. Valakit biztos meg fog ragadni, de én a végére már teljesen elvesztettem az érdeklődésem az egész szerelmi szál iránt. Voltak nagyon megható, vagy épp komoly pillanataik, de inkább az elején, a végére meg már csak a sz*rt pakolta rájuk az író (meg dugtak mindenhol, mindenhogy), hát, megérdemelte egymást mindkettő. Kettejükön kívül még ott van London, túl sok leírással, hogy épp hogy sétálnak át a városon (aki ott lakik, annak tök jó, a többi embernek már nem annyira), a folytonos Lakótárs, Társnő, Házinéni is kikészített, hát senkinek sincs rendes neve? (A főszereplők keresztnevei is csak azt hiszem az utolsó száz oldalon derültek ki.)
Egyáltalán nem bánom, hogy elolvastam, csak egy-két fájó részt inkább módszeresen kitörlök az agyamból, jobb lesz úgy.


Londonna
5.0/5

Nagyon ​#szerettem# imádtam olvasni. Gyorsan haladtam vele, holott a nyelvezete nem éppen egyszerű. (Legalábbis a ma divatos, könnyed olvasmányok mellett. Mondjuk, az is igaz, hogy én alapból ilyesmiket “eszem”, szóval, nem volt vele gondom. Sőt. :-)) A szöveg ömlesztve tárul elénk, és ha az ember nem képes felvenni vele időben / idejekorán a ritmust, akkor nemes egyszerűséggel elveszett.
A hangulat és a karakterábrázolás részemről csillagos ötös. Olyan jól sikerült, hogy még mindig nem vagyok képes eldönteni, hogy valójában hányadán is állok a szereplőkkel. Annyi kontra jut némi pro-ra, hogy ezt még jelenleg is emésztenem kell. Van itt minden: molesztálás, szexuális zaklatás, drog, alkohol, orgia, mi “szem-szájnak ingere”. Ráadásul mindez trágár, vulgáris, szókimondó, részletező stílusban. Szóval, ez a kötet szigorúan 18-as karikás. Ugyanakkor mindez senkit ne tévesszen meg, mert mindemellett meglehetősen elvont olvasmány is, telis-tele – klasszikus – irodalmi és filozófiai utalásokkal. (Vagyis, kijelenthetjük, hogy ez egy erősen rétegmű.)
Muszáj megemlítenem, mennyire szerettem a Londont méltató (vagy időnként szapuló) részeket. Rengeteg helyszínt megemlítenek, szó szerint utcáról utcára lehet sétálni a városban a lapok által. Számomra olyan volt, mintha végig a karakterek nyakában loholnék, mivel magam is vagyok ott ennyire ismerős. (Aki viszont még nem járt az angol fővárosban, vagy csak “futólag”, annak valószínűleg (szinte) semmi nem fog megjelenni lelki szemei előtt, sőt, zavaró is lehet, mivel – hosszú bekezdéseken át – nem tudja, miről is van szó.)
A történet. Repestem a nagy korkülönbség (20 év) miatt. Végre nem szúrták ki a szemem ezen címke alatt vicces tizenpár évecskével. :-) A szereplők amúgy tényleg szó szerint lélegeznek, így aztán – szerintem – sok kérdésben nehéz igazságot tenni velük kapcsolatban. Mindenesetre a sztori vége igencsak meglepett. Legalább három forgatókönyvem is lett olvasás közben, hát, egy sem jött be. És ennek el sem tudom mondani, hogy mennyire örülök.


Malaczlany
5.0/5

Huhhh.. ​tíz perce fejeztem be. Furcsa egy könyv, egyáltalán nem a megszokott stílusban ír az írónő és az alap szerelmi történet is annyira “ szagos”. Amolyan igazi “életszagos” vagyis teljesen hús-vér emberekkel történnek meg azok a súlyos dolgok, amikből aztán összeáll a regény.
Először megijedtem, mennyire fogom elbírni ezt a furcsa nyelvezetet. A könyvesboltban nem olvastam bele, ez volt a jó, lehet ha akkor belelapozok ott marad.De furamód, felvettem a ritmust és egy idő után abszolút vitt a könyv. Olyannyira beszippantott, hogy vártam az estét, hogy folytathassam.Súlyos könyv, szép is meg mocskos is egyszerre, de pont ettől emberi.


← Vissza a könyv adatlapjára


Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

10.0
átlagos pontszám i
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ

Címkék

Kollekciók