Ajax-loader

További értékelések

Az alábbi értékelések a Moly.hu-ról származnak. A Rukkola értékelésekhez kattints ide.


Kuszma
4.5/5

„Fő ​a bizalom, úgyhogy nem mondom, hogy nem fog fájni.”

Dragomán György fogja a szépirodalom szomorú szürke szamarát, átviszi a szomszédba, és megfedezteti a zsáner csődörével. Az eredmény pár öszvér: csinos kis fattyacskák. A szerzőt alighanem a fantasztikus irodalom és a szépirodalom fúziója érdekli, és hát mit mondjak, nagy élvezet ám ilyen szépirodalmi értelemben hovatovább tökéletesen megmunkált sci-fi szkeccseket olvasni. Különösen az árulkodik elképesztő írói kvalitásokról, hogy amelyik ötlet négy oldalra van hitelesítve, az Dragománnál valóban négy oldal, nem több – és ez a kortárs irodalom egynémely alkotóinak csodás szószaporításait figyelembe véve, nem semmi ám. Ráadásul ebben a négy oldalban benne van minden, ami szükséges a működő sci-fi novellához: egy sajátos jövő leképezése, egy ezzel párhuzamosan kibomló cselekmény és végezetül a csattanó, takarékosan, finoman, egyik se lóg ki a szöveg szövetéből. Profiság. Na. Lehet lengetni a kalapot. Vagy amit szokás ilyenkor.

(A kötet második felében már kevesebb a sci-fi, és jobbára átveszik a szerepet a "hagyományosabb” nyomasztások. Itt is általában véve kiválóan kialakított írásokat találunk, kellemesen kísérteties groteszkeket, fájdalmas szövegeket, amelyek benne maradnak az emberben, mint lyukas fogban a húscafat, amit kipiszkálni képtelenség. Ugyanakkor ezek már kevésbé voltak érdekesek számomra – talán mert már láttunk már ilyeneket. Dragomántól vagy mástól.)


szadrienn
4.5/5

Szabadulástörténetek. ​Aki belép a Rendszerújra novelláinak bármelyik helyszínére, hagyjon fel minden reménnyel és meneküljön, amerre lát! Aztán majd kiderül, hogy sikerült-e a szabadulás, vagy még sokáig megmarad a tudat mélyén valami baljósan nyomasztó, kesernyés, szorongással teli hangulat.
Egy lokátorállomás. Egy réges-régi gát, a víz alatt elsüllyedt város, a mélység pedig egyre hívogat. Egy orvosi vizsgálószék, vagy ez már a műtő? Aréna, benne vérszomjas fenevad. Börtön. Elvarázsolt falu a rosszabbik fajta Grimm mesékből.
A legelső helyszínek alapszíne egyértelműen a grafitszürke, lepusztult, sivár, kopár a vidék, ami mozgást hoz a monotóniába, az a kiszámíthatatlan emberi indulat, félelem vagy szeszélyes rosszakarat. Később kibővül a paletta a sci-fi, a disztópia, a fantasy élénkebb színeivel, de minden írás rövid, tömör, a végük pedig üt. Sokszor elég nagyot.
Az igencsak változatos novellák között a szabadulási kényszer vagy a kínzó szabadulási vágy az egyetlen összekötő kapocs. Kiváló válogatás, hullámvasút, veszélyes utazás a rendszer csikorgó fogaskerekei között.


Suba_Csaba
2.5/5

Nem ​talált el ez a könyv… nagyon nem. Az író fantáziája lenyűgöző, de a tálalás nagyon nem az én ízlésemnek való. Sajnálom.


gesztenye63
5.0/5

Úgy ​gondolom, @Kuszma értékelése óta nehéz elválasztani Dragomán nevét a szépirodalom kikapós szürke szamarától, de a _Rendszerújrá_t olvasva eltölt a bizonyosság, hogy ilyen és ehhez hasonló, száguldó fantáziától megbokrosodott, vad irodalmi orgiának bármikor örömmel leszek perverz kukkolója a jövőben is.
A szerző írásai önmagukban is élnek, de ha kellő időt tudunk szánni az aprólékos, elnyújtott emésztés számára, akkor egy különlegesen színmompás, vagy ha úgy tetszik éppen hogy a szürke egymillió árnyalatában tobzódó, fragmentáltságában is egységes és komplexitásában is szeletekre szabdalt világ tárja fel falánk száját és nyeli el egészben a gyanútlan olvasót.

Az írások annyira változatosak, hogy az egy egyszerű méltatásban nem részletezhető, nem bontható elemeire. Gondolatiságukat, életérzésüket, valamint az általam mögéjük gondolt mélységes humanizmust tekintve, azonban mégis úgy érzem, hogy tökéletesen homogén, egynemű válogatást kaptam.
Csak azt nem értem, hogy eddig miért nem olvastam _Dragomán_t.


giggs85
4.0/5

Aki ​csak a nyomtatásban megjelent könyveit ismerte Dragomán Györgynek, annak minden bizonnyal váratlan ez az új kötet, ám, aki nyomon követi az írót – mondjuk a Facebookon – az már sejthette egy jó ideje, hogy valami meglepő készül. Ugyanis a szerző már elég régóta osztogatott meg furcsa és kimondottan rövid (többnyire) sci-fi novellákat, amelyeket a közelmúltban megjelent Rendszerújra című kötet tartalmaz.

Persze azonnal pontosítanék, mert a legtöbb helyen, mint sci-fi novellaként hivatkoznak ezekre a történetekre, ám ennél jóval színesebb a kép. Van itt még olyan, ami inkább fantasy; van olyan, ami leginkább Bodor Ádám-szerű; van olyan, ami inkább csak egy szkeccs; és persze olyan is, ami egy kész, kerek novella, a végén csattanóval, ahogy tanítják; meg olyan is, ami egy nagyobb történet részének tűnik, elindul, alakul, majd hirtelen a semmiben ér véget.

És hogy miről is szólnak voltaképp? Nem véletlenül szabadulástörténetek az alcím, ugyanis a legtöbb történet középpontjában – egy többnyire totalitárius, disztópikus világban – a szereplők végletekig kiélezett elnyomással, megfigyeléssel és kontrollal kerülnek szembe, és ebben a helyzetben csak két dolgot tehetnek: vagy betagozódnak a rendszerbe, és követik ennek a szép új világnak a szabályait, vagy megpróbálnak kitörni belőle, hogy a legtöbbször az életükkel fizessenek a szabadságvágyukért. Erre jó példa, a kötet címadó darabja, amelyben egy totálisan számítógépesített jövőben hősünk egy rendszerhibát kihasználva vet véget a maga számára annak az embertelen helyzetnek, amiben minden embernek élni kell.

Ám Dragomán kötetében persze nem csak ilyen történetek vannak. A „Papírpohárban” vagy a „Szakadásban” az az érdekes szituáció áll elő, hogy az angyalok valóban köztünk járnak, és az emberek kénytelenek szembesülni azzal, hogy mit tesz ezekkel a túlvilági lényekkel a nyomor és az emberi világ látványa. A „Rámenben” pár tizenéves egy fogságba ejtett időutazó közlése nyomán ébred rá arra, hogy a napjaik meg vannak számlálva, míg a „Koloncban” egy gyermekkori történetre és az alkoholista apjára visszaemlékezve egy férfi feleleveníti azt a pillanatot, amikor egy lezuhant UFO-ba botlott a Szent Anna-tóban.

Kedvenceim a hosszabb lélegzetvételű, több részből felépülő írások voltak, mint a „Lokátorállomás” vagy a „Gát”, melyekben furcsa, Bodor Ádám-i körzetekben vagyunk: az egyikben egy háborút követő romvilágban léphet kapcsolatba a fizető vendég a szellemekkel, míg a másikban egy víztározó miatt elárasztott egykori város vonzza a különcöket és az öngyilkosokat, akikkel a helybelieknek nap mint nap találkozniuk kell.

Hazánkban elég ritka az, hogy ilyen kimondottan rövid írások szülessenek és álljanak össze egy könyvvé. A legtöbb szöveg kettő-négy oldalas, ami igazából elég is, mert pont ennyi van bennük, nem több. Egy meghökkentő világ, egy érdekes probléma, egy egyedi nézőpont vagy egy jól átgondolt csattanó. Mondhatnám, hogy egy jó író ujjgyakorlatai, melyeken érződik a profizmus, a mondanivaló és még ha nem is állnak össze egy nagy egésszé, és még ha közel sem egységes a színvonal, de talán éppen emiatt mindenki megtalálhatja a könyvben azt, ami neki tetszik. Bár a Rendszerújra véleményem szerint nem mérhető Dragomán György korábbi regényeihez – mondjuk az egyik személyes kedvencemhez, a Máglyához –, de akkor is egy érdekes, szórakoztató vagy éppen húsba maró kötet a maga három-négy perce alatt elolvasható szabadulástörténeteivel, amivel sok örömet fog okozni a rajongóinak.


Csabi
3.0/5

Bezártság, ​magány, idegenség, valami ilyesmiket sorolnék fel, ha rákényszerítenének, hogy ennek a kötetnek a közös vonását, rendszerezőelvét szavakba foglaljam. Amúgy nagyon is széteső ez a könyv, mondhatnám, hogy mindenki megtalálhatja benne, amit keres, de én inkább csalódtam ezen az összevisszaságon. Van itt disztópikus valami után sztori, a Black mirror tematikát követő tech-rémisztgetés (ezek elég jól sikerültek, l. a címadót, meg utána párat), horror, konkrét és lelki, gyermekálmok, és még ki tudja mi. Némely történet le van kerekítve, némelyik csak sejtet valami befejezést, és vannak, amiknek nem sok értelmét láttam. Leginkább írásgyakorlatoknak látom ezeket az írásokat, van egy ötlet, írjunk köréje valami hangulatot, egy kis történést, de az írások jó része lóg a levegőben, nem vezetnek sehová. Fb-ra elmegy, de a papírt nem érzem indokoltnak.


balagesh
4.0/5

Nagyon ​vegyes kötetről van szó, hiszen valamilyen Solaris- vagy Sinistra-szerű környezettől az indusztriálisig, a sci-fitől az alternatív történelemig, a robotikától az angyalokig vagy éppen boszorkányokig van itt minden, mi furcsa, különös vagy érthetetlen. A nagy szépirodalmi ítész éppen ezért könnyen legyinthet, hogy ezek csak úgy stílgyakként potyogtak ki Dragomán mandzsettájából, a melléktermék címkével könnyedén letudhatók.
De mi van, ha valamilyen kataklizma után ezer év múlva csak ennyi marad az irodalmunkból? Vagy ennél szoftosabban is lehet úgy kérdezni, hogy teljes figyelemmel forduljunk a szövegek felé. Ugyanis lehet, hogy ezeket az írójuk magától értetődőnek tetszően elpotyogtatja, de ezért a hatásért kutya nagy munkára és/vagy tehetségre van szükség.
Merthogy másrészt nagyon is egységes kötet ez. Dr.Gy. egyazon stílusban, hangnemben írja, szerkeszti a szövegeit. Még az E/3-as elbeszélő esetében is igazából belső monológot hallunk, amely apró mozzanatokról tanúsít. A nagyobb időtartamot átfogó szövegeket is nagy kihagyások és ez a mozzanatosság jellemzik. Szándékosan kerülöm a történet, elbeszélés szavakat. Egy-egy pillanatot látunk, némi előzménnyel, kis utózöngével esetleg. Meg a szereplő reflexiót.
Van ez az elismerésre méltó profizmus tehát, a sok-sok ötlet, a vitathatatlan írói tudás, másrészt viszont mit is gondoltam egy-egy szöveg végére érve?
Hát beismerem: semmi különöset. Egyszerűen azt, hogy jöhet a következő.
Frappáns befejezés lenne az értékeléshez, de nem hagyom abba. Merthogy ez így nem elég világos. Az elismert író regényeinek ismerőjeként bizonyára konzervatív elvárást szegeztem a kötetnek: engem ezek a szövegek nem kapcsoltak be. Valós igényem van ugyanakkor a kellemes kikapcsolódásra, és örülök, hogy ez az elvárás kielégült.


robinson
4.5/5

Az ​első oldalaktól kezdve él a teremtett saját világa, egyedi atmoszférája van. Nagyon kifejező az alcím. Szabadulástörténetek a fantázia segítségével lépünk át határokat. A mindennapok, álmok és vágyak keverednek a történelemmel. Ezekben a novellákban érzésem szerint a remény még ami szerepet kap.

https://gaboolvas.blogspot.com/2018/11/rendszerujra.html


A ​levonás oka, hogy a cyberpunk novelláit én egyáltalán nem tudtam értékelni, amúgy sem áll túl közel hozzám a sci-fi, jó adag fenntartással közelítek mindenhez, ami technikailag magasabb szintet képvisel, mint egy ló. Ha legközelebb regisztrálok valahová, és felhasználónév kell, Megalkuvó_Luddita leszek.
Megengedem, ezek az írások is jók, Erdély azonban szabad, és szabad marad, az értékelés meg szubjektív műfaj, és szubjektív is marad – amiatt tehát, hogy a címadó novella után félretettem a kötetet, és szükségem volt egy pár napra, hogy újra kézbe tudjam venni, levonok egy csillagot.
Az elején pedig bólogattam nagyon, a Lokátorállomás, a Gát azt adták, amit Dragomántól várok, ami miatt a kedvenceim között tartom számon őt, és amiért A pusztítás könyvét még legalább egy párszor újra fogom olvasni: bodoros hangulatot.
Az ikrek piszok erős darab, akárcsak A padlás, hasonló a témájuk is: mi számít igazán, kinek mi az érték. Az utóbbiban a mosónő {{lerombolja a műalkotást, mert nem műalkotásnak látja, hanem csupán egy büdös, enyvszagú betolakodónak, amely kitúrja őt a területéről, belerondít a személyi terébe}}, az előbbiben pedig a koldusgyerekek {{elkergetik a kutyát, amely pénzhez juttatja őket, mert a riválisuknak érzik.}}
Az írások rövidsége viszont nem zavart, sőt. Tapasztalatom szerint egy gondolat túlírása sokkal gyakrabban fordul elő, mint az alulírása – lásd akár az egyperces novellákat. Nemcsak nagyregényben kell gondolkodni, a zsánerirodalomban különösen kezd elharapózni az a tendencia, hogy öt-hatszáz oldalnál rövidebb terjedelemmel lassan már ki sem merünk lépni az ajtón. A tömörség jó, a sejtetés/elhallgatás kellőképpen nyomasztó, az utolsó novella nekem zavaros volt, a legdragománosabb a kötetben meg a Puskák vagy galambok.
A Teve szuper még, a narrátor hangja elképesztően életszerűre sikerült, telitalálat.


dacecc
3.5/5

Az ​első pár novellánál elégedetten bólogattam, hogy így kell ezt, remek hangulatú, egy kicsit spooky írások váltogatták egymást. A szövegek egyedi hanggal rendelkeztek, érdekes defektes figurák voltak a központi karakterek, a kontextust csak utalásokból lehetett kikövetkeztetni. Tényleg remek indulás volt. Aztán a folytatásban megmaradt a hangulat, de egyre érdektelenebbekké váltak a történetek, a hangulat díszletté soványodott vissza, az elmondott történetek meg nem vittek sehová. Számomra az a tanulsága a kötetnek, hogy Dragomán sokkal erősebb a hosszabb novellákban, a sok kétoldalas szöveg nem kapott elég teret, hogy megfogjon.


← Vissza a könyv adatlapjára


Értékelések

Rukkola értékelés
4.8/5

Statisztika

-
átlagos pontszám
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ
0
lezárult rukk / happ

Címkék

Kollekciók