Ki látott már stresszes macskát? Aki hajlandó megtenni valamit, amihez nem fűlik a foga? Esetleg pont ellenkezőleg: akinek meg lehet tiltani azt, amihez éppen kedve van?
A francia Stéphane Garnier hosszan tanulmányozta saját négylábú kedvencét, és az írót lenyűgözte a macskájából áradó elegancia és szabadságvágy. Ziggy, a lassan 15 éves macskaúrfi ihlette a Macskabölcsességet, az életmódtanácsokat tartalmazó, könnyed, humoros, de lényegre törő olvasmányt, amely támpontokat ad ahhoz, hogyan éljünk teljes, örömteli, önálló és szabad életet, akár egy macska.
Értékelések 2.0/5 - 1 értékelés alapján
Fülszöveg alapján egyáltalán nem ilyen könyvre számítottam. Azt hittem, kapok egy cicáról szóló könyvet, vagy legalább az ő szemével íródott sztorit, ehelyett egy gyengébb önsegítő, „szeresdmagadéséljboldogan” massza került elém. Nem vagyok a téma nagy szakértője, de elég sok klisét bedobott a szerző, amelyekkel nem feltétlenül tudok egyetérteni. Abban a tekintetben, hogyan lehetnénk olyanok, mint a macskák, és hogy milyenek is valójában a macskák.
Tetszett viszont, hogy minden fejezet egy frappáns, macskákkal kapcsolatos idézettel kezdődött, maga a könyv stílusa könnyed és gyorsan olvasható volt, és néhány infót mégis csak megtudtunk a könyvet ihlető Ziggyről. Illetve a végén tartalmazott egy tesztet, amelyből az olvasó megtudhatja, hogy jelenlegi élethelyzetében mennyire olyan, mint egy macska. Noha nekem nem adott semmi pluszt (mondom ezt macskaszerető és -tartó emberként), ártani sem ártott.
→ Az értékelés eredetileg itt jelent meg:
Kapcsolódó könyvek
Homonnay Gergely - Az elnökasszony
Erzsébet Fenevadova, a szőrös fülű bajszos polihisztor, díva és szupermodell az ország legbefolyásosabb bundása. Igazi véleményvezér macska, akinek útmutatásaira szomjazik a nép. Napi huszonkét órás alvása és egyéb bokros teendői mellett ezért szakított időt arra, hogy lediktáljon egy újabb remekművet első számú szolgájának, Gergelynek.
Erzsébet nem rejti véka alá a véleményét. Legyen szó bármiről, bátran osztja az észt, és minden szava azt bizonyítja, hogy joggal pályázik az elnökasszonyi posztra. Nála ugyanis nincs tökéletesebb lény e földtekén.
A könyvben lerántja a leplet minden két- és négylábúról: megismerhetjük a menhelyről kukázott félszemű albínó macska eltitkolt múltját, de bepillantást nyerhetünk Erzsi féltve őrzött magánéletébe is.
A könyv Erzsi rendkívüli képességeiről is tanúskodik, melyet rajongói nem egyszer versben is megénekelnek:
"Ha kínoz a betegség, vagy kedélyed savanya,
Csúz, isiász, kehesség, bármiféle nyavalya,
SZTK-ba ne merészkedj, úgysem segít senki,
A reményed csak Ő lehet, a Királynőnk: Erzsi."
Az Elnökasszony által vidámság költözik majd végre a világba, nem lesz gyűlölködés, széthúzás. Mindent elsöprő kormányprogramja mellett egyedi és sziporkázó macskahumora erre a garancia.
Jackson Galaxy - Pokoli macskák
Jackson Galaxy az Animal Planet népszerű sorozatának macskaguruja, leginkább egy motoros banda tagjára emlékeztet, mégis különleges képességgel rendelkezik: nem létezik a világon olyan zűrös cica, akivel ne tudna "szót érteni", és akinek ne tudna segíteni - az állatok idegileg kikészült gazdáiról nem is beszélve. Most megjelenő könyvében Jackson Galaxy elmeséli tizenhárom éven át tartó barátságának történetét Bennyvel, egy kistermetű, rövidszőrű, szürke-fehér kandúrral, illetve tanácsokat és tippeket ad, hogyan élhetünk egy fedél alatt, harmonikus kapcsolatban nehéz természetű kedvenceinkkel.
Jackson Galaxyt többek között nevezték már macskaidomárnak és macskapszichológusnak is. Egyedülálló "Cat Mojo" módszerével segít rávilágítani a macskatulajdonosoknak, miért viselkedik úgy a kedvencük, ahogy. Galaxy tanácsadóként dolgozik, és "Cat Mojo" órákat tart magánembereknek valamint menhelyi dolgozóknak. Célja, hogy beszüntessék az egészséges menhelyi állatok elaltatásának gyakorlatát. Los Angeles mellett él három cicájával, Caroline-nal, Chippyvel és Velouriával, valamint kutyájával Rudyval.
Solange Goudreau - 101 dolog, amit jó lett volna tudni a macskákról
"A kiváló francia írónő legújabb `ciccológiai` könyvében macskagazdik olyan megfigyeléseit gyűjtötte össze, amelyek hasznára lehetnek azoknak, akik még csak most forgatják a fejükben, hogy összekötik az életüket egy cicával, és azoknak is, akiknek ugyan már van macskájuk, de fogalmuk sincs arról, mire számíthatnak vele kapcsolatban."
Dr. Bruce Fogle - 101 kérdés, amit a cicája megkérdezne a dokitól, ha beszélni tudna
"Hiszek benne, hogy meg kell osztanunk egymással, amink van. Miért lesznek olyan idegesek az emberek, ha reggel fölugrom az ágyukra, és eléjük helyezek például egy döglött egeret?"
"Állítólag időnként a fogamat csattogtatom, a lábaimmal rúgkapálok és meg-megrándul a szemhéjam, amikor alszom. Mi történik ilyenkor?"
"Azt rebesgetik, van valamilyen 'hatodik' érzékem, és ennek segítségével találok haza, amikor eltévedek. Igaz ez?"
"Ha már muszáj a homokosládámat használnom,melyik a legjobb típus, és a lakás mely pontján a legjobb elhelyezni?"
"Ha fölszaladok egy fára, biztos, hogy le is tudok majd mászni róla?"
Íme, néhány kérdés a 101-ből, amire a cica választ várna. De kit kérdezzen?
Bruce Fogle brit állatorvos, az állati magatartások nemzetközi hírű kutatója (10 bestseller szerzője, kutyakönyve nemrég magyarul aratott nagy sikert) lebilincselően kedves stílusban ismertet meg házi kedvencünk természetrajzával, fordítja emberi nyelvre jelzéseit. A cica megértéséhez a harmonikus, jó kapcsolathoz egyszerűen nélkülözhetetlen ez a könyv.
Homonnay Gergely - Puszi, Erzsi!
Erzsébet Fenevadova minden idők legnagyobb celebritása. Egy igazi bundás királynő, szőrös fülű, bajszos díva, szupermodell, politikai szakkommentátor asszony... Sokoldalúsága szinte felsorolhatatlan, bölcsessége káprázatos - többek között ezért is teljesen jogos várományosa az elnök asszonyi posztnak.
Hívei tudják, hogy életük Erzsébet útmutatásai nélkül mit sem érne. Nagyságát gyakorta versben is megéneklik, az írástudatlanok pedig Erzsébet kifinomult ízlésének eleget téve tonhalban fejezik ki mélységes tiszteletüket.
Erzsébet jelenleg Budán, a Hotel Wardrobe Wellness Superior***** Elnöki Lakosztályában él. Sajnos szingli. Pillanatnyilag csak egyetlen, hozzá méltatlan udvari szolgálója, Gergely, próbálja megteremteni a kivételes nagyságához illő körülményeket.
_"A szépség nem az arcodon van, nem is a mosolyodban, de még csak nem is a szívedben. A szépség a bundádban van, a tappancsod párnácskáiban és a bajszod végében, ahogy pöndörödik, és ami csiklandozza a másikat - akár egy életen át._
_Erzsébet Fenevadova_
Homonnay Gergely - Erzsi bölcsességei
Erzsi, az ország imádott macskája, 7 fontos témakörben 7 bűvös bölcsességet ad közre. A 49 örökzöld mondás mindegyike akár sorsfordító is lehet - persze, csak ha megfogadja őket az olvasó. "Minden problémára a legjobb megoldás, ha alszunk rá még egyet."
Dolák-Saly Róbert - Én vagyok a kedvenc állatom
Állok, ülök, fekszem, aztán
újra kicsit állok,
én vagyok a kutya, aki
boltok előtt várok.
,,Aki ilyeneket tud írni, az nemcsak a kutyákat imádja, de valószínűleg a macskákat is, és teljesen képzett etológus. Az efféle szakember az állatokat természetes környezetükben figyeli meg, és megfigyeléseiről pontos jegyzeteket készít. A fenti jegyzet a legszigorúbb szakmai kritériumoknak is megfelel. Viselkedését illetően a kutya áll, ül, fekszik, és hosszasan várakozik a bolt előtt, ezt minden kynológus tanúsíthatja. Ha belelapoznak a könyvbe, még számos hasonlóan fontos megfigyelésről olvashatnak, persze a macskákról is. :)
Gratulálok a Kollégának!" - Csányi Vilmos
A Madáretető, a Boborján és az Agyatlantisz, avagy az ember tragédia című nagysikerű kötetek szerzője most valami egészen újat ígér olvasóinak: ebben a gazdagon illusztrált verseskönyvben kutyák és macskák hangján mesél tökéletesen tökéletlen életünkről. A kutya- és cicasors önfeledt pillanataitól a gazdiért való aggódáson át a kedvencek lelkének legszőrösebb, önmarcangoló szféráiba jutunk. Az állati olvasnivaló kottákat is tartalmaz, hogy együtt énekelhessünk kedvenceinkkel, hisz:
A kutya is ember,
Csak beszélni nem mer,
Mer' fél, hogy a gazda
Majd jól leugatja.
Davide Cali - Azért késtem az iskolából, mert...
Késtél az iskolából? Akkor ez a te könyved!
De vigyázz! Minden kifogás csak egyszer használható!
Romain Puértolas - A kislány, aki lenyelt egy akkora felhőt, mint az Eiffel-torony
Providence Dubois, a csinos párizsi postáskisasszony számára az élet olyan, mint a titkos atyai recept alapján készült majonéz: ha egyszerű hozzávalókat használunk, és kitartóan keverjük, garantált az eredmény. Providence-nek pedig kitartása és energiája is van bőven: mindig sietős a dolga, s fáradhatatlanul cikázik ide-oda a világban. Most éppen Marokkóba repülne örökbe fogadott, imádott kislányáért. Zahera súlyos beteg, Eiffel-torony nagyságú felhő növekszik a tüdejében, napokon, órákon múlhat az élete. Providence azt ígérte neki, hogy nála lesz, mielőtt felkel a hold.
Ám egy izlandi vulkán épp ekkor tör ki, hogy hamufelhővel terítse be az eget, s így földhöz szögezze a repülőket. Ha a gépmadarak nem emelkedhetnek a levegőbe, akkor bizony Providence-nek kell repülnie. Látszólag emberfölötti teljesítmény, de Providence nem ismer lehetetlent: órákat vesz egy versailles-i kolostor tibeti szerzeteseitől, és már ott is áll az Orly reptéren egy szál bikiniben, hogy felszálljon. A szeretet ugyanis szárnyakat ad az embernek.
Romain Puértolas hihetetlennél hihetetlenebb kalandokat és különös, de annál szerethetőbb figurákat felsorakoztató, egyszerre mulatságos és megrendítő modern tündérmeséje ékes bizonyítéka annak, hogy az emberi akaraterő és fantázia határtalan. Csak engedjük szabadjára őket, és akkor nincs lehetetlen!
Romain Puértolas - A kislány, aki lenyelt egy akkora felhőt, mint az Eiffel-torony
Providence Dubois, a csinos párizsi postáskisasszony számára az élet olyan, mint a titkos atyai recept alapján készült majonéz: ha egyszerű hozzávalókat használunk, és kitartóan keverjük, garantált az eredmény. Providence-nek pedig kitartása és energiája is van bőven: mindig sietős a dolga, s fáradhatatlanul cikázik ide-oda a világban. Most éppen Marokkóba repülne örökbe fogadott, imádott kislányáért. Zahera súlyos beteg, Eiffel-torony nagyságú felhő növekszik a tüdejében, napokon, órákon múlhat az élete. Providence azt ígérte neki, hogy nála lesz, mielőtt felkel a hold.
Ám egy izlandi vulkán épp ekkor tör ki, hogy hamufelhővel terítse be az eget, s így földhöz szögezze a repülőket. Ha a gépmadarak nem emelkedhetnek a levegőbe, akkor bizony Providence-nek kell repülnie. Látszólag emberfölötti teljesítmény, de Providence nem ismer lehetetlent: órákat vesz egy versailles-i kolostor tibeti szerzeteseitől, és már ott is áll az Orly reptéren egy szál bikiniben, hogy felszálljon. A szeretet ugyanis szárnyakat ad az embernek.
Romain Puértolas hihetetlennél hihetetlenebb kalandokat és különös, de annál szerethetőbb figurákat felsorakoztató, egyszerre mulatságos és megrendítő modern tündérmeséje ékes bizonyítéka annak, hogy az emberi akaraterő és fantázia határtalan. Csak engedjük szabadjára őket, és akkor nincs lehetetlen!
Brunella Gasperini - Én és ők
Egy szeleburdi, kócos, csupacsont anya mikroszkopikus méretekkel, aki kávé, porok, cigaretta háromszögében egyszerre próbál írni, telefonhoz menni, gyerekekre felügyelni, konyhai katasztrófákat elhárítani, háztartást vezetni; három istenadta, pontosabban istenverte gyerek; egy javakorabeli kutya; egy lerobbant kocsi, egy rendhagyó háztartási alkalmazott és „én, aki a család egyetlen normális tagja vagyok, jóllehet nõm gyakorta olyképpen viselkedik, mintha legszívesebben pszichoanalízisbe küldene. – Egyetlen gyerek – sóhajtja fejcsóválva. A feleségem szerint ugyanis az embernek, hogy megközelítõleg normálisszámba mehessen, legalább két testvére kell hogy legyen. Neki volt valami öt, minek következtében õ aztán szupernormális, ami viszont komplett õrültet jelent” – köszön be Brunella Gasperini családi trilógiájának elsõ krónikása, a férj. Egy milánói família zûrös életének nagyjából fél esztendejét meséli el. Az ellenállhatatlan humorral, szellemesen megírt történetfüzérben sok az önéletrajzi elem.
Horváth László - Macskajaj
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Dr. Beate Ralston - A macska
A macskák a legkedveltebb háziállatok közé tartoznak. Bájos, mégis vad személyiségek, akik villámgyorsan képesek meghódítani szívünket. Egy macskát nem lehet megvesztegetni, barátságát nem lehet megvenni, csak kiérdemelni.
E kötet színes fényképek kíséretében mutatja be a macskák fajtáit, viselkedését, táplálását és gondozását. Tanácsokat ad, hogy mire figyeljünk oda a vásárláskor, és milyen óvintézkedéseket kell tennünk ahhoz, hogy kedvencünk valóban jól érezze magát otthonunkban - akár családtagjaink és más háziállatok mellett is.
A tartalomból:
-a helyes választás
-kutya-macska barátság
-táplálkozás az egyes életszakaszokban
-a macskák nyelvének megértése
-macskajátékok
-ápolás és egészség
A "Házi kedvenceink" című sorozat célja, hogy megismertesse az olvasókat a legkedveltebb háziállatokkal. A kis kötetek, melyek alapvető ismereteket és hasznos tanácsokat nyújtanak a kedvencek eredetéről, fajtáiról, élőhelyéről, gondozásáról és ápolásáról, nem hiányozhatnak egyetlen állatbarát polcáról sem.
Frauke Scheunemann - Fülön csípett tolvajbanda
Botrány tört ki az iskolában: valaki kinyitotta a páncélszekrényt és eltűntek a benne őrzött érettségi dolgozatok is! Tom bátyja, Nico, teljesen kétségbe van esve: attól tart, hogy meg kell ismételni a vizsgát. De vajon hogyan jutottak be az idegenek az iskolába?
Ez az ügy Winstonért kiált! Winston két- és négylábú barátai segítségével nekilát a szimatolásnak, és közben egy veszélyes tolvajbanda nyomára bukkan. Ám a ravasz kandúr ezúttal majdnem kihúzza a gyufát...
Szabó Borbála - Nincsenapám, seanyám
Kamasznak lenni rettenetes. Főleg ebben a családban. "Megrázó és humoros, mély és felemelő, felnőttes és gyerekes. Folytathatnám a látszólagos ellentétek sorát, de mivel ez jóval sekélyesebb lenne, mint a regénynek akár egyetlen mondata is, ezért abbahagyom. Inkább olvassátok el magát a művet!" (Litkai Gergely)
Győri T. Bence - Rupert Malac bölcsességei
Rupert Malac, hobbi-gourmet, diplomás kertész, hedonista sertés most elárulja, hogyan is élvezhetjük jobban az életet. Humoros útmutatásait követve mi is az élet császáraiként tölthetjük napjainkat, megtanulhatjuk értékelni az élet apró örömeit, és kiderül az is, hogyan valósíthatjuk meg önmagunkat - csak úgy malacosan.
Na, röff mindenkinek!
"Soha ne aludj olyannal, akiért másnap nem túrnád fel a kertet."
Thomas McNamee - A macskák lelki élete
A macskák, ezek a rejtélyes, titokzatos lények, az ezredfordulóra az ember talán legnépszerűbb háziállatai lettek, akik előszeretettel szegődnek mellénk lakótársul. A tudomány egyre több mindent tár fel arról, hogy vonzó külsejük mögött valójában milyen belső világ lakozik. Milyen érzelmeket táplálnak irántunk és egymás iránt? Mit akarnak közölni velünk? Mi húzódik meg hibbantnak tűnő és néha kiszámíthatatlan viselkedésük mögött? Mit várnak tőlünk, mit tehetünk azért, hogy jobb életük legyen?
A macskák lelki élete című könyvben Thomas McNamee nem kisebb dologra vállalkozik, mint hogy a legújabb kutatások mélyére ásva kifürkéssze, milyen ösztönzőerők mozgatják ezeket a gyakran kiismerhetetlen teremtményeket. McNamee szakértőkkel konzultál, és keres magyarázatokat a macskák rejtélyes viselkedésére, például arra, hogy egy emberekkel teli szobában hogyan szúrják ki az egyetlen személyt, aki nem szereti őket.
A macskák lelki élete című kötetben McNamee saját személyes történetét is olvashatjuk: Augusta nevet viselő, örökbe fogadott fekete kismacskájáról, aki nélkül már el sem tudná képzelni az életét. A könyvet olvasgatva egyre tisztább képet kapunk arról, vajon miként foglalhattak el a macskák ilyen kiemelt helyet az emberek világában és szívében. Így aztán egyre jobb társai lehetünk doromboló kedvenceinknek, és felismerhetjük, milyen sok mindent tehetünk értük, ha valóban odafigyelünk arra, mit kommunikálnak felénk.
Boulet - Jegyzetfüzet
A kiadvány Boulet blogjának (bouletcorp.com) a részleteit tartalmazza.
Weöres Sándor - Károlyi Amy - Macskaszerenád
Károlyi Amy és Weöres Sándor számtalan verse bizonyítja, hogy a természet minden jelensége, titokzatossága, szépsége és tragédiája erősen foglalkoztatta őket. Az állatok viselkedésében is a létezés örök törvényszerűségeit kutatták, az élet sokszínűségében gyönyörködtek. Közös életük végén otthonukat mindig megosztották egy-egy befogadott macskával. A költő házaspár egykori szerkesztője, egyben – Károlyi Amy szavaival élve – „cicapásztoruk”, Steinert Ágota Weöres és Károlyi macskákról szóló verseit gyűjtötte össze a szerzők és cicáik emlékére és a macskabarátok örömére. A kötetet Orosz István remek grafikái illusztrálják.
Mieshelle Nagelschneider - Macskákkal suttogó
A macskád a világ legédesebb élőlénye - lenne, ha nem kergetne nap nap után az őrületbe. Ha nem spriccelné tele a lakást. Ha nem a bútorokat használná kaparófának. Ha nem piszkítana következetesen az alomtálca mellé. Ha nem vetné magát rajtaütésszerűen a kezedre vagy a lábadra, hogy aztán napokig borogathasd a sérüléseket, és nem rágna meg mindent, ami csak az útjába kerül, a pulóvertől a szobanövényig. Valld be: időnként megfordul a fejedben, hogy meg kellene szabadulnod tőle. Hiszen a macskák még hírből sem ismerik a következetességet, és amúgy is képtelenség hatni rájuk, nem igaz?
Mieshelle Nagelschneider, a világ egyik legkiválóbb cicaszakértője most bebizonyítja, hogy tévedsz! Ismerd meg bundás kis barátod titokzatos és izgalmas világát, és hamarosan a legidegtépőbb magatartási problémákat is képes leszel megváltoztatni! Belefáradtál a hiábavaló fegyelmezésbe? Szeretnéd, hogy a cicád jobb étvággyal falatozzon, ne rezzenjen össze minden apró neszre, és a többi cirmossal is jól kijöjjön? A Macskákkal suttogó nemcsak abban segít, hogy felfedezd kedvenced viselkedésének rejtett mozgatórugóit, de praktikus és működő tanácsokkal lát el, hogy a világ legédesebb élőlénye valóban egészséges és kiegyensúlyozott életet élhessen - veled együtt.
MIESHELLE NAGELSCHNEIDER Amerika egyik legelismertebb és legkeresettebb macskaszakértője. Az általa alapított The Cat Behavior Clinic 1999 óta a világ minden tájáról fogadja a problémás cicák gazdáit, de még állatorvosok is fel szokták keresni megoldhatatlannak tűnő esetekkel. Mieshelle családjával és kilenc háziállatukkal - hat macskával, két kutyával és egy varánusszal - az Oregon állambeli Portlandban él.