Ajax-loader

Biztosan ​Ön is átélt már az élete során olyan pillanatokat, amelyekben a látszólag véletlen események egyszerre különös jelentőséget kaptak, sőt valóságos csodaként tűntek fel. Talán csak annyi történt, hogy előre megérezte, mikor fog megcsörrenni a telefon, de az is lehet, hogy egy rég elveszettnek hitt szerelem kivirágzását köszönheti a sors kiszámíthatatlan szeszélyének. Ezek valóban a mindennapok csodái: az angyalok láthatatlan keze nyomát viselik magukon, s egy nem evilági hatalom üzenetét közvetítik számunkra.
A Hétköznapi csodák című kötet több mint hatvan megható, s egyúttal mélyen elgondolkodtató történetet gyűjt egybe, amelyek a körülmények csodával határos egybeesésének feltárásával a bölcsességhez, az erkölcsi felemelkedéshez, az isteni akarat teljesebb megértéséhez viszik közelebb az olvasókat, kiragadva őket a mindennapok szürkeségéből. Ha kellőképpen nyitottak vagyunk e rejtett üzenetek befogadására és megértésére, megsokszorozhatjuk erőnket, kibontakoztathatjuk a bennünk szunnyadó lehetőségeket, és átélhetjük azt a felemelő érzést, amit úgy hívunk: harmónia a mindenséggel.
…és a csodák folytatódnak: Az apró csodák című kötetben olvashatnak további hatvan valóságos, de nem hétköznapi élettörténetet.

Kapcsolódó könyvek

Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

5.0
átlagos pontszám i
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ

Címkék

Kollekciók