Ajax-loader

További értékelések

Az alábbi értékelések a Moly.hu-ról származnak. A Rukkola értékelésekhez kattints ide.


clarisssa
4.0/5

Érdekes ​kis írások bútorokról, amik hol érző, mozgó, gondolkodó, beszélő, figyelő, vágyakozó főszereplőkként, hol pedig egy-egy emberi dráma díszleteként vannak jelen. Hosszuk pár oldal és pár sor közt változik, közös viszont bennük, hogy mindig egy-egy szituáció közepébe csöppenünk, nem kerülnek hosszas bemutatásra a szereplők, nekünk kell megpróbálnunk összerakni a képet és értelmezni, esetleg továbbgondolni az eseményeket. Érdekes, hogy ilyen módon egy pár soros szösszenettel is mennyire meg lehet “dolgoztatni” az olvasót… ha pedig ezt a továbbgondolást tartjuk az írás céljának, akkor zseniálisnak kell neveznünk azt az írót, aki célját néhány mondattal is el tudja érni.


iniesta
3.5/5

Mozaikfüzér, ​melyet a cím által (is) megadott huncut ál-tematika tart egyben: jórészt persze a tárgyak tanúságtételére kell figyelni vagy esetleg epikai megszemélyesítésekre kell olvasóilag gondolni, ennyi a trükk. Eszélyes és kellemes, semmi több. Hangsúlyoznám ugyanakkor, hogy ez egyáltalán nem kevés. A magyar prózairodalomnak eleddig két nagy vitathatatlan minőségű „szövegtömeg-gyártója” akadt (nagy írók, persze: de az iménti kreált szó mutatja meg, pontosan hogyan is nagyok): Krúdy és Mándy. Ők azok, akiket mértéktelenül lehet és kell is olvasni. (A többiekkel, akiket szeretnek ilyen fényben fürdetni, illetve akik szeretnek ilyen fényben fürdeni, na velük kell nagyon vigyázni.)


Doki
4.0/5

A ​padláson akadtam rá apa régi könyveire, közte erre is… aztán nem is volt hosszú, időm is volt szóval elolvastam…. nem bántam meg. Érdekes volt olvasni a “bútorok életéről” … igaz én nem fogok másképp tekinteni a bútorokra, de megérte elolvasni.


← Vissza a könyv adatlapjára


Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

5.0
átlagos pontszám i
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ

Címkék

Kollekciók