A „Nemzetközi jog” című tankönyv különös részének nevezett II. kötet kívánja bemutatni – a teljesség igénye nélkül – a nemzetközi jog egyes speciális területeit. E területek (az állam nemzetközi jogi helyzete, a nemzetközi folyók joga, a tengerjog, a világűrjog, az emberi jogok rendszere, a delicta iuris gentium, a diplomáciai és konzuli kapcsolatok joga, a kollektív biztonság elve stb.) kiválasztásában könnyen felfedezhető egyrészt a tradíciók követése, másrészt szubjektív szempontok is.
Kapcsolódó könyvek
Eörsi Gyula - Kötelmi jog – Általános rész
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Ismeretlen szerző - Kriminológia - szakkriminológia
Tankönyvünk alapvető célja a felsőoktatási hallgatók számára a kriminológia egésze, illetve egyes területei ismeretanyagának szakszerű, ugyanakkor közérthető és az olvasó számára is élvezetes bemutatása. Szerzőink az ismeretközlés és az ismeretek értelmezésének szándékával írták a kötet három nagy egységét és számtalan fejezetét. Ha az egyes témakörök ezt lehetővé teszik, akkor a szerzők - problémafelvetésként - egy-egy jogesettel vagy "hétköznapi történettel" vezetik be a tananyagrészt, és ezek után bontják ki az adott fejezetet. Amennyiben az egyes témakörök indokolják, az olvasó nemcsak utalást talál az adott tárgykör nemzetközi dokumentumaira [pl. ENSZ, Európa Tanács, Európai Unió, valamint más nemzetközi szervezetek (pl. OECD) egyezményei, ajánlásai, egyéb iránymutatásai], hanem azok kriminológiai szempontból lényeges tételeit a tankönyv minden része ismerteti is.
Lábady Tamás - A magyar magánjog (polgári jog) általános része
A Szladits Károly szerkesztette Magyar magánjog óta első ízben jelent meg a teljesség igényével írott mű a magyar magánjog általános részéről, a polgári jog alaptanáról. A szakmai körökben megjelenése óta töretlen sikerű tankönyv és szakkönyv tárgyalja a magánjog európai (és magyar) fejlődéstörténetét, intézményi alapjait és napjaink modern magánjogát. Végigvezet a polgári jog forrásanyagán, nagyívű összefoglalását adja a jogalkalmazásnak és a bírói jogfejlesztésnek, átfogó képet rajzol a magánjog dinamikájáról: a jogviszonytanról és a jogi tények világáról. Óriási irodalmi apparátus, a Polgári Törvénykönyv, továbbá a bírói gyakorlat felhasználásával bizonyítja és támasztja alá definícióit, teorémáit, megállapításait. Az írás műfaját tekintve tankönyv ugyan, de nemcsak tananyag, hanem a magyar civilisztikatudomány egyik jelentős elméleti alkotása. A jogalkalmazás gyakorlói, a bírák, ügyvédek, közjegyzők számára is nélkülözhetetlen kézikönyv.
Ismeretlen szerző - Alkotmánytan I.
A tankönyv az alkotmányos intézményeket történetiségükben és nemzetközi összehasonlításban dolgozza fel.
Földvári József - Magyar büntetőjog – Általános rész
A tankönyv a büntetőjog általános részének szabályit mutatja be, tehát azokat az alapvető büntetőjogi rendelkezéseket, amelyek a bűncselekmények összességére vagy nagyobb csoportjaira érvényesek. Ennek során a büntetőjog tárgyáról, feladatairól, alapelveiről és történetéről szóló bevezetés után három részben tárgyalja a hatályos Büntető Törvénykönyv szabályait.
A jogszabálytanról szóló rész a büntetőjog forrásait, a büntetőtörvény értelmezését, hatályát és szerkezetét elemzi. A bűncselekmény tanába a törvényi tényállás kérdései, valamint a bűncselekmény fogalma, tárgya, tárgyi és alanyi elemei, megvalósulási stádiumai, elkövetői alakzatai, a büntethetőség akadályai, valamint a bűncselekményegység és a halmazat problémái tartoznak. Végül a büntetés tana a szankciórendszer és a büntetéskiszabás kérdéseit elemzi.
A kötet függeléke közli a hatályos Büntető Törvénykönyv általános részének szövegét.
Ismeretlen szerző - Emberi jogok
A kötet hazai és külföldi jogeseteket alapul véve, nemzetközi össze-hasonlító módszert alkalmazva mutatja be az alapvető jogok általános kérdéseit és az egyes alapjogok sajátosságait. Az első rész az emberi jogok igazolásával, csoportosításával, a jogok korlátozásának alapjaival foglalkozik, valamint bemutatja az emberi jogok védelmének nemzetközi intézményrendszerét és a magyarországi alapjogvédő fórumokat. Az egyes alapjogokat tárgyaló második rész egy-egy fejezete foglalkozik az élethez és az emberi méltósághoz való joggal, a hátrányos megkülönböztetés tilalmával, a véleménynyilvánítás szabadságával, a gyülekezési és az egyesülési joggal, a vallásszabadsággal, a személyes adatok védelméhez és a közérdekű adatok nyilvánosságához fűződő joggal, a politikai részvételt biztosító jogokkal, az eljárási jogokkal, a tulajdonjoggal, valamint a szociális jogokkal. A kötetet átfogó irodalomjegyzék és részletes eset-, név- és tárgymutató zárja.
Várnay Ernő - Papp Mónika - Az Európai Unió joga
A kiadvány hiánypótló jelleggel ad átfogó képet az Európai Unió jogrendszeréről. Az elsősorban egyetemi tananyagnak szánt mű, amely nélkülözhetetlen az európai jogi államvizsga letételéhez is, bemutatja az integrációs szervezet fejlődését, intézményrendszerét; jogalkotási, döntéshozatali és jogszolgáltatási rendszerét és a belső piac működését. Az európai versenyjog ismertetése mellett hangsúlyt kap a műben a közös politikák rendszerének és egyes elemeinek a bemutatása is.
Patrick Daillier - Alain Pellet - Kovács Péter - Nguyen Quoc Dinh - Nemzetközi közjog
A tankönyv a francia nyelvterületen jelenleg használatos leghíresebb tankönyv magyar fordítása és egyben adaptációja. A nemzetközi közjog ismeretanyagát átfogóan mutatja be, különös hangsúlyt fektetve a nemzetközi bírósági joggyakorlat legfontosabb tételeinek pontos idézésére. A hivatkozások az Állandó Nemzetközi Bíróság és a mai Nemzetközi Bíróság ítéleteire és tanácsadó véleményeire ily módon a nemzetközi jogi gondolkodásmód elsajátítását is elősegítik. A kötet általános nemzetközi közjogi ismeretanyagába az adaptáció során beépült a magyar alkotmányjogi, alkotmánybírósági és szerződéskötési gyakorlat ismertetése is. A kötet a Miskolci Egyetem és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem hivatalos tankönyve, ugyanakkor kézikönyvszerűen is használható a jogalkalmazó és az érdeklődő olvasó által.
Erdősy Emil - Földvári József - Tóth Mihály - Magyar büntetőjog - Különös rész
A pécsi egyetem jogászprofesszorai közismert és sok kiadást megért jegyzetük tankönyvváltozatában a tőlük megszokott magas színvonalon és világos, jól tanulhat stílusban elemzik a Btk. különös részének rendszerét, a fejezetek sajátosságait, az egyes bűncselekmények törvényi tényállási elemeit, egymáshoz való viszonyát. A könyv a különös részi tényállásokat a bűncselekmény tárgyának, tárgyi oldalának, alanyának és alanyi oldalának sorrendjében tárgyalja. Ezzel követi a büntetőjogban általánosan elfogadott rendszert, és illeszkedik a Földvári József Magyar büntetőjog. Általános rész című tankönyvéhez. A két kötet együtt lehetővé teszi, hogy a joghallgatók és a jogászok, de még az érdeklődők is átfogó képet kapjanak e fontos jogterületről.
Mezey Barna - Magyar jogtörténet
A magyar jog több ezer éves története a magyar nép Uralon túli életétől napjainkig kísérte vándorlásait, a nomád, patrimoniális, rendi, polgári államának históriáját, harcait és függetlenségi küzdelmeit, szuverenitásának alkotmányos megformálását. De mindenekelőtt hétköznapjait. A jog legfontosabb funkciója a joghistória tanúsága szerint a mindennapi konfliktusok feloldása, az ellentétek elsimítása, ha másként nem sikerül, a sértett és körének megbékéltetése, igazságigénynek kielégítése volt.
Ismeretlen szerző - Magyar alkotmánytörténet
Az alkotmány történeti felfogása - mely nem a kartális megfogalmazódáshoz köti a constitutiót, hanem az állami élet szerves fejlődésében kialakuló és érvényesülő általános alkotmányos elvek jelenlétéhez - képezi a Magyar alkotmánytörténet szerkesztési koncepciójának alapelvét. A zömében a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem magyar jogtörténészei által írott munka a magyarság nemzetségi, törzsi és törzsszövetségi szerveződésétől a nomád állammodell kialakulásán és működésén át vezeti az alkotmánytörténet folyamatát a Kárpát-medencében megalapított keresztény magyar állam kiépítéséig. Ezt követően a patrimoniális, a rendi képviseleti, az abszolút és alkotmányos monarchia, a parlamentáris királyság és végül a magyar köztársaságok modelljeinek elemzésével teszi teljessé a képet a magyar alkotmányfejlődésről. A kötet tudatosan vállalt szerkesztői elve, hogy csak kevéssé követi a kronologikus rendet, ehelyett a magyar joghistória történetének jellemző alkotmányos jogfolytonosságára helyezve a hangsúlyt a közjogi intézmények (országgyűlés, államfő, központi és helyi közigazgatás, törvénykezési szervek) feldolgozásával rajzolja meg a magyar alkotmánytörténet tablóját. Ezzel lehetővé teszi az olvasó számára, hogy megszabadulva a köz- és politikatörténet szokásos cezúráinak bilincsétől a maguk folytonosságában ismerjen meg olyan jellegzetesen évszázadokon át nyúló intézményeket, mint a szent korona tana, a királyi hatalom és jogkör alakulása, a magyar országgyűlés fejlődése, a vármegyék története. A kötet olvasója így egészében szemlélheti a magyar alkotmányosság és közjog történeti fejlődését.
Ismeretlen szerző - Nemzetközi jog
Ez a tankönyv a politológiát, a nemzetközi kapcsolatokat, a biztonság- és védelempolitikát, valamint a hadtudományt hallgatók részére készült. Tehát az olyan tudományterületeket tanulmányozók számára, amelyek jobb megértéséhez a nemzetközi közjoggal is komolyan foglalkozni kell. Közös ezekben a tudományokban, hogy hallgatóiknak a nemzetközi jog bizonyos technikai kérdései, mint például a belső jog és a nemzetközi jog viszonya, talán kevésbé érdekesek, mint a jövendő jogászok számára, ugyanakkor a politikai problémák, például az erőszak tilalmával összefüggő kérdések, nagyon is fontosak. Ez a megfontolás erősen befolyásolta a kötet belső arányait, csakúgy, mint az államközi konfliktusok szempontjából jelentős és egyúttal gyorsan fejlődő területek – ilyen például az emberi jogok és a kisebbségi jogok nemzetközi védelme, a környezet megóvására vonatkozó nemzetközi jogi normák vagy az államfelelősség – részletes kifejtése. Természetesen a nemzetközi kapcsolatok intézése szempontjából fontos kérdések, mint például a nemzetközi szerződések joga vagy a diplomáciai és a konzuli kapcsolatok joga szintén kellő terjedelmet kaptak. Így a kötet a jogi oktatásban is hasznosítható.
Béli Gábor - Magyar jogtörténet
A könyv feladata a magyar jog dogmatikájának megismertetése, a magyar jogászi identitás megalapozása, a magyar tradicionális jog eredeti forrásanyagokra alapozott, a szakma által rég várt feldolgozása. A jogászokon kívül feltétlenül ajánljuk történészeknek, történelemtanároknak, levéltárosoknak.
A tartalomból: A feudális magyar magán-, büntető- és perjog (írott jogforrások, szokásjogi gyűjtemények, magánjog, személyi jog, családi jog, dologi jog, szerződési jog, öröklési jog, a nők külön jogai, a büntetőjog: a delictumok, a büntetés, a bűncselekmények, a magyar feudális bírósági szervezet és perjog) - A polgári korszak magyar magán-, büntető- és perjogának alapintézményei. - Részletesen tárgyalja a tradicionális jog felszámolását, a modern magyar magánjog kiépülését, a büntetőjog megújítását, a büntetőjogi kodifikációt. Ismerteti a modern igazságszolgáltatási szervezet kiépülését, a Magyar Királyi Kúria működését, a királyi ítélőtáblák, törvényszékek, esküdtbíróságok, járásbíróságok és ügyészségek működését. A polgári eljárás modernizációs folyamataként bemutatja az "átmeneti kódexet" a sommás eljárás új rendjét, az új polgári perrendtartás és büntetőeljárás sajátosságait.
Dr. Hoóz István - Bevezetés az általános és az igazságügyi statisztikába
A Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara által kiadott tankönyv.
Kecskés László - Polgári jog - A személyek joga
Jelen monográfía a magyar polgári jog egyetemi oktatási anyagának egyik fontos területével a személyek jogával foglalkozik. Előzménye volt a "Magyar Polgári Jog Altalános Rész II.
A személyek joga" című 1999-ben megjelent tankönyv. A személyek jogára vonatkozó magyar jogi szabályozás rendkívül nagymértékben megváltozott az elmúlt években. Elsősorban ez a körülmény tette szükségessé az anyag átdolgozását, felfrissítését. Az új kiadásnak a tematikája bővebb, mint az előzőé. Ez a mostani tankönyv a korábbi műben érintett anyagrészek nagymértékű újraírásán túlmenően tartalmazza ugyanis a személyhez fűződő jogok polgári jogi védelmével kapcsolatos legfontosabb ismereteket, valamint a magyar társasági jogban időközben EU-jogharmonizációs okokból bekövetkezett tételes jogi kiegészítéseket is.
Kajtár István - A 19. századi modern magyar állam- és jogrendszer alapjai
A munka feladatául tűzte ki a modern magyar polgári állam- és jogrendszer alapjainak bemutatását az európai fejlődésbe való beillesztéssel. A modernizáció pályaíve az egyes szakaszokban a változásra és a tradicionális elemekre egyaránt tekintettel kerül bemutatásra. A magyar politikai elit és jogászértelmiség Európa képének feltárására a parlamenti nyilatkozatok, a külföldi utak, a jogi és politikai szakkönyvtárak és a jogi szaksajtóban megjelent publikációk alapján kerül sor. A sok évszázados osztrák-magyar közjogi kapcsolatok felvetik azt a kérdést, hogy a modernizációban az osztrák jog magyarországi recepciójának milyen szerepe volt.
A modern magyar állam- és jogrendszer fundamentumainak ábrázolása a külső európai, és a belső ökonómiai és hatalompolitikai alapokkal indítható. Ez folytatható a törvényhozással, a kormányzattal, az államgépezet infrastruktúrájával, ugyanakkor igen jelentős a közhivatalnoki kar jellemző vonásainak és az állami tevékenység információs hátterének feltárása. Fontos a korszak teljesítményeinek és deficitjeinek elemzése. A 19. századi modern magyar állam számára nem volt közömbös, hogy polgára - aki jogok alanya lehetett, és akit kötelezettségek terheltek - azonosul-e a Magyar Királysággal, vagy jogellenes magatartásával szembe helyezkedik-e vele. A hatalomnak számos eszköze volt ennek befolyásolására, a jogpropagandára.
Kecskés László - Polgári jogi tanulmányok
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
M. Nyitrai Péter - Nemzetközi és európai büntetőjog
A nemzetközi büntetőjog iránt az utóbbi években érthetően megélénkült az érdeklődés, hiszen a nemzeti büntetőjog alkotása és alkalmazása során számos esetben elkerülhetetlenné vált a büntetőjog nemzetközi dimenziójának figyelembevétele. A témában megjelent eddigi írások egy-egy konkrét szakterületre koncentráltak, ugyanakkor továbbra is hiányzik egy olyan átfogó munka, amely a nemzetközi büntetőjog diszciplínájának egészét, annak minden sarkalatos összetevőjét rendszerezetten, összefüggő egészet alkotva, az alapvető összefüggéseket feltárva foglalja össze, megkönnyítve ezzel a téma iránt érdeklődő egyetemi hallgatók és szakemberek biztonságos eligazodását e szövevényes tudományterületen. A kötet e hiány pótlására vállalkozik: bemutatja a nemzetközi büntetőjog fogalmi-rendszertani kérdéseit, a tudományterület történeti fejlődését, a jogforrások rendszerét, a jogalanyok körét, a felelősségre vonás feltételrendszerét, a nemzetközi bűncselekmények dogmatikáját, valamint a nemzetközi büntetőjog kikényszerítésének modelljeit. A szerző az európai regionalizációs törekvéseket, így különösen az Európai Unió büntetőjogának specifikumait fejezetenként, az adott résztémakör összefüggésében taglalja, ezzel is érzékeltetve az európai büntetőjog önállósuló rendszerjellemzőit, illetve a nemzetközi büntetőjog fejlesztésében vállalt vezető szerepét.
Földes Gábor - Pénzügyi jog II.
A már nagy sikert aratott, és a legtöbb jogi karon, illetve az Államigazgatási Főiskolán tananyagként használt Pénzügyi jog I. című kötet folytatásaként, a jogág különös részének szabályait tartalmazza a könyv.
A kötet az állam- és jogtudományi karok jogász alapképzésének követelményrendszerét tartja elsősorban szem előtt. A képzési követelmények szerint a jogászképzés alapozó jellegű, de gyakorlatias ismereteket is elsajátíttat a hallgatókkal, különösen a jogalkalmazás, jogérvényesítés szempontjából kiemelt területeken (adójog, illetékjog, devizajog). Ezért a jogászképzésre készülő tannayag szinte változtatás nélkül felhasználható az Államigazgatási Főiskola igazgatásszervezőinek képzése során is. A tankönyv jelleg azt is jelenti, hogy a téma rendszerezett feldolgozása közérthető formában történik, a kiforrott ismeretekre szorítkozva. A bankjogi, adójogi, vámjogi, államháztartási jogi és nemzetközi pénzügyi jogi részek szerzői a jogász és közigazgatási szakemberképzés intézményeinek - az elméleti és gyakorlati életben egyaránt - elismert oktató.
Kecskés László - A polgári jog fejlődése a kontinentális Európa nagy jogrendszereiben
A monográfia célja a magyar jogrendszer fejlesztéséhez és a nemzetköziesedő polgári jog tanulmányozásához adalékokat és sémákat adni, néhány nagyobb európai nemzeti jogrendszer fejlődésének és a magánjog eddigi európai egységesítési folyamatainak bemutatásával. Az egyes jogrendszerek magánjogi, polgári jogi fejlődését vizsgálva a könyv anyaga eltérő részletességgel, de foglalkozik az egyes nemzetek és államok politika történetének, jogtörténetének és kultúrtörténetének fontosabbnak tűnő részfolyamataival is. Tézisként kezeli, hogy a jogi szabályozás és kultúra nem egymást kizáró ellentétes fogalmak, a jogszabályok nem szakíthatók el a mögöttük álló jogi kultúrától. Jogintézmény közeli elemzéseket csak röviden tartalmaz az anyag, a polgári jog egyes olyan alapintézményei tekintetében viszont, amilyenek például a jogágiság szerkezeti sajátosságai valamint az alanyi jog, a jogi személyiség, a tulajdon, a jogügylet, a szerződés, a deliktuális felelősség fogalma és jellegadó szabályai, helyenként részletezőbb.