A sötét ötven árnyalata Christian Grey szerint.
E L James most új szemszögből közelít a Szürke ötven árnyalatának világához. Az eredeti romantikus történet világszerte több millió olvasót vett le a lábáról.
A perzselően érzéki affér szívszakadással és vádaskodással ér véget, de Christian Grey sehogy sem tudja kiverni a fejéből Anastasia Steele-t. Elhatározza, hogy visszaszerzi, ezért igyekszik elnyomni magában a sötét vágyakat és az uralkodási kényszert, és úgy szeretni Anát, ahogy a nő megkívánja.
Ám a gyerekkorában átélt szörnyűségek még mindig kísértik, Jack Hyde – a simlis főnök – pedig magának akarja megkaparintani Anát. Segíthet-e Dr. Flynn – Christian pszichológusa, egyben bizalmasa -, hogy legyőzze a múlt démonjait? Vagy a csábító Elena és a megszállottan ragaszkodó Leila nyer a végén?
És ha Christian mégis felülkerekedik, és visszaszerzi Anát? Vajon a férfinak, aki ennyire súlyos lelki sérült, lesz-e esélye őt megtartani?
Kapcsolódó könyvek
E. L. James - A szabadság ötven árnyalata
Amikor a naiv Anastasia Steele és a gyönyörű fiatal milliárdos, Christian Grey találkozott, azonnal átjárta őket az érzéki izzás, amely visszavonhatatlanul megváltoztatta az életüket.
Ana, akit sokkolt, bár ugyanakkor vonzott Christian nem szokványos szexuális ízlése, komolyabb elköteleződésre vágyott. Christian, nem akarván elveszíteni a lányt, beleegyezett a feltételeibe.
Most mindenük megvan – szerelem, szenvedély, intimitás, vagyon és a világ összes lehetősége. De Ana tudja, hogy az ő szerető Ötven Árnyalatával nem lesz könnyű, együttlétük számos nem várt kihívás elé állítja mindkettőjüket. Anának meg kell tanulnia osztozni Christian fényűző életstílusában, anélkül, hogy feláldozná identitását.
Christiannak pedig felül kell kerekednie agresszív irányítási kényszerén, miközben múltja démonjaival is meg kell küzdenie.
De éppen amikor úgy tűnik, közös erővel bármilyen akadályt képesek leküzdeni, a balszerencse, a rosszakarat és a végzet összeesküszik ellenük, és valóra válnak Ana legsötétebb félelmei…
E. L. James - A szürke ötven árnyalata
A könyv, amelyről mindenki beszél…
Az erotikus, mulattató és mélyen megindító Ötven árnyalat-trilógia olyan történet, amely hatalmába keríti és birtokba veszi olvasóját, azután mindig vele marad.
Amikor Anastasia Steele, az irodalom szakos egyetemi hallgató interjút készít Christian Greyjel, az ifjú vállalkozóval, gyönyörű, okos és ijesztő férfival találja szemben magát. A nem e világban élő és ártatlan Ana megretten, amikor ráébred, hogy akarja ezt a férfit, és annak rejtélyes tartózkodása ellenére kétségbeesetten próbál közelebb kerülni hozzá. Grey, aki képtelen ellenállni Ana csendes szépségének, eszének és független szellemének, elismeri, hogy ő is akarja a lányt – de a saját feltételei szerint.
Ana, akit egyszerre ijeszt és izgat Grey szokatlan szexuális ízlése, habozik. Greyt minden sikere – multinacionális vállalkozásai, hatalmas vagyona, szerető családja – ellenére démonok gyötrik és az önuralom kényszere emészti. Amikor a pár vakmerő, szenvedélyes viszonyba kezd, Ana fölfedezi Grey titkait és tulajdon, sötét vágyait.
E. L. James - Fifty Shades Freed
When unworldly student Ana Steele first encountered the driven, damaged young entrepreneur Christian Grey it sparked a sensual affair that changed both their lives irrevocably. Shocked, intrigued, and ultimately repelled by Christian’s singular sexual tastes, Ana demanded a deeper commitment; determined to keep her, Christian agreed.
Now, together, they have more – love, passion, intimacy, and a world of infinite possibilities. But Ana always knew that loving her Fifty Shades would not be easy, and being together poses challenges neither of them ever anticipated. Ana must somehow learn to share Christian’s opulent lifestyle without sacrificing her own integrity, identity or independence; Christian must somehow overcome his compulsion to control, and lay to rest the horrors that blighted his past and haunt his present.
Just when it seems that together their love can conquer any obstacle, misfortune, malice and fate combine to make Ana’s worst nightmares come true. Alone and desperate, she must face down the poisoned legacy of Christian’s past.
Seductive, shocking, sad and funny, Fifty Shades Freed is the compelling final volume in the Fifty Shades trilogy.
E. L. James - Fifty Shades of Grey
When literature student Anastasia Steele is drafted to interview the successful young entrepreneur Christian Grey for her campus magazine, she finds him attractive, enigmatic and intimidating. Convinced their meeting went badly, she tries to put Grey out of her mind – until he happens to turn up at the out-of-town hardware store where she works part-time.
The unworldly, innocent Ana is shocked to realize she wants this man, and when he warns her to keep her distance it only makes her more desperate to get close to him. Unable to resist Ana’s quiet beauty, wit, and independent spirit, Grey admits he wants her – but on his own terms.
Shocked yet thrilled by Grey’s singular erotic tastes, Ana hesitates. For all the trappings of success – his multinational businesses, his vast wealth, his loving adoptive family – Grey is man tormented by demons and consumed by the need to control. When the couple embarks on a passionate, physical and daring affair, Ana learns more about her own dark desires, as well as the Christian Grey hidden away from public scrutiny.
Can their relationship transcend physical passion? Will Ana find it in herself to submit to the self-indulgent Master? And if she does, will she still love what she finds?
Erotic, amusing, and deeply moving, the Fifty Shades Trilogy is a tale that will obsess you, possess you, and stay with you forever.
E. L. James - Fifty Shades Darker
Daunted by the singular sexual tastes and dark secrets of the beautiful, tormented young entrepreneur Christian Grey, Anastasia Steele has broken off their relationship to start a new career with a Seattle publishing house.
But desire for Christian still dominates her every waking thought, and when he proposes a new arrangement, Anastasia cannot resist. They rekindle their searing sensual affair, and Anastasia learns more about the harrowing past of her damaged, driven and demanding Fifty Shades.
While Christian wrestles with his inner demons, Anastasia must confront the anger and envy of the women who came before her, and make the most important decision of her life.
Sierra Cartwright - Megkötve
Az érintésed felszabadít, a csókod megköt.
Három fivér, egy nagy hatalmú család. Connor Donovan mindössze 27 éves, amikor átveszi a cég irányítását. Lara Bertrand céltudatos nő, aki eléri, amit akar. A fiatal milliárdos erőt sugárzó grafitszürke szemei, és forró éjszakákat sejtető hangja azonban leveszi a lábáról. Lara tudja, a két család nemcsak üzleti vetélytárs, de generációkra visszamenőleg gyűlöli egymást. Mégis, hogy megmentse apja cégét a biztos csődtől, sorsdöntő lépésre szánja el magát, és felajánlkozik a Donovan-fiúnak.
A kíváncsiságod űz hozzám. Mitől félsz? Attól, amit most kérni fogsz tőlem.
Connor nem csak az üzleti életben, de az ágyban is domináns. Felelősséget vállal, a korlátlan hatalomért cserébe. Nem feleséget keres, nem is szerelmet, hanem játszótársat, de a játék néha véresen komolyra fordul…
Sierra Cartwright bestseller sorozatában mesterien vezeti olvasóit a hatalmi játszmák világába, ahol a test is üzlet, ha az érdek úgy kívánja. Texas sosem volt még ilyen forró.
E. L. James - Grey
…mert minden történetnek két oldala van.
E. L. James újraírta az elmúlt idők legsikeresebb bestsellerét.
Eljött a várva várt pillanat, amikor a Szürke-rajongók végre a titokzatos és izgató Christian gondolatai közé férkőzhetnek. Christian Grey szavain, gondolatain és álmain keresztül végre megtudjuk a titkot, mit gondolt a férfi az Anastasiával folytatott szenvedélyes kapcsolatáról.
A férfi gyönyörű, okos és a hatalom megszállottja. Világa rendezett, szigorú szabályok szerint működik, de fájdalmasan üres, mindaddig, amíg Anastasia Steele be nem lép az életébe. Miért nem képes ellenállni Ana csendes szépségének? Miért nem tud elszakadni tőle? Mi űzi ebbe a vakmerő és szenvedélyes viszonyba, ami mindkettőjüket felőrli? Ana átlát az álcának használt ridegségen, amivel Christian gyermekkori traumáit és szeretetlenségét palástolja. Vajon képes a lány csillapítani a fájdalmat, vagy a férfi lelkét emésztő sötét vágyak és öngyűlölet végül elűzik mellőle azt, aki az utolsó reménysugár lehetne az életében?
„Christian rendkívül összetett személyiség – nyilatkozta James –, az olvasóimat mindig is izgatták a vágyai, a gondolatai, és persze múltjának sötét árnyai is. Nagy öröm volt számomra ismét visszatérni Ana és Christian világába, és újraélni a történetet.”
Az Ötven árnyalat-trilógia világszerte 125 millió példányban kelt el, ez a könyvkiadás történetének eddigi legsikeresebb sorozata. E. L. James GREY című regénye június 18-án, Christian születésnapján jelenik meg az USA-ban.
Tiffany Reisz - Az úrnő
Az Eredendő Bűnösök sorozat befejező része ott folytatódik, ahol a harmadik kötet félbemaradt: Nora Sutherlin, az ünnepelt dominatrix, a híres erotikus szerző egy szobában találja magát, két férfi társaságában. Más körülmények között élvezné ezt a kis játékot, de most partnerei nem játszani akarnak.
Hamarosan megérti: ha életben akar maradni, fogvatartói Seherezádéjává kell válnia, miközben bíznia kell abban, hogy szerettei – Wesley, Kingsley, de legfőképpen Søren – rá fognak jönni, hogyan mentsék meg.
Egy halottal azonban nehéz vitázni, és Marie-Laurie, Kingsley nővére és Søren elhunytnak hitt neje minden, csak nem kompromisszumkész. Egy sértett nőnél pedig nincs veszélyesebb ellenség, és bár Nora mindezt tudja, lassacskán mindent elmesél az asszonynak arról, hogyan lett egy katolikus pap szeretője, miközben egyre mocskosabb részleteket tár fel a múltból…
A háttérben Søren, Nora és Kingsley életének minden fontos szereplője csendben várakozik, hogy aztán az összekuszált szálakat kibogozva az olvasó is megtudja, kicsoda Nora Sutherlin valójában. Vagy legalábbis elhiggye, hogy tudja…
Tiffany Reisz - A szirén
Ez a világ a férfiaké, de egy nő van legfelül.
Nora Sutherlin erotikus regényeiről híres és hírhedt – és van egy titka, amelyet túl sokan tudnak ahhoz, hogy ne kerüljön napvilágra. Nora legújabb kézirata más, mint az eddigiek: komolyabb, mélyebb, személyesebb – és Nora biztos benne, hogy meghozza számára az áttörést… De vajon lehet-e együtt dolgozni a kimért, karót nyelt angol szerkesztővel, Zachary Eastonnal? Hiszen ő mondja ki az utolsó szót, de maximalizmusa felháborítja Norát. Zach-et Nora szabados életmódja kergeti az őrületbe – és a tény, hogy egyre inkább vonzódik ehhez a nyílt, mégis titokzatos nőhöz.
Nora azt hitte, mindent tud arról, milyen, amikor az ember a saját határait feszegeti. De abban a világban, ahol a szenvedély maga a fájdalom, soha semmi sem ilyen egyszerű.
Ki lehet az a férfi, aki öt év távlatából is irányítani képes a nő minden gondolatát? És egyáltalán: ki is Nora Sutherlin valójában? Képes lesz-e valaha önmagának megválaszolni ezt a kérdést?
Kylie Scott - Deep - Tónus
Ennek az egyéjszakás kalandnak nem így kellett volna végződnie…
Pozitív. Két kicsi vonal a terhességi teszten azt jelenti, hogy Lizzy Rollins teljesen mindennapi élete mindörökre megváltozik. És mindez egyetlen hatalmas hiba miatt, amit Las Vegasban követett el a Stage Dive lehengerlően szexis basszgitárosával, Ben Nicholsonnal. Kit érdekel, ha Ben volt az első férfi, aki miatt Lizzy úgy érezte, nem tud ellenállni a vágyainak? Sajnos azonban a lány azzal is tisztában van, hogy teljesen mindegy, ő mire vágyik, Ben egy kellemes szórakozásnál semmi többet nem akar.
Ben tisztában van vele, hogy számára Lizzy érinthetetlen. Tökéletesen és végletesen. Mivel a legjobb barátja feleségének a húga, teljesen mindegy, mennyire izzik kettejük között a levegő, teljesen mindegy, mennyire kedves és szexis Lizzy, okosabb, ha távol tartja magát tőle. Azonban egy pillanatnyi megingás a Bűn Városában, és Ben kénytelen megtanulni, hogy ami Vegasban történik, nem biztos, hogy Vegasban is marad. Ő és Lizzy most már a lehető legmélyebb módon kötődik egymáshoz… de kialakulhat ebből valódi szerelmi kapcsolat?
Kresley Cole - Endless Knight - Végtelen lovag
Néhány évszázadonként eljön az idő, amikor a tarot kártya lapjai életre kelnek, hogy megküzdjenek egymással, életre-halálra.
– Minden játékban végzett velem?
– Nem mindben. De a Lótusz Hölgye akkor is meghalt.
– Vagyis mások öltek meg… Nyertem már játékot? – Azt kívántam, bárcsak ne tudnám meg. – Hányszor?
Matthew habozott.
– Többet, mint bárki más előtte. Vagy azóta.
Akkor gyilkosságban rekordtartó vagyok. Nem csoda, ha Selena annyira aggódik, amikor új Arkánumokkal találkozunk. Mindenkinek rám fáj a foga.
– Ki kapott el?
Matthew a kezét nézte. Téma lezárva.
– Akkor azt áruld el legalább, hogy a Halál hányszor kapott el!
– Ez a Halál? Az utolsó három játékban kétszer. – Matthew barna szeme elkomorodott, amikor hozzátette: – Gyakorlat teszi a mestert.
Tegyél fel mindent egy lapra!
Jodi Ellen Malpas - Ez a férfi
Ava O’Shea, a fiatal belsőépítész az első találkozójára igyekszik a Manor tulajdonosával, Mr. Jesse Warddal. Nem számít másra, csak egy túlsúlyos, nyakkendős, tehetős vidéki úrra, és a megérkezésekor semmi nem is utal egyébre. Hogyan tévedhetett ekkorát? A férfi lehengerlően jóképű, elbűvölő és magabiztos. És öntelt, hedonista playboy is, aki nem ismer határokat. Ava kétségbeesetten küzd Ward vonzereje ellen, de nem bír azzal az elsöprő hatással, amelyet a férfi gyakorol rá. Minden ösztöne azt súgja, hogy meneküljön, és menekül is, de Jesse Ward nem szívesen engedi el. Akarja a lányt, és a fejébe veszi, hogy megszerzi. Ava tudja, hogy veszélyben a szíve, de hogyan menekülhetne, ha a férfi nem ereszti?
Laurelin Paige - Első érintés
AZ IGAZSÁG MEGSZÁLLOTTJA. A VÁGY RABJA.
Emily Wayborn csinos és sikeres szinkronszínész, aki kicsapongó múltját maga mögött hagyva kezd új életet. Vége azoknak az éveknek, amikor luxus eszkortlányként gazdag és perverz férfiak kívánságát leste. Ám amikor kétségbeesett üzenetet kap egykori barátnőjétől, egyre mélyebbre hatol a sötétségbe, amelyből egyszer már kiszabadult
Lenyűgözött, elbűvölt, bárhová követtem volna, de Amber bajba került, és szüksége volt a segítségemre.
Emily elhatározza, hogy felkutatja eltűnt barátnőjét, a nyomok pedig Reeve Sallishez, a jóképű, ám veszedelmes szállodatulajdonoshoz vezetik, aki nőfaló, perverz, és alvilági módszereiről híres.
Lassan, apránként, kétség sem férhet hozzá, hogy Reeve lesz a végzetem.
Hogy megtalálja Ambert, Emily kénytelen felkínálni a testét, így próbálja kifürkészni a férfi titkait és a barátnője nyomára lelni. Ám ahogy egyre jobban belebonyolódik a viszonyba, ellenállhatatlan vonzalmat érez Reeve perverziói iránt, miközben sejti, hogy a vesztébe rohan
Laurelin Paige új sorozata még forróbb, érzékibb és veszedelmesebb, mint a világszerte sikerlistás Fixed- regények
Tara Sue Me - Az alávetett
Abby King a titkos fantáziájának él.
New York a West Industries jóképű és briliáns igazgatójaként ismeri Nathaniel Westet, de Abby többet is tud róla: a férfi egy gyakorlott, szexi domináns, aki új alávetettet keres magának. Abby, aki szeretné egyszerű könyvtárosi életét feldobni, és belevetni magát a gyönyörök világát, felajánlja magát Nathanielnek, hogy teljesítse be legtitkosabb vágyait.
A Mesterrel töltött egyetlen hétvége után Abby már tudja, hogy még többet akar, és ezért hajlandó alávetni magát Nathaniel feltételeinek. De a gyönyör ellenére, amit a vállalkozó szellemű Abby kap, a szabályok mögé rejtőző Nathaniel mindvégig hideg és távolságtartó marad.
Ahogy Abby egyre mélyebben bonyolódik bele a hatalom és szenvedély szívfájdító világába, attól fél, hogy Nathaniel szíve sohasem lesz elérhető számára – a sajátját pedig aligha tudja megmenteni…
J. Kenner - Forró rabság
A Stark-trilógia első része
Egy férfi, aki mások szenvedélyével játszik...
Egy nő, aki belemegy a játékba, de nagy árat kér érte...
Damien Stark sportolóból lett milliárdos, akinek nem sokan mernek nemet mondani.
Nikki Fairchild az egyetlen nő, aki felkorbácsolja a szenvedélyét.
Milyen titkokat rejteget Niki, az egykori szépségkirálynő?
És milyen démonok üldözök Starkot?
Ki bírja tovább ezt a kíméletlen játékot?
Tiffany Reisz - A szent
Eleanor Schreiber egy zavarodott, zabolátlan tizenéves lány, aki megesküszik, hogy soha többé nem lép templomba. A lázadó tini azonban találkozik Stearns atyával, aki örökre megváltoztatja az életét. Már semmi nem állhat annak útjába, hogy az legyen, amit a sorsa diktál neki: Nora Sutherlin, az ismert erotikus regényíró, egyben Manhattan legismertebb dominája...
Tiffany Reisz - A herceg
Nora Sutherlint két, vagyonnal és szenvedéllyel csábító világ hívogatja… és bármelyiket is választja, ez lesz élete legnehezebb döntése.
Hacsak valaki nem dönt helyette…
Wes Railey Nora vágyainak legszelídebb, mégis legőrjítőbb tárgya, akit nem tud elfelejteni. Fiatal. Jóképű. Nemesi vér csörgedezik az ereiben. Amikor Kentucky-ban hosszú idő után újra összetalálkoznak, most Nora van Wes világában. Azonban a hírhedt New York-i domina nem kifejezetten az a szenvelgő déli szépség, és Nora hiába vágyik arra, hogy beilleszkedjen új környezetébe. De vajon Søren – Nora gazdája, szeretője – elengedi-e valaha is a nőt?
De mi történik, ha a domina elhagyja birodalmát? Milyen kibogozhatatlan kötelék fűzi össze Kingsley-t és Sørent? Képes lesz-e Kingsley ésszerűen dönteni, ha megfenyegetik? Szembe tud nézni a múlt árnyaival?
Lainey Reese - Asztal három főre
Két falatot harapott a Nagy Almából.
Riley Ramirez tudta, az egész élete megváltozik, amikor New Yorkba költözik. Arra azonban nem számított, hogy már a városban töltött első éjszakáján bekövetkezik. Első látásra őrjítő vonzalmat érez egy éjszakai klub tulajdonosa, Kincade Marshall iránt, ami a másik fél részéről is azonnali viszonzásra talál. Amikor rájön, hogy a férfi, aki ízig-vérig dom, teljes megadást vár el tőle, még akkor is, ha arról van szó, hogy behódoljon a legjobb barátjának, Trevor Weelingtonnak, készségesen, sőt buzgón veti bele magát a szexuális kalandozásba.
Cade és Trevor a barátságuk kezdete óta megosztottak mindent, beleértve a nőket is. Most viszont egyetlen Riley-val töltött éjszaka elegendő, és rájönnek, ő álmaik hölgye. Teljes érzéki fegyvertárukat bevetik, hogy meggyőzzék, többről van szó holmi alkalmi kalandnál.
Alighogy Cade és Trevor Riley-ra irányítja a figyelmét, valaki a tudtukon kívül támadást intéz a törékeny kapcsolat ellen, és mire rájönnek, már majdnem késő. Az illető célja Riley halála. A barátok, akik az „igazi” megtartásáért harcoltak, hirtelen kénytelenek a nő életéért küzdeni.
Tara Sue Me - A domináns
Nathaniel West sosem veszíti el az irányítást.
A West Industries playboy igazgatójaként nappal a tanácsteremben irányít, éjszaka pedig a hálószobában, mint szigorú domináns, kemény szabályokkal. Soha nem fogad el tapasztalatlan alávetettet, ám amikor Abigail King jelentkezése kerül az íróasztalára, megszegi a saját kikötéseit, és próbába teszi a lányt.
Abby ártatlansággal vegyített hajlandósága mámorító, és Nathaniel hamarosan úgy dönt, hogy nyakörvével a tulajdonába veszi, akivel, azt tesz, amit csak akar. Amíg a lány követi a parancsait és teljesen aláveti magát neki, senki nem sérül meg. Nathaniel azonban kezd beleszeretni Abbybe, és ekkor döbben rá, hogy a bizalom kétoldalú. Olyan titkai vannak, amelyek ledönthetik a kapcsolatuk alapjait...
Tabitha Suzuma - Forbidden - Kimondhatatlan
A szerelem nem ismer határokat…
Lochant és Mayát a testvéri szálakon túl mindig is mély barátság fűzte egymáshoz. Mivel alkoholista anyjukra nem számíthatnak, közösen nevelik három kisebb testvérüket. Ez a megpróbáltatásokkal teli élet – és a köztük lévő tökéletes összhang – a megszokottnál jóval közelebb hozza őket egymáshoz.
Olyan közel, hogy végül egymásba szeretnek.
Lochan és Maya tudja, hogy a kapcsolatuk vállalhatatlan, és nem folytatódhat tovább. Ám tehetetlenek, mert amit éreznek, az semmihez sem fogható...