Stephen King harmadik, válogatott novellagyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyeket a Szerző hétévente állít össze. Nem véletlenül… mármint nem véletlenül hétévente! Mert mint tudjuk, a 7 nemcsak prím-, hanem misztikus szám is!
Akik rendszeresen olvassák műveit, tisztában vannak vele, hogy King önmagával szemben a legszigorúbb. Így ebbe a kötetbe is csak a legjobb írásait válogatta, sőt beemelt néhányat a még nem publikáltak közül is, hogy valódi nóvumokkal örvendeztesse meg olvasóját.
Ahogy ő mondja, s joggal: “Állandó Olvasóját”.
Ebben a kötetben huszonegy elbeszélést tár az “Állandó Olvasó” elé. Egyik-másik már-már kisregény terjedelmű, de “Á. O.” ezt aligha bánja… Hiszen Stephen King a tőle megszokott fantáziadús lendülettel tartja ébren olvasói érdeklődését, bújjon ki akár egy elképesztően hosszú ujj a lefolyóból, keljen életre egy vásári fogsor afféle igazságtevőként, vagy kalandozzon el szerzőnk a sci-fi világába, ugorjon akár ötven évet is az időben ide-oda, hogy hátborzongató módon keverje össze írót és főhősét…
Stephen King nem ígér békés álmot novellái elolvasása után. Legfeljebb oldódást. Mert az általa leírt borzalmakat sokkal jobb érzékletesen hiteles leírásai alapján elképzelni, mint megélni.
Csattogó, életre kelt fogsorral persze ritkán találkozunk, mint ahogy ritkán adódik alkalmunk bosszúból eltemetni egy túlméretezett Cadillacet a sivatag közepén… ócska tornacsukák is ritkán árválkodnak felfordult döglegyekkel borítva egy férfivécé fülkéjében…
De éppen erről van szó!
Arról, hogy Stephen King még azt is kitalálja, amiről kínzó rémálmainkban kapunk csak futó benyomásokat – hogy aztán gyorsan elfeledjük őket.
A modern lélekgyógyászat alapja a kibeszélés, a dramaturgiailag megfontoltan előlegezett, verbális tett. Talán ezért olvassuk oly sokan King műveit. Mert King levezeti az indulatokat. Tudja, hogy vízió az egész, de azért “éjjelente – biztos, ami biztos – égve hagyja a fürdőszobai lámpát”…
Fél talán?
Lehet.
De ki nem fél manapság?
Valódi vagy képzelt szörnyektől?
Kapcsolódó könyvek
Stephen King - Végítélet
A történelem nem szűkölködött tragikus eseményekben: mindent elsöprő árvizek, pusztító tűzvészek, határokat nem ismerő járványok tizedelték az emberiséget. Ám minden elemi csapásnál nagyobb fenyegetést jelent önmaga számára az ember. A tudomány és a technika fejlődésével már-már tökélyre fejlesztette a pusztítás eszközeit, s szinte törvényszerű, hogy előbb-utóbb kicsúszik a kezéből az ellenőrzés. Visszaélt tudásával és hatalmával, megérett a bűnhődésre...
...valahol a kaliforniai sivatag mélyén, egy titkos katonai laboratóriumban üzemzavar támad, s elszabadul egy gyilkos vírus. Iszonyatos sebességgel tarol végig az országon, tömegesen hullanak az emberek. Ám ismeretlen okból néhányuk szervezete ellenáll a szörnyű kórnak, épségben vészelik át a járványt. Egyetlen közös van bennük: hasonló álmokat látnak, melyekben vagy egy idős néger asszony, vagy egy baljós sötét ember hívja őket. Felkerekednek hát a túlélők, hogy eleget tegyenek a Gondviselés, illetve a Gonosz hívásának. Természetesen közben meg kell szervezni az életet. Vajon elég erősen munkálkodnak bennük a régi erkölcsi normák ahhoz, hogy újra felépítsék a társadalmat, mielőtt teljesen eluralkodik a káosz? Közösséggé tudnak-e kovácsolódni az elszórt csoportocskák, meg tudják-e őrizni emberségüket, vagy végképp széthullik a civilizáció? Mindeközben a Gonosz sem tétlenkedik, s hamarosan elkerülhetetlenné válik az összecsapás...
Stephen King - Minden haláli
Az emberrel bármi megtörténhet.
Például hazamegy, és otthon egy üzenet várja, amelyből kiderül, a felesége elhagyja. Mivel meg kell beszélniük a válást, beülnek egy étterembe az ügyvédjük társaságában, ahol is a főúr egy hatalmas konyhakéssel támad a vendégekre!
Vagy: 1408. Ha összeadjuk a számjegyeket, 13-at kapunk, ami szerencsétlen szám. De ha ráadásul egy szállodai szoba száma, amelyben az ember eltölt egy éjszakát... már ha túléli!
Vagy... de tudja mit, Kedves Olvasó? Üljön bele kedvenc karosszékébe, és olvassa el Stephen King tizennégy idegborzoló, lélegzetelállító, vérfagyasztó elbeszélését.
Stephen King - Csontkollekció
Békésen pihen tóparti nyaralójában családjával, amikor fergeteges vihar kerekedik, kitombolja magát, majd elvonul. És akkor leszáll a köd. Egyre közeledik, és furcsa csápok, nyúlványok, tapadókorongok kúsznak elő belőle, és amit megragadnak...
A klubban kártyázik, de hiányzik egy játékos. Sebaj, az ott ülő jól nevelt idegen felajánlja, hogy beszáll. Csakhogy nem hajlandó kezet fogni bemutatkozáskor. Ez a gesztus ugyanis végzetes következményekkel járhat.
Megrendeli a tejet, narancslevet, hisz milyen jó is az, ha házhoz szállítják! Hajnalban jön a tejesember, és lerakja az ajtó elé az árut... ja, hogy esetleg földúsította az üvegek tartalmát? Talán mégis jobb, ha elugrunk a boltba!
A kimeríthetetlen fantáziájú Stephen King vérfagyasztó történeteinek újabb kötete garantálja, Kedves Olvasó, napi borzongásadagját. Nyugodt álomról azonban szó se essék!
Stephen King - Éjszakai műszak
"... nem tudok úgy elaludni, hogy a lábam kilóg a takaró alól. Mert ha egyszer egy hideg kéz kinyúlna az ágy alól és megragadná a bokámat..." - írja Stephen King e húsz kiváló elbeszélést tartalmazó kötet előszavában.
A félelem - hiába is tagadnánk - mindannyiunk életében jelen van. Emlékezzünk csak vissza gyerekkori mumusainkra, nyomasztó álmainkra, felnőttkori szorongásainkra. Ezek a félelmek olyankor megalapozottak, máskor teljesen irracionálisak, néha elmosódottak, máskor határozott alakot öltenek. Aztán ott a borzongás, ami szintén kellemetlen, de azért mégis mohón olvassuk az újságban, hogy "Agyonverte...", "Kútba dobta...", "Feltrancsírozta..." stb.
Stephen King a maga mesteri és utánozhatatlan módján formába önti, történetekké kerekíti ezeket az érzéseket, csakhogy e teljességgel modern mesékben nem a vasorrú bába, hanem egy megvadult mosodai gőzvasaló üldözi áldozatát, a hétfejű sárkány helyett életre kelt játék hadsereg indít véres bosszúhadjáratot, netán a fűnyíróember ajánlja fel szolgálatait a kertvárosi ház gyanútlan lakóinak, s nem kell az óriások birodalmába látogatni, megteszi egy sivár országúti pihenő, ahol őrjöngő kamionok hajkurásszák a kávéra betérő fáradt utast, Puhaléptű Jackről már nem is szólva...
Nos, kedves Olvasó, kucorodjon kedvenc karosszékébe, készítsen maga mellé egy csésze teát, bár olykor egy pohárka feszültségoldó töményebb sem árt (hanem a cigarettával csínján bánjon, mert esetleg meglátogatják a Leszoktató Rt. munkatársai!), és lapozza fel a kötetet. Azért előtte nem árt ellenőrizni - biztos, ami biztos -, hogy jól bezárta-e az ajtót...
Stephen King - A halálsoron
A Cold Mountain fegyház E blokkjában, a siralomházban, néhány rab várja, hogy elérkezzen az idő, amikor végig kell mennie a halálsoron, melynek a végén ott magasodik a villamosszék, az Öreg Füstös. Mindnyájukat - Eduard Delacroix-t, a keszeg kis franciát. "Vad" Billy Whartont, az eszelős fiatalembert, és John Coffeyt, a hatalmas termetű, folyvást könnyező négert - főbenjáró bűnért, többszörös gyilkosságért ítélték halálra. Paul Edgecombe, a blokk lelkiismeretes főfoglára azonban bizonyos meglepő, mondhatni, csodás események hatására úgy érzi, néhány dolognak utána kell járnia. Lehet, hogy a három halálraítélt közül az egyik ártatlan? S ha igen, vajon módjában és hatalmában áll-e tennie is valamit ez ügyben, Hisz Paul tudja, milyen óriási kockázatot vállal megbízható munkatársaival együtt, nemcsak az állásukat veszíthetik el, de ők maguk is börtönbe kerülhetnek. Amikor megtudja az igazságot, nincs sok választása… Stephen King letehetetlenül izgalmas, feszes regényét - melyből nagy sikerű film is készült Tom Hanks és Michael Clarke Duncan főszereplésével - most egy kötetben izgulhatja végig, Kedves Olvasó!
Stephen King - A boszorkánylány
Volt egy kislány, aki élte a diáklányok átlagos életét... Volt egy kislány, ártatlan, sebezhető, védtelen... Most azonban valami, ami idegen és rettenetesen rémítő, elszabadul és nem ismeri a kegyelmet... Ő a boszorkánylány. Lételeme: a pusztítás. A borzongás nagymesterének első könyve - a kritikák szerint - egyben a legjobb is. A Boszorkánylány első "Kinges" regények közül, melynek főszerepét olyan világsztárok játszották mint: John Travolta és Sissy Spacek.
Stephen King - Állattemető
Dr. Louis Creed, a fiatal orvos kitűnő állást kapott: a Maine-i Egyetem rendelőjének lett a vezetője, ezért Chicagóból az idilli New England-i tájban álló, magányos házba költözik családjával - feleségével, Rachellel, ötéves lányukkal, Ellie-vel és másfél éves kisfiukkal, Gage-dzsel. Boldogan, a szép jövő reményében veszik birtokba új otthonukat... Az első gondra az út túloldalán, velük átellenben élő öregember, Jud hívja föl a figyelmüket: a tájat kettészelő országúton éjjel-nappal olajszállító tartálykocsik dübörögnek, halálos veszélynek téve ki a háziállatokat és az apróságokat. Nem véletlenül van a közelben egy nyomasztó légkörű, ódon temető az elgázolt háziállatok számára... Az első trauma akkor éri Louist, amikor egy baleset áldozatául esett, haldokló fiú a rendelőben dadogó szavakkal óva inti az állattemetőn túli veszedelemtől. Nem sokra rá egy tartálykocsi elgázolja Ellie imádott macskáját, és az öreg Jud - jó, vagy rosszakaratból? - az állattemetőn túli, hátborzongató vidékre, a micmac indiánok egykori temetkezőhelyére viszi Louist, s ott földelteti el vele az állatot. Másnap a macska visszatér - de ocsmány jószág lett belőle: lomha, ijesztően bűzlő és gonosz. Aztán néhány békés hónap után a kis Gage elszabadul szüleitől, és szaladni kezd pici lábain az országút felé...
Stephen King - Hasznos Holmik
Az új-angliai Castle Rock csöndes kisváros, izgalmas esemény, ha új boltja nyílik. S még izgalmasabb, ha az új boltot történetesen egy messziről jött, rejtélyes ember nyitja, aki belopja magát a városlakók szívébe nyomban. Mert Leland Gaund üzletpolitikája fölöttébb szokatlan és megnyerő - hasznos-haszontalan portékájáért épp csak annyit kér mindenkitől, amennyi kinek-kinek pénztárcájában lapul. Potom pénzért vesznek át a városlakók gyönyörű lámpaernyőt, remek horgászbotot, csodatevő talizmánt, kincskereső könyvet, Elvis Presley napszemüvegét - mindenki azt, ami régóta szíve vágya. Igaz, az alkuban benne foglaltatik mindahányszor, hogy a boldog vevőnek még valami apró, játékos csínyt is el kell követnie. Tódul hát a nép a Hasznos Holmikba, egyedül Alan Pangborn seriffnek nem jut ideje, hogy személyesen üdvözölje a város új boltosát. Mert neki bokros teendői akadnak - egy különös ügyben kell nyomoznia: a félbolond Nettie Cobb és a sárkánylelkű Wilma Jerzyck bárddal-böllérkéssel lemészárolja egymást, nem sokkal a Hasznos Holmik megnyitása után. Pangborn seriff nem sejti, hogy ki uszította egymásra a két asszonyt, de valami azt súgja neki: történnek még Castle Rockban furcsa dolgok…
Stephen King - A Napkutya
Démonok bárhol rejtőzhetnek - legalábbis Stephen King magánbirodalmában, amely azonban nagyon is gyakran emlékeztet bármelyikőnk világára. Mert ugyan ki mondhatná el magáról, hogy az ő tudata mélyén nem lapulnak szörnyetegek, vagy legalábbis nem találkozott még velük... mondjuk, éjfél után néhány perccel?
A könyvtári nyomozó című kisregényben a démon, amely jelen esetben egy roppant eredetien megrajzolt vámpírnő, egy kisvárosi könyvtárat választott legújabb megtestesülése színhelyéül, áldozatául pedig Sam Peebles ingatlanügynököt. Sam a téboly mélyére merülve ismeri fel végül, hogy önmagát, saját múltját, a lelkében lakozó rettegést kell legyőznie ahhoz, hogy szembeszállhasson a sötét erőkkel, s méltóvá váljon a szerelemre.
A kötet másik írásában - s mint Stephen Kingnél megannyiszor - egy gyerek, a tizenötéves Kevin harcol a szörnyeteggel, a Napkutyával, mely a születésnapjára kapott Polaroid fényképezőgépből akar kitörni. S ehhez a harchoz megint csak a szeretet adja az erőt - ezúttal az apa és fiú közti szeretet; Kevinnek meg kell ismernie az apja múltját, egykori vétkeit ahhoz, hogy a gyermeki naivitás világából kilépve elpusztíthassa a Napkutyát... ha egyáltalán el lehet pusztítani...
King két kisregénye – a Titkos ablak, titkos kert című kötet folytatásaként – kellemes borzongást ígér éjfél után három és négy perccel.
Stephen King - Carrie
A chamberlaini gimnáziumban közeleg az érettségi. A tizenhat éves, esetlen Carrie White-ot nemcsak bigottan vallásos anyja terrorizálja, hanem diáktársai - főként a lányok - gúnyolódásának is állandó céltáblája. Egy különösen megalázó esemény után a főkolomposokat megbüntetik, Carrie-ben pedig nőttön-nő az indulat, elégtételt akar venni az őt ért sérelmekért. Egyre inkább tudatosul benne, hogy félelmetes telekinetikus képessége micsoda hatalom...
Stephen King sorrendben negyedik regénye ez, mégis elsőként jelent meg, és zajos sikert aratott: egy év alatt több mint egymillió példányt adtak el belőle. Írója akkoriban még középiskolai tanárként dolgozott, alig jött ki a fizetéséből, és ehhez a történethez nem fűzött komolyabb reményeket - kezdetben novellának szánta, de nem volt vele elégedett. Végül ki is dobta, az anekdota szerint felesége bányászta elő a szemetesből, és ő győzte meg a pályakezdő írót, hogy érdemes kidolgoznia az ötletet. Egy visszaemlékezésben afféle fordított Hamupipőke-történetnek nevezte a Carrie-t, amely később keletkezett, mint a - vele párhuzamba állítható - Rosemary gyermeke című film, de korábban, mint az Ördögűző.
A regényből eredetileg Brian De Pálma rendezett filmet 1976-ban. A vadonatúj, 2013-as filmváltozat rendezője Kimberly Peirce, a két főszerepet Julianne Moore és Chloe Grace Moretz alakítja.
Stephen King (Richard Bachman) - Sorvadj el!
Megszokott amerikai kisváros, szokványos középosztálybeli jómód, unalmas élet, melynek minden lépése előre tudható, előre kiszámítható. Vagy mégsem? Mert közbejön egy városi piknik, annak a közepébe pedig váratlanul berobban egy egyáltalán nem kívánatos cigánykaraván. Amíg csak zsonglőrködnek, tenyérből jósolnak, akit tudnak, szemfényvesztéssel megkopasztanak, addig még hagyján... de aztán kopjanak le idejében! Ez a cigánybanda azonban más, ez még ősi erőkkel rendelkezik, ősi hagyományokat ápol, s ha valaki keresztezi az útját, azt megátkozza, méghozzá úgy, hogy az átok meg is fogan. Már csak ez hiányzott a kisváros menő ügyvédjének, aki véletlenül, de leginkább felesége áldásos közreműködésével, elüti a cigányvajda lányát. Az Isten legyen hozzá irgalmas... De lesz-e?
Stephen King - A mobil
Clay Riddell grafikus Bostonba utazik, hogy tárgyaljon az általa tervezett képregény ügyében. A kiadóba menet a parkban beáll a fagylaltoskocsi előtt kígyózó sorba, mert a melegben bizony jólesne egy hűsítő nyalánkság. Az előtte állók némelyikének megcsörren a mobiltelefonja, s mikor beleszólnak, leírhatatlan dolgok történnek. A telefonálók megvadulnak, egymásnak esnek vagy önmaguk ellen fordulnak, s pillanatok alatt őrjöngő-vérengző emberek töltik meg az utcákat. Claynek - micsoda szerencse! - nincs mobilja, s hamar rájön, hogy az őrületet csakis a telefon által közvetített impulzus okozhatja. Néhány hozzá hasonló, mobilmentes emberrel elindul, hogy olyan területet keressenek, ahol nincs telefonos lefedettség és hajtja az aggodalom is, vajon mi történhetett otthon a feleségével és a kisfiával, akik mindketten mobilhasználók?
A káoszban nem könnyű az utazás. A megfertőzőtt telefonembereket mintha egy ijesztő kollektív tudat irányítaná, a kevés megmaradt "normális" pedig kétségbeesetten küzd, hogy megmentse önmagát s a világból azt, ami még megmenthető.
Stephen King, a thriller kimeríthetetlen fantáziájú mestere, mindenből ihletet merít. Ezúttal is lebilincselő történetet mesél el, de biztos, ami biztos, míg a regényt olvassa, kapcsolja ki a mobiltelefonját.
Stephen King - Atlantisz gyermekei
Barátság, szerelem, édes, visszahozhatatlan ifjúság, vér, Vietnam: az utolsó romantikus nemzedék regénye Atlantisz, az elsüllyedt város erről szólt az ezerkilencszázhatvanas évek végén Donovan híres dala. Ez volt az a korszak, amikor az Egyesült Államok véres háborúját vívta Vietnamban, amely máig ható, kiheverhetetlen traumát okozott az amerikaiaknak. Ez volt a rock and roll, a hippimozgalom, a forradalmi eszmék, Marcuse és Che Guevara, Woodstock, az LSD, a szelíd motorosok, Malcolm X, a Fekete Párducok, a diáklázadások Amerikája, egy új kultúra születése és kiteljesedése. 1960. A tizenegy éves, félárva Bobby Garfield és hasonló korú barátai, Carol Gerber és Sully-John kisvárosi gyerekek. Életük a szokásos mederben csordogál: iskola, nyári tábor, baseball, mozi, fagylaltozás, vidámpark, apróbb stiklik, családi problémák, gyerekszerelmek. 1966. A Maine Egyetemen megkezdődik a tanév. A gólyák egyike Pete Riley, akinek számos társához hasonlóan legfőbb tantárgya a hearts nevű kártyajáték. Éjjel-nappal verik a blattot, ám rohamosan közeledik a vizsgaidőszak: nemcsak az ösztöndíj veszhet el, de aki kibukik, azt beszippantja a sereg, és irány Vietnam! 1983. Vak Willie vietnami veterán mindennap a templom előtt áll, nyakában tábla, mellette pohár, abba gyűlik a jótét lelkek könyöradománya. 1999. Sully-John egykori katonatársa temetésére utazik. Elmaradhatatlan kísérője az idős vietnami asszony szelleme, akit egy falu lerohanásakor koncoltak fel. Ez a barátságról, szerelemről, az édes, visszahozhatatlan ifjúságról, a háború szörnyűségeiről, a tisztességről és helytállásról szóló gondolatgazdag, lebilincselő regény újabb bizonyítéka annak, hogy Stephen King nem csak a thriller meg a horror kiváló művelője. A könyvből film is készült Anthony Hopkinsszal a főszerepben.
Stephen King - Borzalmak városa
Ben Mears, a sikeres író visszatér a Jerusalem's Lot nevű, isten háta mögötti kisvárosba, hogy „kiírja” magából itt szerzett gyermekkori traumáját: az 1930-as években a komoran a helység fölé magasodó Marsten-házba vonult vissza egy véres kezű gengszter, aki egy nap - látszólag minden indok nélkül - agyonlőtte feleségét, majd felkötötte magát. A gyermek Ben Mears egyszer beszökött ide, és meglátta a gengszter lógó hulláját, amely még évtizedek múltán sem indult oszlásnak... Az írónak azonban nem a nyugodt alkotómunka jut osztályrészül. Az álmos kisvárost mindinkább a megmagyarázhatatlan rettegés keríti hatalmába. Találnak egy akasztott kutyát, eltűnik két gyerek, s egyik este egy talpraesett kisfiú, Mark Pétrie a szobája ablakában megpillantja az egyik – időközben eltemetett – gyermek vigyorgó arcát. Mark már-már enged a kísértet bűverejének, de azután egy keresztet tart feléje, aminek láttán a jelenés agonizálni kezd, és füstté válik. Ben, Mark és még néhány, mindenre elszánt helybéli megindítja élethalál-harcát a Marsten-ház titokzatos lakói ellen…
Stephen King - A búra alatt
A világ első számú horrorírójának 2009-es nagyregénye valamikor 2012 után játszódik egy amerikai kisvárosban, amelyre fényes napvilágnál egyszer csak leereszkedik egy hatalmas bura, elszigetelve a települést nemcsak a külvilágtól, hanem alkalmasint az oxigén-utánpótlástól is. A közösség pillanatok alatt ellenségeskedő csoportokra szakad, a mikrotársadalom elkezdi felszámolni önmagát - holott elsőrendű érdeke az volna, hogy szó szerint kiutat találjon, amíg még nem késő. Ehhez persze először azt kellene megállapítaniuk, mi is ez a bura, honnan származik, mi működteti - és fel lehet-e emelni valaha is.
Stephen King - Tóparti kísértetek
Michael Noonan sikeres író. Boldogan él szép feleségével, Jo-val. Minden évben megjelentet egy újabb regényt, művei előkelő helyen állnak a bestsellerlistákon, anyagilag is szépen gyarapodik. Egy fullasztó nyári napon Jo agyvérzésben meghal. Mike összeomlik, képtelen írni, még szerencse, hogy van talonban néhány kézirata. Lidérces álmok gyötrik, amelyek mind a Nevető Sarában, Noonan-nék tóparti nyaralójában játszódnak. A ház a századfordulón egy híres fekete bluesénekesnőé volt, aki annak idején családjával együtt egyik napról a másikra eltűnt. Mike négy év után átköltözik a nyaralóba, ahol az álmok folytatódnak, sőt kísértetek látogatják, s lassacskán körvonalazódik egy szörnyű rejtély. Vajon mit titkol a tóparti zárt közösség, élén a hatalmaskodó, öreg és beteg milliárdos helyi kiskirállyal? Mit rejt a múlt, s hogyan függ össze a jelennel, Mike-kal és Jo halálával? Stephen King ismét remekművet alkotott; könyve nemcsak izgalmakban bővelkedő, letehetetlen olvasmány, de hiteles képet ad az alkotó ember lelki gyötrelmeiről s egy kis település bonyolult viszonyairól is.
Stephen King - A remény rabjai
Mit tehet a fogoly, ha életfogytiglanra ítélik? Ha senki nem hiszi el, hogy ártatlan? Miben bízzon? A kegyelemben? A szökésben? Megannyi kérdés, amelyre King letehetetlen könyvének végén, de csakis a legvégén kapjuk meg a feleletet.
Rabokról szól a második kisregény is - sorsának foglya a náci háborús bűnös, meg az újságkihordó gyerek, aki valahogy kiszagol valamit...
Az _Állj ki mellettem!_-ben sem marad az olvasó borzalmak nélkül - élő gyerekek nyomoznak eltűnt társuk után...
_A légzőgyakorlat_ klasszikus krimi: karácsony előestéjén öregurak hátborzongató történetekkel szórakoztatják egymást.
A kisregények javát a moziból ismerheti az olvasó.
Stephen King - A rémkoppantók
Roberta Andersen westernírónő a Haven kisváros peremén fekvő birtokán él visszavonultan. Egy szép napon erdejében sétálva megbotlik egy földből kiálló fémdarabban. Az objektum holmi ráncigálásra meg se moccan: Roberta ásni kezd, és lassacskán kiderül, hogy egy gigantikus, széle, hossza nincs űrhajószerű test rejtőzik a mélyben. Az ásás a szenvedélyévé válik, ami nem csoda - a hajóból áradó sugárzás különös hatással van azokra, akik a bűvkörébe jutnak. Az írónő sorra-rendre elveszti fogait, csillapíthatatlan vérzése támad, öreg kutyájának a szeméről visszahúzódik a hályog, mi több, a hűséges jószág a fiatalodás csalhatatlan jeleit mutatja. Az eleddig műszaki antitalentum Roberta fantasztikus technikai sugallatokra lesz fogékony, de nem csak ő... A fura tárgynak minél nagyobb része szabadul ki a földből, a kisváros annál több lakóján ütnek ki a vészes tünetek.
Stephen King - Az
Heten voltak, gyerekek – mind a heten a másság számkivetettjei: Bill, a bandavezér, mert dadogott; Ben, akit kövérsége miatt csúfoltak; Richie, aki mindig előbb jártatta a száját, és csak azután gondolkodott; Stan, akit zsidósága miatt közösítettek ki a többiek; Mike, akit a bőre színe miatt; Eddie, aki félt, szorongott, és persze súlyos asztmás volt, és végül az egyetlen lány, Beverly, aki csak szegény volt, rossz ruhákban járt, és akit az apja ütött-vert, testileg-lelkileg terrorizált. Ők jöttek össze, kötöttek életre-halálra szóló barátságot és vérszövetséget, ami oly nagy erőt adott nekik, hogy még a város életét pokollá tevő, huszonhét évenként feltámadó, gyermekekkel táplálkozó, ezerarcú szörnnyel is szembe mertek szállni odalenn, a város alatti kiismerhetetlen csatornarendszer labirintusában. Meg is sebesítik Az-t, majd felnőttként, drámaian megfogyatkozva újból visszatérnek, hogy gyermekkorukban tett fogadalmukat megtartsák, s ha lehet, egyszer s mindenkorra végezzenek vele - hogy a megmaradt és az eljövendő gyerekeket soha, de soha ne tarthassa többé rettegésben Az. Ahány oldal Stephen King terjedelmes regénye, annyi meglepő esemény, váratlan fordulat. Az író rajongói ezúttal is azt kapják, amire számos nagysikerű művének ismeretében bizton számítanak. A könyvből Tommy Lee Wallace kétrészes filmet készített, amelyet nemrég az ORF tévécsatorna is vetített.
Edgar Allan Poe - Ismeretlen történetek / Unfamiliar Stories
Edgar Allan Poe (1809-1849) huszonkét esztendős korában `lépett ki az életbe`. Amerikában akkor indult a nagyüzemi folyóiratgyártás, a `magazinok` divatja. Poe haláláig ennek a ma is népszerű terméknek szentelte java tevékenységét. Verset és kritikát, esszét, tudományos cikket, riportot írt a magazinoknak, de egy új műfajjal, a `short story`-val - a novellával is jelentkezett. Az irodalomtörténet a versei alapján a költő Poe-nak ítéli a pálmát - széleskörű és tartós népszerűségét azonban novelláinak köszönheti.
A Poe-novellák skálája rendkívül széles. Szerencsétlen, korán elpusztult gyermek-feleségét sirató lírai-allegorikus daraboktól a matematikai logikával megszerkesztett detektívtörténetig, a horrortól a mai tudományos-fantasztikus irodalmat megalapozó írásokig óriási területet kalandoz be és fest színesen elénk ez a különös tehetségű, fantomokat kergető és fantomok űzte poéta, akit fiatalon vitt el a hajsza és a boldogtalanság.
Számos egyáltalán nem vagy alig ismert, úgynevezett Mark Twain előképnek tekinthető, sokszor humoros írás is gazdagítja az író palettáját. A Poe összes műveit felölelő kétnyelvű sorozat hetedik kötete ebből nyújt válogatást, mely a nyelvtanulók számára is bizonyára hasznos olvasmány lesz.