Larry, Leslie, Margo, Gerry, no és természetesen a mama éppen a velencei Szent Márk térben gyönyörködnek a nyári telihold nárciszsárga fényénél. A ragyogó hangulatra azonban árnyék vetül, mert kiderül, mama befizetett egy néhány napos hajóútra, egy görög hajó első útjára. Másik történetünkben A halak jelleméből megismert Ursulával találkozhatunk ismét, aki változatlanul kelekótya jóindulattal ártja magát barátai ügyes-bajos dolgaiba, s ezúttal is nagy buzgalommal töri kerékbe anyanyelvét.
Kapcsolódó könyvek
Giacomo Casanova - Veszedelmes viszonyok I. - A fiatal Caterina grófnő
Casanova emlékirataiból a fiatal Caterina grófnő romantikus történetét Szervét Tibor előadásában lehet meghallgatni.
Thomas Mann - Halál Velencében
Thomas Mann 1911 májusában két hetet töltött Velencében, ekkor fogalmazódott meg benne a Halál Velencében ötlete: hogyan sodorja a tragikum, az elháríthatatlan végzet az öregedő Gustav Aschenbach írót szégyene és halála beteljesedéséig. Az elbeszélés jelképes helyzeteinek burjánzásában nem ok nélkül kereshetjük Mann látomását az egész első világháború előtti művészetéről. Gustav Aschenbach költője volt mindazoknak, akik a kimerülés határán dolgoznak, akik már roskadoznak a teher alatt, de még tartják magukat, költője mind a munka moralitásának, akik vézna testtel, szűkös eszközökkel, az akarat mámorában okosan gazdálkodva, legalább egy időre meg tudják szerezni a nagyság hatóképességét. Sokan vannak, és ők a kor hősei.
A világirodalom egyik legszebb és leginkább elgondolkoztató regénye szépségről, halálról, művészetről - Kulka János karizmatikus előadásában, Gustav Mahler zenéjével, 3 CD-n.
"...a Halál Velencében értette meg velem végérvényesen, hogy az irodalom feneketlen fölfordulás, a szívre mért kiheverhetetlen csapás, valami elementáris bátorság és bátorítás, és ugyanakkor mégis olyasvalami, mint a halálos betegség." (Kertész Imre)
Szerb Antal - VII. Olivér
Egy király megunja a magas tábornoki gallért és azt a sok más korlátot, ami őt a közönséges halandóktól elválasztja. Forradalmat szervez maga ellen, és otthagyja ősei trónját. De milyen foglalkozást válasszon, amikor az uralkodáson kívül semmihez sem ért? Természetesen szélhámos lesz. De ehhez sincs semmi tehetsége, a szélhámosságot csak színleli. Szerencsére a véletlen jóvoltából egészen rendkívüli helyzetbe kerül: azt kell szélhámoskodnia, hogy az, ami - VII. Olivér exkirály. Mi ez? A legősibb vígjátéki forrás, a személycsere egy fejtetőre állított változata? Paradoxonok halmozása a kor divatja szerint? Vagy az egzisztencialista filozófia egyik legizgalmasabb problémájának - mi a személyiség? - játékos feldolgozása és persziflázsa egyszerre? Szerb Antal 1942-43-ban A. H. Redcliff angol írói álnév mögé rejtőzve jelentette meg ezt a bűbájos regényt, s nem sokkal ezután Ex címmel vígjáték formájában is feldolgozta a történetet.
Szerb Antal - Utas és holdvilág
Mikor döbbenjen rá egy férfi, hogy nem adhatja föl ifjúsága eszményeit, és nem hajthatja fejét „csak úgy" a házasság jármába, ha nem a nászútján? Szerb Antal regénybeli utasa holdvilágos transzban szökik meg fiatal felesége mellől, hogy kiegészítse, továbbélje azt az ifjúságot, amely visszavonhatatlanul elveszett. A szökött férj arra a kérdésre keresi a választ, hogy a lélek időgépén vissza lehet-e szállni a múltba, vajon torzónak maradt élet-epizódokkal kiteljesíthető-e a jelen, és megszabadulhat-e valamikor az ember énje börtönéből vagy hazugnak gondolt „felnőttsége" bilincseitől? Az Utas és holdvilág a magát kereső ember önelemző regénye. Mihály, a regény hőse hiába akar előbb a házassága révén konformista polgári életet élni, s hiába szökik meg ez elől az élet elöl, a regény végén ott tart, ahol az elején: mégis bele kell törnie mindabba, amibe nem akar. „És ha az ember él, még mindig történhet valami" - ezzel a mondattal zárul a finom lélektani részletekkel megírt, először 1937-ben megjelent regény, amely első megjelenése óta hatalmas világsikerre tett szert.
Giovanni Boccaccio - Dekameron
A Dekameron száz világhírű történetét Boccaccio 1349 és 1353 között írta. Hét fiatal hölgy és három ifjú mesél tíz napon át - a pestis elől menekülve - kies vidéki kastélyukban idillikus, szellemes, vidám és erotikus történeteket, amelyek a szerelem mindenhatóságáról szólnak. A nagy számú, színes képanyag híres művészek alkotásai, amelyek a középkortól a barokkig az akkor kor életszemléletét illusztrálják.
Paulo Coelho - Tizenegy perc
A szerző új regényében, mely szinte egy időben 33 nyelven jelenik meg, egy fiatal brazil lány életét meséli el. Maria egy gyerekkori csalódás után úgy érzi, soha életében nem fogja megtalálni az igaz szerelmet. Egy váratlan találkozás révén eljut álmai városába, Genfbe, ahol mesés gazdagságot és hírnevet remélve kezd táncosnőként dolgozni. Hamar ráeszmél, hogy a hírnevet nem adják ingyen, és nemsokára az utcán találja magát, ahol prostituáltként kell megélnie. Az igaz érzelmekről rég letett ugyan, de a szexualitás új és új utakra csábítja mindaddig, amíg egy fiatal festő fel nem lobbantja benne a szerelem tüzét. Választás elé kényszerül: vagy végleg feloldódik a testiségben, vagy megtalálja saját "belső fényét", és a szent szerelemben keresi meg a szex helyét. Coelho újabb világsikerű művében a szerelem szentségéről és a benne rejlő szexualitásról ír, tabuk nélkül, szenvedéllyel, a tőle megszokott spirituális emelkedettséggel.
J. K. Rowling - Harry Potter és a bölcsek köve
Harry remegő kézzel megfordította a küldeményt. A borítékot lezáró piros viaszpecsétet címer díszítette: oroszlán, sas, borz és kígyó vettek körül egy nagy R betűt.
Harry Potter még csak hallani sem hallott Roxfortról, amikor a Privet Drive 4-es számú ház lábtörlőjére elkezdenek sorban hullani a levelek. A zöld tintával címzett és piros pecséttel lezárt sárgás pergameneket azonban gyorsan elorozza rémes nagynénje és nagybátyja. Harry tizenegyedik születésnapját egy hatalmas, bogárszemű óriás, Rubeus Hagrid zavarja meg, és elképesztő híreket hoz: Harry Potter varázsló, és felvételt nyert a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába. Ezzel elkezdődik egy hihetetlen kaland!
Emily Brontë - Üvöltő szelek
A gyermek Heathcliffet a skót felföld lápos vidékén találják. Mr. Earnshaw szíve megegesik az elhagyott fiún, és hazaviszi házába, ahol lányával, Cathyvel és fiával, Hindleyvel él együtt. Heathcliff az évek múltával beleszeret Cathybe. Ám a féltékeny Hindley mindenáron tönkre akarja tenni, ezért azon a napon, amikor Mr. Earnshaw meghal, az istállóba száműzi Heathcliffet. Nem sokkal később Cathy is elhagyja a házat, feleségül megy a szomszéd birtokos fiához, Edgar Lintonhoz. Heathcliff pedig szépen, lassan kiterveli rettenetes bosszúját...
Harmincéves sem volt még Emily Brontë, amikor megírta a világirodalom talán legkülönösebb szerelmi regényét. Valóság és látomás, természet és lélekelemzés, vadság és szelídség furcsa szövedéke ez a történet, egy romantikus írói lélek vallomása a szenvedélyes szerelemről.
Varró Dániel - Túl a Maszat-hegyen
A Túl a Maszat-hegyen című történet hőse, Muhi Andris nem is sejti, mire vállalkozik, mikor elindul a Maszat-hegyen túlra, hogy meglátogassa régen látott jó barátját. Maszat Jankát, Makula bácsit, Szösz nénét és a Maszat-hegy többi békés lakóját ugyanis nagy veszedelmek fenyegetik. A Partvis Attila vezette barbár takarítók több házban rajtaütésszerűen kitakarítanak. A gonosz Paca cár, a Maszat-hegyi trónbitorló pedig ördögi tervet eszelt ki, hogy az egész világot telepacázhassa. Muhi Andris azonban Badarországon át eljut a Maszat-hegyen túlra, ahol mindenkivel szembeszáll, és számos titokra fény derül…
A könyv verses meseregény, verselésében és hangütésében a klasszikus verses regényeket idézi (Puskint, Byront, Arany Lászlót), a történet viszont kalandos, modern tündérmese. Többnyire gyermeki témákon mereng el a mesélő - hogy csúfolták gyerekkorában, vagy milyen az ideális gombfocikapu. Az elbeszélést számos játékos, dallamos betétvers egészíti ki. Találhatnak benne kedvükre valót a kis- és nagyiskolások, a szüleik, a kalandok és izgalmak, a csendes elmélkedések és az irodalmi ínyencségek kedvelői egyaránt.
Szabó Magda - Az ajtó
Álmában nem, de életében egyszer kinyílik az ajtó az írónő előtt. Szeredás Emerenc ajtaja, amely mások számára örökre zárva marad. A megingathatatlan jellemű, erkölcséhez és hiedelmeihez tántoríthatatlanul ragaszkodó asszony házvezetőnőnek áll az írónőhöz, ám első perctől nyilvánvaló, hogy ő diktál. Gazdája megmérettetik, és nem találtatván könnyűnek, Emerenc nem csupán otthona, hanem lelke ajtaját is megnyitja előtte, ha csak résnyire is. Így sejlik fel Magyarország huszadik századi történelmének kulisszái előtt egy magára maradt nő tragikus, fordulatos sorsa. Vajon mit őrizget az idős asszony a hét lakatra zárt ajtó mögött?
Az ajtó a ki- és bezártság, a születés és a halál ősi jelképe. Állandó kettősség jellemzi a két főhős áhítatosan odaadó, máskor szinte gyűlölködő kapcsolatát is. A szeretet kapujában állnak. Sikerülhet-e végül beljebb vagy elengedni egymást?
Az ajtó Szabó Magda talán legismertebb regénye: Szabó István forgatott belőle filmet, és 2015-ben felkerült a The New York Times sikerlistájára.
Albert Camus - A pestis
Egy csendes kisvárosban pestisjárvány tör ki, s egyre inkább elhatalmasodva, egyre több embert legyilkolva hatalmába keríti a várost. A főhős, Rieux doktor, Camus leghíresebb korai esszéjének - Sziszüphosz mítosza - irodalmi megtestesülése, aki nem hajlandó tudomásul venni a vereséget, újra és újra lázad a könyörtelen sorssal szemben, s az emberi lét értelmét a küzdelemben keresi, mely bármennyire reménytelen is, az ember győzelmét képviselheti a vak végzettel szemben.
A regény egyike a legnépszerűbb műveinek, a járvány teremtette sajátos világ kiválóan alkalmas a legkülönbözőbb magatartásformák bemutatására.
Márai Sándor - A gyertyák csonkig égnek
Az 1942-ben megjelent, nagy indulatoktól feszülő, szuggesztív erejű regény - az író stílusművészetének remeke - vakító élességgel világít a barátság, a hűség és az árulás örvényeibe. Két régi barát évtizedek után újra találkozik, s végigbeszélik az éjszakát. A múltra visszatekintve egyikükből vádlott, másikukból vádló lesz: egyikük annak idején elárulta, sőt majdnem megölte barátját, elcsábította a feleségét, örökre tönkretette az életét. Ám a tragédiát valójában nem alkalmi gyengeség okozta: egy világrend széthullása a hagyományos erkölcsi értékek megrendülését is jelenti.
Lukács Sándor előadásában
Teljes játékidő: 5 óra 28 perc.
Paulo Coelho - Az alkimista
Paulo Coelho 1988-ban megjelent regénye, Az alkimista minden idők legnagyobb könyvsikere az író hazájában, Brazíliában, ahol eddig közel kétszáz kiadásban látott napvilágot. A spanyol pásztorfiú története - jelképes zarándokútja - arra ösztönöz bennünket világnézetünktől függetlenül, hogy merjünk hinni álmainknak, vegyük kezünkbe sorsunk irányítását, találjuk meg elrejtett kincsünket, ami csak a miénk, s közelebb van hozzánk, mint gondolnánk. Ez a legendás mű úgy lett világsiker néhány év alatt negyven nyelven, sok-sok millió példányban, hogy irodalmi értékét is mindenütt elismerték.
J. R. R. Tolkien - A hobbit
Ha megmozgatják a fantáziádat az oda és vissza történő utazások, amelyek kivezetnek a kényelmes nyugati világból, a Vadon szegélyén túlra, és érdekel egy egyszerű (némi bölcsességgel, némi bátorsággal és jelentős szerencsével megáldott) hős, akkor ez a könyv tetszeni fog, mivel épp egy ilyen út és utazó leírása található benne. A történet a Tündérország kora és az emberek uralma közti réges-régi időkben játszódik, mikor még állott a híres Bakacsinerdő, és a hegyek veszéllyel voltak tele. Az egyszerű kalandozó útját követve útközben megtudhatsz (ahogy ő is megtudott) - ha még nem ismernéd mindezeket a dolgokat - egyet s mást a trollokról, koboldokról, törpökről és tündékről, s bepillantást nyerhetsz egy elhanyagolt, de lényeges időszak történelmébe és eseményeibe. Mert Zsákos Bilbó úr számos jelentős személynél járt; beszélt a sárkánnyal, a hatalmas Smauggal; és akaratán kívül jelen volt az Öt Sereg Csatájánál. Ez annál is inkább figyelemre méltó, mivel ő egy hobbit. A hobbitok fölött a történelem és a legendák mind ez idáig átsiklottak, talán mert rendszerint többre tartják a kényelmet, mint az izgalmakat. Ez a személyes visszaemlékezések alapján készült beszámoló, amely Zsákos úr egyébként csendes életének egy izgalmas évét írja le, azonban képet adhat erről a becses népről, akik (úgy mondják) manapság megfogyatkoztak. Mert nem szeretik a zajt.
Honoré de Balzac - Goriot apó
Balzac maga nevezte regényének hősét, Goriot apót "az apaság krisztusának". A mű ma is úgy él a köztudatban, mint egy szenvedő, kiszolgáltatott, mártírumot vállalt apa története, a lányai által kisemmizett, őket mégis az utolsó pillanatig szerető öregember regénye.
A regény megértéséhez tudni kell, hogy a magára hagyott Goriot apót egyedül szánó, temetésén egyedül részt vevő Rastignac más Balzac-regényekben nagy karrieristaként szerepel, szalonok hőse, a legszebb nők kegyeltje, az élet igazi császára. Itt azok a vonásai állnak előtérben, amelyek megmagyarázhatják, hogy e talán legfontosabb balzaci hős miért egyúttal a leginkább komplex, jóból és rosszból legbonyolultabban "kikevert" alakja a szerző embergalériájának. Rastignac ugyanazon penzió lakója mint Goriot apó, éles szemmel hamar észreveszi azt is, hogy miért nem viszonozzák, miért nem viszonozhatják lányai apjuk szeretetét, milyen társadalmi - kötelező érvényű - mozgások irányítják még a legkisebb, legmeghittebb sejt, a család belvilágát is. Ugyancsak a penzió minuciózus leírásából kapunk először képet arról a Párizsról, amely a további darabok legfőbb színhelye, a "nagy" társadalomnak mintegy szimbóluma lesz.
A regény vége, utolsó jelenete a világ regényirodalmának legtávlatosabb, legsejtelmesebb zárásai közé tartozik: Goriot apót eltemetve egy egész világ temetődik el. Rastignac híres szavai a temető hegyéről látható esti Párizshoz: "Most mirajtunk a sor!" - nemcsak saját pályája további küzdelmeit jelzik, nemcsak kihívást jelentenek, de új világok születésének próféciáját is.
Mikszáth Kálmán - Szent Péter esernyője
"Olyan ez a mese, mint egy dúsan, sok színnel virító virág - írta Schöpflin Aladár. - Mikszáth, a szatirikus, az okos ember, kemény bírálója a körülötte folyó életnek, ebben a könyvében félretette szatíráját, okosságát, bíráló kedvét, s kitárta a világ elé emberszeretetének mély érzelmességét."
Wibra György, a besztercebányai fiatal ügyvéd útnak indul, hogy megkeresse örökségét, illetve felkutasson egy vörös esernyőt, amelynek nyelébe apja, a ravasz öreg, fia vagyonát rejtette el a kapzsi rokonok elől. A nyomozás nem jár eredménnyel, a fiatalembernek nem sikerül rábukkanni az eltűnt kincsre. De talál helyette mást, ami többet ér minden kincsnél: a glogovai papkisasszony tiszta szépségét, önzetlen szerelmét.
Talán a Szent Péter esernyője hozta Mikszáthnak a legnagyobb sikert, a Jókaiéhoz fogható népszerűséget. Még életében tizennégy nyelvre lefordították.
Szerb Antal - A Pendragon legenda
Egy fiatal magyar tudós XVII. századi misztikusok után kutat a British Museum könyvtárában. Earl of Gwynedd, a Pendragon család feje meghívja várába, és Mrs. Eileen St. Claire, egy csodálatos fiatal nő, titokzatos gyűrűt küld az Earlnek az ifjú tudóssal.
Így kezdődik Szerb Antal egyedülállóan izgalmas, nagyszerű szatirikus detektívregénye, amely a legendákkal teli, varázsos walesi tájra viszi el az olvasót, ahol a képzelet szülte kísértetvilág a kor valóságos kísérteteivel ütközik össze egy hatalmas örökségért folyó izgalmas hajsza keretében.
A Pendragon legenda Szerb Antal sokoldalú tehetségének sajátos kifejezője. A homo ludens, a játékos ember, aki kirándul saját szférájából a tudománytól legtávolabbra eső könnyű, szórakoztató irodalom műfajába, és megtölti azt szellemének fényével, bebizonyítja, hogy fantasztikus és bűnügyi regényt is tud írni, sőt jobbat, mint ennek a műfajnak az iparosai. Mert ő közben magas színvonalú irodalmat is közöl, és bírálja, kinevetteti azt a sznob angol úri társaságot, mely oly nagyon fogékony a misztikumra. S ezzel tulajdonképpen ezeknek a műfajoknak a paródiáját adja.
Márai Sándor - Füves könyv
Olyasféle ez a könyv, mint a régi füves könyvek, amelyek egyszerű példákkal akartak felelni a kérdésekre, mit is kell tenni, ha valakinek a szíve fáj, vagy elhagyta az Isten. Nem eszmékről és hősökről beszél, hanem arról, aminek köze van az emberhez. Írója tanulva akarja tanítani embertársait, tanulva a régiektől, a könyvekből, azokon keresztül az emberi szívből, az égi jelekből. Elemi ismereteket kíván közvetíteni az emberi élet alapigazságait illetően. Márai Sándor 1943-ban írott művét Epiktétosznak, kedves Marcus Aureliusának, Montaigne-nak és valamennyi sztoikusnak ajánlja, akiktől a hatalomról, a jókedvről, a félelemmentes életről tanult.
Bodor Ádám - Sinistra körzet
Valahol a Kárpátok hegyláncai közt - mellékesen szólva: Európa közepén - egy velejéig irracionális világban játszódik Bodor Ádám regénye. Hősei egy bornírt társadalom foglyai - s ezenközben az öröklét számkivetettjei. Életük már-már civilizáción inneni, életviszonyaik tökéletesen szervezetlenek, tehát rendőrileg szükségképpen túlszervezettek, mindennapjaik a totális működésképtelenség szüntelen tudomásulvételével és megindító kijátszásával múlnak. Andrej Bodor a történetek elbeszélője és elszenvedője, hol alanya, hol tárgya tehát, papírjaitól és nevétől is megfosztatik, mikor megérkezik Dobrin "City"-be, a számára kijelölt lakhelyre, hogy fölkeresse nevelt fiát. Ami a regény szereplőivel és körülöttük történik, érthetetlen és borzalmas, mindazonáltal megérthető és körülményeik értelmezésével tökéletesen logikus, ami a legborzalmasabb, az történik a legtermészetesebben, leglogikusabban. S hogy ezt így érezzük, az Bodor Ádám rendkívüli írói-művészi erejének, ábrázolása pontosságának köszönhető, aminek révén fizikai és metafizikai, reális és irreális mintha nem is fogalmi ellentétpárok lennének, hanem a hiányokkal jelzett teljesség oszthatatlanságának egymásba érő, egymásba játszó felületei. Mert itt olyan világot kellett megmutatni, amelyből mindenki a maga módján menekül: külföldre (Andrej vagy Géza Hutira), halálba (Béla Bundasian), magányba (Géza Kökény) vagy a lefokozott, animális létbe, hogy ami nem embernek való, azt ne kelljen emberi öntudattal elviselni.
Weöres Sándor - A teljesség felé
"Hamvas Bélának, mesteremnek köszönöm, hogy megírhattam ezt a könyvet: ő teremtett bennem harmóniát. E könyv arra szolgál, hogy a lélek harmóniáját megismerhesd, és ha rád tartozik, te is birtokba vehesd. Az itt következők nem újak, nem is régiek: megfogalmazásuk egy kor jegyeit viseli, de lényegük nem keletkezett és nem múló. Aki a forrásvidéken jár, mindig ugyanez virágokból szedi csokrát." (A szerző)
A teljes idő: 158 perc.
Rátóti Zoltán előadásában.
Értékelések
Statisztika
Címkék
Kollekciók
- Nem szerepel egyetlen kollekcióban sem.