Kapcsolódó könyvek
Morgana Sythove - A boszorkányseprűn túl
"A boszorkányseprűn túl" először mint a Wiccan Rede magazinban megjelent cikkek egy gyűjteménye jelent meg. Holland nyelvre fordítva jelent meg először könyvként 1982-ben. Ekkoriban szinte egyáltalán nem volt hozzáférhető könyv a wiccáról ezen a nyelven és kevesen tudtak bármmit is ezen új vallásról.
Morgana ezt a 8 részes sorozatot bevezetésként írta a wiccához, külön hangsúlyt fektetve a mögötte húzódó filozófiai gondolatokra. A könyv könnyed, olvasmányos formában mutatja be a wiccát, megvizsgálva olyan jelentős elképzeléseket, mint a polaritás, a Hármas Istennő, az Isten és az elemek. Ez nagyszerű bevezető könyv kezdőknek, ugyanakkor kiváló forrásmű azok számára is, akik többet szeretnének tudni a vallás filozófiájáról.
Paracelsus - Paragranum
Paracelsus művei közül kevés mutatja be őt olyan közvetlenséggel és mélységig, mint a Paragranum-könyve" - írja a nagy Paracelsus-kutató, Karl Sudhoff. Élete és eszmei kiforrása csúcsán, harminc-egynéhány évesen vetette papírra Paracelsus tudásának e legvelősebb foglalatát.
Paracelsus gyógyításainak már életében legendás híre kelt Európa-szerte, gyógyászati kémiája egész iskolát nyitott, nagymesterüknek tekintették őt a titkos tudományok európai hagyományainak művelői, az alkimisták, szabadkőművesek és teozófusok is. A Paragranum - első önálló műve, amely magyarul megjelenik - jóformán hiánytalan foglalatát nyújtja a paracelsusi tanoknak, annak, amit örökölt, és annak is, amiben továbblépett.
Carlos Castaneda - Don Juan tanításai
A cimben szereplő don Juan ugyan nem azonos a hires nőhóditóval, tanitásai azonban Castaneda jóvoltából már csaknem három évtizede hóditanak szerte a világon. Csak a Penguin Kiadó több mint hússzor jelentette meg!
Carlos Castaneda néprajz szakos hallgatóként gyógyitó és különleges hatású növényekkel kapcsolatos indián hiedelmeket gyűjtött Amerika délnyugati vidékein, amikor 1960-ban találkozott don Juannal, a Mexikóból származott jaki indián varázslóval, akit a benszülöttek félelemmel vegyes tisztelettel öveztek. Öt évre tanitványául szegődött, s ez alatt az idő alatt don Juan misztikus tudása elvezette őt - hallucinációt okozó növénykeverékek elfogyasztását követően - a gyönyörnek és a félelemnek a nyugati civilizáció fogalmi rendszerével megközelithetetlen dimenzióihoz. Tudata határait kitágitó szerek (a peyote, a datura és különböző gombák) hatását követően Castaneda nemcsak szellemekkel és sámánokkal találkozott, hanem varjúvá változva átélte a halált is, és három izben találkozott Mescalitóval, a peyote istenével. Végezetül egy minden képzeletet felülmúló szörnyű éjszaka után don Juan tanitványa rájött arra, hogy már az életét fenyegetik azok az erők, melyeket képtelen igazán megérteni. Igy feladta a harcot, hogy a tudás megszerzésének jaki útján elérje célját, és tudással biró ember váljék belőle, bár "rátalált a szivvel megtett helyes útra". Néhány hónapnyi eszmélés után jegyzetei alapján Castaneda megirta ezt a rendkivüli könyvet, melynek hóditó útja azóta is tart.
Agrippa von Nettesheim - Okkult filozófia (De occulta philosophia) I-III.
Agrippa von Nettesheim a középkor híres alkímistája, mágusa, orvosa. Az Okkult filozófia élete fő műve, ami a hermetikus-mágikus hagyomány teljes ismeretét mutatja be.
Jelen kötet a számok hatalmával és erejével, a számok, betűk és istenségek kapcsolatával, a görög-római-héber betűk mágikus aspektusaival, a bolygók és számok kapcsolatával foglalkozik.
Apuleius - Apologia (de magia) / Védőbeszéd (a mágiáról)
Apuleius mint filozófus a középső platonizmus képviselője, a Platonicus név büszke viselője, rhétorként az újszofisztika (második szofisztika) művelője. Védőbeszéde sokat köszönhet a változatlan emberi jellemnek. Bölcselők hosszú sora fejtegette, hogy az embernek az önfenntartásra való törekvése a legfontosabb ismertetőjegye. Az ember mivolt jellemzője az egoizmus, "az ember embernek farkasa" törvénye, igény a másik mindenkori leküzdésére. Az összeférhetetlenség, az irigység, a féltékenység, a másik sikerével való azonosulás képtelenség segítette megszületni a világirodalom első - a szerző saját maga érdekében kifejezett - Apologiáját.
Ismeretlen szerző - A bölcsesség útja
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Ismeretlen szerző - A boldog élet titka
Egy könyv, amely eszményi, mint tárgya, a boldogság: emberi, mert rólunk és értünk szól; bölcs és felemelő, mert szellemünket, szívünket egyaránt megérinti. A világtörténet legnagyobb gondolkodói vallanak írásaikban a boldogságról.
Tatiosz - A szeretet kiskönyve
Tatiosz megalkotta a klasszikus görög emberszeretet és megértés tanát. Önismeretre és megértésre épülő bölcsessége valamennyiünk szívéhez szól.
Írásait olvasva megismerhetjük az embert - önmagunkat, miközben rátalálunk a boldog élethez vezető útra.
Könyvecskéje három részből áll: A szeretet virágai (gondolatok, aforizmák); Tanácsok jó és balsors idejére (írások a szeretetről); A szív erényei (töredékek).
Arthur Schopenhauer - Szerelem, élet, halál / Életbölcsesség
"Az életbölcsesség fogalmát itt a szóban magában rejlő értelemben használom. Értem pedig rajta az élet lehető kellemessé és boldoggá formálásának a művészetét, a boldog életre való útmutatást"- írja Arthur Schopenhauer, német filozófus kötete bevezetőjében. A helyes életvitel, a világban való boldogulás, a szép és a jó mibenlétének kérdéskörei szinte minden hasonló gondolatgyűjteménynek tárgyát képezik. E műben az olvasó mindezt megtalálja, és valamivel többet is. Jelen kötet talán a többi közül is kitűnik azzal, hogy Schopenhauer, a pesszimizmus filozófusának nevezett gondolkodó, egyszerre ragadja meg a tapasztalati világ lényegét, és egyúttal mély bölcseletet is próbál átadni olvasójának.
Platón - Menón
"Én vagyok a legnagyobb zavarban és útvesztőben, amikor másokat összezavarok."
Platón műveinek kommentált Atlantisz-összkiadása az utóbbi évtizedek klasszika-filológiai kutatásai alapján szükség szerint javítva, átdolgozva vagy teljesen új fordításban közli az egyes dialógusokat, s tartalmazza az eddig magyarul nem olvasható szövegeket is.
René Guénon - Az ember sorsa a Védánta szerint
René Guénon, a francia filozófus, filozófiatörténész, az ún. hagyomány metafizikájának nevezett kutatási irány egyik megalapítója a húszas-harmincas években volt igen divatos irracionalista szerző. Napjainkban új kultusza támadt műveinek, amelyek nem a szakfilozófusok értelmében foglalkoznak metafizikával, hanem megkísérlik a misztikus és okkult hagyományokat, illetőleg az ilyen értelemben felfogott klasszikus - főként keleti - műveket újrainterpretálni, egy modern misztika szellemében feltámasztani és aktualizálni. Most megjelent műve az ősi indiai Védák és azok Kr.u. 8. századból való ind kommentárjai alapján kísérlik meg a hagyomány metafizikáját bemutatni. A könyv nem szakszerű szanszkrit filológiai alapozású, a szerző sokkal egyénibb módszereket követ. Lényegében egy irracionális antropológia, újmisztika kidolgozásához keres történelmi előzményeket. A kötet középpontjában az ún. "Végső Azonosság" elérésének szellemi útjait- módjait bemutató gondolatmenetek állnak.
Gubcsi Anikó - A lét lámpásai
A lét lámpásai: tanítóink, akik bevilágítanak egy-egy utat, irányt jelezve annak, aki útját keresi önmag(j)ához, fejlődése lehetőségéhez, a gyökerekhez, a forráshoz, a középponthoz, végső soron Istenhez.
Tíz tanító, tíz beszélgetés, tíz arckép. A párbeszédekben fájó kérdések kerülnek megválaszolásra a tudásról, a létezésről, az élet értelméről, a sorsról, a kiteljesedés lehetőségéről és ehhez segítő módszerekről, életről és halálról, női és férfi szerepekről.
Tíz fénytörése van egy-egy témának, valamint tíz személyes, egyedi életút és hitvallás, melyek mindegyike a hagyományban eredezik, egy közös pontban, s amelyek különböző tanítások formáiban mégis másként öltött testet.
Tíz példaképünk tanít önmeghaladásra, egyhegyűségre, elmélyülésre, életörömre, kitartásra, harcra, elfogadásra, és buzdít arra, hogy keressünk türelmes elszántsággal, mert "minden út, amelyik végződik valahol, zsákutca".
Ismeretlen szerző - Tanácsok jósors, balsors idejére
A gyűjtemény az óegyiptomi, sumér és indiai "titkos tanításokat"; az ókori görög, római, kínai mesterek legszebb gondolatait tartalmazza. Tanácsai elévülhetetlenek, napjainkban különösen időszerűek.
Will Marquez - Spyralis
7 évvel ezelőtt történt velem valami... azóta emlékeket kapok belső képekben, melyek bebizonyították számomra, hogy jelen létem csak része egy láncolatnak. A körülöttem lévő fontosabb emberekhez már megismerkedésünk előtt sok közös emlék fűzött. Nem véletlenül botlunk egymásba. Bármely kapcsolatunk minősége és feladata levezethető az eddigi életeinkben megélt közös élmények alapján. Sok szomorúságtól kímélnénk meg magunkat, ha elfogadnánk: találkozásainknak célja van! Ha nem abba az irányba haladunk, amit még leszületésünk előtt együtt kijelöltünk, ha elfogadás helyett más utat erőltetünk, akkor szenvedés vár ránk. Egyetlen ellenszer létezik: a belső béke megteremtése, hiszen a szenvedést nem a történések hozzák. Mi magunk váltjuk ki azzal, AHOGY megéljük öket.
Tatiosz - Az élet szép ajándékai
Tatiosz útra bocsátó könyve életről, szeretetről, bölcsességről.
Tatiosz - Mosolygó történelem
Híres emberek - nevezetes történetek. Bohókás tudósok, feltalálók, kaján művészek, írók, muzsikusok... Szórakoztató, szellemes történetek Diogenésztől Nagy Sándorig, Mark Twaintől G. B. Shaw-ig, Thálésztől Einsteinig, Puccinitől Verdiig
Montaigne - Esszék
"Ez itt egy őszinte könyv, olvasó" - e szavakkal kezdődik Montaigne esszéinek gyűjteménye. S mire vágyna inkább a ma embere, mint őszinte, valóban szivből jövő és szivhez szóló, bölcs emberi beszédre? Ezt a kis gyűjteményt - melyet a nagy francia iró, André Gide válogatott össze szerzőjük legszebb és legokosabb passzusaiból - egy csöndes délutánon, karosszékben ülve fogjuk legszivesebben föllapozni, vagy elalvás előtt olvasgatunk pár oldalt belőle, elgondolkodva az emberi élet sokszinűségén, sajátos gazdagságán.
Montaigne - Gyergyai Albert jellemzése szerint - az esszé műfajának "tulajdonképpeni feltalálója és patrónusa". Franciaországi diplomata és politikus pályája után aránylag biztonságban, egy délvidéki kastély toronyszobájának mélyén olvasgatott. A eközben leirta gondolatait, hogy vigasztalódjék kissé a maga sorsa és a világé felett...
Boér Tamás - Sikertervezés
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Ismeretlen szerző - Hogyan viselkedjünk másokkal rendesen?
Az emberi kapcsolatok alapkérdése: hogyan viselkedjünk másokkal rendesen? A családi életben, a szeretet-kapcsolatokban, a barátságban; bizalmas együttlétek során, ünnepeken, hétköznapokon, előkelő összejöveteleken - egyszóval a nyüzsgő társasági életben. Humoros franciák, szellemes angolok, élcelődő németek, bölcs ókoriak, ironikus magyarok, bohém különcök tanácsait olvasva szert tehetünk a társas érintkezés nélkülözhetetlen tudományára.
Heike Hoyer - A hörcsög Taója
Lássuk, vajon boldogul-e a hörcsögélet göröngyös útján történetünk hőse, Lali, miközben igyekszik megszívlelni hörcsög-létének aranyszabályait! A sors kiszámíthatatlan szeszélye folytán, veszedelmes kalandok közepette először egy emberlányhoz, Connyhoz kerül, akinél sokat megtanul a lélek dolgairól. Ám Lali nem éri be ennyivel. Egy szép napon elhatározza, hogy elhagyja Connyt és új barátait, Sziszifuszit, a munkamániás hangyát és Steffet, a szerelembe belebetegedett bernáthegyit, hogy útra kelvén eljusson ősei földjére, Szíriába. A hajón találkozik Kótyaggal, az iszákos patkánnyal, Melániával, a buja egérlánnyal és Bátorral, a bölcs kutyával. E találkozások megváltoztatják Lalit, így útja végén végül magára talál – de nem egészen úgy, ahogyan gondolta…
Szórakoztató, izgalmas és megkapó, de egyben megértő humorral íródott regény egy hörcsög felnőtté válásának galibáiról.