Ajax-loader

A ​XII. Piusz pápaként ismert Eugenio Pacellire aljas módon a „Hitler pápája” nevet aggatták a holokauszt idején a zsidókkal szemben feltételezett tétlensége miatt. Új, tényfeltáró könyvében Gordon Thomas – a titkosszolgálatok világának vezető szakértője – rávilágít az igazságra, és elénk tárja a közel ötven pap, apáca és római polgár titkos hálózatát, melyet XII. Piusz és a Vatikán a megszállás idején hozott létre a zsidók megmentése céljából.
XII. Piuszt régóta baráti szálak fűzték a római zsidó közösséghez. A náci fenyegetés terjeszkedésével a pápa egy kapcsolattartói hálózatot alakított ki Vatikánvároson belül és kívül. Ez a hálózat hamis papírokkal látta el a zsidókat, megkeresztelt katolikusoknak tüntetve fel őket, és biztos menedéket nyújtott számukra a Vatikánban és Rómában egyaránt. Azzal, hogy a zsidókat Rómában rejtegette – nem létező betegség címén a híres Fatebenefratelli kórház karanténjában –, és szervezte a városból való kicsempészésüket, a Vatikán ezrek életét mentette meg a második világháború alatt.
A szerző feltárja annak az előrelátó politikai magatartásnak az okát is, amellyel XII. Piusz kerülte a hitleri rezsim nyilvános elítélését (nehogy egy széleskörű megtorlást kockáztasson a Harmadik Birodalom részéről), ugyanakkor ő és vatikáni megbízottai a színfalak mögött azon dolgoztak, hogy szembeszálljanak a náci terror borzalmaival.
Az emberi életek megmentéséért szőtt “összeesküvést” részletesen bemutató beszámolójával Gordon Thomas e hosszú idő óta ellentmondásosan megítélt pápa életének és hagyatékának újraértékelésére indít bennünket.

Kapcsolódó könyvek

Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

-
átlagos pontszám
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ
0
lezárult rukk / happ

Címkék

Kollekciók