Andrés Iniesta generációjának legkiemelkedőbb játékosai közé tartozik. A Barça alapjátékosa, a középpálya motorja 2004 óta. Ha csak az eredményeit nézzük (többek között nyolcszoros spanyol bajnok, négyszeres BL-győztes, továbbá kétszeres Európa-bajnok és világbajnok a spanyol válogatottal), akkor is vitán felül helye van minden idők legnagyobb játékosai között, azonban szerénysége, emberi tartása, illetve a személyét övező szeretet és tisztelet még a legjobbak közül is kiemeli. A mai futballban szinte egyedülálló módon még az ellenfelek leg elvakultabb szurkolói is elismerik teljesítményét, és nemcsak a Camp Nouban, hanem az egész világon nehezen lehetne három olyan futballrajongót találni, aki nem kedveli.
Önéletrajzi könyve is ezt támasztja alá. Megjelenését nem időzítette lélegzet elállítóan sikeres pályafutása valamely újabb mérföldkövéhez, és nem is színezte ki a vele történt eseményeket. Rokonok, barátok, csapat társak, ellenfelek, szurkolók beszélnek arról, miért érezhetjük hihetetlenül szerencsésnek magunkat mindnyájan, akik tanúi lehetünk intelligens és finom, szemet gyönyörködtető irányítói játékának. Személyisége és élettörténete nem csupán a focirajongók számára jelent inspirációt.
Kapcsolódó könyvek
David Lagercrantz - Zlatan Ibrahimovic - Ez vagyok én, Zlatan Ibrahimović
A könyvet a családomnak és a barátaimnak ajánlom, és mindenkinek, aki figyelemmel kísérte, hogyan alakul a sorsom, és kitartott mellettem jóban és rosszban. Ajánlom azoknak a gyerekeknek, bárhol is éljenek a világon, akik kilógnak a sorból, akik úgy érzik, hogy mások, mint a többiek, és akiket tévesen ítélnek meg. Nincsen azzal semmi baj, ha valaki más, mint a többiek. És nincs annál fontosabb, hogy higgyetek magatokban. Számomra ez volt a megoldás, bármilyen helyzetbe kerültem.
Ismeretlen szerző - Tudod-e a választ? - Futball-vb
Egyszerre tanítanak és szórakoztatnak a Mi MICSODA sorozatban megjelenő, jól forgatható 180 kérdést és választ tartalmazó, kis könyvecskék. Bárhol, bármikor elővehetjük ezeket, kicsik, praktikusak és unaloműzők!
Schlegel Oszkár - Volt egyszer egy csatár
„Ezt az emlékkönyvet azoknak a sportbarátoknak ajánlom, akik elmúltak hatvanöt évesek és ingyen közlekednek a hazai járműveken. Ők még látták játszani Sanyit. Annak idején ötven filléres vonaljeggyel, hetven filléres árszállóval utaztak az Üllői útra, Kispestre, a Megyeri útra, vagy a népstadionba, hogy csodát láthassanak. A Magyar Focit!” Schlegel Oszkár
Ismeretlen szerző - Tudod-e a választ? - Labdarúgás
Egyszerre tanítanak és szórakoztatnak a Mi MICSODA sorozatban megjelenő, jól forgatható 180 kérdést és választ tartalmazó, kis könyvecskék. Bárhol, bármikor elővehetjük ezeket, kicsik, praktikusak és unaloműzők!
Steven Gerrard - Életem vörösben
A már életében legendává vált Steven Gerrard neve elválaszthatatlan a Liverpool focicsapatától. Az olvasó egy nagyon őszinte és egyben nagyon olvasmányos könyvet tart a kezében. Gerrardnak 28 év és több mint 700 meccs után nincs kinek és nincs miért képmutatónak lennie. Ő megtestesíti mindazt, amit a Liverpool jelent: a nyers, őszinte, megalkuvás nélküli küzdelmet. Ő az egyetlen játékos, aki gólt szerzett az angol Ligakupa-, az FA-kupa, az UEFA-kupa és a Bajnokok Ligája döntőjében is. Ugyanakkor szintén ő az, akit a legtöbbször állítottak ki a Liverpool történetében - ez ügyben még Javier Mascherano vagy Jamie Carragher sem veheti fel vele a versenyt. A szenvedély tette őt győztessé, vezérré, és a szenvedély tette ketrecbe zárt vadállattá is.
A könyvben nem hallgatja el a hibáit, sőt elsősorban magát teszi felelőssé, ha kell. Őszintén beszél vívódásairól, kételyeiről, bukásairól. A soha el nem ért bajnoki álmokról, José Mourinho csábításáról, az angol válogatott megsemmisítő vb-kudarcairól. De ugyanezzel az őszinte, olykor kíméletlen mércével méri játékostársait, edzőit és vezetőit is: Rafa Beníteztől a bukott csapattársakon át a vezetőségig nem mindenki olvassa majd boldog mosollyal Gerrard sorait. De az olvasók - és ehhez nem kell Liverpool-drukkernek lenni - biztosan nem tartoznak majd közéjük.
Pongrácz György - Puha vagy, Jenő!
Ismerem e könyv szerzőjét, Pongrácz Györgyöt, barátaim között tartom őt számon, s mivel sokszor hosszú beszélgetéseket folytattunk az életről, a világról, az emberekről, a sportról, megismertem véleményét ezekről a kérdésekről. Tudom, hogy a könyv megírásánál az elsődleges szándék a magyar labdarúgásért való tenniakarás, a jó és tiszteletre méltó példa rögzítése, bemutatása azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a könyv hősének élete, emberi magatartása, felfogása a sportról, a sporterkölcsről, amely meggyőződésem szerint szerves, elválaszthatatlan része az általános erkölcsnek - követőkre talál.
Pongrácz György kitűnő és lelkiismeretesen megírt könyve részletesen megismerteti az olvasókkal egy nagyszerű, a sportért élni, munkálkodni akaró, kulturált ember pályafutását.
Berkesi András
Carlo Ancelotti - Chris Brady - Mike Forde - Csendes vezetés
,,A nyugalom erő. Hatalom és tekintély van a nyugalomban és a kimértségben."
Carlo Ancelotti minden idők egyik legnagyszerűbb edzője, öt Bajnokok Ligája-győzelemmel büszkélkedhet. De személyisége nem is állhatna messzebb a sok riválisa által előszeretettel alkalmazott agresszív, színészkedős magatartástól. Nyugalmával és letisztult stílusával olyan játékosok feltétlen hűségét vívta ki, mint David Beckham, Zlatan Ibrahimović és Cristiano Ronaldo.
A Csendes vezetés című könyvben Ancelotti maga mesél teljes edzői pályafutásáról - módszereiről, mentorairól, hibáiról és diadalairól - és bevezet minket az öltözők különleges világába, ahol megismerhetjük azokat a karaktereket, kihívásokat és döntéseket, amelyek formálták őt.
Számos történetet most mesél el először, szót ejt mindenről, a tehetségek kezelésétől a kudarcok feldolgozásáig, a taktikától a lélektani hadviselésig. Minden fejezet végén megtalálható ,,A csendes út" című rész, mely összegzi az olvasottakat.
Ancelotti könyve így egyszerre lett sziporkázó életrajz és egy ritka bepillantás a vezetés világába.
kevesebb
Dr. Andrea Beständig - Focikönyv
Mi MICSODA Junior 6. (2009)
Mit tanulhatsz az edzéseken? Mit jelentenek a pályán lévő vonalak? Milyen feladatai vannak a bírónak? Milyen büntetés jár a szabálytalanságokért? A focit az egész világon ismerik?
A Mi MICSODA Junior sorozat 6. kötete a foci világába vezeti be a kis olvasót. Betekinthet az Újfalu FC edzésére és öltözőjébe, és kiderül, hogyan edzenek a profik, milyen bajnokságokat rendeznek hazánkban és a nagyvilágban.
A rejtélyes kukucskálók mögött mindig érdekes információ vagy feladat lapul. Ezáltal is bővülnek a kicsik ismeretei, és egyre többet tudnak meg a fociról és szabályairól.
Nick Hornby - Fociláz
A Fociláz-at minden idők legjobb focikönyveként reklámozták az angolok (szegények, nem olvasták a Ferencvárosi koktél-t, a Pálya szélén-t, a Termelési regény-t, de holtversenyes első helyről azért lehet szó); Nick Hornbyról pedig, aki ezzel - az első könyvével! - egy csapásra az angol próza élvonalába ugrott, egyik méltatója azt írta: "Hornby az első profi szezonjában bejátszotta magát az angol válogatottba." "A Fociláz arról szól, mit jelent szurkolónak lenni" - írja Hornby a könyv elején, amit talán úgy pontosíthatnánk: "mit jelent mindenre elszánt, rajongó, megszállott szurkolónak, arsenalkoholistá-nak lenni". Nem mintha Hornby titkolná szenvedélyének patologikus mélységeit, éppen ellenkezőleg: lefegyverző őszinteséggel beszél a futball okozta gyötrelmeiről és ritka, de akkor annál orgazmikusabb gyönyöreiről, és közben szerelmesen s mégis okosan, szellemesen ír magáról a futballról is - nagy meccsekről, nagy játékosokról, nagy szurkolókról, s mindarról a szennyről is, amely sajnálatos kísérőjelensége az emberiség legnépszerűbb játékának.
De a Fociláz sokkal több is ennél; ahogy egyik angol méltatója írta: "lenyűgöző tanulmány a megszállottságról, a családról, a férfiasságról, az osztály-hovatartozásról, az identitásról, a lojalitásról, a depresszióról és az örömről... Hornbynak az angol íróválogatottban a helye."
Björn Greubner - Martina Gorgas - Futball
Rejtvényes barangoló 10. (2008)
Történet
Szabályok
Technika és taktika
Vb-k és Eb-k
Hogy nevezik a focit más országokban? Tudod-e, mit jelentenek a bíró kéztartásai? Melyek a legnépszerűbb csapatok és stadionok? Meg tudod-e fejteni az átigazolási összegről szóló titkos SMS-t? Mennyire ismered a focistákat? Oldd meg a focipályás keresztrejtvényt! Jó szórakozást a titkosírás, a találós kérdések, a labirintusok, a logikai rejtvények, a betűrejtvények, a krimi és az egyéb izgalmas feladványok megfejtéséhez!
A kötet rövid és érthető szövegei betekintést nyújtanak a foci világába. Sok érdekes és csavaros feladvány vár a gyerekekre, akiket érdekelnek a szabályok, az egyesületek az Európa- és világbajnokságok.
Rob Gronkowski - Én, Gronk
„Ez a srác nemcsak az egyik legjobb tight end a sportág egész történetében, hanem a pályán kívül is pofátlanul Gronk – az NFL menőségi igazgatója!” – New York Post
A New England Patriots NFL-sztárjának hivatalos önéletrajzi könyve hihetetlen győzelmekről, drámai sérülésekről és egy különleges sportolóbarátságról Tom Bradyvel, a világ egyik legsikeresebb és legnépszerűbb amerikaifutball-játékosával.
Robert Paxton Gronkowski, becenevén „Gronk” az ötszörös Super Bowl-győztes amerikaifutball-csapat, a New England Patriots tight endje. A különc viselkedéséről híres NFL-játékos most a magyar rajongókkal is megosztja eddigi pályafutásának és az NFL izgalmas világának mindmáig ismeretlen titkait.
Egy exkluzív kötet, amely nem hiányozhat egyetlen NFL-rajongó könyvespolcáról sem!
Gary Lineker - Az ifjú labdarúgó
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Andre Agassi - Open
A teniszvilág felháborodással fogadta az önéletrajzi művet, amelyben Agassi karrierjének legsötétebb eseményeiről, többek között droghasználatáról és azzal kapcsolatos hazugságáról is beszámolt. A sporttörténelem egyik legkedveltebb sportolója és az egyik legtehetségesebb ember, aki teniszpályára lépett. De kevesen tudják, hogy Andre Agassi kora gyermekkora óta gyűlölte a teniszt. Még a bölcsőben biztatgatták, hogy csapjon az ütővel, később arra kényszerítették, hogy általános iskolás korában több száz labdát üssön el naponta, Agassi rosszul viselte az állandó nyomást, bár tehetséges volt, ez a belső konfliktus rányomja bélyegét az egész életére. Gyönyörű, felejthetetlen önéletrajzában Agassi elmondja élettörténetét, amelyet folyamatos konfliktusok kereteznek, egy olyan élettörténetet, amely az önpusztítás és a maximalizmus között egyensúlyozik.
David Beckham - Focisuli
Elgondolkodott már az olvasó, mi kell ahhoz, hogy valaki a világ egyik legjobb futballistája legyen? Álmodott-e valaha arról, hogy gólt lő a félpályáról, becsavar egy szabadrúgást a sorfal mellett, részt vesz egy "tökéletes" gólban, vagy csapatkapitány a világ legnagyobb futball-tornáján? David Beckham régi vágyát teljesíti, amikor ezzel a könyvvel visszatér a gyökerekhez, visszaad valamit a futballnak és a rajongóinak világszerte. A David Beckham Akadémiának köszönhetően a becsvágyó fiatalok ma már megvalósíthatják álmaikat. Ebben a nem mindennapi könyvben Beckham megosztja velünk tudását, melyekre a világ legjobb klubcsapataiban tett szert, tapasztalatait, melyeket Anglia csapatkapitányaként szerzett, mesél a fantasztikus madridi évekről.
Luca Caioli - Neymar
Luca Caioli legújabb könyvének főhőse a világ labdarúgásának új csillaga, alig 22 évesen Neymar, az új Pelé. Nemrég írt alá az FC Barcelonához, és sokak szerint hamarosan a világ legjobb játékosa lesz.
A barátaival, a szeretteivel, az edzőivel és a csapattársaival folytatott exkluzív beszélgetések által egyedülállóan mutatja be a szerző azt a játékost, aki az emberekből komoly szenvedélyt vált ki, bármerre is jár. A kiadvány átöleli a futballista történetét a gyerekkorától, az első csapataitól kezdve a Santossal és a brazil válogatottól elért sikereken át egészen a Barcelonába érkezéséig.
Pontos, egyedi és kemény portré arról a tarajos srácról, akinek megmozdulásait, látványos játékát tátott szájjal szemléli a világ.
Alessandro Alciato - Andrea Pirlo - Andrea Pirlo
Andrea Pirlo Bresciában született 1979. május 19-én. Minden idők egyik legjobb labdarúgója. Megfordult a Brescia, a Reggina, az Internazionale, a Milan és a Juventus csapatában, hosszú évek óta alapembernek számít az olasz válogatottban, amellyel 2006-ban, Németországban világbajnokságot nyert. 2000-ben U21-es Európa-bajnok lett, a 2004-es athéni olimpián bronzérmet szerzett. Klubcsapataival minden fontos trófeát megnyert, a Bajnokok Ligája trófeáját kétszer is a magasba emelhette.
Hihetetlenül sikeres pályafutása során végig megmaradt annak a szerény, hallgatag embernek, aki karrierje elején volt.
Alessandro Alciato sportújságíró, 1977. szeptember 1-én született Biella városában. Társszerzője Carlo Ancelotti ,,Preferisco la Coppa" című, valamint Stefano Borgonovo "Attaccante nato" című önéletrajzi könyvének.
Pethő András - A német titán
Dr. Pethő András, az fcbayernmunchen.hu szerkesztőjének harmadik könyvében a Bayern München és a német labdarúgás történetének egy meghatározó figuráját mutatja be. Oliver Kahn hosszú pályafutása során bizonyította, hogy az eredményekért kőkeményen meg kell dolgozni, a kudarcok csak állomások a siker felé vezető úton.
Peter Nieländer - A foci
A gyerekeknek ezernyi kérdésük van:
Milyen részei vannak a pályának?
Hányféleképpen lehet a labdát érinteni?
Milyen szabályokat kell betartani?
Miért fontos a megfelelő felszerelés?
A Ravensburger népszerű gyermekkönyvsorozatának 24. kötete a futball világába kalauzolja az óvodásokat és a kisiskolásokat, akik megismerkedhetnek a játék eredetével, a szabályokkal, a pályával, a játékosok és a játékvezető feladataival. Azt is megtudhatják, milyen felszerelésre van szükség, milyen lövéstechnikákat kell megtanulni, hogyan kell a meccsekre készülni. A profi focisták és a stadionok életébe is bepillantást nyerhetnek. A könyv végén „tizenegyespöckölő” játékot is találnak.
A már hazánkban is közkedvelt Ravensburger-játékok közé tartozó képes szakkönyvsorozat kedves illusztrációkkal, a gyerekek életkorának megfelelő információkkal ad választ a rengeteg kérdésre. Minden egyes oldal új témakört jár körül, melyek részletgazdagságában a felnőttek segíthetnek eligazodni, akár egy-egy óvodai vagy kisiskolás foglalkozás keretében. A sorozat nyomdai kivitelezése egyedülállóan magas színvonalú. Fő különlegessége, hogy minden könyv közel 50 titkos ablakot rejt, melyek fedelét felnyitva a gyerekek kielégíthetik kíváncsiságukat
Phil Knight - A Nike-sztori
A friss diplomás, útkereső Phil Knight az apjától kölcsönzött 50 dollárból indította el cégét. Jó minőségű, olcsó futócipőket importált Japánból, amelyeket az autója csomagtartójából árusított. Az első évben, 1963-ban 8000 dolláros forgalmat termelt - napjainkban a Nike éves bevétele több mint 30 milliárd dollár, és az egyik leginnovatívabb és legértékesebb márkává vált, amelynek újításait világszerte próbálják másolni. A startupok korában a cég a minőség szinonimája lett, az ikonikus "pipa" pedig mára a teljesítmény, a dinamizmus és a lehetőség szimbóluma, amelyet bárhol felismernek.
Phil Knight, az "ember a pipa mögött", mindig is rejtély volt. Meglepő, szerény, őszinte és szellemes önéletrajzában felfedi teljes történetét. Mesél a számos kudarcról, a kegyetlen versenytársakról, a rengeteg kétkedőről és az ellenséges bankárokról, majd a szenzációs győzelmekről és sikerekről is. Sorra veszi azokat a munkatársakat, akik a Nike szívét-lelkét formálták: köztük az alapítótárs futóedző, a lobbanékony és karizmatikus Bill Bowerman, valamint a cég első alkalmazottai, egy rakás különc és tudós, akik a Nike elhivatott csapatává kovácsolódtak.
Knight és társai merész jövőképükkel és szilárd meggyőződésükkel, hogy a sport ereje jobbá teszi az embert, egy olyan márkát és kultúrát hoztak létre, amely megváltoztatta mindennapjainkat és a mozgáshoz való viszonyunkat.
Kölyökkorom óta ismerem Phil Knightot, de igazából e néha megdöbbentő, néha megható, őszinte könyvéből ismertem meg csak igazán. És ugyanígy a Nike-ról se tudtam semmit. Büszkeséggel viseltem a termékeit, és fel se fogtam az innováció, az életbenmaradás és a győzelem figyelemre méltó történetét, amely minden egyes pipa mögött áll. Hiteles, vicces - a leginkább várt önéletrajz azoknak az embereknek, akik érdeklődnek a sport és a kivételes teljesítmények iránt.
Andre Agassi, teniszező
Megindító, ugyanakkor végtelenül szórakoztató kalandos utazás, amelynek során tanulhatunk az innovációról és kreativitásról. Phil Knight története nemcsak a legendás pipa történetét meséli el, hanem azt is, hogyan könyörgött kölcsönért a vonakodó bankoknak, miként verbuválta össze furcsa, de zseniális, lázadó kollégáit, és hogyan tudtak együttműködni, hogy egy kivételes és paradigmaváltó vállalatot és márkát építsenek. A könyv inspiráció mindazoknak, akik egy rendhagyó álmot követnek.
Michael Spence, Nobel-díjas közgazdász
A világ egyik legbefolyásosabb üzletembere, Phil Knight, a Nike alapítója. 1964-től 2004-ig a vállalat vezérigazgatója, napjainkban pedig az igazgatótanács elnöke. Oregon államban él a feleségével, Pennyvel.
Növényi Norbert - A Növényi
Ki ne ismerné Növényi Norbertet? Jeles figurája ő a hazai sportéletnek, karakteres szereplője népszerű sorozatoknak és filmeknek.
Könyvéből megismerhetjük a magyarországi birkózó- és küzdősport mindennapjait, amelyekre a feszültségek és nézeteltérések éppannyira jellemzőek, mint a hősies küzdelmek és bajtársi összefogások. Képet kapunk, hogyan gondolkodik Norbi a sportágát - sőt az egész hazai életet - uraló problémákról, és elmondja, ő milyen úton indulna el a megoldás felé.
Önéletírása azonban nem csak a sportrajongók érdeklődésére tarthat számot, hiszen Növényi szakmai élete rendkívül szerteágazó. A legendás Hully Gully diszkó története révén bepillantást nyerhetünk az 1980-90-es évek szórakoztatóiparának rejtett zugaiba; színészi karrierjének köszönhetően pedig a filmes és színházi világ kulisszái mögé.