Ajax-loader

További értékelések

Az alábbi értékelések a Moly.hu-ról származnak. A Rukkola értékelésekhez kattints ide.


vorosmacska
4.5/5

Astrid ​Lindgren {{egyik legkedveltebb gyerekkönyvszerzőm}} akkor kezdte írni háborús naplóját, amikor még nem sok köze volt az íráshoz. Családanyaként és titkárnőként élte világát, aki fontosnak tartotta nyomon követni a háború történéseit, amiket újságcikkekből és a svéd titkosszolgálatnak tett levélolvasói munkája során szerzett információkból merített. A háború mind a hat évét nyomon követi időnként nagy lelkesedéssel, később fásultabban. A beszámoló eleje tárgyilagos, szinte csak a politikai és harci eseményeket rögzíti, amiket ritkán kísér személyes információ. Végig érzi és hangsúlyozza azt a kiváltságos helyzetet, amit Svédország és lakói élvezhettek, hiszen ők kimaradtak az aktív háborús eseményekből, éhínségből, zsidókérdésből.
Érdekes volt belelátni egy olyan ember gondolataiba, aki nagy empátiával követi az eseményeket, és még nem tudja azt, amit mi már történelemként teljes rálátással szemlélhetünk.

Ugyanakkor 1944-re tehető első gyerekkönyv-sikere, a Britta kiönti szívét második helyezést ért el egy irodalmi pályázaton. Harisnyás Pippi alakja is ezidőtájt jelenik meg, amit egy bokarándulás alkalmával rögzít írásban, hiszen addig csak saját és környezete gyerekei ismerhették történetét, és akik nagy lelkesedéssel hallgatták azokat.

Gondolkodtam azon, vajon akkor is elovastam volna ezt a könyvet, ha nem Lindgren, hanem egy ismeretlen svéd nő írta volna. Valószínűleg nem, de mindenképp érdekes kordokumentum, egy viszonylag jólétben és biztonságban élő svéd család életébe is kissé bepillanthatunk. Viszont magáról az íróról, az írásról nagyon kevés az információ, nem érdemes ilyen elvárásokkal nekikezdeni a könyvnek.


poggi
4.0/5

Lindgren ​külön kategória a maga nemében, ez a könyv pedig az ő életművében külön kategória. És nem is tudom, értelmezhető-e úgy, hogyha az ember csak a Harisnyás Pippit tudja köré tenni kontextusnak, és nem ismeri a harcos Lindgrent, a jogvédőt, a feministát, a politizáló ironikust, a gyerekjogok szószólóját, a gyámolításra szorulók védelmezőjét.

Persze 1945-ben Lindgren mindez még nem volt. Akkor átlagos stockholmi háziasszony volt két gyerekkel, egy félrelépő férjjel, egy háztartással, amit valahogy el kéne vezetni a háborús időkben, meg a hatalmas bűntudattal és tehetetlenséggel, hogy a világban valami borzalom történik, és mi, valami megmagyarázhatatlan csoda folytán kimaradtunk belőle, de nem tudunk segíteni azokon, akik nem részesültek ugyanebben a csodában.

De Lindgren mégsem volt már akkor sem átlagos háziasszony: remek íráskészsége volt, és kivételes kritikai érzéke, éleslátása és érzékenysége. Biztos vagyok benne, hogy százával írtak mások is háborús naplókat (nyilván rengeteget ki is adtak közülük), de ez akkor is megérdemelte volna, hogy napvilágra kerüljön, hogyha történetesen valaki más írja.

Nehéz dolog a skandináv világháborús tapasztalat narratíváját beilleszteni abba a világképbe, amit egész életünkben hallottunk, a kelet-közép-európai történetfelfogásba. Voltaképpen teljességgel inkompatibilis a kettő, pedig ugyanazt az abszurdumot írja le, és ugyanazt a tehetetlen értetlenséget, hogy egyáltalán, hogy lehet azzal az indoklással lerohanni és megszállni egy országot, hogy “muszáj volt, mert az ellenség éppen készült volna lerohanni, és ezt én meg akartam előzni?” És hogy boldog-boldogtalan egymásnak esik, és ettől hirtelen valaki egészen másnak a szövetségese lesz? És hogy az embernek választania kell, hogy a szovjetek vagy a nácik pártjára álljon?

És egyébként meg pontosan mi szavatolja, hogy egy ország semleges maradhasson egy háborúban? A vakszerencsén kívül? Mert nagyon szép és jó dolog azt mondani, hogy ezt a meccset én most kihagyom, kösz, de ha valaki véletlenül le talál bombázni, akkor mégse maradtam ki belőle annyira.

Ilyesmikről ír Lindgren, csak nálam természetesen sokkal okosabban. Meg persze olyasmikről is, hogy mit sikerült karácsonyi ajándékba adni a gyerekeknek, hogy a fia küszködik az iskolában és a lánya állandóan betegeskedik, és már vajat is csak jegyre lehet kapni. Meg olyasmikről is, amiket a titkosszolgálati munkájában tudott meg, holott abszolút nem lenne szabad tudnia. Meg mindenféle másról.

Nem mondja azt az ember egy második világháborús naplóról, hogy jó könyv és tessék elolvasni, mert jó lesz, noha jó könyv, érdemes elolvasni, és sok szempontból jó is, csak persze nem az a rózsaszín vattacukor-élmény. Cserébe viszont igaz az utolsó szóig. Annál meg kevés szívfacsaróbb van, mint amikor olvasod az optimista reménykedést, hogy már olyan régóta háború van, most már csak vége lesz hamar… és látod, hogy a dátum 1941-es, és még sehol sincs a vége. Szegény Astrid.

Úgyhogy már csak azt mesélem el, hogy miért adtam rá négy csillagot: úgy érzem, nem sikerült jól a magyar kiadás. A fordítás remek, egész végig úgy olvastam, hogy na majd belekötök mindenbe, de zökkenőmentes, lendületes, egyenletes stílusú és mindenestül jó; úgy emlékszem, a végén találtam egy darab elgépelést, és ennyi. De nem jó ez a fülszöveg, ami olyasmit ígér, amit nem tud betartani, és nem szerencsés az sem, ahogy a beragasztott újságkivágásokat kezeli: egyszer a főszöveg is utal rá, hogy itt van egy melléklet, aztán tartozik hozzá egy lábjegyzet is, hogy mi volt az a láthatatlan melléklet, és az egész valahogy nehézkes. Aztán néha ott vannak a képek az újságkivágásokról, meg beragasztott fényképek a családról, amik ott szerepelnek ugyanazon vagy a szemközti oldalon, és külön lábjegyzet is figyelmeztet rá, hogy ezen az oldalon látod azt a képet, amelyiket ezen a képen látod. Lefordítva csak a magyar vonatkozású cikkek vannak, talán kettő.

Nem az a baj, hogy nincs lefordítva minden újságkivágás (noha egyébként ez is némiképp meghamisítja a kötetet, ha már svéd szempontú háborús naplót akarunk, akkor miért fosztjuk meg magunkat attól, hogy lássuk, a semleges svéd sajtó hogyan számol be a világ történéseiről, illetve hogy mik azok a cikkek, amiket Lindgren fontosnak tartott megőrizni). Értem, hogy ez hatalmas terjedelem lett volna, és még a mostaninál is inkább rétegérdeklődésre tartott volna számot. Inkább az a bajom, hogy ez a végső kivitelezés a kihagyások körül kifejezettem esetlen, és mivel nagyon sokszor fordul elő, pár oldalanként belebotlani nem olyan jó.

Viszont ettől eltekintve meg tényleg remekül megcsinált könyv, minőségi, igényes, kiváló szöveggel, szóval olvassátok. Megérdemelne tizenhatnál valamivel több olvasót is.


← Vissza a könyv adatlapjára


Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

66.0
átlagos pontszám i
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ

Címkék

Kollekciók