Ajax-loader

Obádovics ​J. Gyula kilencvenedik életévét ünneplő önéletrajzi kötetéből képet kapunk róla, hogyan lett a kíváncsi, eleven, éles eszű bajai fiúból tekintélyes, sokak életére komoly befolyást gyakorló professzor, aki soha nem szűnt meg kérdéseket föltenni a matematika világáról. Meleg humora, költői vénája, irodalom- és zeneértése, a szó legigazibb értelmében vett ember- és életszeretete adják sokoldalú személyiségének egy-egy fazettáját.

Obádovics J. Gyula természettudományi, műszaki doktor, a matematikatudományok kandidátusa, tanszékvezető egyetemi tanár, professor emeritus. Harminchárom könyv, harminc egyetemi jegyzet és közel hatvan tudományos publikáció szerzője. Számos kiadást megért Matematika című könyve – “az Obádovics” – mára fogalommá vált, nemzedékek nőttek fel rajta. Neki köszönhetjük a számítástechnika oktatásának megszervezését Magyarországon, a matematika állításainak érthető, sokak számára befogadható megfogalmazását, valamint a mérnökképzésben a korszerű matematikaoktatás bevezetését.
___Jelenleg Balatonszárszón él a feleségével. Három lánya szintén matematikával foglalkozik. A professzor életét számos unokája, dédunokája aranyozza be.

“1927-ben, Baján, egy gyönyörű, napsütéses márciusi napon születtem. A rokonok elmondása szerint azon a csütörtökön olyan meleg volt, amilyenre még a legöregebb bunyevác asszony sem emlékezett. A bába kivitt az udvarra, megmutatott a napnak, és azt mondta, hogy ilyen napsütéses legyen az egész élete ennek a lánynak várt fiúnak. Ha most, életem kilencvenedik esztendejében visszagondolok erre, kijelenthetem, hogy a bábaasszony kívánsága – kisebb felhőktől eltekintve – végigkísért életem útján.”

Mind a mai napig a világ egyik legnépszerűbb matematikakönyve “az Obádovics”. Ebből tanultak napjaink kutatói, mérnökei, tudósai. Amikor egyik űrutazásakor megkérdezték Charles Simonyitól, hogy tanulmányai szempontjából melyik könyv volt számára a legfontosabb, ő azonnal Obádovics J. Gyula matematikakönyvét nevezte meg. Obádovics professzor alkotókedve a kilencedik X-et betöltve is töretlen: regényes önéletírása megmutatja a tudóst, a tanárt, a családapát, a barátot – az igazi embert.

Kapcsolódó könyvek

Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

-
átlagos pontszám
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ
0
lezárult rukk / happ

Címkék

Kollekciók