„Sapkowski könyvei felfrissítik a fantasy megfáradt zsánerét."
FANTASY BOOK REVIEW
A világot háború dúlja fel. Cirinek, a megjövendölt gyermeknek, nyoma veszett. Miközben barátok és ellenségek keresik, ő közönséges haramia álcáját ölti magára, és életében először az az életet éli, amit szeretne. Körülötte azonban egyre szorul a hurok. Geralt, a vaják összehívja szövetségeseit, hogy megmentse Cirit, akit kegyetlen zsoldosok üldöznek, miután haramiaként elhíresül. Csak egyetlen helyre menekülhet: a Fecske-toronyba.
Andrzej Sapkowski 1948-ban született Lengyelországban. Hazája egyik leghíresebb és legsikeresebb szerzőjének számít. A World Fantasy Életműdíjjal kitüntetett szerző Vaják-sorozatával nemzetközi sikert aratott, könyvei alapján képregények és számítógépes játékok is készültek, 2019-ben pedig a Netflix forgatott belőlük sorozatot Henry Cavill főszereplésével.
Kapcsolódó könyvek
Andrzej Sapkowski - Az utolsó kívánság
Geralt a vajákok közé tartozik: mágikus képességeinek köszönhetően, amelyeket hosszan tartó kiképzése és egy rejtélyes elixír csak még tovább csiszolt, zseniális és könyörtelen harcos hírében áll. Ugyanakkor nem hétköznapi gyilkos: célpontjai vérszomjas szörnyetegek és aljas fenevadak, amelyek mindenütt hatalmas pusztítást végeznek, és megtámadják az ártatlanokat. Hiába tűnik azonban valami gonosznak vagy jónak, nem biztos, hogy valóban az – és minden mesében van egy csipetnyi igazság.
_Az utolsó kívánság_ novelláskötete tökéletes bevezető Andrzej Sapkowski egyedülálló fantasyvilágához. A World Fantasy Életműdíjjal kitüntetett szerző a _Vaják_-sorozatával nemcsak nemzetközi sikert aratott, könyvei alapján képregények és számítógépes játékok is készültek, 2019-ben pedig a Netflix forgatott belőlük sorozatot Henry Cavill (_Az acélember_) főszereplésével.
Andrzej Sapkowski - Tündevér
„Sapkowski könyvei felfrissítik a fantasy megfáradt zsánerét."
FANTASY BOOK REVIEW
Több mint egy évszázada élnek viszonylagos békében az emberek, törpök és tündék. Az idők azonban változnak, és ahogy az indulatok egyre magasabbra csapnak, ismét vér áztatja a földet.
Ríviai Geralt, a vaják, egy megjövendölt gyermek születésére vár, akinek hatalma az egész világot képes lesz megváltoztatni – de hogy jobbá vagy rosszabbá teszi, még nem tudni.
Miközben háború árnyéka borul a világra, a gyermeket különleges hatalma miatt többen is üldözőbe veszik, és Geraltra hárul a feladat, hogy megvédje – a vaják pedig soha nem adja fel.
Andrzej Sapkowski 1948-ban született Lengyelországban. Hazája egyik leghíresebb és legsikeresebb szerzőjének számít. A World Fantasy Életműdíjjal kitüntetett szerző _Vaják_-sorozatával nemzetközi sikert aratott, könyvei alapján képregények és számítógépes játékok is készültek, 2019-ben pedig a Netflix forgatott belőlük sorozatot Henry Cavill főszereplésével. A _Tündevér_rel egy ötkötetes saga veszi kezdetét a _Vaják_-sorozaton belül.
Carlos Ruiz Zafón - Marina
"_Nem találok szavakat a méltatására: a Mariná-t már klasszikusként tarthatjuk számon."_
The Guardian
1980, Barcelona. Óscar Drai, egy óvárosi bentlakásos intézet lakója szívesen barangol az iskola környékén omladozó régi paloták közt. Egy alkalommal be is merészkedik az egyik elhagyatottnak látszó épületbe, ahol a látszat ellenére laknak: egy festőművész és kamasz lánya, az írói ambíciókat dédelgető bátor, szépséges Marina.
A két fiatal közt szerelmes barátság szövődik, és a lány egyszer elviszi Óscart a titokzatos árnyakkal teli régi temetőbe. Az egyik sírhoz rendszeresen kijár egy lefátyolozott személy, akiről nem lehet tudni, nő-e, férfi-e vagy inkább kísértet. Letesz egy szál virágot, aztán ellebeg...
A síron nincs név, csak egy szétterjesztett szárnyú fekete pillangó vésete.
Óscar és Marina a jelenést követve további fekete pillangók nyomára jut, és vérfagyasztó kalandokba keveredik.
Ruiz Zafón fantáziájának ezúttal semmi sem szab határt (legkevésbé a valóság). Szívfájdító és félelmetes mesét írt, amelyről a bevezetőben bevallja, hogy a legnehezebben kategorizálható és egyben a legszemélyesebb regénye.
Carlos Ruiz Zafón (1964-) világszerte elismert, díjakkal elhalmozott, rendkívül népszerű spanyol író. Műveit több mint ötven nyelvre lefordították.
R. A. Salvatore - Otthon
Mélyen az Elveszett Birodalmak földja alatt egy másik világ rejtőzik. Ez Mélysötét, ahová soha nem hatolhat le a fenti nappalok fénye, ahol mit sem érnek a felszínlakók erényei, ahol a legnemesebb lovag is csupán préda lehet. De itt, az elmondhatatlan borzalmak világában is kitűnik egy nép, mely kegyetlenségével felülmúlja a sötétség lényeit. A drowk, egy valaha tündöklő faj elátkozott és elkorcsosult fattyai építették Menzoberranzzan városát, Mélysötét torz ékkövét. Életüket át- meg átszövi az intrika, melynek nem ritkán egész családok esnek áldozatul. Ebbe a könyörtelen világba születik Drizzt Do'Urden, hogy félredobva szégyenteljes örökségét, minden idők legnagyobb hősévé váljon. Addig azonban nem csupán e különös vidék szörnyetegeivel kell megküzdenie, de önmagával is...
John J. Sherwood - Abbitkirálynő
Abaszisz, a Quiron-tenger déli nagyhatalma a Pyarron szerinti 3614. esztendőben hosszú télre készül: toroni lány érkezik Ifinbe az uralkodó jövendőbelijeként, ám a kényszerházasság mögött súlyos titok lappang. Az udvarban egyesek az évszázadok óta betiltott Szabad Liga újjászerveződéséről beszélnek, Malfeo Amalli és Damorra Karnelian titkos szövetségéről a toronpárti nagykancellár ellen, és azt is tartják, hogy az ifjú nagykirály bolond, és éjszakánként retteg atyja szellemétől. Az intrikusok az új királynét is behálózzák, aki nem találja helyét az udvarban, Toron hatalmasságai pedig elérkezettnek látják az időt, hogy a 3609-ben felrúgott Concordia helyett újabb "baráti szövetséget" kényszerítsenek az országra. Tirunának rá kell döbbennie, hogy tehetetlen férje mellé új hazát is kapott, és hogy a kötelesség nagyobb úr érzelmeinél - ám e felismerésig szerelmen és gyűlöleten, életen és halálon keresztül vezet az út a legkeményebb fém, az abbitacél országában.
George R. R. Martin - A Hét Királyság lovagja
A Királyvár nyomornegyedében malacokat hajkurászó Dunk élete először akkor vett váratlan fordulatot, amikor egy kóbor lovag maga mellé vette fegyverhordozónak. Tíz évvel később az újdonsült lovag élete újabb fordulatot vesz, amikor első lovagi tornáján a Targaryen-ház tagjaival vívhat. Ám aki sárkányokkal táncol, könnyen megégetheti magát...
George R. R. Martin _A tűz és jég dalá_val párhuzamosan írt kisregényei Westeros múltjába visznek el minket, amikor még a sárkánykirályok uralják a Hét Királyságot, ám hatalmukat belviszályok és trónkövetelők fenyegetik - veszélyes és izgalmas idők egy kóbor lovag és fegyverhordozója számára. _A Hét Királyság lovagja_ kötelező olvasmány _A tűz és jég dala_ regények rajongói számára, és ideális ízelítő azoknak, akik eddig csak a tévésorozatból ismerték Westeros lenyűgöző világát.
Margaret Weis - Tracy Hickman - A tavaszi hajnal sárkányai
Sárkányok.
Legendák szülte, mesebeli lények.
Ám ezeknek a sárkányoknak most százszorta gonoszabb fajtái özönlötték el Krynn földjét, hogy háborút és pusztulást hozzanak békés népére.
Tavasz közeledtével azonban ismét felvirrad a remény. Mindenre elszánt hőseink most már a Sárkánydárda birtokában elkeseredett, végső ütközetre indulnak a dühödt sárkányhad ellen.
A lovagot és a barbárt, a harcost és a fél-elfet, a törpét és a surranót, valamint a sötét lelkű mágust is kétségek gyötrik. Személyes drámákat élnek át, amelyekkel csak nehezen tudnak megbírkózni. Mégis meg kell tenniük, hogy legyőzhessék a Sötétség Királynőjét, Takhisist.
Timár Krisztina - A látszat mesterei
Mi történne akkor, ha egyszer csak egy teljesen más világba születnénk, mint ahol addig éltünk? Mi lenne, ha már születésünk előtt mindenre emlékeznénk előző életünkből?
Lantos Fruzsina, az anyaméhben növekvő leánygyermek mindent hall, mindent ért, és ennek köszönhetően hamar ráébred, hogy nem ismeri annak a világnak a szabályait, ahová hamarosan megérkezik.
Itt az emberek bőre szürke, vörös vagy sárga. Félnek a fehértől, és attól is, ha szembesülnek a puszta földdel. Szamarat sose láttak, viszont a vízityúknak három lába van, a hiúznak pedig majomfarka. Az országok és a városok óvónevet kapnak, hogy ne találjanak rájuk a veszedelmes Hollók. De hol ez a hely? És kik ezek az emberek? És mi lesz velünk, ha egyszer ide születünk?
Lánglélek húszéves, és mindent megkapott az élettől. Legalábbis azt hiszi. Van hadvezérhez méltó ereje, bátorsága, tudása, éles esze, és van mesebeli hőshöz illő ártatlansága. Azt is tudja, hogy a Hármastáj nem tűri meg az ártatlanokat, de aki Kiválasztott, az akár a leggonoszabb világot is képes megszelídíteni. Arra is készen áll, hogy amikor majd a sors a kiválasztottságért benyújtja a számlát, akkor fizessen.
Csak azt nem tudja, hogy mit kell majd odaadnia.
Anthony Ryan - Az ébredő tűz
A _New York Times_-bestseller _Hollóárnyék_-trilógia Magyarországon is nagy sikert elért szerzőjének új sorozata!
Véráldottak – olyan férfiak és nők, akik a vad sárkányok véréből készült elixírek elfogyasztásával mérhetetlen erőknek parancsolnak.
A Vashajó Szindikátust a véráldottak hatalma tette naggyá. Most azonban pusztító vihar közeleg: a sárkányok vérvonala gyengülőben, a felemelkedő Korvantin Birodalom pedig ugrásra készen várja a pillanatot, hogy kihasználhassa a Szindikátus gyengeségét. Ráadásul a vadonban is mozgolódás támad: a sárkányok támadásai egyre gyakoribbá válnak – és ami még ennél is rosszabb, szervezettnek tűnnek.
Az utolsó reménysugár nem más, mint egy mitikus sárkány, amelynek nagyerejű vére valódi csodákra képes – ha egyáltalán létezik ez a rejtélyes lény.
A sors végül három hőst választ ki magának.
Claydon Tocreekre, a lajstromozatlan véráldottra és kisstílű tolvajra hárul a feladat, hogy az ismeretlen vadonban felkutassa a legendás sárkányt, aminek a létezésében még csak nem is hisz.
Lizanne Lethridge, a Szindikátus félelmetes erejű, ifjú elit kéme hirtelen találja magát ellenséges terepen, küldetése egyre veszedelmesebb helyzetekbe sodorja.
Corrick Hilemore, az ismert világ peremén cirkáló kalózvadász Vashajó parancsnokhelyettese könnyen lehet, hogy túl nagy fába vágta a fejszéjét, amikor a könyörtelen rablók nyomába eredt – és helyettük egy jóval komolyabb ellenséggel kerül szembe.
Ahogy a birodalmak egymásnak feszülnek, mindhármuknak harcolni kell azért, amiben hisznek, ha nem akarják, hogy a világot elnyelje az ébredő tűz.
Robin Hobb - A végzet hajója I-II.
Tintaglia sárkány kiszabadult mágusfa koporsójából. Magasan szárnyal a Záporfolyam fölött, miközben odalent biztos halál, fulladás vár Reynre és Seldenre. Málta és a szatrapa egy gyorsan széthulló, parányi csónakban próbál meg szembeszállni a savas vizű folyó könyörtelen hullámaival.
Althea és Brashen végre újra együtt kelt útra. A Paragon élőhajó fedélzetén vakmerően bevitorláznak a kalózok vizeire, hogy megmentsék a Vestrit család élőhajóját. Viviánát a kalózok királya, Kennit rabolta el. Paragon szedett-vetett legénysége azonban lázadásra készül, és zendülő gondolatok bukkannak fel az őrült hajó elméjében is. Közben pedig Viviána körül valósággal hemzsegnek a tenger vizében a félelmetes kígyók. Tántoríthatatlanul követik a végzetes irányba vitorlázó élőhajót.
„Még az _Orgyilkos-sorozat_ könyveinél is izgalmasabb. Nem is gondoltam volna, hogy ez lehetséges” - George R. R. Martin, a Trónok harca szerzője.
„Hobb lenyűgöző mesemondó” - Guardian
Margaret Weis - Tracy Hickman - Elf csillag I-II.
A gőzfelhőkbe burkolózó Pryanon a soha le nem nyugvó nap sugarai és a bőséges esők oly hatalmas őserdőket sarjasztanak, hogy az emberek és az elfek magasan a fák lombkoronáiba telepednek, s csupán a törpék élnek a talajszint közelében. A fák csúcsáról az arisztokratikus elfek fegyvert árulnak a többi fajnak, akik szüntelen hadakozásukkal biztosítják számukra a folyamatos jövedelmet. Szükségük van rá, mert még magasabbra akarnak törni az ég felé. Késő már hozzá, hogy a belviszály és fajgyűlölet mérgezte nemzedékek sebei behegedjenek - még akkor is, ha legendás titánok fölbukkanása mindannyiukat végromlással fenyegeti. Egy elfnek, egy embernek és egy törpének közös erővel kell megmentenie a világot a pusztulástól - fegyverük úgyszólván semmi, csak a józan eszük meg egy homályos jövendölés...
R. A. Salvatore - A hajnal ösvénye
Véget ért a háború...
Drizzt és Catti-brie új, szabad élete mégis veszélybe kerül, amikor egy talányos vers s egy félresikerült varázslat arra készteti őket, hogy visszatérjenek oda, ahol először találkoztak a kristályszilánkkal. A csalétek egy szeretett személy lelke, amely az abyssi pokolfajzat Errtu fogságában sínylődik.
A kardpart kalózjárta vizeitől a hegyekbe, sőt azon is túlra vezető úton a sötételf és társai új szövetségeket kötnek, régi barátságokat elevenítenek fel, miközben szembeszállnak a gonosszal, aki nem csak Drizzt Do'Urden pusztulását akarja, hanem azokét is, akiket a drow szeret...
R. A. Salvatore - A sötétség ostroma
Háború.
Hiába volt minden igyekezet, mégis kitör a véres háború Mithril Csarnok és Menzoberranzan között. Számtalan sötételf és rengeteg humanoid rabszolga, goblinok és minotauroszok, koboldok és más ismeretlen szörnyek támadnak a törpékre és szövetségeseikre.
De harc dúl a hatalomért a drow városban is, a Házak közötti intrikák véres leszámolásba torkollnak. A Zűrzaver Kora köszönt a Birodalmakra, még a mágia is eltűnik egy időre, sőt maga Loth, a Pókkirálynő is beavatkozik az eseményekbe.
Bosszúra szomjazva többen is vadásznak Drizzt Do'Urdenre, aki ezzel nem, sokkal inkább Catti-brie-vel törődik, majd maga is vadászatra indul, célpontja a drow had vezére, Baenre Anya.
R. A. Salvatore - Száműzött
A renegát sötételf, Drizzt do'Urden, a varázslatos párduccal, Guenhwyvarral az oldalán elhagyja szülőföldjét, Menzoberranzan sötéten tündöklő városát. Múltjának iszonyatos emlékeihez képest Mélysötét föld alatti járatai szinte az otthon békéjével kecsegtetik. A két bujdosó hamarosan a csillagtalan éjszaka leghalálosabb ragadozójává válik. A túlélésért vívott harcukban már alig különböznek a mélység állati és félállati teremtményeitől. Drizztnek rá kell döbbennie, hogy hű társa, a magány az ellenségévé vált, s hogy a lelkiismeretéért vívott háborúja szövetségesek nélkül bukásra ítéltetett. Ám egy drow-nak nem könnyű barátokat találni. Lépten-nyomon a gyűlölet és az előítélet falaiba ütközik, s a mikor már végre úgy érzi, sikerül újra otthonra találnia, kinyúlnak érte sötét örökségének csápjai: vér szerinti családja minden eddiginél kegyetlenebb tervet eszel ki az elpusztítására.
Roland Morgan - Mestervizsga
Lanúr birodalomban háború készül. E vészterhes időben a Corsavai Fürkészek rendjének egy tagja fejvadászoktól üldöztetve kutat a legendás larkhdari kristályok után. Útja során megmenti egy öreg nemes életét, aki felkelti a vermariani tűzlovagok figyelmét, és együtt olyan események részesévé válnak, melyek a messzi múltba mutatnak. Hamarosan társukul szegődik egy becsvágyó nekromanta, akinek köszönhetően a fürkész számára lassan a valóság is más alakot ölt...
Ian Russel - Harold Barouche - Ranagol áldásával
A Kicsiny kereskedőhajót kirabolni, martalócok karmai közül kimenteni egy ork gladiátort, csókkal fizetni megannyi kurtizánnak, ha más már nem akad... csupa-csupa bohém mulatság. Scarafone Chiaramonti, a tékozló nemes mestere mindennek. Talán csak felejteni próbál? Emlékei és fivérei elől menekült idáig, Új-Akvilonába, nem is sejtve, hogy hamarosan még inkább kísérti majd a múlt.
Balbun, a fegyverkovács, ennek a városnak szülötte: nem átutazó, nem is kalandor, aki továbbosonna Krán felé, vagy épp iszkolna onnan. Ő sosem látta a csillagok és a holdak ragyogását - szemében egy hét évvel ezelőtti máglyatűz visszfénye dereng még. Üllő és kalapács, ennyi kell csupán neki, hogy a Kosfejes Úr akaratából megalkothassa a szekercét, amely a Bíboros vesztét okozhatja majd.
A Márki és a Bíboros, a város két ura érthetetlen módon egy apró, jelentéktelennek tűnő egyszarvúfigurán marakodnak. Egy bábon, amely egy kicsiny kereskedőhajó rakományával érkezik... A város, a szekerce és az egyszarvú fonja össze Balbun és Scarafone sorsát, és teszi őket ellenfelekké, végleg.
Raymond E. Feist - Janny Wurts - A birodalom úrnője I-II.
A rés túloldalán elterülő világ: Kelewan, a politikai intrikától és halálos összeesküvésektől háborgó föld. A Birodalom Leányának és A Birodalom szolgálójának lebilincselő története befejezéséhez érkezik a Birodalom trilógia utolsó részével. Miközben kémek és rivális udvarok támadják, és az orgyilkosok kegyetlen szövetsége leselkedik rá, Mara Acoma úrnő eddigi legveszélyesebb kihívásával néz szembe. A rettegett Feketeruhások Marában látják az ősi erejükre fenyegető veszélyt. Marának szövetségesekre van szüksége az ellenük folytatott harcban, ezért a civilizáció határain túlra utazik, és még az idegen cho-ják bolyaiba is be kell merészkednie. A sok ellenség sorra gyilkolja szeretteit, mire ő bosszút esküszik. Minden bátorságára és fortélyára szüksége lesz az eddigi leghatalmasabb harcban az élete, az otthona és maga a Birodalom a tét.
Andrzej Sapkowski - A megvetés ideje
A háború előszele már mindenütt érezhető: az utakat másfajúak renegát csapatai tartják rettegésben, a városok utcáin rejtélyes halálesetek történnek. A királyok nem bíznak többé a varázslókban, akik azt képzelik, varázshatalmuk feljogosítja őket, hogy beleártsák magukat a politikába. Némelyikük a szabad országok javáért cselekszik, mások önös érdekből, de a varázslók álságos mosolya és felszínes csevegése mögött sorsdöntő játszmák zajlanak.
Ríviai Geralt mindig is büszke volt semlegességére. A vaják korábban úgy gondolta, elegendő, hogy a saját sorsáról döntsön... csakhogy akkor még nem kellett mások miatt aggódnia. Egyedül könnyű semlegesnek maradni, de ha egy kislány élete a tét, már nem annyira. Geralt igyekszik mindent megtenni Ciri védelmében.
A kérdés az, hogy ez elég-e.
Robin Hobb - Az orgyilkos tanítványa
Az ifjú Fitz Lovag herceg fattyúgyermeke, akit apja mogorva istállómestere nevel a Hercegségek királyi udvarában. A nemesek közül senki nem veszi kutyába sem, csak az intrikus Elmés király figyel fel rá, aki ráveszi, hogy titkon elsajátítsa az orgyilkosok művészetét. Mert Fitz vérében a Mesterség munkál, amelynek veszedelmes és vad mágiája segítségével a Látnokok emberemlékezet óta uralják a Hercegségek viharverte királyságát. Fitz egy olyan időben cseperedik fel, amikor barbár vörös martalócok dúlják fel a partokat és alvajárók kóborolnak a szárazföld szívében. Hamarosan a fiú megkapja első lélekpróbáló küldetését – mert Fitz veszélyt jelent ugyan a trónra... de ő lehet a királyság túlélésének kulcsa is.
Ian Russel - Fogadalom
Ynev déli sztyeppein túl a fagyos Határhegység választja el a kopár fűsivatagokat a végtelen jégmezőktől. Kevesen tudják, hogy a hófödte bércek árnyékában, az ezeresztendős fenyvesek között a síkvidéki nomádok távoli rokonai élnek.
Ian Russel regénye ezúttal egy fiatal pyarroni varázsló sorsát követi nyomon. Nevyll Athranist az ismert világ határára küldi rendje, feladata pedig száműzetéssel ér fel:a Dúlás egyik legendás hősét, az évtizedek óta visszavonultan élő magisztert kell megtalálnia.
A fiatal pyarroni hamarosan egy gyilkos viszály közepén találja magát, s rá kell döbbennie: az események mögött kráni érdekek húzódnak meg. Ráadásul mindez összefügg a keresett magiszterrel és a rég elfeledettnek hitt, rettegett hatalommal: a Démonikus Óbirodalommal.