Ajax-loader

További értékelések

Az alábbi értékelések a Moly.hu-ról származnak. A Rukkola értékelésekhez kattints ide.


Kuszma
4.5/5

A ​távol-keleti prózákra oly jellemző vonzódás az esztétikumhoz ebben a könyvben olyan intenzív vizuális képekké formálódik, hogy a fal adja a másikat*. Mindez feszes szerkezettel párosul: három nézőpontból látjuk, ahogy Jonghje növényevővé válik, és ezzel párhuzamosan egyre inkább kiidegenedik a társadalomból**. És mivel ezek a nézőpontok többnyire kerülik a kommentárt, ráadásul a nyelvi minimalizmus is hűvös távolságtartást sugall, ezért az olvasónak igen tág tere marad saját jelentést olvasni a könyvbe. És mivel a könyv, mint említettem, bitang intenzív, ezért motivált is a jelentés kidolgozására. Mert ha nem találna jelentést, akkor a szereplők szenvedései cél nélkül valóak lennének, az meg ugye nem jó: ha már szenvednek, legalább értsük, miért.

Mindenesetre ez a könyv nem a vegetarianizmusról szól, ez biztos. Ha már szól valamiről, akkor arról, hogy elutasíthatjuk-e az ember voltunkkal járó bűnöket anélkül, hogy ember voltunkat is elutasítanánk. És arról, hogy környezetünk köteles-e elfogadni testünkhöz való jogunkat – akár azt a jogot is, hogy ember voltunkkal együtt búcsút mondjunk porhüvelyünknek is, ha úgy tetszik. Han Kang válasza a kérdésekre… hát… annyit talán spoiler nélkül is kijelenthetek, hogy ez a regény nem egy optimista krédó. Szenzitív emberek fokozott óvatossággal olvassák.

  • Ezt a folyamatot a távol-keleti horrorfilmeken is lehet tanulmányozni. Már ha valakinek van hozzá gyomra. Nekem nem igazán.
    • Megj.: valószínűleg a könyv letagadhatatlan „elidegenedés”-motívuma az, ami tápot ad a félrevezető, elcsépelt és felületes „kafkai” jelzőnek.

Nikolett0907
5.0/5

Tudjátok ​van az a bizonyos érzés,( mikor meglátunk egy könyvborítót), hogy teljesen mindegy miről szól, egyszerűen külleme alapján tudjuk, hogy meg kell vegyük és el kell olvasnunk.
Én pont így jártam ezzel a könyvel, fogalmam sem volt miről szólt, egyszerűen mikor kézbe vettem, oda tapadt a tenyeremhez és nem eresztet.

Eltelt pár hónap a vásárlás óta és tegnap valamiért megakadt rajta a szemem.
Persze megint csak bele akartam kukkantani, végül hajnali 5:00 ki is olvastam.

Brutális a szó jó és rossz értelmében. Terjedelmileg alig 184 oldal, de a tartalma fel emésztett.
Többször is meg kellett álljak, át kellett gondoljam tulajdonképpen most mit is olvastam.
Egy szerencsétlen nő sorsát követhetjük végig a családtagjai szemszögéből. Elképesztő volt látni, hogyan változik meg az élete mind egy személyében, és milyen hatással van ez a változás a családra.

Szörnyű volt szembesülni a családon belüli brutalitás különböző formáira, és végig gondolva egyenes következménye volt ezen cselekmények.

Ugyan akkor a leírás végtelen gyönyörködtető volt a számomra.
Morbidnak éreztem, hogy amiket olvasok tulajdonképpen elborzasztanak, de mint “művész lélek” egyben gyönyörrel töltenek el.

Mindenesetre csak akkor olvasd el ezt a történetet, ha kellőképpen fel vagy készülve egy nem mindennapi brutalitás átélésére! Ajánlom!


giggs85
5.0/5

A ​nemrégiben átalakult Nemzetközi Man Booker-díj a hazai olvasók számára is ismerős lehet, hiszen ezt a Nobel-díj utáni talán legrangosabb kitüntetést Krasznahorkai László is megkapta 2015-ben, egész addigi életműve elismeréseként. 2016-ban a dél-koreai Han Kang volt azonban az első író, aki ezt a díjat egy könyvéért, mégpedig a jelenleg bemutatandó Növényevőért nyerte el. Így, olvasás után, azt kell mondanom, kérdés nem fér hozzá, hogy jogosan.

Az alig 184 oldalas regény központi alakja Jonghje, a tökéletesen szürke és jellegtelen életet élő dél-koreai feleség, aki egy nap, sorozatos rémálmok hatására úgy dönt, hogy felhagy a húsevéssel. A családja értetlenül szemléli az eseményeket, megítélésük szerint ugyanis nem normális az asszony viselkedése, ezért egyre durvuló eszközökkel igyekszenek beavatkozni Jonghje életébe. Három nézőpontból követjük az eseményeket, azonban ezek egyike sem az egyre jobban elszigetelődő nőé. A mindig engedelmességre nevelt Jonghjének a való életben és a hétköznapokban nincs, nem lehet saját hangja, így csak a férje, a sógora, majd végül a nővére szemszögéből láthatjuk az egyre groteszkebbé váló helyzetet. Az egyetlen „hely”, ahol saját hangja van, a rémálmai – na, ebben meg nem lehet semmi köszönet.

A húsevéssel felhagyó Jonghje döntésének semmi köze az elvekhez vagy a táplálkozási szokásokhoz, érezhető, hogy ő itt sokkal több dologról akar lemondani, mégpedig végleg. Egyrészt hátrahagyni a társadalmi kötöttségeit (a korlátolt, buta férjét, az erőszakos, uralkodó természetű apját, a „jó feleség” szerepét és saját szürke életét), másrészt még ennél is többet, az egész emberi létezést, a maga kötöttségeivel, megcsontosodott szokásaival, képmutatásaival és erőszakosságával együtt. Azonban itt nem áll meg, saját emberi testétől is szabadulni kíván, annak minden nyűgével bajával együtt, így egy idő után enni sem akar. Jonghje úgy akar élni, mint egy növény: szabadon, békében, mindenkitől háborítatlanul, arcát a melengető Nap felé fordítva. Han Kang ezt az elgondolást nem misztifikálja túl, nem szépít semmit, csak távolságtartó módon rögzíti az eseményeket. Amit az asszony művel saját magával, a saját testével, az maga a borzalom. Az emberi létezésnek nincs, nem lehet valódi és értelmes alternatívája, és főleg nem a növényi lét.

Számtalan irodalmi alkotásra mondták már rá a kafkai jelzőt, de azt hiszem, hogy a Növényevő esetében ez tökéletesen igaz. A minimalista stílusban előadott és mindenféle sallangot mellőző történet egyre groteszkebbé és megfoghatatlanabbá válik, a szimbólumok nehezen megfejthetőek, és az ember sokszor még abban sem lehet biztos, hogy Jonghje nem fog-e valóban emberből növénnyé változni, Gregor Samsa analógiájára…

A Növényevő elsöprő nemzetközi sikerének az lehet az oka, hogy olyan problémákat érint, amelyek egyetemesek (az emberi létezés korlátai, az egyre inkább kiüresedő kapcsolatok, maga a 21. századi létezésünk), és teszi mindezt olyan sokféleképpen értelmezhető szimbólumokból építkezve, és olyan nyomasztó, groteszk, ám mindenki által befogadható módon, hogy szöveg hatása alól lehetetlen szabadulni. Han Kang kisregénye századunk elejének egyik nagy klasszikusa lehet.


Csabi
5.0/5

Egy ​újabb keleti regény, újabb értelmezési nehézségek.
Tudtátok, hogy a fák tulajdonképpen fejtetőn állnak? (Ezzel nem állítom, hogy a fáknak van fejük…) Honnan tudjuk, hogy a fák számára a gyökérzetük, vagy a lombozatuk a fontosabb-e? Számunkra nem olyan fontos a gyökér, nem is látjuk, nem kell vele foglalkozni, annál többet a föld feletti résszel. De mégis csak a gyökér tartja és élteti a fát. Ennyit a botanikáról.

Ez a rövid kis könyv három részre tagolt. Habár Jonghje a főszereplő, de mindhárom résznek más a mesélője. Az első részé a férje, a másodiké a sógora, a harmadiké a nővére. Jonghje egy átlagos nő, teljesíti a kötelességeit, főleg a férje irányában. Az első rész mellbevágóan indul, az érzéketlen és közönyös férj szemszögéből bontakozik ki a kapcsolat, roppant egyszerűen és nyíltan fogalmazva meg mindent, úgy, ahogy a férfi érzékeli. Nem azért mellbevágó, mert olyan brutális lenne, csak egyszerűen el vagyok szokva tőle, hogy egy író ilyen egyenesen közölje a mondandóját, ne csomagolja, öltöztesse virágnyelvbe. Felüdítő élmény volt. Talán ezért is érzik többen a folytatást kevésbé erősnek, mert ott más szempontok szólalnak meg. De erről szó sincs, a második és harmadik rész is ugyanilyen erős, csak más hangon szólal meg. Na szóval, Jonghje egyik napról a másikra felhagy minden állati eredetű termék fogyasztásával. A gond az, hogy nem egyszerűen arról van szó, hogy vegán diétán akar élni, nem valamiféle vegetáriánus propagandáról van szó, amit egyelőre csak Jonghje álomjelenetei támasztanak alá, véres és erőszakos álmok ezek.
A második részt Jonghje sógora meséli el, ez két évvel később történik, és fojtott szexualitás lengi be az egész fejezetet. A sógor művész, és Jonghjéban fedezi fel a múzsáját. Költői átmenetet képez ez a rész a harmadik, Jonghje radikális átalakulását bemutató részhez, amit már nővére narrál.

Jonghjét sok erőszakos élmény érte fiatalkorában, ezt egyrészt álmaiból, másrészt nővére emlékeiből tudhatjuk meg. A hirtelen változást is egy álom előzi meg, amiben férje, némi húsok elkészítése és egy elvágott ujj szerepel. Jonghje kiszáll, elzárja magát a világtól, ami az erőszakra épül, és a növényi világ felé fordul, ami nyugalmával és mozdulatlanságával pont az előbbi ellentéte. Senki sem érti meg, mert ahonnan ők nézik, csak egy beteg embert látnak. Hogy mit üzen Han Kang ezzel a regénnyel? Igen, a nők, a kiszolgáltatottak ellen elkövetett erőszak, a húsevés visszásságai, saját magunk életének megvalósítása, legfőképp pedig, hogy fogadjuk el a másik emberben a másságot. Vagy valami egészen mást, majd felolvasom a filodendronnak, hátha elsusogja a választ.


Kkatja
5.0/5

Különleges ​könyv ez életről, álmokról, szenvedésről, az elvárásoknak való meg nem felelésről. Sajnáltam mindannyiukat, ahogyan magunkat is és mindenkit sajnálok, akiknek ebben a furcsa világban kell élnünk és nem tehetjük meg azokat az örültségnek tetsző dolgokat, melyeket néha szeretnénk szabadon engedni, csak nem engedik a társadalmi korlátok.
Ha nem akar valaki húst enni, ne egyen, ha meg akar valaki halni, miért nem teheti ezt ember módjára? Kinek van joga más ember felett ítélkezni, amíg az nem árt másoknak? A művészek pedig egy külön faj, nekik meg pláne mások a határaik, mint a képzeletben kevésbé gazdag társaiknak, rájuk megint más szabályok kellenének, hogy vonatkozzanak. De nem, ebben a világban csak egy út van a “normálisnak” kikiáltva és ha letérsz róla véged, kitaszít magából, megbélyegez vagy eltapos.
Han Kang is ilyen utakat mutat be nekünk, kegyetlen világunk néhány áldozatát, akik akár mi is lehetünk, ha kiesünk a szerepünkből.
Szóval csak óvatosan lépkedjünk, mert nagyon keskeny a palló, mely a normalitást a veszélyes másságtól elválasztja. Csak kérdés, hogy melyik az élhetőbb élet egyes esetekben…
Kemény volt, azoknak ajánlom, akik nem félnek szembenézni önmaguk démonaival.


KönyvParfé
5.0/5

Félelmetes, ​hogy ez a rövid történet mennyi súlyos kérdést feszeget. Beszél a családi kötelékek fontosságáról, a diszfunkcionális családról, az ideális testről – amely “mérceként” szolgál a valós testkép kialakulásához, a mentális betegségben szenvedőkről, az erőszakról, valamint a fizikai és érzelmi éhségről. Egyenként is kemény témák, így együtt pedig egyenesen arcon csapnak. Rég találkoztam ennyire erős könyvvel. A Növényevő_t nyáron olvastam, de tipikusan az a fajta regény, amely képes még most is váratlanul belekúszni a gondolataimba.
Bővebben: http://konyvparfe.blog.hu/2017/11/18/han_kang_novenyevo
671


Molymacska
5.0/5

Még ​év elején egy kihívás miatt kerestem koreai szerzők könyveit, és ez is elém került. Raktároztam magamban, majd meglepődve láttam, hogy bent van a könyvtárban, így rögtön hazajött velem. Fogalmam se volt, hogy ennyire összetett, csodálatos és lenyűgöző könyvet sikerült találnom magamnak.
A történet Jonghje-ről szól, aki hirtelen, egy álom miatt úgy gondolja, hogy ő vegetáriánus lesz, és visszautasít minden állati eredetű ételt. Ez talán nem lenne annyira furcsa, mégis ebben a környezetben, amiben van, azzá válik. Ez az apró dolog elindít egy folyamatot, amit nem lehet megállítani.
A történet első és legfontosabb érdekessége a narráció: bár Jonghje-ről szól a történet, mégis három másik szereplő szemszögén keresztül láthatjuk az ő történetét. Bár az álmait az első történetben egy egészen érdekes módon láthatjuk, mégis Jonghje gondolatai, érzései nem kerülnek felszínre. Az én mániám pedig a feminizmus (ennél a könyvnél többször visszafogok térni rá), és mi lehetne jobban feminista, és mutatná meg a társadalmi problémákat, ha úgy hagyja figyelmen kívül egy nő gondolatait, érzéseit. Mintha ő nem lenne fontos, minden szemszögben a szereplő önző, saját magára gondol, miközben Jonghje érzéseire nem. Sokszor úgy éreztem, egy olyan alapvető dolgot nem tudnak megtenni a szereplők, hogy őszintén megkérdezzék: hogy vagy, mi történt veled.
Ezt a gondolatot továbbvíve láthatjuk, hogy a szereplők elszeparálódnak egymástól: egyrészről földrajzilag is nagyon messze élnek egymástól a “családok”, valódi kapcsolat nincs közöttük (csak a tradicionális tisztelet, ami Távol-Keleten egy kifejezetten erősen mutatkozik meg). Közben pedig, akik egy “családot” alkotnak, valójában ők is érzelmileg messze állnak egymástól. Két pár történetét is láthatjuk (Jonghje és a testvére párkapcsolatát), és mindkettőben látványos, hogy az összetartozás nem azért alakult ki, mert érzelmileg egymásra hangolódtak, hanem azért, mert éppen nem volt jobb.
Az első történetben láthatjuk, hogy Jonghje férje is azért választotta a feleségét, mert nincs vele baj. Egyszerű élet, semmi extra. Ám ez azt jelenti, hogyha valami megváltozik, akkor már nem akarja a feleségét: amikor az álmok előjöttek, és Jonghje kidobott minden húst, a férje csak a problémákat látta benne. Meg se próbálta megérteni, mi megy végbe benne, és minden adandó alkalommal csak az ő kényelmének megszakítását látja: hogy otthon nem tud húst enni, hogy az étteremben a "munka"vacsorán a főnöke a felesége miatt kinézi (miközben tökéletes megoldás lett volna szólni a pincérnek, hogy hozzon neki megfelelő ételt).
Ennél a munkavacsoránál jön be számomra a feminizmus következő része: a nő, mint a férj egy mellékes része, egy “tárgya”. A munkavacsorán minden nő a férjét segítette, és nem mint önálló, emberi lények ültek az asztalnál, hanem mint egy rész. Funkciójuk pont ugyanaz volt, mint az autó, vagy a lakás: megmutatta, hogy a munkavállaló (és a főnök) hol tart a ranglétrán, és ehhez viszonyítják a feleséget is. A főnök felesége különleges volt, hiszen nagyon művelt, értelmiségi nőt láthatunk, mégis ő is csak a férje része maradt. (ez természetesen annak is köszönhető, hogy ez a regény Koreában játszódik, ahol a tradíciók még sokkal élesebben élnek a társadalomban, mégis jól mutatja a lehetőségeket, társadalmi rétegeket a könyv) {{érdekes kérdés lehet még, amikor a férj megerőszakolja Jonghje-t, akkor is egy tárgynak tartja: a “felesége” akinek ki kell elégítenie. Jonghje-nek pedig nincs más választása, csak akarata ellenére tűrni}}
A munkavacsora ellentéte valójában Inhje, aki valamilyen szempontból felrúgja ezt a társadalmi modellt: céget alapított egyedül, eltartja a férjét, aki intézkedik, cselekszik, közben pedig mégsem férfias, hanem egy anya szerepkörű nő: anya, mert a férjét is nevelgeti, terelgeti, de közben gondoskodik a gyermekéről, amennyire tud, és amennyire látjuk Jonghje-ról is gondoskodna, mint idősebb lány testvér, csak ez már túlságosan sok neki, és ez mutatja meg, hogy a másik véglet sem jobb, mint az első (és az, hogy egy kapcsolatban a problémákat megosztani kellene, nem egyik félnek elviselnie)
Inhje kapcsolata is érdekes a férjével: azt látjuk, mint Jonghje kapcsolatában is: idegenek élnek egymás mellett, minden tekintetben elkerülve egymást. Inhje nem érti a férje művészetét, miközben a férj nem érti (vagy nem érdekli) Inhje problémája, nehézsége a folyamatos gondoskodással kapcsolatban. Egymás mellett vannak, de nem együtt élnek.
A könyv egy másik aspektusa lehet (amit milyen meglepő, én megint összekötöttem a feminizmussal) az a szabad akarat kérdése. Jonghje elutasítja a húst, és ezt a tradíciók mentén mindenki a maga módján próbálja meggyőzni, hogy mégis egyen húst. Csalásokkal, kéréssel, és erőszakkal. Itt mutatkozik meg, hogy mennyire tiszteljük a másik akaratát, és mennyire gondoljuk fontosnak az ő tevékenységét. A történet nagyon jól mutatja, hogy egyetlen egy ember nem volt kíváncsi a miértekre, Jonghje valódi okára, hogy miért nem eszik húst. Senki nem akarta megérteni, kis empátiát mutatni, mindenki próbálta a saját igazát lenyomni Jonghje torkán (ez esetben szó szerint).
A regényben többször megjelenik az erőszak is (csodás képekkel), amit én (meglepő módon) újfent társítanék a feminizmushoz. Egyrészről az apa karaktere miatt aki {{aki nem verte a fiát, mert fiú(!!!), nem verte Inhjét, mert ellátta őt, és így csak Jonghje maradt számára, hogy felgyűlt frusztrációját, és minden negatív érzését egy lányon vezethesse le, Aki egy ember, és akinek ezzel az életét tette tönkre}}{{érdekes megfigyelni, hogy Jonghje álma valójában az erőszakot mutatja meg: nem csak azt az erőszakot, amit az apja képviselt felé, hanem azt a félelmet is, hogy lényegében az ételért ugyanezen erőszakot teszi meg az állatokkal is, illetve hogy ezt az erőszakot ő másfelé is tudná gyakorolni, és ezt folytja el magában}}{{közben pedig láthatjuk, hogy két férfi is, kérdezés nélkül szexuális kontaktust létesít vele, csak azért, hogy saját igényeiket kielégítsék. Ez teljesen más erőszak, hiszen egy alapvetően pozitív érzést tesznek negatívvá: ez is szeretethez kapcsolódik, mint az apa-gyermek kapcsolat, mégis másabb, és a szeretet lehetőségét is eltiporja, a bizalom lehetőséget is elveszi Jonghje-tól}}
Érdekes kérdés lehet még Inhje férjének kapcsán a művészet is: egyrészről hogy mi tesz művészeti alkotássá valamit. Maga a művészeti alkotás megalkotásának aktusa, vagy valami teljesen más. Mi lehet művészet, és a művészet lehet e vagy kell e, hogy áldozatokat követeljen a magasabb jó érdekében. {{kellett e a szexualitás a videóba, és kellett e az erőszak Jonghje-val szemben, vagy máshogy, más formában is meg lehetett volna alkotni}} Érdekes kérdés, és bárki, aki művészetekkel foglalkozik (akár csak befogadó szinten) egy erős kérdéseket vet fel (és még erősebb kérdést, hogy más műalkotással is hasonló brutalitások történtek és hasonló áldozathozatalt igényelt?)
Rövidebb ideig kisebb más témák is megjelennek, melyről egy egész regénnyit lehetne írni, mint például a halál jelenléte és feldolgozása, vagy betegség testi és lelki problémáinak elfogadása. Ám ezek csak picit megjelentek, felcsillantak, elgondolkozótaták az embert, majd eltűntek.
Ez a könyv rettentően meghatározó számomra: egyrészről, mert borzasztóan egyszerű, de közben rengeteg rétege van. Amit most kiírtam magamból, csak egy része, de közben még több és több réteg lapul meg benne. Ezt pedig élvezet volt felfejteni, és gondolkozni rajta.
Mondanám, hogy mindenkinek ajánlom ezt a kötetet, de valójában nincs így, nem is lehet így. Ezt a könyvet nem mindenki értené meg, nem mindenki látna meg belőle ennyire sok mindent. z nem egyszerű könyv olyan szempontból, hogy brutális, így tényleg csak keveseknek ajánlanám. De aki úgy gondolja, ezek után elolvasná, annak nagyon is ajánlom, mert tényleg egy nagyon igényes, szinte tökéletes alkotás.


Morpheus
5.0/5

Őrültek ​vagyunk mind, egy bolygó méretű pszichiátriai hálózat valamelyik intézetében (országában) raboskodunk, miközben a még nagyobb őrültek (az orvosok azaz a hatalommal (vissza)élők) próbálják meghatározni a normalitás fogalmát, ami soha nem lehet más, mint önellentmondások halmaza, melyhez a többség többé-kevésbé sikeresen vagy sikertelenül próbál alkalmazkodni, miközben csorbulnak az ember jogai önmaga testéhez, életéhez, halálához (természetesen a páciensek érdekében!!!). És ha valaki szembefordul a normával, szabad akar lenni, azaz más normák szerint akar élni, az eltévelyedett, és könnyen előfordulhat, hogy a gumiszobába kerül és még inkább csorbítják jogait és szabadságát, nehogy már egy kicsit is szabadabb lehessen, mert ezzel megbotránkoztatja a normálisnak nevezett őrülteket, akik komolyan hisznek őrületük normalitásában. Ó jaj, ó jaj azoknak, akik nem akarnak normálisak lenni, és azoknak is, akik azok akarnak maradni!
Nem elég ezért megreformálni az intézeteket, hanem le kell rombolni és valami egészen mást felépíteni, ahol sokféle, akár egyéni norma is lehetséges, ahol az emberek törődnek egymással, de mindenki szabad lehet addig, amíg ezzel más szabadságát nem sérti, és ahol nem lehet csak úgy ráfogni másokra, hogy valamivel sértik egyesek szabadságát (mondjuk azzal, hogy ki melyik WC-t használja / nem használja), és ahol nem sértheti meg senki büntetlenül mások szabadságát, csak azért, mert olyan pozícióban van, hogy sérthetetlen, elérhetetlen. Majd akkor le lehet venni a pszichiátria feliratot az országról, az országokról. Addig viszont lássa az, aki legalább látni meri. Aki pedig nem, az növessze tovább a vakfoltját, és higgyen benne erősen, hogy ő aztán nem őrült, hanem normális. Utóbbiaknak NEM ajánlom ezt a könyvet.


Annamarie
5.0/5

Jonghije-ről ​eltűnik minden, ami felesleges. Nem csak kívülről, a testéről, de belülről is. Egy rossz álommal kezdődött az egész, de kezdődhetett volna egy felkavaró film megnézésével, egy könyv elolvasásával vagy egy sokkoló pillanat végignézésével, vagy csak úgy semmivel. Ahogy reggel felkel az ember, és másként néz a világra.
Jól berendezett világunktól való eltávolodása a húsevés befejezésével indul, ami automatikusan beindít egy olyan gépezetet, ami a férjétől, majd a családjától való elidegenedést eredményezi. A lány némaságba burkolózik, amit ki is mond, azt nem akarják meghallani. Ennek a némaságnak érzékeltetésére Han Kang az első fejezetben a férjet választja, aki saját szemszögéből meséli el a történteket, majd a sógor nézetét, s végül Joghije nővére mondja el, hogyan alakul húga sorsa. Kívülről nézve a skizofrénia mesterpéldánya, de az olvasó azért érzi, hogy a lány áldozat. Áldozata a társadalomnak, mely nem engedélyezi, hogy az ember saját maga döntsön sorsáról, azaz nem engedi őt meghalni; de áldozata a saját szűk környezetének is, amely még a legelemibb dolgokban való szabadságát is korlátozza, azaz, hogy vegán legyen.

Nagyon érzékeny kis írás ez, mely a keleti próza titokzatosságát ez alkalommal minimalista stílusával teremti meg.

Én nem éreztem a sokak számára megjelenő kafkai átváltozás folyamatot, számomra sokkal erőteljesebb volt az az érzés, hogy “nem engednek megváltozni, nem értik, hogy el akarok szabadulni ebből a világból”. Szóval ez nem a hogyan lettem vegetáriánus alcímet viselő legújabb kötet, hanem egy lélegzetelállító, suttogó könyv. Ezért is gondolom, hogy felkavaró olvasmány, és csak óvatosan közelítsetek!


Amadea
4.5/5

Te ​hogyan viszonyulsz a testedhez?

Nehéz annyi jó értékelés után értelmes mondanivalót kerekíteni erről a kisregényről, amelyben a rövidsége ellenére annyi minden jelenik meg; a nők helyzete (igen, már megint), az emberek viszonya a testükhöz, a környezetükhöz, a testi-lelki és társadalmi elidegenedés, a családon belüli (hatalmi) viszonyok, és még néhány más téma, ami már nem jut eszembe, mert olvasás közben az első mondaton kívül nem jegyzeteltem le mást.
@katacita egyik mondata elindított bennem valamit; igen, objektíven is nehéz erről a könyvről jót mondani – ez a fajta próza nem arra törekszik, hogy elrepítsen egy másik, kalandos világba, hogy átmenetileg megszabadítson a hétköznapi gondjainktól. Még csak nem is egy történetet akar elmesélni – a felzaklató irodalom a saját problémáidat dörgöli az orrod alá, a tudatod peremén lebegő félelmeket állítja a középpontba. Ha valakinek nincs ellenére némi élveboncolás, hogy a démonjai kiszabaduljanak a börtönükből és néhány napig táncot járjanak a lelkében, az szeretni fogja a Növényevőt is.
Félelmek, démonok itt aztán vannak bőven, az enyémek kárörvendően-boldogan rázták a ketreceiket; a többi gyerekhez képest nálam jóval tovább tartott a monostílusú étkezés (szegény anyám), a húsoktól kifejezetten undorodtam; a lilás nyomot hagyó csontokról, a sárga, zsíros bőröktől, a sülő olaj mindent átható szagától és levakarhatatlan nyomaitól, a megdermedő, sárgás kolbászzsírtől, a szafttól fénylő ajkaktól és mocskos ujjaktól. Az anyámnak büféje volt, de egyszer se kóstoltam meg a sült kolbászt, a toros káposztát vagy a véres hurkát. (Az apám meg kocsmáros. Ki lehet találni, mennyi alkoholt iszom.) A mai napig taszítanak a hagyományos magyar konyha remekei. Véglegesen a sport hozta helyre az étvágyam és stabilizálta valamennyire a húsfogyasztást – a testem elég egyértelmű jelzéseket ad le, hogy mit kíván, ha izmot akarok építeni.

[Ez marad, ha előttem már mindenki szételemezte a könyvet mindenféle objektív, posztmodern meg egyéb szempontok szerint – vessük be a száni személyes élményeket.]
[És próbáljunk meg visszatérni a regényhez.]

Ez egy nagyon intenzív, húsba vágó történet. Han Kang hihetetlenül erős atmoszférát teremt ezen a szellős 180 oldalon; nagyon kényelmetlen, nagyon fájó emlékekbe, gondolatokba préseli bele az olvasókat. Három nézőpontkarakterünk – egyik se a főszereplő, és itt megállom, hogy ezt tovább fejtegessem, megtették már mások – van, mindegyik különböző és egyedi. Jó ötlet volt az empátiazombi férjjel indítani a regényt; mindig félelmetesnek találtam az abszolút, sértett egóval bíró embereket, akik viszonylag értelmes megfogalmazással (értsd: van némi eszük) és a legnagyobb természetességgel tárják a világ elé a korlátoltságukat, azt, hogy tényleg azt hiszik, hogy a tetteik, a mondanivalójuk elfogadható és helyes. Meg sem fordul a fejükben, hogy valamiben ők követtek el hibát. Hátborzongató és lenyűgöző, hogy Han Kang mennyire életszerűen mutatja be egy tuskó férj, a gyökértelen, magányos sógor és a pusztán a kötelességeinek élő nővér belső világát, valamint rajtuk keresztül a főszereplő Jonghje zaklatott kálváriáját. A meg nem értettség, a berekesztettség, a kiüresedett kapcsolatok és az intolerancia szintézise ez a regényke.

Szerintem az ilyesfajta falhozvágós vagy felzaklató irodalomnak az a legnagyobb erénye, hogy mindenkiből mást cibál elő és mást érint meg. Én csak érintőlegesen hoztam szóba a nők hátrányos helyzetét, helyette a saját evésfóbiámat idéztem fel. A másik téma, ami megragadott – ó, erről is tudnék sztorizgatni, de nem fogok -, az embereknek a saját testéhez való viszonya. Jonghje egyértelműen szabadulni akar a sajátjától, de a többi szereplő is harcban áll a saját porhüvelyével. A Burgess fiúkban említi egy idős hölgy, hogy az ember azt hiszi, a gyerekei olyanok lesznek, mint amilyeneket a katalógusban látni – saját magunkról is ezt hisszük. Mi van helyette? Ritkuló haj, megereszkedett bőr, ráncok, visszerek, foltok, anyajegyek, elomló hús, egyre tekintélyesebb pocak – óriási tudatosság kell, hogy ezeket az ember kezelni tudja. Nem megszüntetni, hanem kezelni. Talán nem újdonság, hogy minden problémát nem lehet tudatos életmóddal elkerülni; ha valakinek himlőhelyes a bőre, azon a sport és az egészséges táplálkozás nem segít. Együtt tudunk-e élni szégyen nélkül az ún. hibáinkkal? Tudjuk-e szeretni a hétköznapi stigmáinkat?

Nagyon sokat lehetne még elmélkedni a Növényevő kapcsán, én hellyel-közzel ennyire gondoltam. Szerettem volna megmutatni azoknak, akiknek nem tetszett – nem meggyőzni vagy burkoltan elküldeni őket a sunyiba -, mi a “jó” ebben a regényben, én miért vonzódom az efféle irodalomhoz és mit vált ki belőlem. Az már más kérdés, mennyire megy át és kit érdekel.:D


← Vissza a könyv adatlapjára


Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

37.3
átlagos pontszám i
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ

Címkék

Kollekciók