Guermantes-ék

Marcel Proust - Szodoma ​és Gomorra
"Gyakran ​csak teremtő fantázia híján nem jutunk elég messzire a szenvedésben. S nincs az a szörnyű valóság, amely a fájdalommal ne hozná meg egy szép felfedezés örömét is, hiszen csupán új, világos formát ad annak, amin, bár nem is sejtettük, régóta rágódtunk."

Marcel Proust - Albertine ​nincs többé (A szökevény)
"Minden ​egyes régi nap letétbe helyeződik bennünk, mint egy hatalmas könyvtárban, ahol a legöregebb könyvekből is van egy-egy példány, amit nagy valószínűséggel soha senki nem fog kikérni. Mégis, ha ez a régi nap áttör a rá következett időszakok áttetsző rétegein, a felszínre emelkedik, és úgy szétterül, hogy egész valónkat elborítja, akkor a nevek egy pillanatra visszanyerik hajdani jelentőségüket, az emberek a régi arcukat, mi magunk az akkori lelkünket, s tompa, de immár tűrhetővé szelidült és nem tartós fájdalommal érezzük át a jó ideje megoldhatatlanná vált gondokat, amelyek akkoriban annyira aggasztottak. Énünk nem más, mint állapotaink sorának egymásra rétegződése. A hullámzás folyton a felszínre vet egyes régebbi részeket."

Marcel Proust - Bimbózó ​lányok árnyékában
Az ​ifjú elbeszélő nagyanyjával Balbechban, a normandiai tengerparton nyaral , új élmények merülnek föl, új tájak, új figurák, a párizsi és vidéki arisztokrácia jellemző típusai, köröttük a nyári fürdőzés, a hotelélet örömeivel, és főképp egy csapat fiatal lánnyal, akik közül Albertine emelkedik ki fokozatosan, aki aztán nagyobb és tragikusabb szerephez jut a regényciklus folyamán. Mindezeket az eseményeket, tájképeket és elmélkedéseket a szép idő, a tenger és a szerelem világítja meg forró és árnyalatos színekkel. s felbukkannak egymás után azok a nagy művészek is, akik - mint Bergotte, a regényíró, Berma, a nagy színésznő, és Elstir, a tenger festője - egyre döntőbb hatással lesznek az elbeszélő szemléletére és későbbi hivatására.

Marcel Proust - A ​fogoly lány
Vannak ​vágyak - néha a szájunk köré is kirajzolódnak -, melyek, ha már engedtük kifejlődni őket, nem maradhatnak kielégítetlenül, legyen bármi is a következményük: nem bírjuk megállni - ha túlságosan régóta nézzük -, hogy meg ne csókoljunk egy fedetlenül hagyott vállat, s ajkunk úgy csap le rá, mint madár a kígyóra, vagy hogy egyetlen falással el ne tüntessünk egy süteményt, melyet a farkaséhség igézővé varázsol, nem bírunk lemondani a csodálkozásról, a zavarról, a fájdalomról vagy a derűről, amelyet meggondoltlan szavainkkal váltunk ki lelkéből.

Marcel Proust - Swann
Jellegzetes ​alakjai, Swann a léha műkedvelő, Guermantes hercegnő, a nagyvilági dáma, Francoise, a szakácsnő, Verdurinék, a társasági élet zsarnokai, és rabszolgái, Bergotte, az író, Berma a nagy színésznő és még mások oly eleven típusok, hogy már bevonultak a Rastignacok, a Goriot-k, a Sorelek, a Bovarynék társaságába. A mai olvasót talán a századvégi francia társadalom prousti ábrázolása köti le elsősorban, az író aprólékosan elemző, megjelenítő módszere, amely a tájak, a tárgyak, az emberek pontos és árnyalatos rögzítésében, az élet valóságának sajátos érzékletességével tárja fel egy letűnt korszak arisztokratáinak semmittevő, hívsággal teli, önző és üres életét, és mint Rembrandt fényárnya az alakokat és tárgyakat - mindent a mesélés, az emlékezés, a költészet légkörébe burkol.

Jack Kerouac - Úton
Jack ​Kerouac (1922–1969) az amerikai beatnemzedék egyik kiemelkedő alkotója és teoretikusa, a beatéletmód és a beatideológia modelljének megteremtője – egyben az 1950-es–60-as évek amerikai ifjúságának képviselője és prófétája, a tiltakozás, a menekülés hangjainak megszólaltatója. Lelkes követőket és ádáz ellenségeket szerzett, gondolatai a szexről, a kábítószerekről Európában tovább gyűrűztek akkor is, amikor hazájában már csillapodtak a beat körüli viharok. Könyvei lírai, vallomásos jellegűek, más-más néven majd’ mindegyiknek ő maga a hőse.Főműve, az Úton a nagy utazások, száguldások története. 1947 és 1950 között barátjával, Neal Cassadyvel beautózta az Egyesült Államok és Mexikó legkülönfélébb tájait, utána egy évig tervezte az erről szóló beszámoló formáját, szerkezetét, majd pedig befűzött az írógépbe egy negyvenméteres papírtekercset – és megszületett a "spontán próza" műfaja.Az eredmény: a 60-as évek "ellenkultúrájának" beharangozása és majdani Bibliája, általános kritikusi értetlenség, valamint hatalmas közönségsiker. Sal Paradise és Dean Moriarty (Kerouac és Cassady fiktív megfelelője) szédületes dzsesszfanfárral került be az amerikai és a világirodalom halhatatlanjai közé.

Márai Sándor - A ​gyertyák csonkig égnek
Az ​1942-ben megjelent, nagy indulatoktól feszülő, szuggesztív erejű regény - az író stílusművészetének remeke - vakító élességgel világít a barátság, a hűség és az árulás örvényeibe. Két régi barát évtizedek után újra találkozik, s végigbeszélik az éjszakát. A múltra visszatekintve egyikükből vádlott, másikukból vádló lesz: egyikük annak idején elárulta, sőt majdnem megölte barátját, elcsábította a feleségét, örökre tönkretette az életét. Ám a tragédiát valójában nem alkalmi gyengeség okozta: egy világrend széthullása a hagyományos erkölcsi értékek megrendülését is jelenti. Lukács Sándor előadásában Teljes játékidő: 5 óra 28 perc.

Viktor Pelevin - Omon ​Ré
A ​regény olyan rétegeket vont egymás hatása alá, mint a gyermekkori képzelet világa, a viszonylag spontán telő világ, és a már-már valóságosra manipulált világ. Ez a három világ játszik folyamatosan egymásba, és ebből jön ki egy negyedik, ami úgy épül föl a háromból, hogy azok közül mindig a legnagyobb valószínűséggel magyarázatot adó világ érvényesül úgy, hogy nincsen benne zökkenő, és a többi világban sem vezet ellentmondásra, legfeljebb ellenérzésre. Ha valójában azt vesszük alapul, hogy valójában ez a napi gyakorlat - csak a regényben regényesebben van éreztetve -, akkor mindjárt nem olyan bonyolult, mint mondjuk, kaszáspókot találni a lucernásban. És itt most a lucernásból kifelé, kénytelen vagyok kerülgetni a forró kását, mert a regény olvashatóságának elemi érdeke az, hogy minderre magától jöjjön rá az olvasó, ne kelljen neki hozzá egy előszó. Arra meg főleg nincs szükség, hogy bármi konkrétat adjak itt a regényből.

Hunter S. Thompson - Félelem ​és reszketés Las Vegasban
Őrült ​utazás az Amerikai Álomért. Száguldó piros kabrió, Isten saját prototípusa és a Fehér Nyúl. Ha teli a fej meszkalinnal, csak lövöd a bakot sorra. Bármit teszel, ami jónak tűnik. Vegasban annyi született hülye hemzseg, hogy a drog csak a zsarukat és a heroinszindikátust érdekli. A pszichedelikus szereknek nincs különösebb jelentősége egy olyan városban, ahol bármikor besétálsz egy kaszinóba, és ott éppen egy gorillát feszítenek keresztre, méghozzá villogó neonkeresztre, amely hirtelen ringlispillé változik, és a dúvadat szédült körökben pörgeti a tömegesen fogadó szerencsejátékosok feje fölött.

David Mitchell - Felhőatlasz
MINDEN ​ÖSSZEFÜGG Egy zaklatott életű ifjú zeneszerző az ihlet pillanatában ráérez az örökkévalóságra. Sorsszerű viszonyok, cinikus érzelmek és látnoki szerelmek motívumaiból hat történet rajzolódik ki, melyek mindegyike túlmutat önmagán – egy leírhatatlan harmónia felé. Ez az átkozottul tökéletes összhang szólal meg a Felhőatlasz olvasóiban. David Mitchell bravúros felépítésű, virtuóz nyelvezetű művében az összefonódó életek minden időbeli és térbeli határt átlépve hatnak egymásra. A lelkek korokon és kontinenseken át vándorolnak, akár az égbolton átvonuló felhők. De ki irányítja sorsunkat: mi magunk vagy valamilyen külső erő? Képesek vagyunk-e tanulni a múltból, az előző életekből, vagy az emberiség újra és újra elköveti ugyanazokat a hibákat? A regényből a Mátrix-trilógia és A parfüm rendezői forgattak vibrálóan szellemes filmet. „Az eddigi legmerészebb vállalkozás… egyedi teljesítmény egy rendkívül tehetséges és nagyratörő író tollából.” – Matt Thorne, Independent on Sunday „David Mitchell egy hullámvasútra csábítja olvasóit, akik először vonakodva szállnak fel, de miután belevágtak a kalandba, nem akarják, hogy véget érjen az út. Velem legalábbis ez történt.” – A.S. Byatt, Guardian „A jövőbe látás, az elmélkedés és a szórakoztatás ragyogó, elégikus egyvelege.” – Neel Mukherjee, The Times „A mód, ahogy Mitchell a Felhőatlasz történetét elmeséli, valósággal rabul ejtett.” – Lawrence Norfolk,

Robert Musil - A ​tulajdonságok nélküli ember I-III.
A ​huszadik századi világirodalom egyik legjelentősebb és legegyetemesebb művét Musil fél életén keresztül írta, mégis befejezetlen maradt. A mű befejezetlensége ráadásul jórészt a vállalkozás természetéből fakad, s e vállalkozás rendkívülisége rokonítja őt a század nagy újítóival, Prousttal, Joyce-szal, Kafkával, Gide-del. A századelő Monarchiájának társadalmi panorámáját nyújtó, helyenként szatirikus, a múlt századi realizmus hagyományait az esszével egybeolvasztó műben egy új, sajátságos filozófia megteremtésének igénye munkál. A regény jelképes cselekménye a körül forog, hogy egy eszme kerestetik, melynek fényében az osztrák császár uralkodásának hetvenedik évfordulóját méltóan meg lehetne ünnepelni. A mű enciklopédikus kultúrkritikát nyújt, és a relativitáselmélet, illetve a kvantumfizika irodalmi párjának tartják.

Amélie Nothomb - Hódolattal ​esengve
A ​könyv 1999-ben elnyerte a Francia Akadémia Nagydíját. A történet elbeszélőjét felveszik a Jumimoto világcég központjába tolmácsnak, de csak irodai munkákat végeztetnek vele. A belga lányt egyedül az vigasztalja a megaláztatásokért, hogy közvetlen főnöke, a szépséges Fubuki megértő és barátságos iránta.... Valaki hideg gyűlölettel megpróbálja elűzni a vállalattól, mielőtt kitölthetné egyéves szerződését... Erről az egy évről, egy különös párviadalról szól a francia-belga írónő életrajzi regénye.

Salman Rushdie - Sátáni ​versek
Az ​angol partoknál fanatikus muzulmán terroristák felrobbantanak egy utasszállító óriásgépet. Két utas azonban túléli a hatalmas zuhanást: Gibreel Farishta, a főleg vallásos témájú filmekben játszó indiai filmcsillag és Saladin Chamcha, az indiai származású, de brit állampolgárrá lett színész. A halálközeli élmény, a túlvilág evilágra pillantása nem múlik el nyomtalanul. Az istenkereső, de hitét vesztett, nőcsábász Gibreel Farishtának, aki egy angol hegymászónő iránt érzett olthatatlan szerelmét csillapítani indul a ködös Albionba, víziói támadnak. Félálom-félébren ő a Mohamed prófétának a Koránt közvetítő Gábriel arkangyal. Ő közvetíti Baal, a pamfletköltő sorsát a Mohamedet gúnyoló versektől a Mohamed feleségeinek nevét viselő kurvákat foglalkoztató bordélyházban való bujkálásig. Ő a kis indiai falu teljes lakosságát Mekkába gyalog zarándokoltató zavarodott nő állítólagos angyali szeretője. Ő a forradalmat csiholó szűk tudatú, hatalomszomjas Imám akaratának eszköze. Ő a London minden erkölcstelenségét megbosszulni rendelt arkangyal is. Ezen szerepekhez és feladatokhoz passzoló glória adatik neki. Ahogy a halál az élettel, a valóság a vízióval keveredik, és minden egész eltörik… Szerelme, Allie Cone megrendítő, önfeláldozó küzdelmet folytat, hogy Gibreel a való életbe, a realitások talajába gyökerezzen. A féltékenység és az egyre jobban elhatalmasodó téboly azonban megmérgez mindent, mindenkit Gibreel körül. Saladin Chamcha a dúsgazdag, zsarnok apja felügyelete alól került egy előkelő londoni magániskolába. Tanulmányai befejeztével apja akarata ellenére színésznek áll, és a színpadi szereplés mellett különböző reklámfilmekben szerepel. Elsősorban hangutánzó képességéért alkalmazzák. Ő az ezerhangú művész, aki a friss borsószem koppanását is utánozni tudja. Egzisztenciát teremt Angliában, és megtagadja indiaiságát. Színtársulatával Bombay-ben vendégszerepel, ennek során felkeresi apját és találkozik régi szerelmével. A visszaúton történik a tragédia. Második-esély életében azonban ördögi alakváltozáson megy át. Felesége nem tudja elfogadni nyomorúságos állapotát, elhagyja tehát. Saladin bujkálása során megtapasztalja a kirekesztettséget, a londoni bevándorlók "szívet cseréljen, aki hazát cserél" dilemmákkal teli életét, a gyűlölet és a szeretet erejét. Végül furcsa mód ott találja meg a harmóniát, ahol a legkevésbé várná...

Christoph Ransmayr - Az ​utolsó világ
Christoph ​Ransmayr a a kortárs német nyelvű irodalom legfigyelemreméltóbb és méltán legünnepeltebb szerzője. Az immár világhírű osztrák író főműve hosszas hányattatás után végre magyarul is hozzáférhetővé vált, mi is rácsodálkozhatunk hát az abszurd irodalom új európai csillagának bámulatos nyelvi-gondolati leleményeire. A regény középpontjában Ovidius áll, aki mikor hírét veszi, hogy Augustus száműzni akarja Őt Rómából, elégeti a _Metamorphoses_t, élete legfontosabb alkotását. Cotta, a fiatal római képtelen beletörődni a számára szent kézirat megsemmisülésébe, és maga is elindul Ovidius után Tomiba, a barbárok földjére, hogy megmentse az utókor számára a nagy költő halhatatlan művét. Cottát elképesztő élményei térben és időben előre-hátra sodorják, mozifilmeket lát, rossz lelkiismerettől gyötrődő német katonával találkozik, és közben rómaiból barbárrá süllyed. De süllyedés-e a szabadság elnyerése, emelkedés-e a magasrendű civilizáció, ha zsarnoki rendszert szolgál? Ransmayr remekműve válasz minden korszak minden olyan polgárának kérdéseire, aki az egyéniség és személyiség viszonylagos autonómiájának nagy ellentmondásait feszegeti.

Krasznahorkai László - Sátántangó
".... ​a regény tere újra egy világ, és... ez a világ - alakjai által - dúsan tagolt, rétegzett, hierarchizált, a mindennapi cselekvésköröktől az álmokig és fantamagóriákig, az egyetemes világrendtől az élet egyszerű újratermelésén és a társadalmi helyen keresztül az emberi méltóság és méltatlanság etoszáig. ... A Sátántangó korszakalkotó mű." Radnóti Sándor "Sátántangó afféle perpetuum mobile, egy megtévesztési és megtöretési láncon át nyilvánuló létszerkezet, melynek nincs felelőse, csak állapota van, melyre különféle hitek, remények, öncsalások vetülnek... A tehetetlenség és mozdíthatatlanság halálos kitáncolásában áll e regény nagyszabású volta... Nyomasztó, egyben mélyen lélegző könyv: élőlény, mint minden igazi epika." Balassa Péter

Milan Kundera - Nemtudás
Feltűnő, ​hogy a harmadik évezred küszöbén nem a jövő, hanem a múlt van napirenden, és hogy a múlt, amelyet már megéltünk, a maga módján éppoly kiismerhetetlen, mint a jövő. A kerek évszám, a kerek évforduló a számvetés ideje. Milan Kundera legfrissebb regényében a számvetés nemcsak visszanézés a távoli és a közvetlen múltba, hanem szó szerint matematika. Számsorok: Odüsszeusz, a legnagyobb nosztalgiázó átbolyongott húsz éve, a huszadik századi cseh történelem három húszasa, húsz év franciaországi, húsz év dániai emigráció, a német zene százéves hegemóniája, amelyet Schönberg tizenkét hangú esztétikájától remélt, a francia forradalom és a kommunizmus bukása között eltelt pontosan kétszáz év, Jan Skácel cseh költő háromszáz év szomorúsága... De a logika itt sem tudomány, hanem dermesztően szenvedélyes kísérlet az idő tagolására, az érzelmek léptékének bemérésére az Emigráns (a Nagy Áruló vagy a Nagy Szenvedő, ahogy tetszik) alakján keresztül.

Georges Perec - A ​dolgok
Vajon ​miről álmodik az 1950-es, 60-as évek Párizsában Jérôme és Sylvie, a fiatal házaspár? Nos, dolgokról – méghozzá megszerezhető dolgokról. Divatos lakásról, angolos eleganciájú ruhákról, kifinomult mozifilmekről, tengerentúli utazásokról és sok-sok szabadidőről, röviden, mindarról, ami egy középosztálybeli életstílus kellékének, a kényelmes bőség jelének számít. Vágyott életstílusuk kiválasztásában mindenekelőtt a divatos magazinok fényképei szolgálnak kalauzul számukra, s Jérôme és Sylvie – miközben a háttérben az algériai háború kirobbantotta párizsi tüntetések zajlanak – Chesterfield-díványokért, Weston-cipőkért, „lambswool twinset”-ért és vastag marhasültekért indul harcba. A regény tobzódik a vágyott tárgyak pazar leírásában, termékkatalógusszerű pontos leírásokat olvashatunk – ám legtöbbször feltételes módban, a jövő álmaiba kivetítve: Jérôme és Sylvie ugyanis semmit nem tesz a boldogság eléréséért, mindent akarnak, de azonnal, várni nem tudnak. A házaspár (végül boldog véget érő) története a fogyasztói kultúra egyik korai irodalmi dokumentuma, s hogy a birtoklás öröme mennyire jellemző is korunkra, azt jól szemléltetheti, hogy maga az író is, amikor 1965-ben átvette az érte járó rangos irodalmi díjat, egy újságíró kérdésére, hogy mire fogja költeni a díjjal járó tetemes pénzösszeget, állítólag ezt válaszolta: „Olyanféle dolgokat vásárolok majd belőle, mint amilyeneket a regényemben lepocskondiáztam”.

Louis-Ferdinand Céline - Utazás ​az éjszaka mélyére
Ez ​a könyv egy nagyon elhagyatott, minden viharnak kitett ember kalandozása szerte a világban és egy város homályos sikátoraiban. A szegény hős útközben sokat átkozódik. Ne kárhoztassuk ezért. Minden kifakadása jobban fáj neki, mint azoknak, akikre vonatkozik. Furcsa sündisznó, akinek a tüskéi az eleven szívét marcangolják. Mélyen francia könyv ez, egy elkallódott, félrecsúszott franciáról szóló könyv, amilyen százezerszám szaladgál Párizs aszfaltján. (Hevesi András)

André Breton - Nadja
André ​Breton 1926. október 4-én ismerkedett meg vele a párizsi La Fayette utcában. A szegényesen öltözött, de büszke tartású és sejtelmes mosolyú ismeretlen Nadjának nevezte magát. Az írót lenyűgözték a lány rejtélyes kijelentései és jóslatai, személyében a szürrealizmus szabad szellemét tisztelte, és mint minden nőtől, tőle is azt várta, hogy segítsen neki rátalálni saját létezésének titkára és küldetésének értelmére. A Nadja voltaképp Breton saját énjének kereséséről szól, nem véletlen, hogy kezdő mondata egy filozofikus kérdés: "Ki vagyok?". Az utókor jól tudja, André Breton (1896 - 1966) a szürrealizmus megteremtője és legjelentősebb teoretikusa. Rendhagyó regénye, a Nadja (1928) a 20. századi francia irodalom remekei közé tartozik.

Krasznahorkai László - Megy ​a világ
Megy ​a világ előre. És akkor mi marad hátra a végidők kezdetekor? Például Krasznahorkai László titokzatos-személyes elbeszélései, melyek között akad monológ, rövidtörténet, töprengés, vallomás, visszaemlékezés és előrepillantás; igazi mesterdarab mind. Lenyűgözően tágas Krasznahorkai-mondatokban ismerkedhetünk meg az elbeszéléskötet rejtélyes hősével, aki először beszél, aztán elbeszél, végül pedig elköszön. Ebben a hármas léttagoltságban találkozhatunk a többiekkel, akikről ő beszél. A földet először elhagyó Gagarin, a röpülni képtelen okinavai guvatr, a berlini metró peronján dolgát végző hajléktalan, a tébolyult Nietzsche Torinóban, a beváltott éden ígéretét megfesteni igyekvő Palma Vecchio, a Shanghaiban dolgozó tolmács, aki azt tervezi, hogy egyszer elmegy az Angel-vízeséshez, a Victoria-vízeséshez, vagy legalább a schaffhauseni vízeséshez, a hárshegyi gyerekgyilkos, az egy kézen álló indiai aggastyán. Ami a különböző figurákat és históriákat összeköti: az író szenvedélyes, csillapíthatatlan érdeklődése és figyelme az emberi táj iránt. Hogy _„egyszer egy tájban a legmélyebb szépségben és enyészetben valamit megpillanthatunk: valamit, azt, ami ránk vonatkozik."_ A bölcseleti téteket, egzisztenciális kérdéseket fanyar-felszabadító, önmagával is kíméletlen iróniával ellensúlyozva, Krasznahorkai a távolit hozza közel, az univerzálisban az egyszerit csillantja fel, és ahogy olvassuk az írásokat, kirajzolódik saját létezésünk egyetemes mélysége is: _„hisz ott áll az ember egy végtelen, számára felfoghatatlan bonyolultságban, és teljességgel értetlenül áll ott, tanácstalanul és elveszetten, kezében az emlék végtelen egyszerűsége – meg persze mind efölött a melankólia pusztító gyöngédsége, mert azért érzi, miközben ott ez az emlék, hogy a valósága ennek az emléknek a szívtelen, józan, jéghideg messzeségben van."_