Ajax-loader

További értékelések

Az alábbi értékelések a Moly.hu-ról származnak. A Rukkola értékelésekhez kattints ide.


Egy ​hónap leforgása alatt három J.Quinn könyvet olvastam el, és azt kell mondjam mindhármat teljesen el lehet különíteni. Míg az egyikben az ösztönös vonzódás és a humor (főleg a családi csipkelődések), a másikban a pergő párbeszédek, addig itt a társadalmi konvenciók voltak hangsúlyosak.
Szegény Annabelbe jól belenevelték, hogy legnagyobb lányként neki kell megmentenie anyagilag a családot, még ha ez azt is jelenti, hogy hozzá kell mennie egy nála háromszor annyi idős férfihez. A regény ékes példája az ’úri társaság’ felszínességének, pletykaéhségének, örökös bírálatának, amelyet Annabel nem értett, nehezen igazodott el benne, mégis folyamatosan hatással voltak társadalmi megítélésére, döntési helyzeteire. Kicsit nehezen indult be a történet, de a második felétől pörögtek az események az örömteli végkifejlet, és a szürke szemű kisbabák felé.
Annabel és Sebastian remek párt alkottak, akik a felszínen nagyon különbözőnek tűnhettek, de lelkükben nagyon is megértették egymást. Olivia, Harry, Lady Vickers üde színfoltjai, és komoly mozgatórugói voltak a történetnek.
Kár, hogy nincsenek további részek pl. Edward vagy Louisa pártalálásáról #akár egy regényben ;)#.


l_moni
5.0/5

Imádom ​J.Q-t. Imádom ezt a könyvet :)
Hogy miért ajánlom?
1, történelmi romantikus
2, megmosolyogtat
3, kicsit erotikus :) de csak egy kicsit
4, mert Mr Gray :) a züllött, jóképű pasi egy óriási titokkal. Szuper főhős.
5, mert Annabel, A csinos (nem mai mértékkel, hisz ma nem divat a kerek csípő) és segítőkész hősnő, aki szereti a családját de boldog szeretne lenni.
6, mert van benne egy rét, egy pléd és a csillagos ég
7, mert van benne egy vénember aki haragban van a világgal
8, na meg egy öregasszony is akad aki nem tudta fiatal korában mi is a hűség és aki szereti mindig látni a pohár fenekét
9, találkozások, összeakadó tekintetek, csókok se maradnak el
10, öröm és boldogság :)
Szóval, olvasd el! :)


Vivi_
5.0/5

Valahogy ​a trilógából ez tetszett meg a legjobban, annak ellenére, hogy sokak szerint ez a leggyengébb. Hát számomra nem volt az, valahogy Sebastian Grey karaktere volt a három férfi közül, aki leginkább az ‘azonnal beleszeretek’ kategória. Már az előző kötetben nagyon felkeltette a figyelmem és nagyon örültem a könyvének. Mondjuk azért Winston vagy Edwardra is kíváncsi lettem volna. Nem is értem, hogy miért kapta a harmadik könyvet Seb, de igazából nincs panaszom, csak még lehetne a sorozatnak egy-két kötete.

Quinn már megint az első oldalon beszippantott. Nem tudom mit csinál ez a nő, de egyszerűen nem lehet lerakni a könyveit. Valahogy olyan kellemes, egyben humoros és izgalmas. Ha egy ideig nem olvasok, utána kezd hiányozni az ilyen fajta könyv és már arra várok, hogy mikor olvashatom a következőt. Szerencsére még számomra van egy adag olvasatlan, szóval megpróbálom nem egyben kivégezni az összeset, maradjon az ínségesebb időkre is.

A két főszereplő páros már az első alkalmi találkozásukkal a réten nagyon megtetszett. Az a fajta zavarba hozom a másikat kapcsolat az övék. Amikor mi magunkban mosolygunk a történéseken, de a főhősnő majdnem átváltozik paradicsommá, sőt félig az is lesz. Igazából már a Bridgerton családra vagyok nagyon kíváncsi, hiszen mindenkinek az a kedvence Quinntől. Szóval remélem nekem is az lesz.


Orsi_olvas
5.0/5

Oh ​igen, Julia Quinn és a történelmi romantikus, mint műfaj ezennel kedvenccé lépett elő!
Sebastian karaktere már az előző kötetben levett a lábamról, így elmondhatatlnul örültem, hogy a trilógia befejező része az ő könyve lesz. A sok zordon, kemény macsó után Sebastian könnyed és meglehetősen művészi karaktere nálam abszolút befutó volt.
Annabel a történet elején, sőt igazából egész végig, rendkívül nehéz helyzetben volt, az eddigi női szereplők közül talán miatta izgultam legjobban, az ő helyzete kavart fel leginkább.
A nagyin nem igazán tudtam kiigazodni, de elképesztő öreglány, az már biztos: délben kel, kávé helyett konyakkal indít és kmm… tudja élvezni az életet.
Olivia jelenlétének nagyon örültem, ebben a kötetben talán még jobban megkedveltem, mint az előzőben.
Sebastian és Annabel a lehető legkülönbözőbb személyiség, mégis nagyon jól kiegészítették egymást. Olyan mélyen értették a másikat, olyan nagyon szükségük volt egymásra: mesébe illőek voltak, de tényleg!
Édes kis semmiség ez a kötet is, ami képes elvarázsolni, megnevettetni, magával ragadni.
Sajnálom, hogy vége a trilógiának, de talán a Bridgerton család feledteti majd a bánatom :)


szilvamag
4.0/5

Szerintem ​én vagyok a legnagyobb Julia Quinn rajongó itt a molyon…… elfogult vagyok a könyveivel kapcsolatban és vak is, de most mégis azt kell mondjam, hogy szerintem ez volt a leggyengébb regénye mind közül. Ettől függetlenül továbbra is nagy kedvenc!
(Bővebben lent a blogban)


anikho
5.0/5

Julia ​Quinn-t és az ő romantikus történeteit gyógyírként kellene alkalmazni.
Felmelegít, megnevettet, elfeledteti veled azokat a nyűgöket, amik nem hagynak nyugodni nap mint nap. Borzasztóan örülök, hogy rátaláltam, hiszen majdhogynem az összes eddig olvasott könyvére azt mondom, szívesen újraolvasom a jövőben – milyen kár, hogy alig maradt már csak belőle, amit nem olvastam :(

Sebastian tipikusan az a fickó, akinek a “belsője” teljesen más, mint amit a felszín láttatni enged. Annabel-nél olvastam már erősebb főhősnőről is, azonban nem éreztem semmilyen ellenszenvet iránta. Édes volt ez a szerelmi kiruccanás, az sem zavart, hogy nem lepődtem meg a cselekményszál alakulásán.
Kedvenccé avattam, nem kell ezt sokat magyarázni. :)
Megjegyzés! : Olivia és Harry jelenlétének örültem, továbbá Lady V, Annabel nagyanyja hatalmas karakter! :D – micsoda meglepetést okozott :O


Sebastiant ​amilyen nagyon bírtam az előző könyvben, ahhoz képest most nem. Sőt! Amikor kijelentette, hogy neki nem kell Annabell, akkor haragudtam meg rá először, amikor a lány előtt kijelentette, hogy nem akarja feleségül venni, akkor megharagudtam rá másodszor is. Ezek miatt nem is szerettem a könyvet kb addig, amíg meg nem kérte a kezét először. Onnantól kedves volt, aranyos, meg izgalmas, de hiányoltam a Quinntől eddig már megszokott humort. A nagymama meg amolyan Jack Sparrow-ként működött nálam, sosem tudtam eldönteni, hogy akkor most melyik oldalon áll. Bár, amikor rámozdult Seb-re, az vicces volt.


Nem ​ez a legjobb sorozata Quinnek, de élvezhető :)
Sebastian egy érdekes, egyedi ;) karakter volt. Az alapszituáció is feszült, nyomott. Izgalmas.
Jó sorozat volt ez. Aranyos, romantikus és egy számomra nagyon is nyomasztó, sajnos ma is tapasztalt elnyomásról is van benne szó.
Annabel mint első szülött a családjában felelősséggel tartozik a testvérei felé és ez egy hatalmas nyomást gyakorol rá.
A múlt századokban a nőket semmibe vették szinte, néha számomra olyan érzés, mintha csak dísztárgyak lettek volna, akiket a báloköon mutogathattak, esténként kékek égtek velük #a női örömszerzésre fizttyet hányva# majd lényegében egy tenyészkancának használták őket. Szólniuk nem lehetett, semmibe. Még a saját életükbe sem volt beleszólásuk, az életüket a család férfijai irányították, közben pedig lenézték, butának és életképtelenek titulálták őket.
Anabel ezzel a női sorssal küzd ebben a könyvben. Meg kellett küzdenie a társadalmi elvárásokkal, a londoni szokásokkal, egy rakat helyette meghozott döntésben kellett élnie.
Szerencsére jött Sebastian. :) egy nagyon szép, küzdelmes, de mosolyokat, vicces és édesen romantikus pillanatokat tartalmazó könyvet kaptunk :))
#Laborban dolgozó nőként csak ma 3 olyan férfival volt ,,szerencsém” találkozni, akik úgy viselkedtek és egy cseppet hülyének nézve viselkedtek velem és a másik kéz kolléganőmmel… hihetetlen, hogy ma is vannak férfiak, akik ennyivel felsobbrendunek képzelik magukat.#
Anabel helyében nem tudom mit csináltam volna. Igazán bátor nő! :)
Meg ide nekem egy Sebastian Greyt! ❤️


Bevelstoke-trilógia ​3

Nagyon élvezetes olvasmány volt, imádtam minden sorát.
Bírtam Sebastian-t, nagyon szórakoztató egyénisége volt és kedveltem Annabelt is. Elborzadtam a vén kéjenc Newbury őrgrófon, igazán gusztustalan, kövér hapsi volt, én sem mennék hozzá még az én koromban sem. Hihihi…
Persze, mint minden J Quinn könyvnek, ennek is jó vége lett, kedves, szellemes történet volt, nagyon jól szórakoztam rajta.


Nikyy18
5.0/5

A ​trilógiából szerintem ez volt a legjobb. Nagyon vicces volt, néha hangosan is felnevettem pár jeleneten. Annabel és Sebastian nagyon jó páros volt


← Vissza a könyv adatlapjára


Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

21.3
átlagos pontszám i
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ

Címkék

Kollekciók