A Földtől majdnem hatvan fényévnyire található Megrez csillagrendszerét különös kisbolygóövezet alkotja, amelynek két kitüntetett pontja van: a Tízezer Szikla Menedéke nevű, vonósugarakkal összekapcsolt aszteroidákból álló tradicionális-mágikus kínai közösség, illetve egy titokzatos aszteroida-gyűrű, ahol egy hatalmas szikladarab a legendák szerint a tündérkirálynők által a camlani csata színhelyéről elszállított nemes halott, Arthur király sírját rejti.
A kalandor, hajdani műkincskereskedő és űrkalóz York Ketchikan, miután felborította a kínai világ ingatag hatalmi egyensúlyát, egy különös társasággal elindul, hogy felfedezze a királysírt, és megszerezze a kardot, amely megannyi különös és misztikus történet főszereplője. De vajon mennyivel több egy ősi ereklye a harmadik évezred végének szuperfegyvereinél? És vajon miféle erők őrzik az aszteroidát és titkait, és ki mindenkinek kell még az a fegyver? Mi várja bent a felfedezőket? Ráadásul miközben York Ketchikan és csapata behatol a sírba, a külvilágban óriási háború készülődik: rejtélyes fajok jelennek meg űrhajóikkal a Megrez körül…
Anthony Sheenard az ősi kínai és kelta kultúrát megidéző, évezredeken átívelő regénye mesterien ötvözi a misztikumot a science-fictionnel, és a tőle megszokott, humoros és kalandos módon vezeti be az olvasót egy olyan világba, ahol a szupercivilizációktól ellesett technika és a mágia lényegében megkülönböztethetetlen egymástól. A Mysterious Universe világának e nagyszabású regénye jó néhány lépéssel közelebb visz az emberiség végzetének megfejtéséhez.
Kapcsolódó könyvek
Ismeretlen szerző - Aranypiramis
Martin Ethelwolf professzor az egyiptológia nemzetközi hírnévnek örvendő szaktekintélye felnyit egy II. Amenhotep fáraó sírkamrájából származó kamópusz-tégelyt, ennek következtében nem mindennapi élményben lesz része - meghal! Különös módon miután jobblétre szenderül, ellenállhatatlan kényszert érez arra, hogy eljusson Kheopsz piramisáig. A vállalkozás koránt sem veszélytelen. A rettenthetetlen Brett Shaw akcióba lép...
Harrison Fawcett a Mysterious Universe sorozatot felvezető regényével Atlantisz titkait kutatva az iszlám és az ókori Egyiptom világába kalauzol minket, a történet nem mindennapi izgalmakat ígér, a klandos-misztikus SF kedvelői számára.
York Katchikan egy Novus Ordo Seclorum korabeli ereklye nyomában érkezik az E'emelekre barátja, Jacques de Molay társaságában. Kissé megnehezíti a dolgukat, hogy a bolygón kitör a polgárháború, és a kivándorolt olasz maffia is szeretné az ereklyét megszerezni. Mindezt anélkül, hogy igazából tudnák, mit is keresnek...
A Mysterious Universe világában játszódó Fawcett-regény és Sheenard-kisregény mellett a rövidebb írások kedvelői is remek szórakozásra számíthatnak.

Ismeretlen szerző - A Katedrális Őrzői
Újra kinyitja a harmadik évezred végéhez elvezető kapuját a Mysterious Universe világa. _A Katedrális Őrzői_ kötetben három kisregényt és három novellát találnak az olvasók, a 22. század végétől egészen a 30. századig ragadnak el bennünket ezek az írások. A történetek újak, a hangulat azonban a régi: hihetetlen fegyverek és találmányok, őrült kalandok, lehetetlen küldetések várnak bennünket a könyv oldalain.
_F. Tóth Benedek_ írása egy különös, már-már horrorba hajló múzeumlátogatás történetét írja le a száz évvel későbbi Budapesten, közvetlen az Energiaháborúk előtti években. _I. M. Brod_ kisregényében a kemény öklű és kemény fejű magánkopó, Ross Quinlan tér vissza, és természetesen most is hagyja, hogy átgázoljanak rajta, csak, hogy kiderítse az igazságot. _Leonard Stansky_ a misztikum és a technika határvidékére kalauzol el bennünket. Ebből a novellából nem maradhat ki a Katedrális, amely az időutazásokat szervezi a Novus Ordo Seclorum korában. _S. Ladislaw Cornelius_ egy merész ugrással a második világháborúba lép vissza. Hitler közvetlen környezetébe beépült időutazójának az a feladata, hogy megakadályozza a náci vezér elleni merényleteket. S hogy miért teszi? Majd a Bíboros elmondja, ha neki úgy tetszik… _Dave Howard_ Fúriája mintha a képregények lapjairól kelt volna életre: a világegyetem legkeményebb helyén, a von Anstettenek uralma alatti Rosanon próbál meg igazságot osztani, míg a 30. évszázadban élő York Ketchikan nem oszt igazságot, sőt, ez eszébe sem jut. Ehelyett – legalábbis _Anthony Sheenard_ szerint – a maga sajátos, önző szempontjából Jacques de Molay barátjával együtt visszaver egy kétszázmilliós inváziós űrhadsereget.
Ha valaki eddig nem volt járatos a Mysterious Universe világában, kezdheti ezzel a kötettel. Aki pedig már olvasott MU-regényt, annak nem kell külön bemutatni ezt a határtalan, mágikus univerzumot.

William C. Dietz - Megtévesztés
Az univerzum ostrom alatt áll. Az érző gépek minden ötvenezredik évben elözönlik a galaxisunkat, hogy learassanak minden szerves létformát. Ők a Kaszások.
Csak két ember, David Anderson admirális és társa, Kahlee Sanders tudják az igazságot és kutatnak reménytelenül megoldás után, hogy megakasszák a ciklust. Noha sikerül megdönthetetlen bizonyítékot találniuk arra, hogy a Kaszások fenyegetése valós, munkájuk közben leleplezik a Cerberus – egy titkos félkatonai szervezet – és vezetője, a Titokzatos Ember terveit. David és Kahlee halálos veszélybe kerül, mert a Cerberus nem hátrál meg, s minden követ megmozgat, hogy megőrizze titkait.
Útközben azonban váratlan szövetségesre bukkannak egy fiatal, különleges erőkkel megáldott lány, Gillian Grayson személyében. A korábban kegyetlen tudományos kísérleteknek alávetett Gillian immár szabad, elkezdi felfedezni és uralni halálos képességeit. Miután megtudja, hogy a Cerberus felelős apja haláláért, Gillian bosszút esküszik a Titokzatos Ember és csoportja ellen, veszélybe sodorva mindazt, amiért David és Kahlee harcol.
A regény a Bioware Mass Effect című, felnőtteknek szóló játéka alapján készült.

Harrison Fawcett - A Katedrális legendája
Galland úgy nyújtotta a tenyerét, mint egy vérrel teli kelyhet.
_Luciferus Verus_ - köszöntötte a Stockbauer, és megkóstolta a vért. Szép Helénát az ájulás kerülgette, meg kellett kapaszkodnia a függönyben...
A XXII. század csúcsfegyverzetével felszerelt elitkommandó áll az ókori Róma kapui előtt, hogy harcba szálljon a várost megszálló földönkívüli armadával, amely olyan természetfölötti és mentális hatalommal bír, ami alapján Kerwin ezredes és intervenciós csapatának tagjai joggal hihetik, hogy a pokol rettenetes seregeivel kerültek szembe, s a harc tétje nem pusztán az emberiség jövője, hanem tulajdon sorsuk, üdvösség vagy kárhozat…
A Katedrális-ciklus önálló regényként is olvasható második kötetében megelvenedik Néró császár kora, az ókori Róma hétköznapjai, a korahajnalig tartó lakomák, véres gladiátorküzdelmek, a látványos kocsiversenyek színpompás világa, szerelem, gyűlölködés, ármány, s mindaz olyan lebilincselő, érdekes módon, ahogy a szerzőn kívül csak nagyon kevesen tudják megmutatni.
_Harrison Fawcett mesteri módon bonyolítja a szálakat, a Katedrális legendája egy elképesztően szövevényes és izgalmas regény. A sztori alighanem az egyik legjobb, amit az utóbb olvashattunk a misztikus-kalandos SF műfajában._
JEFFREY STONE

Sandy Schofield - Halálcsapda
Az ember álmait kergetve rajzott ki az űrbe, de ott csak a lidércnyomások vártak rá. Isten hozott a Charonon!
Legeldugottabb zuga ez a világegyetemnek, ahol csupán pár eszement ember él: katonák, technikusok, pilóták… és egy egész sereg idegen. A bázis teljhatalmú ura Ernst Kleist professzor, a „bogarak” megszállott kutatója. Kísérleteiben nem ismer tréfát, aki ujjat mer húzni vele, az az idegenek táplálékaként vagy eleven keltetőgépként végzi. Végső célja egy olyan új faj megalkotása, mely agresszivitását csak emberi parancsnak engedelmeskedve engedi szabadjára. És a tökéletes gyilkológép már készen áll…

Harrison Fawcett - A Katedrális harcosai
A XXIII. század végén élő Mark Wilson nem hisz az időutazásban és a bukott angyalokban, de idővel mindkét dologgal kapcsolatban arra kényszerítik a különös körülmények, hogy változtasson álláspontján, ugyanúgy, mint szerelme, Tess Gordon, aki illegális utcai harcok bajnokaként él Los Angeles technokrata poklában, miközben élete folytonos menekülés a világot kormányzó Novus Ordo Seclorum egyik hercege elől...
Kettejük találkozása után sorsuk összefonódik a Katedrálissal, s így a világtörténelemmel, mert az időutazás monopóliumát birtokló, titokzatos intézmény arra kényszeríti őket, hogy visszatérjenek az ókori Római Birodalom és Nero császár korába, ahol az "Intervenció"-nak nevezett elit kommandó oldalán kell harcolniuk a megtestesült természetfölötti erők, ördögök és démonok pokolbéli légiói ellen...
Kerwin ezredes és különleges kiképzett katonai alakulata megérkezik az ókori Pompejibe, ahol döbbenten szembesülnek a tényekkel: mindannyian olyan összeesküvés áldozatai, amelynek kibogozhatatlannak tűnő szálai a katedrális és az 1540-ben alapított jezsuita rend legbefolyásosabb mesterinek kezében futnak össze...
_Harrison Fawcett töretlen, izgalmas tempóban megírt, hihetetlen fordulatokban gazdag, a klasszikus kalandregényt a miszticizmussal ötvöző science fiction regénye igazi meglepetés a műfaj rajongói számára._
_Jeffrey Stone_

Harrison Fawcett - A Korona hatalma
IV. von Anstetten, a galaxis császára, nem mindennapi parancsot ad a hírhedt Brett Shaw-nak, a praetorianus gárda ezredesének: Shaw a Különleges Űrszolgálat élén kutassa fel az évszázadokkal ezelőtt eltűnt Magyar Szent Koronát, és egy titkos megállapodás alapján adja át a Földről évszázadokkal kivándorolt magyarok képviselőinek. Csakhogy a koronára másoknak is fáj a foga - királypárti magyaroknak, űrtemplomos lovagoknak egyaránt -, és Shaw-nak már az első pillanattól kezdve saját bőrén kell tapasztalnia, hogy a szembenálló felek, céljuk elérése érdekében, nem válogatnak az eszközökben.

Drew Karpyshyn - Megtorlás
Az emberiség elérte a csillagokat és csatlakozott az idegen fajok galaktikus közösségéhez. Az ismert űr peremén azonban ott lapulnak a Kaszások, egy élő csillaghajókból álló faj, akiknek ördögi terve, hogy „learatják” a galaxis élőlényeit, saját sötét céljaik elérése érdekében.
A Titokzatos Ember, a Cerberus vezetője – az egyike azon keveseknek, akik tudják az igazságot a Kaszásokról – az emberiség fennmaradása érdekében kétségbeesett tervet dolgoz ki, hogy megtalálja az ellenség gyenge pontjait. Azért, hogy tanulmányozhassa a Kaszásokat, módosított implantátumokat, az idegen technológia alkotásait kell beültetnie valakibe, s ő már tudja is, ki lenne a tökéletes alanya a kísérleteknek: a korábban a Cerberus ügynökeként dolgozó Paul Grayson.
Amikor Kahlee megtudja, hogy Grayson eltűnt, az egyetlen olyan emberhez fordul segítségért, akiben megbízhat: a Szövetségi háborús hőshöz, David Andersonhoz siet. Együtt útnak indulnak, hogy felkutassák a Cerberus titkos bázisát, ahol Graysont fogva tartják, de nem csak ők vannak a nyomában. Az idő pedig vészesen fogy.
A kísérletek során a Kaszások technológiája kifordítja önmagából Graysont. A fejében visszhangzó idegen hangok egyre követelőzőbbé válnak, s félő, hogy elemésztve a férfi ép elméjét a Kaszások rászabadulnak a gyanútlan galaxisra.

Ian Watson - Ian Watson teljes Warhammer 40000 univerzuma
A Warhammer-univerzum negyvenedik évezrede lidércnyomással terhes korszakot hozott. Az emberiség véres háborúja a Káosz erőivel rendületlenül folytatódik, csupán a léptékek változtak - lerombolt falvak helyett kiégett bolygók jelzik a kilátástalan küzdelem nyomait. S mintha ez nem volna elég, a galaxist meghódító ember kénytelen hátborzongatóan idegen földönkívüli fajokkal is szembeszállni. Ebben az örök háborúban az egyetlen reményt egy vén és könyörtelen isten jelenti, a tízezer éve mesterségesen életben tartott Császár.
A Warhammer-történetek a hősiesség és a kötelességtudat meséi. Főszereplőik elszántan, fanatikus hittel küzdenek mindazért, ami számukra a világot jelenti. Múlhatatlan és romolhatatlan eszmék vezérlik őket a végső cél felé, legyen az akár dicsőség, akár pusztulás...

Drew Karpyshyn - Felemelkedés
Ötvenezer évvel ezelőtt a protheánok eltűntek, s nem hagytak maguk után mást, csak fejlett technológiájuk mementóit szerte a galaxisban. Csillagközi léte hajnalán az emberiség rátalál a protheánok egyik ősi gépezetére a Marson, s az innen megszerzett tudással felvételt nyer a galaktikus közösségbe, amelynek tagjai szintén az ősök varázslatos technológiájának kiaknázásával emelkedtek fel. Ám egy militáns földi szervezet nem e közösség tagjaként, hanem annak vezéreként kívánja látni az emberi fajt.
Kahlee Sanders kutatótiszt kilépett a Rendszerek Szövetségének szolgálatából, hogy a Felemelkedés Projektben segítse a tehetséges „biotik” gyermekeknek kiaknázni a nem mindennapi képességükben rejlő lehetőségeket. A program legígéretesebb résztvevője a tizenkét éves autista, Gillian Grayson. Kahlee nem tudja, de Gillian egy törvényen kívüli, titkos katonai szervezet, a Cerberus mit sem sejtő bábja. Ez a milícia a tanulókon végzett illegális kísérleteivel szabotálja a programot.
Amikor az összeesküvés lelepleződik, Gillian apja igyekszik elrejteni a lányát, és a törvényen kívüli Terminus Rendszerbe repül vele. A Gilliant eltökélten védelmező Kahlee velük tart, mivel nem lehet biztos abban, hogy az idősebbik Grayson csak a lányához hű. A kislány megmentésének érdekében Kahleenak a galaxis túlsó végébe kell utaznia, és legyőzhetetlennek tűnő ellenfelekkel kell szembeszállnia. Azonban hogyan menthetné meg a lányt a saját apjától?

Drew Karpyshyn - Felismerés
A galaxis minden fejlett társadalma a Protheánok technológiájára támaszkodik, ez az ősi faj ötvenezer évvel ezelőtt tűnt el. A protheán technológia rejtekhelyének 2148-as marsi felfedezése után az emberi faj szétrajzott a csillagok között; a legújabb csillagközi faj küzd a galaktikus közösségben elfoglalt hely jogáért.
A gyarmatosított űr határmezsgyéjén David Anderson parancsnok és Szövetségi háborús hős vizsgálja át egy szigorúan titkos katonai kutatóállomás maradványait; holttestektől borított füstölgő romok és megválaszolatlan kérdések. Ki támadta meg ezt a helyet és mi célból? És hol van Kahlee Sanders, a fiatal tudós, aki titokzatosan eltűnt a bázisról – pár órával kollégái lemészárlása előtt?
Sanders az elsődleges gyanúsított, de megtalálni őt több problémát vet fel Anderson számára, mint amennyit megold. Társa egy sötét lelkű idegen ügynök, akiben nem tud megbízni, és egy olyan orgyilkos követi, aki elől nem lehet megmenekülni, Anderson lehetetlennek tűnő harcokat vív meg feltérképezetlen világokban, hogy lerántsa a leplet egy baljós összeesküvésről… de nem élheti meg, hogy elmondja bárkinek. Legalábbis az ellenség így gondolja.

Ismeretlen szerző - Az utolsó világ
A Régi Birodalom vezetői évezredeken át uralták az emberi világokat. Ám a Krisztus utáni hétezres években a Földdel és a földközeli gyarmatokkal vívott kétszáz éves háború megrendítette a birodalmi gazdaságot, s elerőtlenítette a növekedés és fejlődés tendenciáit.
Alig pár évvel a végső konkordátum aláírása után elmélyültek az utánpótlási gondok, elmaradtak az élelmiszer-szállítmányok, csökkent a kereskedelem, és erőre kaptak az űrbéli kalandorok, banditák. Már nem lehetett elkerülni az összeomlást. A csillagközi kereskedelem megszűnése után a gyarmatbolygókon erősödni kezdtek a szociális problémák, megindult a harc a túlélésért, nehezebbé vált a megélhetés. Az embereket egyszerre tizedelték az idegen bolygók hibrid fajai és a belháborúk, az egyre durvább kábítószerek, járványok. Így történt, hogy a Krisztus utáni tízezres évekre lassan eltűntek az emberi települések az Univerzum csillagrendszereiből, kivéve egyetlen planétát... amelynek még neve sem volt. Kegyetlen világ volt ez, zsúfolt a furcsa vadállatoktól, a zavarba ejtően értelmes robotoktól, s a megmaradtak a túlélésért harcolva már nem is tudták, hogy voltaképp ők az utolsó emberek…
_Peter Sanawad izgalmas és fordulatos regénye mellett több mint fél tucat kalandos science fiction történet várja az olvasót ebben a kötetben._

Drew Karpyshyn - Revan
Revan: a hős, az áruló, a hódító, a gonosztevő, a megmentő. Egy Jedi, aki elhagyta a Coruscantot, hogy legyőzze a mandaloriakat, és a sötét oldal híveként tért vissza, hogy megsemmisítse a Köztársaságot.
A Jedi-tanács ugyan visszaadja Revannak az életét, de a megtérésért nagy árat kell fizetnie: minden emléke kitörlődik az elméjéből. Idővel rémálmok törnek rá, és mély, szűnni nem akaró félelem szállja meg. Mi történt egész pontosan a Külső Gyűrűn túl? Revan nem emlékszik rá, de nem felejtett el mindent.
Egyszer már rábukkant a szörnyű titokra, ami a Köztársaság létezését veszélyezteti. Fogalma sincs, hogy mi lehet az, de csak a halál akadályozhatja meg abban, hogy megpróbálja ismét kideríteni...

Robert Charles Wilson - Bioszféra
A távoli jövőben a Földet irányító Trösztök mindent megtesznek azért, hogy anyagi vagy hatalmi előnyökre tegyenek szert. Ilyen előnyök reményében kezdik meg az Isis nevű bolygó felderítését is, amelynek egyedülálló ökológiája forradalmi tudományos áttörésekkel kecsegtet. Csakhogy ez a különleges élővilág az ember számára halálos veszélyeket tartogat, így a szigorú biztonsági intézkedések ellenére is fogyatkoznak a kutatók.
A Trösztök a helyzet kivizsgálására elküldik az első osztályú kiképzést kapott – sőt genetikailag ellenállóra tervezett – Zoe Fishert, akit minden tudása és technikai felszerelése sem menthet meg attól, hogy tehetetlen játékszerévé váljon úgy munkaadói hatalmi játszmáinak, mint a bolygó akadályt nem ismerő életformáinak.
Robert Charles Wilson Hugo- és Philip K. Dick-díjas kanadai szerző új regénye egy kegyetlenségében is csodálatos, idegen világot tár az olvasó elé, melynek titkait csak az emberi önfeláldozás segíthet megfejteni.

Robert Charles Wilson - Örvény
Évtizedekkel a Pörgés kezdete után járunk, és a Földet még mindig a Feltételezettek titokzatos civilizációja óvja a jelenség pusztító hatásaitól. Persze az emberiség attól még szorgosan pusztítja magát és környezetét.
Dr. Sandra Cole pszichiáter keze alá egy érdekes fiú kerül, Orrin Mather, aki jegyzetfüzeteibe vég nélküli fantasztikus történetet ír egy bizonyos Török Findleyről, akit a Feltételezettek tízezer évnyire ragadtak előre az időben. Ebben a távoli világban az emberiség már bolygók egész láncolatán él, melyeket Átjárók kötnek össze egymással – egyedül a haldokló Földre nem juthat el senki, mert azt karanténná nyilvánították. Törököt és fiatal barátját, Isaac Dvalit egy fanatikus közösség fogadja be, akik mégiscsak el akarnak jutni az anyabolygóra, mert egy prófécia szerint ott végre szemtől szembe találkozhatnak a Feltételezettekkel.
Dr. Cole a kézirat olvasása közben egyre több apró jelre figyel fel, melyek arra utalnak, hogy Orrin történetének köze lehet a valósághoz. Sőt a valóság egynémely tragikus eseményeihez…
A Hugo- és Philip K. Dick-díjas szerző nagyívű trilógiájának végére ért ezzel a kötettel. A Pörgés és a Tengely után még mindig képes új meglepetésekkel szolgálni, az olvasót évmilliárdok eljövendő eseményeivel szembesítve.
„Robert Charles Wilson pokolian jól tud mesélni!”
- Stephen King

Brandon Hackett - A negyedik gyarmat
A meuhrik, a gőgös és büszke Gyarmatosítók négy világot uralnak. A gyarmatok népét megvetik, bolygóikat kizsákmányolják. S ha az elnyomottak lázadni mernek, az űrben felállított gigászi transzferkapukon keresztül pillanatokon belül seregeket küldhetnek át az anyabolygójukról. 40 éve annak, hogy a legutolsó felkelést leverték és véresen megtorolták, s azóta senki sem mert ellenük szegülni. Ám most megjelent egy szervezet a negyedik gyarmaton, amely „Felszabadítók”-nak nevezi magát, és tagjai nem riadnak vissza semmitől. Őrült tervet forgatnak a fejükben: ha sikerülne egyszerre megsemmisíteni mind a négy transzferkaput, az itteni seregeket elvághatnák az utánpótlástól és akkor legyőzhetnék. Ám egy ilyen őrült akció csak akkor járhat sikerrel, ha a négy különböző gyarmati faj tagjai összefognak és együttműködnek… Vagy talán még akkor sem?
A wancten naprendszerbe érkező földi megfigyelők a halhatatlan Marcus Barbess vezetésével hamarosan nehéz döntés elé néznek: vajon beavatkozhatnak-e a kitörő háborúba, hogy segítsenek az emberi fajhoz meglepően hasonlító wancteneknek és a többi elnyomott fajnak a szabadság kivívásában?

Arkagyij és Borisz Sztrugackij - Borisz Sztrugackij - Lakott sziget
"A 22. század, az emberi civilizáció delelője. Megvalósult a csillagközi utazás csodája, és a galaxis benépesedett. A bolygók élik a maguk önálló életét, az egyetlen ellenőrző szerv a progresszoroké, akik a fejletlenebb kultúrák útját próbálják egyengetni. Makszim Kammerer, a zöldfülű szabad kutató a végtelent járja, újabb lakható, illetve lakott világok után kutatva. Amikor aztán egy űrbalesetet követően hajótörést szenved egy ismeretlen bolygón, egyáltalán nem biztos benne, hogy itt huzamosabb ideig elélhet az ember. Szétforgácsolódott birodalmacskák tengődnek az atomháború kínjait nyögő földjén, mindennaposak a mutációk, az eldugottabb vidékeken pedig még mindig a hajdani idők hadigépezetei szedik áldozataikat. Vajon sikerül-e újból egy néppé, szerves egésszé kovácsolni a pártoskodó kiskirályok által szédített tömegeket, vajon létrejöhet-e még működőképes társadalom a politika szörnyetegeinek meddővé vált harcterén? A Sztrugackij testvérek egykor mind nálunk, mind hazájukban betiltott regénye a világ SF-irodalmának igazi gyöngyszeme, és mondanivalója szerencsére (vagy sajnos) éppolyan időszerű, mint megírásakor. Ezt igazolja az is, hogy Oroszországban idén mutatták be kétrészes, monumentális filmváltozatát, amely talán idővel eljut a hazai mozikba is."

Orson Scott Card - A kegyelem ára
A mágia örök törvénye, hogy az árát vérben kell leróni: annál forróbban és drágábban, minél hatalmasabb. Még az istenek sem mentesek ez alól, hisz ők is így születtek, vérben és varázslatban. A mágia előtt nincs lehetetlen – amíg arányosan megfizetnek érte…
Mekkora áldozatot ér meg egy zsarnok bukása? Egy száműzött bosszúja? Egy ország megszabadítása? És mennyi vért kell kiontani hozzá, hogy valaki dacolni tudjon az istenekkel?
Ennek a történetnek három hőse van; felváltva törnek egymás romlására. Mindháromnak felelnie kell ezekre a kérdésekre; és mindhárman más választ adnak. Bölcsen teszik-e vagy sem, de nem mindenki hajlandó megfizetni közülük a kegyelem árát…
Orson Scott Card 1983-ban élénk felbolydulást keltett ezzel a regényével: ez volt az első kirándulása a fantasy területére, és rögtön halomra döntötte vele a hagyományokat.
_Az igazság kegyetlen – de kegyelemmel enyhíteni még kegyetlenebb._

China Miéville - Armada I-II.
Új-Crobuzon városából kis hajó indul Nova Esperium fegyencgyarmata felé, menekültek és elítéltek tarkabarka csapatával a fedélzetén. Útjukat azonban kalóztámadás zárja rövidre, és a túlélők Armada világában találják magukat, e több ezer összekapcsolt hajóból álló úszó szigeten, a törvényenkívüliek sajátos társadalmi berendezkedésű paradicsomában.
Armada vezetői hatalmas vállalkozásra készülnek, amelyhez minden segítségre szükségük van: egy legendás tengeri szörny elfogásával akarnak közelebb kerülni a mindenség fölötti hatalom kulcsához. Csakhogy terveiket külső és belső ellenségek is veszélyeztetik, s ami végső soron kockán forog, az maga a valóság szövedéke lehet.
China Miéville az angol fantasztikus irodalom új nemzedékének egyik kiemelkedően tehetséges "fenegyereke", akinek különböző művei elnyerték már az Arthur C. Clarke-, a Brit Fantasy- és a Locus közönségdíjat is. Az _Armada_ ugyanabban a világban játszódik, mint a magyarul korábban megjelent _Perdido pályaudvar, végállomás_, de ahhoz csupán csak lazán kapcsolódik, önmagában is teljes értékű élményt nyújt mind az SF, mind a fantasy szerelmeseinek, de akik egyszerűen irodalomra vágynak, azoknak sem kell csalódniuk.

Neal Stephenson - Snow Crash
Hiro Protagonist a Valóságban csak egy nyamvadt pizzafutár a CosaNostra Inc.-nél, a jövő háromdimenziós internetjében, a Metaverzumban viszont digitális szamuráj félisten. Amikor felbukkan a Snow Crash, egy új felkapott cyberdrog, Hiro is nyomozásba kezd, ugyanis arra gyanakszik, hogy ez a szer sokkal több, mint aminek látszik. Y. T.-vel, a kiskorú deszkás lánnyal az oldalán neonfényből és adatokból szőtt utcákon át követi az infokalipszis lovasának nyomait. A visszaszámlálás megkezdődött. A Snow Crash egy fergeteges, hagymázas hajsza egy bizarr és abszurd, mégis kísértetiesen ismerős jövőben.
A híresen egyedi világlátású, sokszoros New York Times-bestsellerszerző, Neal Stephenson (Seveneves - A hét Éva) művei közül is kiemelkedik a számos díjra jelölt Snow Crash, a hírnevét megalapozó kultregény, a cyberpunk irodalom megkerülhetetlen alapvetése, amely a virtuális valóságtól kezdve a matematikán és a politikán át a sumer mitológiáig terjedő skálán korunk húsba vágó problémáit tárja elénk és értelmezi át.
A hazánkban is nagy sikert aratott, a Time magazin által a valaha megírt 100 legjobb angol nyelvű regény közé választott kötet átdolgozott szöveggel, új köntösben jelenik meg.
"Huszonegyedik századi freestyle plázamitológia, gyorsítón."
William Gibson