Ajax-loader

Vadonatúj, ​mégis tizenöt évfolyamra visszatekintő kötetet tart a kezében, kedves Olvasó. Magyar Mozaik címmel eddig soha nem jelent meg riportantológia Magyarországon, tehát a cím ismeretlen Ön előtt. De bizonyára emlékszik még egy Írószemmel című kiadványra, mely 1970 és 1984 között rendszeresen jelentkezett az ünnepi könyvhéten, társaival, a Szép Versekkel, a Körképpel és a Rivaldával együtt. A Magyar Mozaik az időközben megszűnt Írószemmel utódjának vallja magát, bár közben kiadót változtatott.
Az Írószemmel című riportválogatást az eladott példányok száma és a sajtóvisszhang tanúsága szerint a közvélemény érdeklődéssel fogadta. Igaz, a kritikusok évről évre vitatták a kötet válogatásának szempontjait, és azt is felemlegették, hogy a cím pontatlan, mert a közölt riportok nem írók, hanem újságírók művei. Úgy gondoljuk, hogy nem a szerzők között, csak jó és rossz riportok és szociográfiák között érdemes különbséget tenni. Most, amikor antológiánk címet változtatott, reméljük, a Magyar Mozaik pontosan fejezi ki azt a célunkat, hogy a hazai valóságról szeretnénk tükröt tartani az olvasó elé.
Reméljük, a most útjára induló Magyar Mozaik ugyanúgy megtalálja majd a közönségét, mint az elődje, s teljesíti küldetését: megismertet azzal a világgal, melyben mindannyian élünk.

Kapcsolódó könyvek

Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

-
átlagos pontszám
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ
0
lezárult rukk / happ

Címkék

Kollekciók