Ajax-loader

Woody ​Allen összegyűjtött írásainak e második kötetében a szerző ismét tanúbizonyságát adja páratlan tájékozottságának és bámulatosan sokrétű műveltségének. A kötet tehát egyfelől a tudás kincsestára, másfelől pedig a búskomorság és a depresszió legjobb ellenszere, hiszen Woody Allen humora és a blőd gondolattársítások iránti nyilvánvaló vonzalma még a tragikus eseményekről szóló írásokat is vidám olvasmányokká varázsolja.

A könyvből egyebek között megtudhatjuk, hogy milyen tanácsot adott a cipősámfák ügyében Albert Einstein a nácik elől Amerikába menekülő tudóstársának; miként gyorsította meg a bélyegilletéki törvény megszületését György király parókájának eltűnése, és minek kellett történnie ahhoz, hogy a Júdás névre hallgató derék eb a hátsó lábaira állva elénekelje a De jó, hogy lány vagyok című dalocskát. Természetesen azok sem fognak csalódni, akik arra kíváncsiak, hogy gyógyítható-e pszichoanalízissel a kagylóktól való kóros rettegés, illetve síléccel az önkéntelen levitáció.

Bár az olvasó nyilván már a pénztárcáját keresi, a kötet megvásárlására késztető végső érvként elé tárjuk azt is, hogy Woody Allen szerint az emberiség ismét válaszúthoz ért. Az egyik ösvény a kétségbeesésbe és reménytelenségbe torkollik. A másik a teljes pusztulásba.

Kapcsolódó könyvek

Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

115.0
átlagos pontszám i
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ

Címkék

Kollekciók