Ajax-loader

A ​Pixar több mint 20 éve megkerülhetetlen az animációsfilm-készítésben. Könnyed történetmesélés, leleményes cselekményszövés és érzelmi hitelesség – a Pixar filmjei a kreativitás legjobb példái. Olyan közönségsikerek fűződnek a stúdió nevéhez, mint a Toy Story-trilógia, a Szörny Rt., a Némó nyomában, A hihetetlen család vagy a WALL-E, amelyek együttesen 30 Oscar-díjat is begyűjtöttek.

Ed Catmull, a Pixar társalapítója és elnöke és a Disney Animation elnöke felfedi a cég hagyományokkal szembeforduló elveit és módszereit, amelyeknek alapelem a kreatív folyamat védelmezése. Elsőként nyújt betekintést a cég működésébe: megtudhatjuk, miként zajlanak a stúdió megbeszélései és a filmek bemutató utáni kiértékelései, valamint az Agytröszt ülései, ahol a filmtörténet számos sikeres alkotása formálódott. A Kreativitás Rt. azoknak a vezetőknek szól, akik beosztottaikkal együttműködve új csúcsokat akarnak meghódítani, ám haszonnal forgathatja bárki, aki eredetiségre törekszik.

„Sokan próbálták már szabályokba foglalni és kategorizálni az inspirációt és a kreativitást. Ed Catmull szerint a kreativitás nemcsak a rengeteg ötletről szól, hanem épp annyira fontos az emberek közötti együttműködés is. Ez a könyv azoknak szól, akik nem akarnak a saját fejlődésünk útjába állni, és kreatívan szeretnék ötvözni a művészetet, az üzletet és az innovációt.”
GEORGE LUCAS

„Egy dolog kreatívnak lenni, és teljesen más – jóval nehezebb – felépíteni egy remek kreatív vállalati kultúrát. Ed Catmull több mint 30 éve fejleszti módszerét, amelynek lényege a kreativitás útjában álló akadályok lerombolása, az alkotói folyamat ötvözése a kiválóságra való törekvéssel, és – ami talán a leginkább lenyűgöző – a fegyelmezett kreativitás kultúráját fenntartása a sikerek és a kudarcok idején egyaránt.
JIM COLLINS, a Jóból kiváló szerzője

Ed Catmull a Pixar Animation Studios társalapítója, a Pixar Animation és a Disney Animation elnöke. Öt Oscar-díjas film készítésében vett részt, és megkapta a Gordon E. Sawyer-életműdíjat is a számítógépes grafika terén elért eredményeiért. Számítógép-tudományból doktorált a Utahi Egyetemen. San Franciscóban él feleségével és gyermekeivel.

Amy Wallace újságíró, írásai többek között a GQ-ban, a Wiredben, a The New Yorkerben és a The New York Times Magazine-ban jelentek meg. Riporterként és szerkesztőként dolgozott a Los Angeles Timesnál és havonta megjelenő rovata volt a The New York Times vasárnapi üzleti mellékletében. Jelenleg a Los Angeles magazin munkatársa.

Kapcsolódó könyvek

Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

-
átlagos pontszám
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
folyamatban lévő rukk / happ
0
lezárult rukk / happ

Címkék

Kollekciók