Törésteszt

Papp Olivér - Verőcei ​emlékeim
„Mindenkinek ​hallani kellene egyszer az életben, amint a csendes, füstszagú, ragyogó téli reggelen vonat fütyül a verőcei állomásnál. Hallani kellene a templom mélabús, átfagyott első harang-pendüléseit, amint elúsznak az ébredező falu felett. Hallani kellene, amint a kora reggel tavaszi virágillatában Szabó bácsi a bolt redőnyét húzza fel. A lovak patáinak szikrázóan friss hangját, a vékony ostorpattanást... A Duna hűvös, kortalan szaladását, hullámainak csengő partra futását. Kora őszi estelőket, mikor az egykori „Imre”- parkban összegyűltek az öregasszonyok, átbeszélni a gondterhes jelent, rövidke jövőt és parttalan múltat. Látni, amint Pallman Imre bácsi Boross bácsival kártyázik ugyanott – hallom a lecsapott kártyalapok hangját még most is, harminc év távolából…”

Tóth Krisztina - Pillanatragasztó
- ​Minden kapcsolat időzített bomba - Ebben a könyvben huszonöt történet van. Ez nem véletlen: a szerző huszonöt évvel ezelőtt adta ki első könyvét. A történetek mindegyike egy-egy pillanatfelvétel Magyarországról, tükörcserép az elmúlt negyedszázadból. A Pillanatragasztó megkísérli összeragasztani ezeket a cserepeket, és rögzíteni a múlt egy darabját. Vajon miért bonyolódik levelezésbe egy arab fiú a Madártani Intézettel? Mit keres egy hulla a kiállítóteremben? Mi történt azzal a nővel, akinek egy bevásárlóközponban egyszer csak leesik a feje? És mi sodorja a középkorú művésztanárt az őrület szélére egy tengerentúli utazás alatt? Hová tartanak egy kisbuszban az erdélyi vendégmunkások, és mi lesz a kissráccal, aki velük utazik? A szereplők a legkülönbözőbb helyszíneken élnek, életük díszletei, lehetőségeik, vágyaik nagyon eltérőek, de közös bennük, hogy sorsfordító pillanatok előtt állnak. A döntést, a végső nagy halálugrást azonban csaknem mindegyikük halogatja: egy-egy pillanatra odaragadnak másokhoz, a véletlen találkozások talán megváltást jelenthetnének, de ők nem képesek felismerni a lehetőséget. Tóth Krisztina új könyvében a szenvtelennek tűnő elbeszélő végtelenül pontosan láttatja az emberek közti bonyolult viszonyok rendszerét, és a nehéz sorsok, olykor groteszk jelenetek elmesélése közben minduntalan megcsillan kifinomult és szarkasztikus humora.

Pál Ferenc - A ​magánytól az összetartozásig
A ​magányosság korunk egyik jellemző és fájdalmas problémája. Nagy szenvedést jelent, ha egyedül vagyunk, miközben vágyakozunk egy társ után, aki megbecsül, mellettünk áll, akivel kölcsönösen számíthatunk egymásra. Egy család után, amelyben megélhetjük az elégedett, bensőséges összetartozás élményét. Magányosak természetesen nemcsak akkor lehetünk, ha egyedül vagyunk, de társkapcsolatban élve is, amely azonban nem úgy alakul, ahogy reméltük. Szerelmesek voltunk, lángolt köztünk a szenvedély - ma unatkozunk, elhidegültünk egymástól. A kezdeti időkben minden ment magától - most akkor sem, ha megfeszülünk. Egykor úgy éreztük, a társunk mindene vagyunk - most semmibe vesz, talán meg is csal. Azt hittük, vele könnyebb lesz az élet - most nehezebb, mint valaha. Hogyan történhetett ez velünk? Jó volna együtt leélni az életünket, miközben ez mind kevésbé látszik reális célnak - körülöttünk is egyre többen válnak. Úgy tűnik - mint annyi minden más - válságban van a párkapcsolat és a család is. Mintha a nagyszüleinknek jobban ment volna mindez... Nekünk miért nem? Hajdan megannyi külső erőforrás szilárdította meg és tartotta egyben a társkapcsolatokat. Ezek kényszert is jelentettek, de kétségkívül érdekeltté tették a házasfeleket, hogy megpróbáljanak együtt élni akár az elégedetlenségükkel együtt is, vagy igyekezzenek többet tenni az elégedettségükért. Mára a külső összetartó erők, főleg a külső kényszerítő hatások szinte teljesen megszűntek, ha tehát hosszú távon akarjuk megőrizni a kapcsolatunkat, szükségesnek látszik a belső kapaszkodók és erőforrások fölfedezése, kimunkálása. A segítő szakma sokat tud arról, hogy nehéz helyzetekben hogyan cselekedhetünk hatékonyan a kapcsolatunkért, és miként kerülhetjük el a felesleges buktatókat. Ezek az információk, eszközök azonban nem élnek eléggé a köztudatban, miközben szükségünk lenne rájuk. Azzal a vággyal és céllal írtam meg ezt a könyvet, hogy akik szeretnének elégedett és tartós kapcsolatban élni, minél több hasznos információt és ösztönzést kaphassanak a megvalósításához, hiszen jóval több lehetőség áll rendelkezésünkre, mint gondolnánk!

Novák Éva - Játékok
Ajánljuk ​ezt a könyvet szülőknek és gyerekeknek, tanítványoknak és mestereknek, egykéknek és testvéreknek, szerelmeseknek és szerelem nélkülieknek, hazatalálóknak és tévelygőknek. - Novák Éva írásai költői képekben gazdag "morzsái", és a megdöbbentően hideg családi kapcsolatokat ábrázoló írásai tanulságul szolgálnak és elgondolkodásra késztetik a világban helyüket kereső tévelygőket. Írásai olvasásakor nem elszomorít, hanem érdekes módon üdítően ráismerteti az olvasót olyan élethelyzetekre, melyeket saját bőrén vagy környezetében tapasztalhat; mert nem süllyeszt letargiába bennünket, hanem felülemelkedést sugall.

Bächer Iván - Zónázó
...a ​vonaton nagyon sokféle dolgot lehet csinálni. Lehet például nézegetni kifele. Minden érdekes, miért pont az ne lenne az. Kinézni. Nézni a dolgok végét. Mert a vasútnál a dolgoknak a vége van leginkább. Út vége, kert vége, város, falu vége. A vasútnál véget érnek a dolgok. Ami meg nem ér véget, az sem folytatódik. Az ott van. A vasút mentén mindne oda van pakolva, stószolva, rakva, ömlesztve, hányva. Ott van felejtve, hagyva. Mindenütt kupacok, halmok, hegyek, rakások magasodnak. Össze van ide hordva kő, szén, fa, beton, palack, üveg, flakon, vas. Minden csupa barkács, buhera, gány. Minden össze van firkálva, festve, karcolva. Ezt lehet nézni a vonatból. A véget. De lehet, persze mást is: erdőt, mezőt, falut, várost, házat, villát, gyárat, vásárteret. De lehet olvasni a vonaton, persze. Lehet nézni a házakat, és tudni már, ki lakta azokat egykor. Lehet elnézni a házak felett, és tudni, mit takarnak azok el. Lehet nézni a hygete, a dombot, és tudni, mi van azok mögött. de lehet olvasni is a vonaton, persze. És lehet diskurálni is.

Parti Nagy Lajos - Mi ​történt avagy sem
„A ​legjobb tréning a valóság.” – mondja nekünk Parti Nagy Lajos új elbeszéléskötetének egyik szereplője. „Legjobb póráz az ember!” – tudjuk meg egy másiktól. Hogy igazuk van-e vagy sem, döntse el mindenki maga. Parti Nagy újabb novelláiban rengeteg minden történik napjaink és tegnapjaink holnaptalan Magyarországán Tömpemizsértől Budapesten és az elbeszélői tudat álomperonjain át Csőpépig. Véletlen találkozások, vétlen balesetek, szándék nélküli csodák, lépték nélküli dumák. Régi ismerősök. Angyalok és házmesterek. Az anyanyelvi figurák a magyar nyelv korábban nem ismert mélységeit és lehetőségeit tárják elénk. Parti Nagy műhelyében megint olyan nyelvek születtek, melyekben a margón lévők argója, a megalázottak dadogása a legváratlanabb pillanatokban egészül ki a hétköznapok lírájával és a szerző frenetikus leleményeivel. A karneváli groteszk is így kerül egy szaggatottan pontos vonalba Parti Nagy szociális realizmusával. Ez a civilpróza kegyetlenül pontos lát- és létlelet mindnyájunk mai Magyarországáról.

Esterházy Péter - Fancsikó ​és Pinta
"Fancsikóékat ​először 1951-ben találtam ki - szól a kötet bevezetője. - Egy szék a fal felé fordult. A karfán a fehér festék fölrepedezett, mintha megsértődött volna. Álltam a széken, és három szót selypegtem a világnak: fancsikó, kalokagatijja, pinta. A három szó, mint három üveggolyó elgurult, s a felnőttek, ha volt idejük, mosolyogtak. Pedig én azt hiszem, hogy ezek a történetek már akkor bent voltak a szép üveggolyókban." Esterházy Péter 1974-ben mutatkozott be az Alföldben hat novellával, amelyek aztán bekerültek az "írások egy darab madzagra fűzve" alcímű novellaciklusba, amely egy gyermek szemszögéből mutatja meg a világot, két "elválaszthatatlan jó barátja", Fancsikó és Pinta főszereplésével. A kötet a későbbi Esterházy-prózák minden jellemzőjét felvonultatja: a mese- és anekdotaelemeket, a narráció (az elmondhatóság) nehézségének felismerését, a (család)történet széttagolását, a nyelvközpontúságot, a humort és a személyességet.

Szilágyi István - Bolygó ​tüzek
Szilágyi ​István novellái sokszínűségükkel lepik meg az olvasót. Némelyikük belakható-belátható mikrovilágot tár elénk - például Jajdont, a Kő hull apadó kútba című nagyregényéből is ismert kisvárost tereivel, vendéglőjével, anekdotikus figuráival. Egy torzulásaival és fenyegetéseivel együtt is élhető világot. Más történeteit az otthontalanság uralja: sorsuk elől menekülő hősöket kísérünk falvakat elborító al-dunai víztározóhoz, ahol „félbemaradt teremtés peremén döglött kagyló a táj". Vagy a Messzi-folyó kísérteties vidékére, a vegyi üzemhez, mely egyik napról a másikra „hurbolja le", pusztítja a természetet maga körül. Másutt a régmúlt ködébe tévedt, célját feledett haddal vonulunk a pusztaságban; egyebütt pedig balladás korok mesterembereivel bolyongunk a titokzatos Szármány-hegység rengetegében. És az olvasó történetről történetre új és újabb nyelvi terrénumokat jár be, a vaskosságaival együtt is meghitt szlengtől a bölcseleti irónián és az abszurdba bicsakló párbeszédeken át a későbbi írások archaikus-mitikus nyelvi univerzumáig jutva. Szilágyi István novellái és elbeszélései kevésbé ismertek nagyregényeihez képest: elszórtan, folyóiratokban, illetve néhány, ma már alig hozzáférhető kötetben jelentek meg. A több mint négy évtizednyi termésből a ritkán publikáló szerző tizenegy darabot rostált-sorjázott e kötetbe, melynek megjelenése irodalmi életünk jeles eseménye.

Fejes Endre - Vidám ​cimborák
Régen ​esedékes tartozását egyenlíti kiadónk Fejes Endre újabb novelláskötetének kiadásával. Ezek az írások ugyanis - melyeknek jó része folyóiratokban, antológiákban már megjelent - A hazudós c. novelláskötet és a világszerte érdeklődést keltett Rozsdatemető c. regény között születtek, szorosan hozzátartoznak neves prózaírónk eddigi életművéhez, s kitűnően példázzák Fejes Endre fejlődésének, de főleg művészi igényességének egyre magasasbb színvonalát. A kötet érdekességeként kiemeljük az Etűd I és Etűd II c. novellákat, amelyek az író készülő regényéből egy motívumot variálnak, s amely írások szinte ízelítőt adnak az új regény rendkívül izgalmas atmoszférájából.

Grecsó Krisztián - Jelmezbál
Két ​lányt holtan találnak a faluban valamikor az 1960-as években. A harmadik még él, amikor rábukkannak, de mire odaér az orvos, a sebesült lány eltűnik. Szerelme, a fiatal rendőr évtizedek múlva, Budapesten, egy különös találkozás után jön rá az igazságra. E talányos bűnügyi történetből bomlanak ki egy családregény mozaikjai. A Jelmezbál napjainkig nyúló történetének szereplői unokák, nagymamák, asszonyok - nők. Élik az életüket, keresik egymást, önmagukat vagy épp a vér szerinti anyjukat. Elköltöznek, visszatérnek, szerelem, árulás, alakoskodás, hit és féltékenység van az életükben. Sok elmaradt ölelés, és szerencsére még több olyan, amelyik nem maradt el. Grecsó Krisztián új könyvének fejezetei önmagukban is kiadnak egy-egy képet, mintha mindegyik történet más családtag vagy szomszéd élete lenne. Az utak keresztezik egymást, és végül, bármennyire is összekeveredtek térben és időben a darabkák, összeáll a nagy, drámai egész.

Esterházy Péter - Pápai ​vizeken ne kalózkodj!
A ​nagy sikert aratott Fancsikó és Pinta szerzője új novellás kötetében túllép a gyermekkor-kamaszkor problematikán, és megőrizve friss és eredeti látásmódját, "szélesebb vizekre hajózik". Történeteinek egyik része egy étterem, majd egy elegáns szálloda személyzete körében játszódik, pincérek és vendégek sajátos kapcsolata, egy furcsa, de nagyon is ismerős világ elevenedik meg lapjain, amelyben az emberi kapcsolatok természete a helytől, foglalkozástól némiképp elszakadva általánosabban is kirajzolódik. Esterházy az emberek és a dolgok helyét keresi, látszatoktól és szerepektől lecsupaszított lényegét akarja megragadni. E keresés útja számtalan felületi rétegen át vezet, így egy-egy állomáson a látszatok természetrajza is elénk tárul. A cél azonban - ahogy Miklóska, a pincér fogalmazza meg - mindig az "... hogy én én legyek, már amennyire telik tőlem, és függetlenül attól, jól járok-e evvel, avagy sem..." És ez egyúttal művészi hitvallás is. Mert az írások látszólag könnyed, sokszor megnevettető történeteiben, ötleteiben, villanásaiban, írói "kiszólásaiban" művészet és élet, esetlegesség és megformált véglegesség ellentmondása is benne rejlik. A Hallgatás, Kihallgatás, Gatás - a Spionnovella - pedig mintegy összefoglalása ezeknek az alapkérdéseknek, csattanós, mulatságos szatíra s a művészet és a művész rendkívül mélyen átlátott felelősségének találó és erőteljes megfogalmazása. Ez a célkitűzés nehéz feladat elé állítja az írót: olyan művészet teremtésére kötelezi, amelyik önmagában hordozza igazolását és bizonyosságát. Ugyanakkor túl kell mutatnia önmagán, hiszen elsőrendűen fontos, hogy igazi szükség legyen rá. Mert végső soron "arra való, hogy szomorú barátaitok arcára nevetést hímezzen, ennyi és nem több..."

Sigmond István - Egy ​ateista tanácsa: higgyetek Istenben!
Sigmond ​István helyét írói pályája kezdete óta az abszurd világtérképén helyezi el a kritika. Nem szívderítő az a világ sem, amellyel új kötetének novelláiban az olvasót szembesíti. De miközben – ő maga is érzi – egyre komorabbak a szövegei, mert egyre több kiszolgáltatottságot, megaláztatást, "bűn nélküli bűnhődést" lát maga körül, hőseivel együtt ő is megpróbál hinni valamiben. Ez a forrása a kötet – főképp a címadó ciklus – novelláiból felfakadó, s minden komorság ellenére felemelő életérzésnek. Egy Demeter Zsuzsa által készített, s a kötetben is olvasható életinterjúban így fogalmaz: "Igen, tulajdonképpen én is próbálok hinni valamiben… És az istenkeresés is az én istenkeresésem: ateista vagyok, de hiszem azt, hogy hinni kell Istenben…"

Makai Máté - Koriolán ​dala
A ​kötet zárónovellájában valaki egy szibériai félszigeten fejest ugrik egy zárt fenekű kráterbe és nyomtalanul eltűnik annak mélyén. Beszippantja a sötétség, vagy a fizika törvényeinek felfüggesztődése, saját gőgje, hiúsága, nagyravágyása, a különböző pszichotikumok felszabadítóan szorongató mámora, esetleg egy végtelenségig kitartott szeptimakkord tömegvonzása, vagy talán mindez egyszerre. Makai Máté kötetét olvasni olyan, mint fejest ugrani abba a bizonyos kráterbe. Az ismeretlen mélységbe, ahol a poszt-beat generáció felfüggesztett téridejében, a szoláris pillanatok kairoszában egyszerre létezik és hat a rockzene, az esztétika, az LSD, a fantasztikum, Pynchon, Burroughs és Philip K. Dick. A teremtő paranoia birodalma ez, ahol az ógörög maxima szerint minden mindennel összefügg, minden mindennel kapcsolatban áll, s melynek alapjai a művészet és a drog életveszélyes keresztmetaforáin nyugszanak. Urbán Bálint

Schäffer Erzsébet - Egyszer ​volt
"Szemérmetlenül ​privát gondolatok, amelyekre talán rímel egy-egy találkozás. Bizonytalan vagyok. A kéziratot odaadtam egy barátnőmnek, aki szigorú, s akinek adok a véleményére. Egy sajtcédulán ezt írta: 'Köszönöm a paksamétát. Tegnap este és ma hajnalban is ezt olvastam. Nagyon jó, hogy így együtt van ez a sok gondolat és érzés. Tragédiák és örömök, ismert és ismeretlen emberek életmeséi. Kell, hogy az ember egy kicsit kilépjen önmaga intrikái és mosolyai mögül és rácsodálkozzon egy másik földi halandóra. Őszintén tetszik. És tudd, ezt nem írhatta volna meg más, egyedül csak te. Benne vagy. És ez jó. Gitta' " Schäffer Erzsébet újságíró, a Nők Lapja kivételes hangú szerzője. A lap hasábjain egyéni hangú műfajt teremtett, amely ötvözi a tárcaírás, a riport és a novella hagyományait. Interjúi különleges beszélgetések. Lázár Ervin írta róla: "Olyan erővel árad belőle a bizalom, hogy szabaddá teszi az embert. " Ez a bizalom van jelen ebben a kötetben is. Mint előző két könyvét, ezt is úgy veheti kézbe az olvasó, hogy számíthat rá, lélektől lélekig tartó találkozásokban lesz része. A kiadó az ő kötetével indítja útjára a Nők Lapja Műhely könyvsorozatot.

Schäffer Erzsébet - Hol ​nem volt
Példaképe, ​Lázár Ervin írta róla:Istenáldotta tehetséggel egy sajátos, semmihez sem hasonlítható műfajt teremtett. Írásai olyanok, mint a szemünk előtt kinyíló virágok. Habkönnyűek és súlyosan fénylők.; Schäffer Erzsébet a Nők Lapja kivételes hangú szerzője. Írásai; most, ebben a kötetben is -, különös ötvözetei novellának, balladának, riportnak, levélnek, naplónak; Mint előző könyveit, ezt is azzal a bizalommal veheti kézbe az olvasó, hogy számíthat rá, lélektől lélekig tartó utazásokban lesz része.

Zelei Bori - Kevert
Ez ​a kötet közösségi finanszírozással jött létre. Tavaly télen kezdtem el írni, amikor anya meghalt. Akkor vettük nem sokkal előtte ezt a kabátot. A temetőben voltam, aztán elkezdtem fázni, és asszem, sírtam is, és akkor még nem akartam hazamenni, úgyhogy elkezdtem nyargalászni a temető utcáján. Aztán megláttam a földön ezt a kupakot, és csodák csodája, a bokorban ott volt hozzá a toll is. Golden brown, ez volt ráírva. És akkor leírtam ezt a három betűt ott a kukára, és azóta ez az én tagem. Ezt írom azóta is. Akkor este egészen meghibbantam, felmentem sötétedéskor a kilátóra, oda is odatettem a kézjegyem, és aztán lefelé is a villanyoszlopokra, mert amúgy meg futottam, nagyon sötét volt, és rohantam villanyoszloptól villanyoszlopig, és akkor mindet meg is tageltem, ha már ott vagyok.

Városi Emese - A ​svájci sapkás férfi
Emese ​már majdnem hazaér, amikor követlenül előtte beleolvad az aszfaltba egy kocsi. Februárban. Azután a szomszéd utcában még kettő, a telep szélén pedig egy kerekesszék ragad bele a járdába. Az asszony Jánossal és Pistával, a helyi tévé munkatársaival ered a jelenség nyomába. Amikor úgy tűnik, vége a megpróbáltatásoknak,újabbak kezdődnek. És hogy mi köze ehhez a svájci sapkás férfinak? Emese elmeséli a novellában.

Bogár Erika - Végtelen ​Mezők Vándora
„Bogár ​Erika minden itt olvasható novellájában megtalálhatóak a mély érzelmek, az örömök és a fájdalmak, az emberi gyarlóságok, a becsület vagy a becstelenség, és az Olvasó rádöbben: szinte alig létezik mai életünkben olyasmi, ami az idők során képes radikálisan változni. Az önzés, a kegyetlenség, az erőnkkel való visszaélés mindig létezett, és létezni is fog. Ám hiába tudatosítjuk mindezt önmagunkban, mégsem érzünk az írónő novelláinak elolvasása után letargiát, legfeljebb némi léleképítő szomorkás ízt, ami ugyanúgy a magasabb szintre emelkedés irányába képes az emberi pszichét fordítani. Jobbá lenni, és jobbá tenni másokat és magunkat! -, ez villan elsőnek az Olvasó elé, ha a novellák esetleges burkolt célját boncolgatja.”

Kemese Fanni - A ​viharszívű Mya Mavis
Pippa ​Kenn egész életében hús-vér embereket akart megismerni, és döbbenetes élmény számára a kolónia. Átkelt a Vörös erdőn, de vajon megérte, ha súlyos árat fizet érte? Új családja szeretete körbeveszi, de elég ez? Mya Mavis életét gyökeresen felforgatja Pippa és a két fiú, akik a sápadtak hordája elől menekültek. Mya ismeri az egyik idegent, ezt a különös, sárga szemű lányt, akiről már az érkezése előtt álmodott. Tudja, hogy a lány olyan események sorozatát indítja el, amelyek az utolsó emberi menedék bukásához vezetnek. Az összeomlást egyedül Mya akadályozhatja meg, ha megfejti az álmai rejtélyét, és időben figyelmezteti az embereket a veszélyre. A sápadt horda megérkezik, és elzárja a kolóniát a külvilágtól. Egyre több feszültség tör a felszínre. Amikor évtizedek óta először gyilkosság történik, az emberek ráébrednek, hogy nem attól kell igazán félniük, ami a falakon kívül vár rájuk.

Berta Ádám - Baleset ​az építkezésen
"Okos, ​vidám, mellbevágó, naiv és fölforgató írások. Rendes novellák: tehát rendetlenek, rendetlenkedők. Fejreállósak." - ajánlotta Kukorelly Endre Berta Ádám első novelláskötetét, az Egon nem fáradt című könyvet. Nos, azóta Berta Ádám novellái "még rendesebbek" lettek, semmit sem vesztettek abszurd humorukból, de talán kevésbé rendetlenkednek, ahogy az már egy komoly, harmadik kötetes szerzőhöz illik. De azért olvasóként ne legyünk nyugodtak, Berta Ádám továbbra is rázós úton visz végig: a táj ugyan ismerős, mégis hol ámulunk, hol örülünk, hol pedig pofára esünk. És egyre keserűbben nevetünk - önmagunkon.