Ajax-loader

További értékelések

Az alábbi értékelések a Moly.hu-ról származnak. A Rukkola értékelésekhez kattints ide.


Nem ​volt könnyű olvasmány, még agyalok rajta.


Morpheus
4.0/5

A ​nagy részüket olvastam már máshol, maguk az írások látszik, hogy zsengék, de megalapozzák a sorozat későbbi darabjait. Érdekes olvasni, mennyire másképpen alakult a technológia és a világ, mint ahogy akkor képzelték. Valahol sajnálom is…
Azért négy csillag, mert nosztalgiáztam és azért csak a kedvenc íróim. :)


WerWolf
4.5/5

Ez ​a novellafüzér megfelelő alapra helyezi a Delelő Univerzumot.
Sok kritika érte a könyvet a kommunista világkép miatt, viszont az utószót és magát a könyvet elolvasva, különbséget kell tennünk a szovjet kommunizmus és a Sztrugackij testvérek kommunizmusa között.
A XXI. század embere szárnypróbálgatásaival igyekszik meghódítani a világűrt. Az egyik ilyen szárnypróbálgatás közben az egyik űrhajó balesetet szenved és a fénysebességnél nagyobb utazósebességnek köszönhetően a XXII. századba érkezik vissza. Egy olyan századba, ahol már megvalósult az utópia és mindenki azzal foglalkozik amivel szeretne. A kirajzás már megtörtént, most a felfedezéseken van a sor, az ismeretlen civilizációk megtalálásán.
A novellák nem teljesen egybefüggőek, inkább csak az elv és a vissza-vissza térő szereplők adják meg a folytonosságukat. Érdekes, hogy az író páros nem csak a világegyetem felfedezésére összpontosított, hanem, hacsak pár mondatban is, de magának a Földnek, a mélységnek a megismerésére is odafigyelt.
A kalandvágy, a tanulás és felfedezés hozzátartozik az ember életéhez. Mennyivel előrébb tarthatnánk, ha a mindennapi harcok a megélhetésért nem emésztené fel energián nagy részét. Bár ahhoz, hogy az emberiség elérje ezt a szintet nem csak a világnak kell megváltoznia, hanem nekünk is. Jó példa a történetben a tunya ember alulmaradása a reprodukcióban :)
Lassú folyású a történetek elbeszélése, de igen sok érdekes kérdést felvet. A mai ifjúságnak igazi kihívást jelent a kötet, hiszen a rohanó világban egy ennyire nyugodt, elhúzódó elbeszélésekhez valódi türelemre van szükség. De a türelem, rózsát terem.
Olvastam már pár részt a Delelő Univerzumból, és bár egymástól függetlenül olvashatók a sorozat részei, mégis a világának a megértéséhez ez a kötet sokat segít.
Legszívesebben most fognám és belevetném magam a sorozat többi kötetébe. Sőt, újraolvasnám azokat a részeket is, amit már olvastam.


mohapapa
2.5/5

Az ​öregek szeretik rendre, újra és újra elmesélni ugyanazokat a történeteket. Minden bizonnyal azokat, amelyek valamiért számukra fontosak lettek, maradtak. A környezetüknek ez sokszor már unalmas, de ők mégis el-elmondják ami a szívükön van. Az íróknak, sőt, általában a művészeknek kicsit könnyebb dolguk van, mintegy védetten, magyarázhatón tehetik meg ugyanezt: mondhatják újra és újra a magukét, a közönségük meg folyamatosan örvendezik, hogy van mit olvasni tőlük. Sok író van, aki voltaképpen mindig ugyanazt a könyvet írtja/ta, mégis hálásak voltunk/vagyunk nekik, hogy írtak/nak. Ilyen volt Vonnegut, ilyen volt Philip K. Dick, de szerintem, mindent összevetve ilyen Stephen King is, meg még sokan mások.

De mit kezdjen magával egy könyvértékeléseket posztoló blogger, ha kialakulna a saját kánonja szerinti refrénjei és elkerülhetetlennek tartja az önismétlést. S nem azért, mert beleszerelmesedett önnön véleményébe, hanem mert alapanyagának a szerzői is konzekvensen ugyanazt alkotják, ugyanúgy; ők sem tudnak kibújni a saját bőrükből.

S akkor itt vannak újra a Sztrugackij-tesók, meg a Delelő Univerzum első könyve. Meg itt vagyok én, aki erről a kötetről írok. És nem tudom kikerülni, hogy ne ismételjem magamat.

Több helyen, többször leírtam már: ambivalens a kapcsolatom a Sztrugackij-tesók írásaival. Mert egyfelől nem volt olyan könyvük, amely úgy istenigazában megragadott volna. (Talán még a Lakott sziget, de még abban sem vagyok biztos, hogy a kiválóan sikerült filmverzió-e az oka, amivel előbb találkoztam mint a könyvvel?) Nem, nem is jó kifejezés, hogy nincs olyan könyvük, ami istenigazában megragadott volna, mert, és itt lesz a lényeg, nagyon figyelj, olyan több is volt, de anélkül, hogy maga az írás igazán tetszett volna. Ezt kapd ki!

Rögtön és azonnal egy novella, ami által megismertem a tesók nevét: a Piknik a senki földjén. Tizenegy évesen, az első Metagalaktiká-t olvasgatva volt az ismerkedős randink. És az első találkozásban benne volt minden, ami a későbbi kapcsolatunkat jellemezte. A novella nem tetszett. Nem fogott meg. Igazából nincsen semmi különös története, nem is izgalmas, nem is annyira érdekes, gondolkodni sem kell nagyon tőle, meg semmi se hű és ha.

Vagyis: van egy kicsit se füle, se farka történet, aminek se az előzményével nem vagyunk tisztában, csak találgatunk, sem az utózmányával nem kényeztetnek a szerzők, ami közte van, az meg jól van megírva, de nem különösebben érdekes, és az apró részletekre semmi magyarázatot nem kapunk, coki, te, találgass, hogy a Zonában levő hűdeveszélyes szirszarok, jelenségek mi a fenét takarnak, miért is veszélyesek tulajdonképpen, mit is csinálnak az emberrel?

(Bár idetartozna, de voltaképpen mégsem, így a Tarkovszkij-filmről inkább egy szót sem ejtek, mert csak magamat aláznám: számomra unalmas volt, mégsefülesefarkább mint a novella, a képi megfogalmazás egy másodpercig sem kötött le, a párbeszédek meg sehová se mentek, de ezt le nem írom, mert úgy fest, rajtam kívül mindenki nagyra tartja az alkotást, tehát velem van a baj, a műveltségemmel, az értelmezési problémámmal és a hozzá nem értésemmel. Tényleg elfogadom, hogy így van.)

Ennek ellenére két novella volt, ami ebből a negyven éves Metagalaktika olvasmányélményből megmaradt. A másik Asimov írása, az embereket pároztatni akaró űrlényekről.

Namost! Számomra egy kicsit ilyen minden Sztrugackij-tesós alkotás. Van egy történet, van inkább történetfoszlány, aminek nyilván van előzménye, lesz következménye, vannak szereplők, akik nyilvánvalóan valakik, de akikről tulajdonképpen semmit meg nem tudunk. Arról nem s beszélve, hogy a történet egészét is mindig el kellene helyezni egy nagyobb egységben, a titokzatos, úgynevezett Delelő Univerzumban, amiről azt mondják, a Sztrugackij-tesók hozták létre, de aminek jelentése, összefoglalása sehol meg nem található (na, jó, egy kicsit megpróbálkozom vele mindjárt), kronológiája, története, jelentése nincsen, dógozzon a coclista és szabadon demokratikus polgár, ha érteni akarja, a tesók nem ragozzák túl az összefüggéseket.

Ráadásul a tesók nem túl humorosak, igazából nincsenek megjegyezhető elmésségeik, agyba ragadó megállapításaik, nem rágjuk le a körmünket, és semmi se nem De azt nem mondom, hogy nincsen stílusuk, mert az van. De attól sem vágom magamat hanyatt, csak éppen élvezetes. Az a tipikus szovjet-orosz, biztos tudod, mire gondolok.

Még szerencse, hogy vannak, akik valami titokzatos képesség által valami sorrendet képesek felállítani a tesók életművében, hogy milyen sorrendben érdemes olvasni a könyveket, ha Delelőzni támadna kedvünk, meg egyáltalán, mi tartozik ide?

Delelő Univerzum: egy, a tesók szerint sem kidolgozottan, következetesen megalkotott, sokkal inkább esetlegesen, a munkájukat könnyítendőn létrejött jövő. A Delelő Univerzum kötetei nem függnek össze közvetlenül egymással, a történetek ötletszerűn is olvashatók, önállóan is megállják a helyüket.

A Sztrugackij tesók optimisták voltak, s bár nem képviselték a pártvonalas kommunizmust, szocializmust, semmi közük nem volt a direktívákhoz, a jövőt valahol mégis a szocializmusban látták, ennek megfelelően optimistán tekintettek az emberiség előtt álló jövőre. Hittek a tudományban és az összefogásban. A Delelő tulajdonképpen a világűrbe kirajzott emberiség fejlődésének a csúcsa, ahol már odáig jutottak, hogy más bolygók népeinek a fejlődését is képesek befolyásolni az úgynevezett progresszorok által,

Szóval van és meg van a véleményem a tesók írásairól. Ami, így elolvasva, a köszi, akkor erről ennyit-kategóriába zuttyintaná a munkásságukat. Ám itt jön egy hatalmas
DE

Sőt, még csak nem is egy! Mert például: DE ennek ellenére a könyveik itt sorakoznak a polcomon, sőt, ami régi kiadású, azon vagyok, hogy meg legyen az új, teljes kiadás is. Persze kérdés, miért vagyok azon, hogy meglegyen, amikor a kedvenceim között egyetlen, árva Sztrugackij-könyv sincsen? Gondolj, kérlek arra, mit mondtam a Piknik a senki földjén-ről! A novella nem tetszett, semmi, sehová, izgalom nagyon mérsékelten, érdekesség nem annyira, stb, de negyven év után is emlékeztem legalább a hangulatára, ha a részletekre nem is. S valahol ez az, amiért jó a Sztrugackijokat olvasni. Mert nem csupán a minden bizonnyal meglevő nosztalgia olvastatja a könyveiket. A nosztalgia nem csupán a történeteknek szól, hiszen sok meg sem jelent, vagy egészen más formában jelent meg az átkosban, mint ahogyan manapság napvilágot lát. A nosztalgia sokkal inkább szól a tesók stílusának, amely vitathatatlanul és roppant összetéveszthetetlenül, élvezetesen hozza a szovjet coclizmus idején íródott orosz sci-fi fílingjét, anélkül, hogy közben köpködni szeretnénk, de olvasás közben azért ott van az érzés, hogy nem csupán a nosztalgia-faktor teszi élvezetessé a Sztrugackij-olvasmányokat, hanem az is, hogy egyszerűen jók. Még akkor is, amikor nem annyira. Erre varrjál gombot!

*
Ideje lenne már szót ejtenem a szóban forgó kötetről is, nemde? Ez a Delelő Univerzum első kötete. Vagyis bevezetés az Univerzumba. De ne hidd, hogy megkapod a bevezetést! Azt te csak hiszed!

A Hazatérés nem regény, hiába is nyúlsz úgy hozzá, és hiába hivatkoznak rá így még a tesók, pontosabban Borisz is az Utószóban. Miközben azt is elmondja, hogy a Hazatérés egy elbeszélés-sor, visszatérő-visszatérő szereplőkkel, akik időben ugyanott vannak, térben meg hol itt, hol ott, s hogy az elbeszélések sem egyszerre születtek meg, hanem időben is szétszórva.

A főszereplők űrhajósok, akik elmentek a Földről és egy egészen más időben tértek oda vissza. Elindultak a 20. században és visszajöttek a 22-dikben. Nem is győzik kapkodni a fejüket. Voltaképpen minden egyes novella fejkapkodás. De különösebb összefüggés nincsen az egyes elbeszélések között. Azt mondhatom, hogy igazából íve sincsen a történetfüzérnek. Vagy csak vak voltam rá. Bár ezt Borisz is megerősíti a visszaemlékezésében. (Ide figyelj, lehet van bennem irodalmi perverzitás, de éb ezeket az új kiadású ABSZ-könyveket mindig a végénél kezdem, BSZ visszaemlékezéseinél, annyira jók és érdekesek, meg őszinték. Erről majd kicsit később még valamit mondok.)

Mondhatom tehát, hogy ezzel a kötettel is beleestem a szokásos Sztrugackij-csapdába. Nincs túlbeszélve, hogy kik az űrhajósok, akik elindultak, az sem, hogy hová mentek, miért, ahogyan nincs részletesen, konzekvensen bemutatva az új valóság sem, ahová érkeztek, sőt még a dilemmájuk sem, hogyan viszonyuljanak a számukra vadonatúj dolgokhoz.

A folytatást az eredeti bejegyzésben olvashatod végig. Várlak!
https://mohabacsi-olvas.blog.hu/2020/07/04/arkagyij_es_borisz_sztrugackij_hazateres_delelo_22_szazad


darkfenriz
4.5/5

Ez ​a könyv jobban tetszett mint az Egymilliárd évvel a világvége előtt.
Mert ez már vérbeli sci-fi volt, még ha voltak is számomra unalmas részek (pl. Lin-ék egyetemista szórakozásaik). Hisz voltak itt különálló világok, űrkutatás mesterfokon, elképzelt más bolygókról származó állatok.
Talán legjobban a ,,Tojás" tetszett mint koncepció és annak beláthatatlan következményei. De volt itt mélytengeri kutatás, dél-afrikai kozmológiai múzeum és a kényelmes bolygó már-már túlzottan idillikus jellemzői.
A Delelő-Univerzum számomra nem itt fog véget érni…


BabusM
5.0/5

Ez ​olyan szép volt! (Ha egyáltalán lehet ilyet írni egy sci-fire…) De hát az utószó megmagyarázza, miért érzem ezt (vagy miért kell ezt mondanom, elolvasván a könyvet): “Végül is arra a döntésre jutottunk, hogy (…) egy olyan világot hozunk létre, amelyikben élni, dolgozni szeretnénk, és semmi többet. Mindenáron be akartuk bizonyítani, hogy lehetséges, sőt egyenesen elkerülhetetlen egy ilyen világ.” Én is ebben a világban szeretnék élni! De mivel erre még legalább kétszáz évig várni kell, még a gyerekem sem fogja ezt megérni…


Trillian
4.0/5

Érdekes ​könyv volt. Tetszett a szerzők által elképzelt jövő. A könyvben egymáshoz lazán kapcsolódó történeteket olvashattam, így voltak visszatérő szereplők is. Többek között két űrhajós, akiknek a jövő társadalmába való beilleszkedését is nyomon követhettem. Talán az űrben és a más bolygókon játszódó történeteket élveztem a leginkább, de a földiek is érdekesek. Voltak jobb és gyengébb történetek is, de összességében tetszettek, kíváncsian várom a Delelő univerzum többi kötetét.


mantin
3.5/5

Nem ​túl konzisztens mű, de érdemes elolvasni. Érződik rajta, hogy régen íródott, sok a ma már bárgyúnak ható retrofuture elem benne. Akadnak felesleges szálak, és nem is mindig olvasmányos, nehéz néha a történetek közti ugrálásokat lekövetni, és nekem a hosszú, összetett orosz nevek is nehézséget szoktak jelenteni. Mindezekkel együtt vannak érdekes gondolatai.


← Vissza a könyv adatlapjára


Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

-
átlagos pontszám
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ
0
lezárult rukk / happ

Címkék

Kollekciók