Az ősök nagy csarnoka III.

Hamvas Béla - Az ​ősök nagy csarnoka I-IV.
"Az ​ősök nagy csarnoka részeit Hamvas Béla 1936 és 1961 között, egy-egy szabad órájában készítette. Mondhatnánk lopott időben, könyvtári munkaidejében, frontszolgálatok csendesebb pillanataiban, katonai szabadsága és hátországi szolgálatai idején, a negyvenes évek végén Szentendre Bubándombján, 'földműves korszakában', majd segédmunkás szerepben, a hőerőművek raktáraiban eltöltött hosszú évek alatt, titkokban, kihúzott íróasztal-fiókokban írva, nyomorúságos barakk-szobákban, és az erőművek mögötti árokpartokon, hajnali órákban, Inotán, Bokodon, Tiszapalkonyán. A négy könyv tartalmi összeállításában nem az elkészítés időrendjét követtük, hanem a "nagy archaikus egységek" köré rendeztük Hamvas tanulmányait, szövegelemzéseit és fordításait. Az első kötet a védikus hagyományt és a hozzá szorosan kapcsolódó buddhista tradíció egy-egy elemét tartalmazza. A második kötet Kína taoista- és csan-hagyományából, a tibeti bön, a tibeti buddhizmus írásaiból és Japán zen szövegeiből válogat. A harmadik kötetben az Egyiptomi halottaskönyv, a Kabbala egy része (a Széfer jecira) és a iszlám misztika (szúfi) kapott helyet. A negyedik kötetben a görög hagyomány (Orpheusz, Empedoklész, Püthagorasz, Hérakleitosz), a közép-amerikai tradíció, rövid tanulmány az alkímiáról, egy Jakob Böhme-kommentár, és a Lélekről szóló negyven kérdés fordítása szerepel. Az ősök nagy csarnoka Hamvas életének egyik legnagyobb vállalása, még akkor is, ha ez az összeállítás mind tematikájában, mind arányaiban szükségképpen töredékes. Nagyon jól tudta, és az Interview c. esszéjében meg is írta, hogy nem egy emberre és emberöltőre szabott munkába kezd. E négykötetes gyűjteményből kimaradt számos olyan alapmű, amelynek szellem pedig Hamvas egész életművét áthatja: A Bhagavad-gíta éppúgy, mint Lao-ce Tao-te kingje, Eckhart Mester és a keresztény misztikusok köre csakúgy, mint a Zarathusztrák perzsa hagyománya, a Ji-King vagy az alexandriai héber és keresztény gnosztikus és hermetikus forrásanyag..." (Dúl Antal)

Hamvas Béla - Scientia ​sacra
"Hamvas ​Béla tanításának talán legmagasabb csúcsát az archaikus hagyomány és a keresztény "jó hír", az evangéliumok egységének helyreállítása jelenti... Kétezer év után a nyugati civilizáció embere kezdi felismerni Jézus üzenetét: azért jöttem, hogy "mindnyájan egyek legyenek, ahogy te énbennem vagy, és én tebenned vagyok."

Hamvas Béla - A ​bor filozófiája
_Végül ​is ketten maradnak, Isten és a bor._ Elhatároztam, hogy imakönyvet írok az ateisták számára. Korunk ínségében a szenvedők iránt részvétet éreztem és ezen a módon kívánok rajtuk segíteni. Feladatom nehézségével tisztában vagyok. Tudom, hogy ezt a szót, Isten, ki se szabad ejtenem. Mindenféle más neveken kell róla beszélni, mint amilyen például csók, vagy mámor, vagy főtt sonka. A legfőbb névnek a bort választottam. Ezért lett a könyv címe a bor filozófiája, s ezért írtam fel jeligéül azt, hogy: végül is ketten maradnak, Isten és a bor. (-)

Hamvas Béla - A ​babérligetkönyv / Hexakümion
A ​déli napfény, a tenger felől jövő puha szél, a fűszeres levegő inkább volt álom, mint amit álmodni tudtam volna. Egyszerre arra gondoltam, hogy nincs nálam könyv. Olyan könyv, amit most jól esne olvasni. A gondolat lassan támadt bennem, egészen lassan, ahogy a cigarettafüst lebegett a zöld árnyékban, sietség nélkül és megbékélten. Mi az, amit magammal hoztam? Vándorkönyv, hajófedélzetkönyv, alkonyati könyv. Egyetlenegy babérligetkönyv sincs. Tűnődtem, ugyan melyik lehetett volna, ha elhoztam volna: kínai? francia? görög? angol? Akkor elhatároztam, hogy hasonló alkalomra, nem is másnak, csak magamnak, vagy nem is magamnak, csak másnak, egyszer, ha időm engedi és a Múzsák, könyvet írok. Idevaló könyvet, amit azonnal le lehet tenni, ha hozzák a levest. Ujra föl lehet venni s mielőtt a szardella érkezik, még el lehet olvasni belőle ötven sort. Esetleg százat. Két korty bor között és feketekávé után. Két lapot vacsora előtt. Olyan könyvet, amelyik nem sértődik meg, ha olvasás közben az ember kinéz a partra és elbámészkodik valamin, amit a következő pillanatban elfelejt. El lehet veszíteni és el lehet ajándékozni.

Ismeretlen szerző - Anthologia ​humana
E ​lapokról ötezer év néz le reánk. Ami ezalatt az ötezer év alatt a felszínen történt, azt megőrizte a világtörténet: a háborúk, az éhség, a forradalmak, a népek pusztulásának, a vérontásnak átkozott története. Nem ez az egyetlen. Alatta és mögötte van a művészetek, a vallások, a filozófiák és a költészet áldott története. Ez a másik; és ez az igazi. Az emberi lét igazi melódiájának szövege nem a pusztuló Babylon, a letiport Egyiptom, nem a rothadó Róma és Bizánc panasza és átkozódása, őrjöngése és halálkiáltása, hanem az a néma tudás, amit a piramisok, a görög szobrok, a kínai templomok és a mexikói városok őrizték meg. Igazi létünk abban van, amit alkottunk és nem abban, amit elpusztítottunk. Abban, ami megmarad, nem abban, ami mulandó. De egyetlen áldottabb, egyetlen nagyobb, egyetlen hűségesebb és igazabb, zengőbb, mélyebb történet sincs, mint az írott szóé. A szó a lét igazi szövege; az egész történet valódi tartalma és értelme és megfejtése. Aki ezt a könyvet kezébe veszi, önkéntelenül azt kérdezi: vajon ezalatt az ötezer év alatt észreveszi-e azt a fejlődést, vagy haladást, amelyről annyit beszélnek? Vagy igazuk van azoknak, akik azt állítják, hogy haladás nincs, az emberiség mindig egy helyben állt és örökké egy helyben fog maradni. Az olvasó a könyv első átlapozása közben azt a határozott benyomást fogja nyerni, hogy semmiféle haladásról nem lehet beszélni. Négyezerötszáz évvel ezelőtt írta Egyiptomban valaki névtelen "Az életúnt panaszait", de valaki más tegnap is írhatta volna. Formában pedig? A Shu-king formája modern, sokkal modernebb, mint a tegnap élt, bizonyos tekintetben archaikus Walt Whitman. Az emberi lét nagy témái nem változtak: mindig ugyanarról volt szó. Laotsenál, Irogenésnél, Eckehart mesternél, Emersonnál. Az emberiséget éppen az teszi, hogy létének minden témája örök.

Ismeretlen szerző - Tibeti ​misztériumok
A ​tibeti buddhizmus lamaizmus néven ismert. Hit- és dogmarendszerét, legfontosabb szentjeit, szervezeti felépítését, szertartásait nagyobbrészt a buddhizmustól örökölte, de sok minden őrződött meg benne az ősi hiedelmekből, varázslatokból, a bon misztériumaiból is. Tanításait nem egyetlen szentkönyvben összegezték, a legtekintélyesebb mesterek tanításait gyűjtötték és másolták a lámaista kolostorokban. Ezekből válogatott a kötet fordító szerkesztője, Hamvas Béla. (A fordítás eredeti szövegek alapján készült, de szükség szerint rövidítve került közlésre.) Így e könyvből megismerhetjük a tibeti vallás alapvető tanításait, a tanításokhoz kapcsolódó imákat, szertartásokat, misztikus eljárásokat, aszketikus gyakorlatokat. Áttekintést kapunk leglényegesebb fogalmairól, bepillanthatunk titkos módszereibe. Hamvas nem a vallás látványos-misztikus elemeit ragadta ki - mint azt az angol és olasz utazók tették, akiknek útleírásai a két világháború között jelentek meg -, az ő célja s teljes hit- és dogmarendszer bemutatása volt. Ezt segíti bevezető tanulmánya, melyben kitér a lámaizmus történetére is.

Hamvas Béla - Szilveszter ​/ Bizonyos tekintetben / Ugyanis
HAMVAST ​joggal lehet az egyik legnagyobb magyar írónak tekinteni, és az esszéirodalom vonatkozásában is az élvonal élvonalában van. Mindent tudott írni, de mindenekelőtt esszét. Abban teljesen egyedülálló. Hamvas mindig ez is maradt elsősorban; ő író volt; első-, másod-, és harmadsorban is. Olyan író, aki mint tradicionális szerző - gondolkozó is teljes mértékben megállja a helyét, de aki irodalmi módon közelített, és az író - irodalmár felelősségével - felelőtlenségével kapcsolódott ezen tematikumokhoz. Ezért egy nagyon érdekes dolog alakult ki vele kapcsolatban, ugyanis Hamvas Bélát tisztelni lehet és tisztelni kell, követni azonban nem lehet. Ez nem kivitelezhető.

Hamvas Béla - Tabula ​Smaragdina / Mágia szutra
Az ​ún. Smaragdtábla és a Tarot ősi szövegeinek kommentárja, egyúttal bevezetés az alkímia nyelvezetébe és világába. A kötet második írása a hagyomány alkalmazásának könyve, útmutatás a szellemi megvalósítás belső műveleteihez, a „tudatosan megtisztított életrend” megvalósításához.

Mircea Eliade - Vallási hiedelmek és eszmék története
Mircea Eliade (1907-1986) századunk egyik legjelentősebb összehasonlító vallástörténésze. Romániában, majd 1945-től Párizsban, élete utolsó évtizedeiben pedig az Egyesült Államokban, Chicagóban tevékenykedett. Fő műve eredetileg három kötetben jelent meg. A kiadó most egy kötetben adja ki ezt a jelentékeny művet. Az első kötet az őskori ember vallási hiedelmeinek ismeretével kezdődik, majd végigvezet Mezopotámia, az ősi Egyiptom, Izrael, az európai és indiai megalitikus kultúrák, a hettiták isteneinek világán, az indoeurópai vallások kezdetein, megismertet a korai görög pantheon alakjaival és az eleusziszi misztériumokkal. A második kötet az ősi Kína vallásaitól a brahmanizmuson, a hinduizmuson, a római valláson át a kereszténység születéséig és győzelméig, míg a harmadik kötet Mohamedtől a reformkorig taglalja a vallástörténet eseményeit. A köteteket bőséges jegyzetanyag és kritikai bibliográfia egészíti ki.

Friedrich Nietzsche - Az ​Antikrisztus
Nietzsche ​egyik legnagyobb vihart kavaró és megjelenése óta folyamatosan elemzett, támadott és védelmezett munkája, melyben a filozófus nem sokkal elméje elborulása előtt összefoglalta a kereszténységhez való ambivalens viszonyulását. A kötetet a fordító részletes tanulmánya kíséri és bőséges jegyzetapparátus segíti az olvasót.

Hamvas Béla - Szellem ​és egzisztencia
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Erich Fromm - Menekülés ​a szabadság elől
Az ​1933-ban a nácizmus elől menekülni kényszerült német társadalomtudós, Erich Fromm 1941-ben adta közre e munkáját - angol nyelven, Amerikában. A mű hű tükre azoknak a sors- és eszmei-szakmai fordulatoknak, amelyeken szerzője következetes tudományos gondolkodása és a külső események hatására szükségszerűen átesett. Az addig közkeletű pszichoanalitikus szükséglet- és libidóelmélettel szemben Fromm a szabadság egzisztenciális problémáját állította művének középpontjába. Az ember karakterét, személyiségét - mondja - nem az ösztönös szükségletek kielégítésének mikéntje határozza meg, hanem a szabadsághoz való viszony. Így például az autoriter személyiség kialakulását torz menekülési mechanizmusokként értelmezi, amelyekkel az egyén megpróbál megszabadulni az elidegenedéstől, a magánytól, a számára elviselhetetlen "negatív szabadságtól". A kétféle, negatív és pozitív szabadság megkülönböztetése olyan rendezőelvvé vált e műben, amely lehetővé tette, hogy nagy történelmi korszakokat és mozgalmakat éppúgy értelmezhessen vele, mint a személyiségzavarok, egyéni neurózisok különböző formáit. Fromm éles bírálata az emberi személyiség kibontakozását akadályozó mindenfajta belső és külső korlátozásról joggal tette művét híressé és mindenféle vulgáris világmagyarázat szemében hírhedtté. E gondolatmenetet folytatja később 1947-ben Az önmagáért való ember című munkájában. Mindkettő joggal hívta fel magára a magyar olvasóközönség kiemelt figyelmét. A szerző szenvedélyes hitvallása az ember "veleszületett és elidegeníthetetlen" jogáról a szabadságra, méltán emeli írását az el nem évülő művek kategóriájába.

Søren Kierkegaard - Vagy-vagy
A ​múlt század egyik legnagyobb hatású filozófusának főművét tartja kezében az olvasó - minden bizonnyal a filozófiatörténet egyik legkülönösebb művét. Semmiben sem hasonlít a rendszeres bölcseletekhez: műbírálatok és naplók, lírai tanulmányok és levelek váltják benne egymást, különböző "szerzőktől", akik vitatkoznak egymással, cáfolják és vádolják egymást. A filozófus átöltözetei ezek, s a bonyolult inkognitók rendszerében végül is három magatartás különül el, három életlehetőség (az esztétikai, az etikai és a vallási). Gondolat Kiadó, 1978

Friedrich Nietzsche - A ​történelem hasznáról és káráról
Nietzsche ​vehemensen támadja a XIX. század uralkodó világnézetté emelkedett historizmusát, melynek formáját elsősorban Hegel történetfilozófiája adta meg. A "világfolyamat" mint az élet értelme és saját korunk, mint e folyamat szükségszerű eredménye a szellem veszélyes eltévelyedése - vélekedik, mert a siker imádatát, a történelem anonim hatalmának csodálatát váltja ki, s így az egyén erényei semmivé törpülnek. Szemlélete minden pátosza ellenére is megőrzi elfogulatlanságát, a "történelem" hasznát feltétlenül igényli. Máig időszerűvé teszi írását a történetírás három alaptípusának - monumentális, antikvárius, kritikai - kidolgozása.

Michel Foucault - A ​tudás archeológiája
"Megértem ​azoknak a rossz közérzetét, akik nem képesek elviselni, hogy ezt kell hallaniuk: 'A beszéd nem az élet: ideje nem a ti időtök; nem fogtok benne kiengesztelődni a halállal; könnyen lehet, hogy megöltétek Istent mindazoknak súlyával, amit mondtatok, de ne gondoljátok, hogy mindazzal, amit mondtok, létrehozhattok egy embert, aki nála tovább él.' A tudás archeológiája Foucault filozófiai főműve."

Hamvas Béla - A ​magyar Hüperion I-II.
Kilencedik ​levél Nyáron délután lefekszem a fa alá, és alszom. Amíg az álom felold, néhány perc telik el. Dohányom füstje békésen száll a lomb között, nesztelen mozgás, mint a felhők vonulása, melodikusan elolvad a levegőben, elolvadok én is az álomban. Édes és meleg pillanat. Érzem, hogy mindenem kívül van, kívül a fákban, az égen, a házamban, a kertben. Nincs lelkem. Szabad vagyok, nincs akarat, cél. Átfúj rajtam a szél, átsüt a fény, átsugárzik a meleg és az erdőillat. Nincs bennem semmi ellenállás. Ilyenkor megértem, miért lehettem éppen én az, aki megtörte azt a kényszerűséget, ami a szellemet ezen a földön önmagával szembeállította. Én vagyok az, aki megcsináltam a lehetetlent. Nem vesztem el a némaságban, mint ahogy eddig elveszett mindenki, aki a magasság fia, Hüperion volt. A tiszta és nyílt szó csak az embercsonkok és a szenny számára volt itt nyitva, és mihelyt valaki komolyan meg akart szólalni, a hangot elfojtották. Az én erőm volt az egyetlen, amely ezzel a feladattal elbírt. Megszólaltam, és amit mondtam, hüperioni volt. Olyan nyelven beszéltem ott, mint azelőtt senki és soha. Egyedül voltam. Helyemben mindenki összetört volna, mint ahogy összetörtek a Bessenyeik. Egyedül lenni, és nem dadogni, és nem a Nagy Árnyékban ülni. Hüperion a magányos isten, aki önmagának teremt világot, mivel itt senkinek a magasság és az isteni nem kell. Én váltam teljesen függetlenné attól, ami környezet. S amíg azok elvesztek a szánalmas nyögésben, mert szavuk még önmaguk előtt is kétséges maradt, én tudtam beszélni. Az én kezem először teremtett itt olyan világot, amelyben nem szégyen élni. Mindenkinek, akinek megvolt a szándéka hozzá, nem volt meg az ereje. Nem volt egészen Hüperion – még Bessenyei sem, aki hozzá a legközelebb állott, és ezért a legtávolabbra esett. Minél királyibb volt itt valaki, annál kevésbé jutott a szellem teremtő anyagához, és minél jobban lesüllyedt, a nyilvánosság előtte annál jobban kinyílt. Én adtam vissza a szót a királyoknak. De nem áltatom magam. Nem lesz ebből semmi, mint ahogy nem is volt soha. Azok a szavak, amelyekkel a nagy életet megteremtettem, sohasem jutottak el az emberek szívéhez. Itt vannak az állványon szobámban. Egyedül én csináltam őket, egyedül én tudom, hogy mi az, amit csináltam, és a mű egyedül az én életem szépíti meg. Senkinek sem kellettek. Elalvás előtt mosolygok a fa lombjai alatt, ha arra gondolok, hogy azt hiszed, bánt. Milyen kevéssé ismered az isteneket! Amit alkottak, olyan szép, hogy a mű nem veszít vele, csak az, aki nem látja. Sápadtabb lesz az ég, ha nem nézik? Mit gondolsz, mi lett volna belőlem, ha beálltam volna közéjük tajtékzani minden magas ellen? El tudsz képzelni engem mint önmagam ügynökét? Ha valaki nem fogadott el, az el nem fogadó helyett szégyelltem magam, bántott, hogy olyan mélyen megalázta magát. És még csak nem is tudott róla. Elutasított, és nem vette észre, hogy lehetetlenné vált önmaga előtt. Ki fog engem igazolni? Senki. Az egyedüliek, akik megtehetnék, a hozzám hasonlók. De az istenek nem igazolnak senkit és semmit, legkevésbé önmagukat. Ha félnék attól, hogy valaki belenyúl a műbe, megtiltanám. Senkinek sincs joga ezt magáénak tartani. De nem félek. Nem lesz több Hüperion.

Hamvas Béla - Arkhai
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Hamvas Béla - Szarepta
"A ​szentendrei kert életrendjének fel kellett bomlania, mert túl keveset akartam. Aki képességén alul választ, válságba kerül. A világtörténeti bömbölés és a rendszerek brekegése, mint Kierkegaard mondaná, erkölcstelen neuraszténiának bizonyult. Meg kellett ismernem az életet abban az alakjában, ahogy az a megváltatlanok támolygása, tudva, hogy ugyanakkor és ugyanaz az élet a történet minden pillanatában megismételhetetlenül szakrális. Később - szólt mesterem több mint tizenhat évvel ezelőtt – egyszer majd reá is sor kerül. Álmommal kapcsolatban Dürer metszetéről, a Ritter, Tod und Teufelről beszélgettünk, az élet arca halál, a halálé élet, mint Hérakleitosz mondja – athanatoi thnétoi, thnétoi athanatoi. Az ördög belső lénye angyal, az angyalé ördög. A lovag kivonul, de csak akkor győz, ha felismeri, hogy a halál és az ördög élet és angyal. De csak akkor győz, ha életet és halált, ördögöt és angyalt látomásában felszámolva önmagát is felszámolja. A lovagra is sor kerül. Mi marad meg?, kérdem. Semmi se vész el, volt a válasz."

Hamvas Béla - Karnevál
A ​beavató regény fogalmát hiába keressük az irodalomtudomány kézikönyveiben. A terminus technikus életrehívója Hamvas Béla Karneválja. A szellemi beavatás a tudat színvonalának felemelését jelenti. A regény hét könyve a tudatátalakítás /beavatás/ hét fokozata, a királyi út az Opus Magnum hét állomása. 1.könyv: a küszöb 2.könyv: mindenki átváltozik - metamorfózis 3.könyv: az elmélyítés - descensio 4.könyv: a lélek kettéválása - separatio és multiplicatio 5.könyv: időutazás a kezdetekbe - reductio és fixatio 6.könyv: a kiégetés /világégés/ - calcinatio és coagulatio 7.könyv: megtisztulás - sublimatio

Michel Foucault - Felügyelet ​és büntetés
A ​Felügyelet és büntetés című munkájában Foucault szembeállítja egymással a büntetés két modelljét: – a középkori- kora újkori modellt, amelyben a bűnös, a Rossz elpusztítása a cél. A nyilvános kivégzések egyfajta színházat jelentenek, az uralkodói hatalom és tekintély reprezentálását. – A modern korban a test elpusztítása helyett a bűnös javítása, nevelése kerül előtérbe: „…a büntetés művészete a fegyelmező hatalmi rendszerekben nem a vezeklést, még csak nem is a szigorú értelemben vett elfojtást célozza”, hanem az egyének hasznossá tételét.