„Az ősök nagy csarnoka részeit Hamvas Béla 1936 és 1961 között, egy-egy szabad órájában készítette. Mondhatnánk lopott időben, könyvtári munkaidejében, frontszolgálatok csendesebb pillanataiban, katonai szabadsága és hátországi szolgálatai idején, a negyvenes évek végén Szentendre Bubándombján, ‘földműves korszakában’, majd segédmunkás szerepben, a hőerőművek raktáraiban eltöltött hosszú évek alatt, titkokban, kihúzott íróasztal-fiókokban írva, nyomorúságos barakk-szobákban, és az erőművek mögötti árokpartokon, hajnali órákban, Inotán, Bokodon, Tiszapalkonyán. A négy könyv tartalmi összeállításában nem az elkészítés időrendjét követtük, hanem a „nagy archaikus egységek” köré rendeztük Hamvas tanulmányait, szövegelemzéseit és fordításait. Az első kötet a védikus hagyományt és a hozzá szorosan kapcsolódó buddhista tradíció egy-egy elemét tartalmazza. A második kötet Kína taoista- és csan-hagyományából, a tibeti bön, a tibeti buddhizmus írásaiból és Japán zen szövegeiből válogat. A harmadik kötetben az Egyiptomi halottaskönyv, a Kabbala egy része (a Széfer jecira) és a iszlám misztika (szúfi) kapott helyet. A negyedik kötetben a görög hagyomány (Orpheusz, Empedoklész, Püthagorasz, Hérakleitosz), a közép-amerikai tradíció, rövid tanulmány az alkímiáról, egy Jakob Böhme-kommentár, és a Lélekről szóló negyven kérdés fordítása szerepel. Az ősök nagy csarnoka Hamvas életének egyik legnagyobb vállalása, még akkor is, ha ez az összeállítás mind tematikájában, mind arányaiban szükségképpen töredékes. Nagyon jól tudta, és az Interview c. esszéjében meg is írta, hogy nem egy emberre és emberöltőre szabott munkába kezd. E négykötetes gyűjteményből kimaradt számos olyan alapmű, amelynek szellem pedig Hamvas egész életművét áthatja: A Bhagavad-gíta éppúgy, mint Lao-ce Tao-te kingje, Eckhart Mester és a keresztény misztikusok köre csakúgy, mint a Zarathusztrák perzsa hagyománya, a Ji-King vagy az alexandriai héber és keresztény gnosztikus és hermetikus forrásanyag…" (Dúl Antal)
Kapcsolódó könyvek
Hamvas Béla - Az ősök nagy csarnoka III.
„Az ősök nagy csarnoka részeit Hamvas Béla 1936 és 1961 között, egy-egy szabad órájában készítette. Mondhatnánk lopott időben, könyvtári munkaidejében, frontszolgálatok csendesebb pillanataiban, katonai szabadsága és hátországi szolgálatai idején, a negyvenes évek végén Szentendre Bubándombján, ‘földműves korszakában’, majd segédmunkás szerepben, a hőerőművek raktáraiban eltöltött hosszú évek alatt, titkokban, kihúzott íróasztal-fiókokban írva, nyomorúságos barakk-szobákban, és az erőművek mögötti árokpartokon, hajnali órákban, Inotán, Bokodon, Tiszapalkonyán. A négy könyv tartalmi összeállításában nem az elkészítés időrendjét követtük, hanem a „nagy archaikus egységek” köré rendeztük Hamvas tanulmányait, szövegelemzéseit és fordításait. Az első kötet a védikus hagyományt és a hozzá szorosan kapcsolódó buddhista tradíció egy-egy elemét tartalmazza. A második kötet Kína taoista- és csan-hagyományából, a tibeti bön, a tibeti buddhizmus írásaiból és Japán zen szövegeiből válogat. A harmadik kötetben az Egyiptomi halottaskönyv, a Kabbala egy része (a Széfer jecira) és a iszlám misztika (szúfi) kapott helyet. A negyedik kötetben a görög hagyomány (Orpheusz, Empedoklész, Püthagorasz, Hérakleitosz), a közép-amerikai tradíció, rövid tanulmány az alkímiáról, egy Jakob Böhme-kommentár, és a Lélekről szóló negyven kérdés fordítása szerepel. Az ősök nagy csarnoka Hamvas életének egyik legnagyobb vállalása, még akkor is, ha ez az összeállítás mind tematikájában, mind arányaiban szükségképpen töredékes. Nagyon jól tudta, és az Interview c. esszéjében meg is írta, hogy nem egy emberre és emberöltőre szabott munkába kezd. E négykötetes gyűjteményből kimaradt számos olyan alapmű, amelynek szellem pedig Hamvas egész életművét áthatja: A Bhagavad-gíta éppúgy, mint Lao-ce Tao-te kingje, Eckhart Mester és a keresztény misztikusok köre csakúgy, mint a Zarathusztrák perzsa hagyománya, a Ji-King vagy az alexandriai héber és keresztény gnosztikus és hermetikus forrásanyag…" (Dúl Antal)
Hamvas Béla - Scientia sacra
"Hamvas Béla tanításának talán legmagasabb csúcsát az archaikus hagyomány és a keresztény "jó hír", az evangéliumok egységének helyreállítása jelenti... Kétezer év után a nyugati civilizáció embere kezdi felismerni Jézus üzenetét: azért jöttem, hogy "mindnyájan egyek legyenek, ahogy te énbennem vagy, és én tebenned vagyok."
Mircea Eliade - Vallási hiedelmek és eszmék története
Mircea Eliade (1907-1986) századunk egyik legjelentősebb összehasonlító vallástörténésze. Romániában, majd 1945-től Párizsban, élete utolsó évtizedeiben pedig az Egyesült Államokban, Chicagóban tevékenykedett. Fő műve eredetileg három kötetben jelent meg. A kiadó most egy kötetben adja ki ezt a jelentékeny művet. Az első kötet az őskori ember vallási hiedelmeinek ismeretével kezdődik, majd végigvezet Mezopotámia, az ősi Egyiptom, Izrael, az európai és indiai megalitikus kultúrák, a hettiták isteneinek világán, az indoeurópai vallások kezdetein, megismertet a korai görög pantheon alakjaival és az eleusziszi misztériumokkal. A második kötet az ősi Kína vallásaitól a brahmanizmuson, a hinduizmuson, a római valláson át a kereszténység születéséig és győzelméig, míg a harmadik kötet Mohamedtől a reformkorig taglalja a vallástörténet eseményeit. A köteteket bőséges jegyzetanyag és kritikai bibliográfia egészíti ki.
Hamvas Béla - A magyar Hüperion I-II.
Kilencedik levél
Nyáron délután lefekszem a fa alá, és alszom. Amíg az álom felold, néhány perc telik el. Dohányom füstje békésen száll a lomb között, nesztelen mozgás, mint a felhők vonulása, melodikusan elolvad a levegőben, elolvadok én is az álomban. Édes és meleg pillanat. Érzem, hogy mindenem kívül van, kívül a fákban, az égen, a házamban, a kertben. Nincs lelkem. Szabad vagyok, nincs akarat, cél. Átfúj rajtam a szél, átsüt a fény, átsugárzik a meleg és az erdőillat. Nincs bennem semmi ellenállás. Ilyenkor megértem, miért lehettem éppen én az, aki megtörte azt a kényszerűséget, ami a szellemet ezen a földön önmagával szembeállította. Én vagyok az, aki megcsináltam a lehetetlent. Nem vesztem el a némaságban, mint ahogy eddig elveszett mindenki, aki a magasság fia, Hüperion volt. A tiszta és nyílt szó csak az embercsonkok és a szenny számára volt itt nyitva, és mihelyt valaki komolyan meg akart szólalni, a hangot elfojtották. Az én erőm volt az egyetlen, amely ezzel a feladattal elbírt. Megszólaltam, és amit mondtam, hüperioni volt. Olyan nyelven beszéltem ott, mint azelőtt senki és soha. Egyedül voltam. Helyemben mindenki összetört volna, mint ahogy összetörtek a Bessenyeik. Egyedül lenni, és nem dadogni, és nem a Nagy Árnyékban ülni. Hüperion a magányos isten, aki önmagának teremt világot, mivel itt senkinek a magasság és az isteni nem kell. Én váltam teljesen függetlenné attól, ami környezet. S amíg azok elvesztek a szánalmas nyögésben, mert szavuk még önmaguk előtt is kétséges maradt, én tudtam beszélni. Az én kezem először teremtett itt olyan világot, amelyben nem szégyen élni. Mindenkinek, akinek megvolt a szándéka hozzá, nem volt meg az ereje. Nem volt egészen Hüperion – még Bessenyei sem, aki hozzá a legközelebb állott, és ezért a legtávolabbra esett. Minél királyibb volt itt valaki, annál kevésbé jutott a szellem teremtő anyagához, és minél jobban lesüllyedt, a nyilvánosság előtte annál jobban kinyílt. Én adtam vissza a szót a királyoknak. De nem áltatom magam. Nem lesz ebből semmi, mint ahogy nem is volt soha. Azok a szavak, amelyekkel a nagy életet megteremtettem, sohasem jutottak el az emberek szívéhez. Itt vannak az állványon szobámban. Egyedül én csináltam őket, egyedül én tudom, hogy mi az, amit csináltam, és a mű egyedül az én életem szépíti meg. Senkinek sem kellettek. Elalvás előtt mosolygok a fa lombjai alatt, ha arra gondolok, hogy azt hiszed, bánt. Milyen kevéssé ismered az isteneket! Amit alkottak, olyan szép, hogy a mű nem veszít vele, csak az, aki nem látja. Sápadtabb lesz az ég, ha nem nézik? Mit gondolsz, mi lett volna belőlem, ha beálltam volna közéjük tajtékzani minden magas ellen? El tudsz képzelni engem mint önmagam ügynökét? Ha valaki nem fogadott el, az el nem fogadó helyett szégyelltem magam, bántott, hogy olyan mélyen megalázta magát. És még csak nem is tudott róla. Elutasított, és nem vette észre, hogy lehetetlenné vált önmaga előtt. Ki fog engem igazolni? Senki. Az egyedüliek, akik megtehetnék, a hozzám hasonlók. De az istenek nem igazolnak senkit és semmit, legkevésbé önmagukat. Ha félnék attól, hogy valaki belenyúl a műbe, megtiltanám. Senkinek sincs joga ezt magáénak tartani. De nem félek. Nem lesz több Hüperion.
Hamvas Béla - Tabula Smaragdina / Mágia szutra
Az ún. Smaragdtábla és a Tarot ősi szövegeinek kommentárja, egyúttal bevezetés az alkímia nyelvezetébe és világába. A kötet második írása a hagyomány alkalmazásának könyve, útmutatás a szellemi megvalósítás belső műveleteihez, a „tudatosan megtisztított életrend” megvalósításához.
Hamvas Béla - A babérligetkönyv / Hexakümion
A déli napfény, a tenger felől jövő puha szél, a fűszeres levegő inkább volt álom, mint amit álmodni tudtam volna. Egyszerre arra gondoltam, hogy nincs nálam könyv. Olyan könyv, amit most jól esne olvasni. A gondolat lassan támadt bennem, egészen lassan, ahogy a cigarettafüst lebegett a zöld árnyékban, sietség nélkül és megbékélten. Mi az, amit magammal hoztam? Vándorkönyv, hajófedélzetkönyv, alkonyati könyv. Egyetlenegy babérligetkönyv sincs. Tűnődtem, ugyan melyik lehetett volna, ha elhoztam volna: kínai? francia? görög? angol? Akkor elhatároztam, hogy hasonló alkalomra, nem is másnak, csak magamnak, vagy nem is magamnak, csak másnak, egyszer, ha időm engedi és a Múzsák, könyvet írok. Idevaló könyvet, amit azonnal le lehet tenni, ha hozzák a levest. Ujra föl lehet venni s mielőtt a szardella érkezik, még el lehet olvasni belőle ötven sort. Esetleg százat. Két korty bor között és feketekávé után. Két lapot vacsora előtt. Olyan könyvet, amelyik nem sértődik meg, ha olvasás közben az ember kinéz a partra és elbámészkodik valamin, amit a következő pillanatban elfelejt. El lehet veszíteni és el lehet ajándékozni.
Søren Kierkegaard - Vagy-vagy
A múlt század egyik legnagyobb hatású filozófusának főművét tartja kezében az olvasó - minden bizonnyal a filozófiatörténet egyik legkülönösebb művét. Semmiben sem hasonlít a rendszeres bölcseletekhez: műbírálatok és naplók, lírai tanulmányok és levelek váltják benne egymást, különböző "szerzőktől", akik vitatkoznak egymással, cáfolják és vádolják egymást. A filozófus átöltözetei ezek, s a bonyolult inkognitók rendszerében végül is három magatartás különül el, három életlehetőség (az esztétikai, az etikai és a vallási).
Gondolat Kiadó, 1978
Hamvas Béla - Patmosz I-II.
Patmosz kis Égei-tengeri görög sziget, egy a több tucatból. Az aggastyán János apostol száműzetésének helye. Az evangélista itt foglalta írásba az üdvtörténet végidejét, az Apokalipszist, a Jelenések könyvét.
És Tiszapalkonya? Hőerőmű, dübörgő turbinák, barakk, emeletes ágyak, vaskályha, verejtékszag. A bé-listázott Hamvas Béla segédmunkás-raktáros munkakörben eltöltött éveinek „második korszaka”, száműzetésének leghosszabb periódusa, 1954-től 1962-ig.
Hamvas az exilium valódi természetével már 1948 óta tisztában volt. Az ötvenes évek elején írt naplótöredékeinek az ószövetségi Szarepta címet adta, mert Jahve így szólt a menekülő Illés prófétához: Menj Szareptába, és ott rejtőzz el. Hamvas először Szentendre határában keresett menedéket. Ekkor mint kertész és földműves. Mikor a hatóságok szemében e magának választott szerep tarthatatlanná vált, 1951-től ingázó munkásként az inotai hőerőműnél helyezkedhetett el, raktáros besorolással.
Az ember megrendülten ismeri fel, hogy e diktatórikus világ komor színfalai között, a lélekszorító elhallgattatás ellenére olyan mű születik itt, amely az európai esszéirodalom csúcspontja. A felsőfok általában tilos, de ezúttal helyénvaló.
Minden alkotó embernek ki kellene próbálnia élete során legalább egyszer, hogy mit jelent az: hajnalban kelni, 8-10 óra „szellemsorvasztó” munkát végezni, tömegszálláson lakni, és e mindennapos teher súlyát hordozva a művét megalkotni.
Mégis. A gyárkémények füstje, a csajkában kapott hitvány ebéd, a hosszú sötét barakkfolyosó, a szénpor és hamulepte növényzet, az árokpart poshadt vize, de legfőképpen az ötvenes évek mindent elárasztó, fojtó politikai atmoszférája az esszékötetben csupán sajátos madártávlatból jelenik meg. (Ahogy az 1944-ben befejezett Scientia Sacrában sem érezzük a második világháború tankjainak dübörgését és a szőnyegbombázásokat). Hamvas bár benne él, mégis fölötte áll, derűje, humora magasából lát rá e groteszk színjátékra. Mint mondja, a korrumpált világ őrjöngése egyetlen pillanatra se tévesszen meg senkit. Aki tud a hiteles létről, a nem korrumpálható valóságról, a tragikomédia legsötétebb fordulatán is csak mosolyog.
„Szent skizofrénia” ez, amelyben a historikus idő és a belső történés időfölöttisége szétválik egymástól. Örök emberi tartalmak foglalkoztatják mindenkor, és a történelem korszakainak diabolikus tébolyait már csak a szentkönyvek mérlegén hajlandó megmérni.
A Patmosz születése idején még csak kéthetenként, szombaton utazhatott Pestre. Első útja mindig a könyvtárba vezetett. Egy tucat könyvet kölcsönzött, a másik tucatot visszaadta. Nem mintha a könyvekből tanult volna látni. Saját magának állított követelménye az egyetemes tájékozódás (univerzális orientáció) igénye. Volt azonban egy másik – legalább ilyen fontos – önmaga számára szabott mércéje: a hiteles, áttetsző élet (a transzparens egzisztencia) megvalósítása. Ehhez pedig Tiszapalkonya maga az eszményi háttér.
Ez a géppuskatornyoktól körülvett kis "Gulág", mindennapos vizsgahelyzetet jelentett. Négyezer ember – köztörvényestől, és katonaszökevénytől kezdve a politikai átnevelésre ítélt elitig – gumicsizmában lapátolta a szenet és szerelte a távvezetékek vasbeton-oszlopait. Ebben a háttérben születtek meg a kötet kristálymondatai: „Nem igazságot vár, hanem igaz életet, nem azt, hogy igazat mondjon, hanem, hogy igaz legyen.” Vagy: „Véletlenül lehet igazságot találni, de senki sem lehet véletlenül igaz.” A szenvedésben és megaláztatásban kiégetett élet: ez a transzparens egzisztencia megvalósításának „tízezer útjából” az egyik legradikálisabb.
Nehéz? Visszatekintve inkább könnyű. És hány írástudó mondhatja el önmagáról, hogy minden szavát életgyakorlatával ellenőrizte…
Kevés mű él túl fél évszázadot. Hamvas Béla azt írja: a „kis örökkévalóság” ideje a szerző halálától számított legfeljebb ötven év. Mint az elsárgult fényképekből, ötven év után a legtöbb műalkotásból csak egy sajátosan naiv, ma már érdektelen világ levegője árad. Művészet, irodalom, tudományos értekezés, filozófia? Mi maradt az 50-es, 60-as évek nagy szellemi izgalmaiból? Hol vannak az ünnepelt szerzők és művek?
Ami a Patmoszban fontos, olyan friss, mintha ma reggel vetették volna papírra. Van-e aktuálisabb, mint a Direkt morál és a rossz lelkiismeret, vagy a Németség, a Korszenvedélyek utólagos igazolása, vagy a Függelék a középszerűségről? Elavulhat-e Az életmű, a Metapoiézisz vagy az Interview érvénye?
Közelebb vagyunk-e az alapálláshoz – a spirituális hagyomány által megtisztított és fölemelt életrendhez –, a „lét eredeti szövegének megfejtéséhez” ma, mint ötven éve?
A Patmosz alkotója saját oeuvre-jéről is elmondhatná: „A nagy művek között korkülönbség nincs. Minden nagy mű egyidejű. Minden nagy mű állandóan jelen van. Minden nagy mű kortársam.” (Az életmű, 187. o.)
Dúl Antal
Ismeretlen szerző - Tibeti misztériumok
A tibeti buddhizmus lamaizmus néven ismert. Hit- és dogmarendszerét, legfontosabb szentjeit, szervezeti felépítését, szertartásait nagyobbrészt a buddhizmustól örökölte, de sok minden őrződött meg benne az ősi hiedelmekből, varázslatokból, a bon misztériumaiból is. Tanításait nem egyetlen szentkönyvben összegezték, a legtekintélyesebb mesterek tanításait gyűjtötték és másolták a lámaista kolostorokban. Ezekből válogatott a kötet fordító szerkesztője, Hamvas Béla. (A fordítás eredeti szövegek alapján készült, de szükség szerint rövidítve került közlésre.) Így e könyvből megismerhetjük a tibeti vallás alapvető tanításait, a tanításokhoz kapcsolódó imákat, szertartásokat, misztikus eljárásokat, aszketikus gyakorlatokat. Áttekintést kapunk leglényegesebb fogalmairól, bepillanthatunk titkos módszereibe.
Hamvas nem a vallás látványos-misztikus elemeit ragadta ki - mint azt az angol és olasz utazók tették, akiknek útleírásai a két világháború között jelentek meg -, az ő célja s teljes hit- és dogmarendszer bemutatása volt. Ezt segíti bevezető tanulmánya, melyben kitér a lámaizmus történetére is.
Mircea Eliade - Mítoszok, álmok és misztériumok
" A mítosz megértése egy szép napon majd a 20. század leghasznosabb felfedezései közé fog tartozni. A nyugati ember már nem a világ ura: most már nem "benszülöttekkel", hanem beszélgetőtársakkal áll szemben. Jó, hogy tudjuk, hogyan kezdjük a beszélgetést; nem tekinthetünk el annak beismerésétől, hogy a "primitív" vagy "elmaradott" világ és a modern Nyugat között nincs szakadás a folyamatosságban. Már nem elég - ahogyan a fél évszázada már elég volt - fölfedezni és megcsodálni a néger vagy óceáni művészetet; újra föl kell fedezni önmagunkban a művészetek szellemi forrásait, tudatára kell ébredni annak, ami a modern létben még megmaradt "mitikusnak".
Hamvas Béla - A bor filozófiája
_Végül is ketten maradnak, Isten és a bor._
Elhatároztam, hogy imakönyvet írok az ateisták számára. Korunk ínségében a szenvedők iránt részvétet éreztem és ezen a módon kívánok rajtuk segíteni.
Feladatom nehézségével tisztában vagyok. Tudom, hogy ezt a szót, Isten, ki se szabad ejtenem. Mindenféle más neveken kell róla beszélni, mint amilyen például csók, vagy mámor, vagy főtt sonka. A legfőbb névnek a bort választottam. Ezért lett a könyv címe a bor filozófiája, s ezért írtam fel jeligéül azt, hogy: végül is ketten maradnak, Isten és a bor.
(-)
Friedrich Nietzsche - Az Antikrisztus
Nietzsche egyik legnagyobb vihart kavaró és megjelenése óta folyamatosan elemzett, támadott és védelmezett munkája, melyben a filozófus nem sokkal elméje elborulása előtt összefoglalta a kereszténységhez való ambivalens viszonyulását. A kötetet a fordító részletes tanulmánya kíséri és bőséges jegyzetapparátus segíti az olvasót.
Adolf Hitler - Harcom
A Mein Kampf (Harcom) Adolf Hitler nemzetiszocialista vezető egyetlen, még az életében kiadott könyve, melyet landsbergi fogsága idején kezdett el írni, miután 1923-ban az ún. sörpuccsban való részvételéért börtönbe zárták. A könyvben áttekintette addigi pályafutását és megfogalmazta világnézetét, valamint politikai programját. A mű a nácizmus ideológiai alapvetése lett.
Hitler magát a könyvben nem politikusnak, hanem programadónak (Programmatiker) ábrázolta. Eszerint „a programadó feladata nem az, hogy az ügy teljesíthetőségének különböző fokait megállapítsa, hanem, hogy az ügyet mint olyan megvilágítsa: másként szólva: kevésbé kell törődnie az úttal, mint a céllal.” Továbbá: „[a programadó] jelentősége csaknem mindig csupán a jövőben mutatkozik meg, mivel ő nemritkán az, akit „világidegen” szóval illetnek. Mert ha a politikus művészete valóban megfelel a lehetséges művészetének, a programadó azokhoz tartozik, akikre áll, hogy az isteneknek csak úgy tetszenek, ha a lehetetlent követelik és akarják.”
Hitler ezzel az írással egy átfogó elméletet kívánt a nép elé állítani a marxizmus ellenében. Emellett úgy kívánta bemutatni addigi pályáját, mint ami pártja és az egész nép ideális vezetőjévé teszi őt a zsidóság, mint közös ellenség elleni összefogásban. Megerősítette az NSDAP 25 pontos programjának érvényességét. Megállapította, hogy a nemzeti szocializmus egyik elődjének számító Völkisch mozgalom sikertelen maradt és ideje lejárt; ezzel szemben az NSDAP modern, céltudatos gyűjtőmozgalommá vált, amely sikerrel tömörítheti a weimari köztársaság nacionalista és antidemokratikus erőit.
Hamvas Béla - Szellem és egzisztencia
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Umberto Eco - A rútság története
Szépség történetének folytatása ez a könyv. Szépség és rútság nyilvánvalóan egymást feltételező fogalmak. A rútságot többnyire a szépség ellentéteként fogjuk fel, s ezért úgy érezzük, hogy az utóbbi meghatározása révén már az előbbiről is tudjuk, micsoda. Ám a rút különféle megnyilvánulásai a századok során sokkal gazdagabbak és váratlanabbak, semmint általában gondolnánk.
E könyv irodalmi szemelvényei és rendkívüli illusztrációi meglepő úton kalauzolnak végig közel háromezer év lidércnyomásai, félelmei és szerelmei között.
Friedrich Nietzsche - A történelem hasznáról és káráról
Nietzsche vehemensen támadja a XIX. század uralkodó világnézetté emelkedett historizmusát, melynek formáját elsősorban Hegel történetfilozófiája adta meg. A "világfolyamat" mint az élet értelme és saját korunk, mint e folyamat szükségszerű eredménye a szellem veszélyes eltévelyedése - vélekedik, mert a siker imádatát, a történelem anonim hatalmának csodálatát váltja ki, s így az egyén erényei semmivé törpülnek. Szemlélete minden pátosza ellenére is megőrzi elfogulatlanságát, a "történelem" hasznát feltétlenül igényli. Máig időszerűvé teszi írását a történetírás három alaptípusának - monumentális, antikvárius, kritikai - kidolgozása.
Michel Foucault - A tudás archeológiája
"Megértem azoknak a rossz közérzetét, akik nem képesek elviselni, hogy ezt kell hallaniuk: 'A beszéd nem az élet: ideje nem a ti időtök; nem fogtok benne kiengesztelődni a halállal; könnyen lehet, hogy megöltétek Istent mindazoknak súlyával, amit mondtatok, de ne gondoljátok, hogy mindazzal, amit mondtok, létrehozhattok egy embert, aki nála tovább él.' A tudás archeológiája Foucault filozófiai főműve."
Ismeretlen szerző - Anthologia humana
E lapokról ötezer év néz le reánk. Ami ezalatt az ötezer év alatt a felszínen történt, azt megőrizte a világtörténet: a háborúk, az éhség, a forradalmak, a népek pusztulásának, a vérontásnak átkozott története. Nem ez az egyetlen. Alatta és mögötte van a művészetek, a vallások, a filozófiák és a költészet áldott története. Ez a másik; és ez az igazi. Az emberi lét igazi melódiájának szövege nem a pusztuló Babylon, a letiport Egyiptom, nem a rothadó Róma és Bizánc panasza és átkozódása, őrjöngése és halálkiáltása, hanem az a néma tudás, amit a piramisok, a görög szobrok, a kínai templomok és a mexikói városok őrizték meg. Igazi létünk abban van, amit alkottunk és nem abban, amit elpusztítottunk. Abban, ami megmarad, nem abban, ami mulandó. De egyetlen áldottabb, egyetlen nagyobb, egyetlen hűségesebb és igazabb, zengőbb, mélyebb történet sincs, mint az írott szóé. A szó a lét igazi szövege; az egész történet valódi tartalma és értelme és megfejtése.
Aki ezt a könyvet kezébe veszi, önkéntelenül azt kérdezi: vajon ezalatt az ötezer év alatt észreveszi-e azt a fejlődést, vagy haladást, amelyről annyit beszélnek? Vagy igazuk van azoknak, akik azt állítják, hogy haladás nincs, az emberiség mindig egy helyben állt és örökké egy helyben fog maradni. Az olvasó a könyv első átlapozása közben azt a határozott benyomást fogja nyerni, hogy semmiféle haladásról nem lehet beszélni. Négyezerötszáz évvel ezelőtt írta Egyiptomban valaki névtelen "Az életúnt panaszait", de valaki más tegnap is írhatta volna. Formában pedig? A Shu-king formája modern, sokkal modernebb, mint a tegnap élt, bizonyos tekintetben archaikus Walt Whitman. Az emberi lét nagy témái nem változtak: mindig ugyanarról volt szó. Laotsenál, Irogenésnél, Eckehart mesternél, Emersonnál. Az emberiséget éppen az teszi, hogy létének minden témája örök.
Hamvas Béla - Karnevál
A beavató regény fogalmát hiába keressük az irodalomtudomány kézikönyveiben. A terminus technikus életrehívója Hamvas Béla Karneválja. A szellemi beavatás a tudat színvonalának felemelését jelenti. A regény hét könyve a tudatátalakítás /beavatás/ hét fokozata, a királyi út az Opus Magnum hét állomása. 1. könyv: a küszöb 2. könyv: mindenki átváltozik - metamorfózis 3. könyv: az elmélyítés - descensio 4. könyv: a lélek kettéválása - separatio és multiplicatio 5. könyv: időutazás a kezdetekbe - reductio és fixatio 6. könyv: a kiégetés /világégés/ - calcinatio és coagulatio 7. könyv: megtisztulás - sublimatio
Hamvas Béla - Szarepta
"A szentendrei kert életrendjének fel kellett bomlania, mert túl keveset akartam. Aki képességén alul választ, válságba kerül. A világtörténeti bömbölés és a rendszerek brekegése, mint Kierkegaard mondaná, erkölcstelen neuraszténiának bizonyult. Meg kellett ismernem az életet abban az alakjában, ahogy az a megváltatlanok támolygása, tudva, hogy ugyanakkor és ugyanaz az élet a történet minden pillanatában megismételhetetlenül szakrális.
Később - szólt mesterem több mint tizenhat évvel ezelőtt – egyszer majd reá is sor kerül. Álmommal kapcsolatban Dürer metszetéről, a Ritter, Tod und Teufelről beszélgettünk, az élet arca halál, a halálé élet, mint Hérakleitosz mondja – athanatoi thnétoi, thnétoi athanatoi. Az ördög belső lénye angyal, az angyalé ördög. A lovag kivonul, de csak akkor győz, ha felismeri, hogy a halál és az ördög élet és angyal. De csak akkor győz, ha életet és halált, ördögöt és angyalt látomásában felszámolva önmagát is felszámolja. A lovagra is sor kerül. Mi marad meg?, kérdem. Semmi se vész el, volt a válasz."