Keresztyénségünk kezdetei
Ismerkedjünk meg az őskeresztyének életével! Erőt, bátorítást meríthetünk példájukból, s erre mai világunkban igencsak szükségünk van. Mi ugyan nem a “véres” vértanúság korában élünk, de ha hitünket komolyan vesszük és éljük, nekünk is életünket kell adnunk Jézusért.
Természetesen nem hagyományos értelemben vett “egyháztörténetet” jelentettünk meg Gyökössy Bandi bácsi tollából. A híres lelkész-pszichológus hogyan is írhatna olyan művet, amelyben csupán adatok és tények hemzsegnek?
Ha csak arról olvasnánk, hogyan éltek az első keresztyének és emellett nem tekintünk magunkba, nem tettünk mást, mint hogy tanultunk valamit a keresztyénség kezdeteiről. De a mi célunk ennél több: mi szeretnénk valódi homo christianusok lenni. Ezért minden fejezet központi mondanivalója az ember és a különböző cselekedeteinek lélektani rugói. Emellett Bandi bácsi újra és újra tükröt tart elénk, hogy a lelkiismeret-vizsgálat nyomán életünket egyre inkább a jézusi mintához alakítsuk…
Kapcsolódó könyvek
Dr. Gyökössy Endre - Remény a reménytelenségben
Nemcsak a hanyatlásba fordult, majd meg is semmisülő Római Birodalom idején volt szükség a keresztény reménységre, hanem napjainkban is...
"Nincs reménytelen eset! Pál apostol magából indul ki és igaza van. Ha Saulból lehetett Paulus, akkor ne mondjuk se a Krisztus ügyére, se egy emberre, hogy reménytelen eset-mert nem látjuk Isten menetrendjét."
Dr. Gyökössy Endre - Segítség - felülről
... Ahogy a szélütött ember bénán fekszik az ágyán, a szélütött lelkek így ülnek bénán életük egy becsapódott ajtaja előtt. Talán arra gondolnak, hogy volt valamikor egy telkük a Balaton mellett, vagy szőlőjük, villájuk, és az már nem az övék! Vagy nem vették fel őt az egyetemre, vagy nem sikerült egy külföldi ösztöndíj...Ülnek a becsapódott ajtó előtt, egyre bénábban, és nem veszik észre, hogy az ajtókat olykor az Úristen csukja be, de úgy, hogy mellette új ajtókat nyit. Ajtókat, melyeket senki be nem csukhat, mert azokat Ő nyitotta meg. Nézzünk egy kicsit jobbra vagy balra, és meglátjuk a nyitott ajtókat, amiket Ő ad nekünk! ...
Dr. Gyökössy Endre - Közös kincs
Kedves Atyánk, bocsásd meg, hogy el tudunk felejtkezni Rólad, míg a mindennapi kenyérért verejtékezünk, verekszünk, tusakodunk! Telnek a hetek, hónapok, egyszer csak vége az egésznek, és nem is tudtuk, hogy tulajdonképpen egy csodálatos, megrendítő, gyógyító, szent dimenzióban élhettünk volna szebb, drágább életet, emberibbet - Hozzád méltóbbat, Uram.
Te azt mondtad: maradjunk Tebenned. Add, Urunk, hogy hitünk erősödjék, és újra meg újra eszünkbe jusson, hogy Te vagy az örök élet, és aki Benned hisz, ha meghal is, él. Te nem a halálról, hanem az életről hirdetted az örömhírt. Hirdesd nekünk is, mert mi, akik élünk, egyszer meghalunk, és mindnyájunknak szükségünk van erre a bátorításra.
Dr. Gyökössy Endre - A karácsony szíve: a szeretet
Íme, Isten közelvalóvá lett, mert a szívét adta egy bölcsőbe, és Isten szívét ezen a Földön mi úgy hívjuk, hogy Jézus Krisztus.
Isten szeretete egyszer olyan közel ért a földhöz, hogy gyermekké lett Betlehemben, és édesanyja, Mária, Jézusnak nevezte! Ez az Agapé, amelyről János ezt a lélegzetelállító tőmondatot írja: "Az Isten szeretet." (1Jn 4,16)
Az életünk igazán akkor karácsonyos élet, amikor nem egy napba, nem néhány órába sűrítjük bele, hanem áthatja egész életünket, mind a 365 napunkat; akkor igaz, ha tudatosan, vagy talán nem is egészen tudatosan ott él a szívünk mélyén: az Isten szeretet! Isten az Ő egyszülött Fiát azért adta, hogy megtanuljuk Tőle viszontszeretni Istent embertársainkon keresztül - és ez a szeretet ne egy gyertyagyújtásig tartson csupán.
Dr. Gyökössy Endre - Jézus névjegye
Gazdagító, eredeti meglátások a tékozló fiú történetérõl és a lábmosás szolgálatáról
Különösen ajánljuk: Mélyebb lelkiéletre törekvõknek
Dr. Gyökössy Endre - Az okos istentisztelet
Kézfogás 16.
Dr. Gyökössy Endre - Mélységeken át - az öröm titkáig
- Nem tud tőlem olyat kérni, amit meg ne tegyek! Ha azt mondja, álljak a fejem tetejére, ezt is megteszem, mert a Benne lévő erő arra kényszerít, hogy amit mond, okoskodás nélkül megtegyem...
Így gondolkodik Jézus felől az, akit egyszer már megragadott az Ő Lénye.
Aki hittételeket hisz, az vallásos ember. A megragadott ember: hívő ember, aki nem tud ellenállni Jézus Lényének, mert nem akar.
Ezeken az oldalakon olyan útra szeretném vezetni olvasóimat, ami sokszor lesz irracionális, ésszel alig felfogható. Bár én szeretem az észérveket és használom is, ám most lesz, amit nem tudok majd megmagyarázni. Akit Jézus Lénye megragadott, az a szavak és a megfogalmazhatatlan mondatok mögött is ki fogja hallani lényeget. És vállalja ezt az utat.
Dr. Gyökössy Endre - Hármaskönyv - és egy ráadás
Bandi bácsi három nagysikerű, ám rég nem kapható könyvecskéjét gyűjtöttük egybe ebben a kötetben:
1. Leltározás a gazda színe előtt
2. Könyvecske a böjtről
3. Töviseink és a töviskoronás
Mindhárom könyv a lelki megújulást segíti elő, különösen lélekemelő olvasmány nagyböjt idején. Mindezekhez csatlakozik még a
4. Rólunk is szól a passió című írás amely nyomtatásban most lát először napvilágot. A János-passió elemzése, végigelmélkedése Bandi bácsival felért egy szentföldi zarándoklattal!
Dr. Gyökössy Endre - Élet-kérdések – Lélek-válaszok
Szeretnétek derűsebben élni az életeteket? Szeretnétek, ha kiegyensúlyozottabb, ragyogóbb, békességesebb, nyugodtabb volna? A megoldás: ahogyan Isten cselekszik velünk a Krisztusban, mi is úgy cselekedjünk felebarátunkkal.
„Nem csak kenyérrel él az ember”, a földi, fizikai életén kívül, gondja kell, hogy legyen üdvösségére is. Ez létkérdés, méghozzá az öröklété! Jelen könyvecske, az ezzel kapcsolatos fontosabb témákat járja körül, olyan válaszokat igyekszik adni a bennünk megbúvó kétkedő gondolatokra, melyek életünk lényegére kívánják felhívni a figyelmet.
Kálvin János - Az Urat keressétek, akkor élni fogtok!
Kálvin 1558-ban magyarázta Ámósz próféta könyvét a genfi akadémián tartott előadásaiban. Ámósz a legharagosabb próféták közé tartozott. Egyszerű vidéki pásztorember volt, akit sértett a városi fényűzés, a léha erkölcsiség és a felszínes vallásosság. Különben is elítélte azokat a gazdag előkelőket, akik isteni törvényt és emberi jóérzést félredobva kiuzsorázták a szegény népréteget, közben pedig a kiválasztott nép öntudatával, hamis biztonságérzettel élték világukat. Ámósz próféta kegyetlen szigorúsággal állította eléjük a valóságot: Isten keze ott van fölöttük, de nem oltalomként, ahogyan elképzelik, hanem ítélő szigorúsággal. Kálvin különösen együtt tudott érezni a prófétával, és miközben elemezte a haragvó próféciákat, minduntalan rádöbbent és ráébresztett arra, hogy "manapság" is hasonlóak az emberek, a körülmények. Tárgyilagos magyarázata így lesz aktuális, mert amikor megidézi a hajdanvolt történetet, szembesíti vele az olvasókat "manapság" is, akár négy és fél évszázaddal később is.
Dr. Gyökössy Endre - Aki szeret, annak szenvednie kell
Bizony igaz, hogy aki szeret, annak szenvednie kell. Hiszen úgy jöttél világra, hogy édesanyád nyögött, sikoltott, vérzett, te pedig sírtál. Igenis vedd komolyan, hogy ha szeretsz, szenvedni fogsz, minél jobban szeretsz, annál inkább. Édesanyák, ti tudjátok! Minél inkább szeret valaki valakit, annál inkább szenvedve siratja. Szeretet nincsen szenvedés nélkül.
Ám azt is megtanultam - ha megfehéredett hajjal is, de áldom érte Istent -, hogy a szenvedésre egyetlen gyógyszer van. Nem kapható a patikában, nem altató és nem nyugtató: ha szenvedsz, annál inkább szeress, és enyhülni fog a szenvedésed...
Dr. Gyökössy Endre - Szeretet-ajándék
Amikor a szívünket adjuk a karácsonyba, olyan lesz a karácsonyunk, amilyen a szívünk. Meg kellene fordítani! Engedjük, hogy Jézus adja a szívét a mi karácsonyunkba!
Tudtunk-e embertársunknak valakit adni, magunkat adni; magunkkal együtt egy villanásnyit, egy szikrányit Jézus Krisztusból, az Ő lényéből, az Ő szeretetéből?
Dr. Gyökössy Endre - Az egység szivárványa
Fülöp szolgálat • A szivárvány • Milyen a mi Atyánk?
Különösen ajánljuk: Ha meg akarod tanulni a segítõ szeretetet
Dr. Gyökössy Endre - Élő reménységünk
Milyen nagy kegyelem, hogy lehet: MA akarni. Akiket Jézus megszólított, azok azonnal fölálltak, tüstént követték, rögtön otthagyták a hálóikat.
Ha Jézus Krisztus ma szól hozzánk, ma akar velünk valamit; ha ma meghalljuk, holnap már akarjuk, holnapután már tudjuk is!
Jézus ma akar gyógyítani, ma akar kiemelni valamiből, Ő ma akar megbocsátani nekünk valamit, amit ma és nem holnap gyónunk meg Neki. Akarjuk-e ma, vagy nem akarjuk? Ha ma akarjuk, akkor holnap tudjuk.
Szarka Miklós - Házasságra felkészítő beszélgetések
Az esküvőre vagy a házasságra kell többet készülni? Az ünneplés megszervezése sok időt, pénzt és energiát igényel, de vajon fordítanak ma a párok legalább ennyi figyelmet arra, hogy a házasságukra készüljenek? Sok házasság már az első éveiben válságba jut, ezért az előre gondolkozás megelőzés, és a párkapcsolatról való beszélgetés a harmonikus együttélés záloga lehet.
Szarka Miklós arra hívja a lelkészeket és az egyházi segítőket, hogy ne csak az esküvőre, hanem a házasságra készítsék fel az őket felkereső párokat. Hozzáállásukkal, magatartásukkal és szakmai felkészültségükkel ajánljanak a hozzájuk érkezőknek egy pásztori, lelkigondozói jellegű, segítő kapcsolatot, amely akár az esküvő után is folytatódhat. A könyvben olvashatunk többek között a párkapcsolat „anatómiájáról”, a leválási folyamatról, a párválasztási motívumokról, a lehetséges válsághelyzetekről, az intim viselkedéskultúráról, a pár spirituális életéről és az előkészítő beszélgetések teológiai hátteréről.
Szarka Miklós református lelkész, pár- és családterapeuta, a Református Házasság- és Családsegítő Szolgálat elindítója, munkatársa és vezetője 1990–2010 között.
Dr. Gyökössy Endre - Életünk helyreigazítója
A nagy rehabilitáció
"Ebben a könyvben főként arra szeretnék rámutatni, hogy a rehabilitáció, a helyreállítás gondolatát is Jézus adta a világnak. És Ő már kétezer évvel ezelőtt szüntelen "rehabilitált" is. Szolgálatának sajátos vonása volt ez itt a földön, ihletve követőit, tanítványait: ugyanerre.
Egészségükből, családjukból, népük közösségéből kiesett embereket keresett meg vagy engedett magához, hogy:
-meggyógyítsa testünket,
-lelkünket,
-visszahelyezze őket emberi közösségükbe, s így életre-alkalmassá tegye őket.
-Kapcsolatba hozza őket önmagán keresztül az élő Istennel s így Isten országának tagjaivá tegye őket, hogy az örök élet lehetőségét is megnyissa előttük.
Ezt a szolgálatot nevezem Nagy Rehabilitációnak. És úgy érzem, most is erre van sürgető szüksége - szinte kivétel nélkül mindannyiunknak..."
Dr. Gyökössy Endre - Jöjjetek!
Egészen különleges kötetet adunk most kedves Olvasónk kezébe. A Fundamentum című részben Bandi bácsi mintegy alapvetést, összegzést nyújt hitünkről. Istenkeresés, istenbizonyíték; A természettudomány Istene - a kijelentés Istene; tagadás és állítás; Jézus: az Isten Fia; a Szentlélek gyümölcse - hogy csak néhány címet említsünk meg az izgalmas témák közül.
"Akinek van füle a hallásra, meghallhatja az örömhírt: Valaki hívja. Mégpedig nem azért, mert Ő van bajban, hanem azért, mert mi vagyunk bajban. Mert nekünk van szükségünk Rá és nem Neki miránk. Ez a Valaki még mindig hív. Ma is, most is. Jöjjetek énhozzám mindnyájan. Önmagához: élete közepébe hív mindenkit. MINDENKIT hív! Öreget, fiatalt, mindenkit, aki megfáradt és megterhelt. Sőt még azt is hívja, akit mi soha nem hívnánk... De miért hív és mi végre? A modern ember szereti tudni, érdemes-e elindulni a hívásra. Mit kapok? - kérdi. Életet és erős szelídséget, nyugalmat, Erőforrást...
Induljunk hát!"
Dr. Gyökössy Endre - Zarándokúton Jézussal
Legyünk zarándokok, akik végigkísérjük Jézust megkeresztelésétől kezdve egészen feltámadásáig, mennybe meneteléig! Érdemes útra kelnünk? Hiszen ki ne ismerné JÉZUS életét? Ugyan mi újat tudhatunk meg? — Nos, újdonsággal valóban nem szolgálhatunk Megváltónk személyét illetően. Éppen csak az a célunk, hogy mélyebben értsük az evangélium összefüggéseit, hogy megértsünk minden olyasmit, ami a mai fülnek furcsán hangzik a bibliai történetekből.
Dr. Gyökössy Endre - "Találkoztam Istennel"
Gyakran mondogatom: a kereszténységet naponként kell újrakezdenünk. A tanítványságot naponként újra és újra elölről kell kezdenünk. Nos, valahogy úgy, mint minden hívők atyja, Ábrám tette! Akinek nem volt más fix pontja, csak az Úr és az ígéretek.
De mert volt egy fix pontja, ezért nem csavarog - hanem vándorol.
Ezért nem futkároz össze-vissza, hanem fut - célegyenest előre: vezetés alatt!
És ma is ez az Istenre néző ember stílusa: vándorol - és nem csavarog - az életeben,
össze-vissza. Fut, célegyenest - és nem futkároz, fejvesztetten. Mert Ura és célja van!
Alig merem megkérdezni, csak nagyon csöndesen és nagyon halkan: vándorolsz vagy csavarogsz? Futsz vagy futkározol?
Ne felejtsd el a mai örömhírt: sose késő! Öreg fejjel is el lehet kezdeni a csöndes vándorlást Isten ihletése és útmutatása alatt; és öreg testtel is lehet futni, kapkodó futkározás helyett. Hogy egyszer te is és én is elmondhassuk, amit az öreg Pál így mondott: "A nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam, végezetre eltétetett nekem az igazság koronája..."
Dr. Gyökössy Endre - Döntő órák, nagy pillanatok
Mindegyikünk életében van legalább két döntő óra, két nagy pillanat. Az egyik, amikor a világra jövünk, és első hangunk a sírás; a másik, amikor kimegyünk ebből a világból és mások sírnak felettünk. E két döntő óra, mint két zárójel fogja egybe életünket. A kettő között akadnak különleges idők: az ilyen jelentőségteljes órákban, pillanatokban dőlhet el az életünk, vehet gyökeresen más irányt életutunk...
Miként ismerjük fel a nagy pillanatokat? Hogyan cselekedjünk és döntsünk életünk legfontosabb kérdéseiben? A döntő pillanatok MIKÉNT-jéről és HOGYAN-járól szól könyvünk.
Tartalom:
A döntő órák és a nagy pillanatok számbavétele - Egy döntő hozzáállás: a hűség; A döntő hit; Amikor mi döntünk - más helyett; Hogyan figyeljünk Isten döntéseire?; Péter apostol döntő órái; Egy sorsdöntő éjszaka; Készen állunk a döntő pillanatokra?
Találkozás a Végtelennel - A történet kezdete - felülnézetből; Mikor, hogyan és mit szól az Úr?; Isten iskolájában; Isten különleges megbízottai; Az előfény; A vas-törvény; Elégtétel - jóvátétel; Találkozás a végtelennel, az élettel; Amikor Illés újra eljött