A huszadik század két nagy fizikai elmélettel ajándékozott meg bennünket: az általános relativitáselmélettel, amelyik a nagy léptékű dolgok viselkedését írja le, beleértve az egész Világegyetemet; és a kvantumelmélettel, amelyik a nagyon kis objektumok viselkedésével, a szubatomi világ működésével foglalkozik. A Világegyetem azonban ellenszegül minden próbálkozásunknak, hogy ezt a két nagy elméletet egyetlen formulává egyesítsük, ami egyesekben kételyeket ébresztett, vajon helyesen értjük-e az egész fizikát.
A tudományos ismeretterjesztés nagymestere, John Gribbin most annak a kutatásnak a drámai történetét meséli el, amelynek eredményeképpen nemcsak a Világegyetem 13,8 milliárd éves korát ismertük meg, hanem az ennél alig fiatalabb csillagokét is. Ez a felfedezés – Gribbin érvelése szerint – az emberiség egyik legnagyobb szellemi vívmánya, ami azt bizonyítja, hogy a fizikusok jó nyomon járnak, amikor a “Mindenség elméletét” keresik.
Ez a könyv bámulatba ejtő képet rajzol a fizikának és a modern kozmológiának erről az élenjáró területéről, miközben elmondja azt a lenyűgöző történetet, ahogyan a modern természettudomány eljutott idáig – és megmutatja, ahová még eljuthat.
Kapcsolódó könyvek
Paul Strathern - Hawking
A nagy felfedezések a tudomány legizgalmasabb és legérdekesebb pillanatai. A sorozat kötetei ezeket a fordulópontokat vizsgálják, és magukat a tudósokat, akik meglátásaikkal örökre átformálták a világegyetemről és a benne elfoglalt helyünkről alkotott képünket, mindezt a szerző sajátos humorával fűszerezve.
Patkós András - Bevezetés a kvantumfizikába
A hat előadás témája: a fény kvantumosságának megjelenése, az anyaghullámok, a kvantummechanika elemei, a spin, az azonos részecskék kvantummechanikája, a nemlokalitás játékai: jól kitalált, sokat lefedő válogatás a témának a modern fizika különböző területein való nevezetes megjelenéseiből. A modern alkalmazások az atomok lézeres hűtésétől a pásztázó alagútmikroszkópon át a csillagok kvantumfizikájáig terjednek.
A könyv tartalmi elrendezése némiképpen eltér a szokásos tankönyvi felépítéstől. A hat előadás egy-egy témát követ az alapoktól a modern fejleményekig és alkalmazásokig.
A szöveg érdekes, szakmailag igényes, néhol lírai lendület hatja át – erre céloz a címben a Feynmanra, a szakmát nemcsak nagyszerűen művelő, de minden szinten szenvedélyesen népszerűsítő és tanító fizikusra való utalás.
A könyv hézagpótló oktatási anyag a bolognai rendszernek megfelelő alapfokú fizikusképzéshez. A szerző maga is tanítja a tárgyat, és volt alkalma kéziratát kipróbálni a tanítási gyakorlatban. Szélesebb körben gondolkozva, a könyvet mérnökhallgatók és különböző természettudományos tanárszakok hallgatói is haszonnal forgathatják.
Geszti Tamás
Erwin Schrödinger - Válogatott tanulmányok
A 20. századi fizika egyik legmélyreszántóbb gondolata az a fölismerés volt, hogy az anyag elemi összetevőinek - melyeket addig kézenfekvő módon a klasszikus fizika "anyagi pont" néven ismeretes elképzelésével azonosítottak - hullámtermészetet is kell tulajdonítani. A jelen kötet tanulmányainak szerzője azzal írta be nevét a tudománytörténet halhatatlanjai közé, hogy ezt az elképzelést elsőként öntötte formába és bontotta ki a maga teljességében (az egyenlet fölállításával, mely máig az ő nevét viseli), hullámmechanikája gazdag és termékeny ösztönzéssel szolgálván a fizika fejlődéséhez, elméleti vonatkozásokban csakúgy, mint a kísérlet területén, ahol alig egy évvel Schrödinger alapvető fontosságú dolgozatainak megjelenése után kézzelfogható és végérvényes igazolást nyert az anyaghullámok gondolata. Schrödinger válogatot írásainak e könyve egyenes ági folytatója a Gondolat kiadó Einstein-, Planck-, Bohr-, Heisenberg- és de Broglie-kötetei alkotta "rejtett" sorozatának, mely a modern fizika ma már klasszikusnak számító nagy alakjait kívánja felidézni saját írásaik tükrében. A kialakult gyakorlatnak megfelelően mostani kötetünk a szaktudós Schrödinger mellett bemutatja a természettudomány egyéb területei felé is orientálódó s rendkívül széles horizontú természettudóst (a szerző világhírű és máig is érdekes "Mi az élet?" című kis kötetének a teljes egészében való közreadásával), s végül számot ad a "bölcselkedő" Schrödingerről is, nem próbálván elködösíteni a tényt: Schrödinger időskorában - misztikus keleti filozófiák eltökélten vállalt befolyása alatt - meglehetősen messzire távolodott attól a szükségszerűen "realista" világszemlélettől, amely a természettudomány kutatásnak alapja és feltétele, s amely Schrödingernek is sajátja volt azokban az években amikor korszakos jelentőségű s 1933-ban Nobel-díjjal jutalmazott hullámmechanikai munkásságát kifejtette. Kötetünk - ebben a tekintetben is folytatva a korábbi könyveknél kialakult hagyományokat - tanulmánnyal zárul, amely a nagy fizikus, az egyetemes érdeklődésű, már-már reneszánsz polihisztorra emlékeztető tudós és gondolkodó, a mélyen és meg nem alkuvóan humanista ember életútját és portréját rajzolja meg az olvasónak.
(Maróti Lajos)
Kip Thorne - Az Interstellar és a tudomány
EXKLUZÍV BEPILLANTÁS CHRISTOPHER NOLAN CSILLAGOK KÖZÖTT CÍMŰ FILMJÉNEK TUDOMÁNYOS HÁTTERÉBE.
A közismert filmrendező, Christopher Nolan legutóbbi kasszasikere, a Csillagok között (Warner Bros. Pictures/Paramount Pictures) fantasztikus utazásra visz bennünket univerzumunk legtávolabbi tartományaiba - és még azon is túl, az ötödik dimenzióba, vagy a "hipertérbe", ahogyan a fizikusok hívják. A Csillagok között "túlvilági" története és vizuális effektusai valódi tudományon alapulnak, köszönhetően a fizikus Kip Thorne közreműködésének a film ötletének fogantatásától kezdve. A fekete lyukaktól, féregjáratoktól, görbült időtől és tértől kezdve a szingularitásokon, kvantumgravitáción, gravitációs anomáliákon és sok minden máson keresztül az ötödik dimenzióig és Christopher Nolan hiperkockájáig Kip Thorne lendületesen mutatja be a film tudományos hátterét, annak megjelenését a történetben és a vizuális effektusokban. A "Valódi tudomány a Csillagok között" olyan furcsa tudományos tényeket mutat be, amelyek mintha a sci-fi világából léptek volna elő.
Kip Thorne az elméleti fizika nyugalmazott Feynman-professzora a Kaliforniai Műszaki Egyetemen (California Institute of Technology), a Csillagok között tudományos tanácsadója és ügyvezető producere, négy könyv, köztük a népszerű Black Holes & Time Warps szerzője. Pasadenában, Kaliforniában él.
Higasino Keigo - X - A gyilkos ismeretlen
A kamaszlányát egyedül nevelő Jaszukóhoz váratlanul betoppan erőszakos exférje. Heves vitába bonyolódnak, és a férfi végül holtan végzi. Szomszédjuk, a különc matematikus már régóta gyengéd érzelmeket táplál az asszony iránt. Felajánlja, hogy biztosítja számukra a tökéletes alibit. Az egyetlen kikötése, hogy Jaszukóék mostantól szóról-szóra kövessék az utasításait. Mikor a tokiói rendőrség felügyelője a helyszínre érkezik, egy brutális gyilkossággal szembesül. Ám a bizonyítékok sehogyan sem állnak össze, ezért briliáns eszű fizikus barátjához fordul segítségért. Kezdetét veszi a lángelmék csatája: az egyik zseni hideg logikával igyekszik feltárni az igazságot, míg a másik heves szenvedéllyel küzd, hogy megmentse a szeretett nőt. Higasinó Keigó világhírű, Naoki-díjas, japán bestsellerszerző. Lendületes, meghökkentő fordulatokkal teli krimijéből több mint kétmillió példány fogyott világszerte.
Jánossy Lajos - Relativitáselmélet és fizikai valóság
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Bóday Árpád - Egely György - Bevezetés a tértechnológiába I.
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
George Gamow - John M. Cleveland - Fizika
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Pam Grout - E²
E a négyzeten könnyed kísérleti kézikönyv egy komoly témáról. Egyszerű kísérletsorozat, amely során bebizonyosodik, hogy a valóság képlékeny, a tudatosság felülkerekedik az anyagon, és életünket az elménk alakítja. Igen, jól olvastad. Bebizonyosodik.
A szám szerint kilenc kísérlet, amelyek egyenként és összességükben némi időt, ellenben nulla anyagi ráfordítást igényelnek, beszédesen és ékesen demonstrálják, hogy a spirituális törvények pontosan olyan kiszámíthatóak, mint a gravitáció, és annyira állandóak, mint Newton mozgástörvényei.
A könyv a következő alapelveket bizonyítja be látványosan:
- A végtelen lehetőségek láthatatlan ereje vagy energiamezője létezik.
- Te hatással vagy erre a mezőre, és meríthetsz belőle meggyőződéseidnek és elvárásaidnak megfelelően.
- A mezőhöz kapcsolódva pontos és korlátlan útmutatást kaphatsz.
- Az univerzum határtalan, kimeríthetetlen és meglepően segítőkész.
Íme a bizonyíték arra, hogy gondolataid alakítják valóságodat!
Pam Grout írásai átsegítik a kétkedőket a spiritualitás oldalára. Tedd próbára képességeidet és ismerd meg az E2 energiagyakorlatait!
A szerzőről
Pam Grout 16 könyv, három színdarab, egy tévésorozat, és két iPhone alkalmazás szerzője. Rendszeresen ír cikkeket a People magazin, a CNNgo.com, a The Huffington Post számára, és utazási blogot vezet a www.georgeclooneyslepthere.com weboldalon. Ha még többet szeretnél megtudni Pam járatlan úton járó életének állomásairól, akkor látogass el a néha tényleg frissített honlapjára: www.pamgrout.com.
Dan Simmons - Ílion
Javában dúl a trójai háború a Marson, az Olympus hegy lábánál. A csúcsról Zeusz és halhatatlan családja figyeli és alakítja az eseményeket. Thomas Hockenberry, a 21. századi professzor, előbb krónikásként, majd egy fontos küldetés végrehajtójaként bosszúszomjas istenek és istennők ármányos magánháborújában találja magát.
A Földön az utolsó túlélő emberek kis csoportja az elveszett múlt és egy pusztító igazság után kutat, míg négy érző robotszerű lény elhagyja a Jupiter vidékét, hogy megtalálja és felszámolja egy katasztrofális sugárzás forrását valahol egy hegy csúcsán, kilométerekkel a terraformált vörös bolygó felszíne felett.
Hat évvel a Hyperion Cantos lezárása után Dan Simmons visszatért a sci-fihez, és az Ílion-duológiával ismét bemutatta, hogy képzelete és stílusa felülmúlhatatlan. Az _Ílion_ban minden megtalálható, ami a Hyperion-sorozatban, sőt még annál is több. A regényt 2003-as megjelenése után Locus-díjjal tüntették ki.
Jáki Szaniszló - Világegyetem és hitvallás
A világhírű bencés tudós könyvében először az Egyház zsinati hagyományát vizsgálja a XVI. századtól napjainkig, ennek fejlődését a korabeli természettudományok, elsősorban a kozmológia eredményeivel hasonlítva össze. Felhívja a figyelmet arra, hogy a modern teológiában gyakran hiányzik az utalás a világegyetemre, amely a természettudományos kutatás középpontjában áll. Végül rámutat azokra a témákra, amelyekkel a modern teológiának szembe kell néznie, ha az Egyház részt óhajt venni a mai természettudományos kozmológia területén folyó vitákban.
Novobátzky Károly - A relativitás elmélete
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Philip Sington - Az Einstein lány
Tényleg Albert Einstein volt a világ egyik legrosszabb férje?
A zseniális tudós és az Újvidéken született, tehetséges matematikusnő kapcsolatát a mai napig rejtélyes titkok övezik. Magánlevelezésüket csak harminc évvel Einstein halála után hozták nyilvánosságra.
Berlin, 1932. Egy félmeztelen, fiatal, amnéziás nőt találnak Albert Einstein nyaralójához közel. Semmit sem tud magáról, még a nevét sem. Csupán egy szórólap van nála, amely a tudós egyik előadását hirdeti, de nem emlékszik, miért került hozzá. Kezelni kezdik egy pszichiátriai intézetben, és hamar kiderül róla, hogy kiváló matematikai érzékkel rendelkezik. Ám továbbra sincsenek emlékei, ezért a sajtó felkapja az ügyet, és elnevezik Einstein-lánynak. A nő pszichológusa, Martin Kirsch nyomozni kezd. Ki lehet ez a titokzatos páciens? Van-e bármilyen köze a tudóshoz? Esetleg nem egy külföldről átdobott kém a náci Németországban, Hitler hatalomra jutása előtt két hónappal?
Philip Sington éveken át kutatta Albert Einstein magánéletét, mielőtt megírta történelmi thrillerjét. Vajon mi történt a tudós Lieserl nevű kislányával, aki az első feleségétől még a házasságuk előtt született, és rögtön örökbe adták? Mi lehetett a feleség szerepe a Nobel-díjban, ha Einstein már jóval azelőtt lemondott a javára a tetemes összegről, hogy elnyerte volna? Gátlástalan volt a tudós a párkapcsolataiban, vagy csak öntörvényű? A feszültségekkel teli, fordulatos regényt eddig tizennégy nyelven adták ki, és mindenhol nagy sikert aratott.
Kecskés Lajos - Egy ölnyi végtelen
Kecskés Lajos könyve nem fizikakönyv, mégis jó szívvel ajánlható minden fizika (és természettudomány, matematika és informatika) iránt érdeklődő diáknak, egyetemi hallgatónak, tanárnak és kutatónak. A szerző célja az, hogy a komplex számsík másodfokú leképezéseivel kapcsolatos, meglepően összetett - mai szóhasználattal fraktál-struktúrák szabályszerűségeit bemutassa. Ehhez kizárólag a komplex számok elemi ismerete szükséges (melyet a Függelék röviden össze is foglal).
Kecskés Lajos könyve élvezetes olvasmány, s több szempontból is az. Élvezetes, mert középiskolai ismeretekkel is érthető, érdekes dolgokról szól, ráadásul irodalmi értékű, lebilincselő stílusban. Élvezetes, mert a szerző saját felfedezéséről számol be, s a könyvben mindenütt érezhető a felfedezés izgalma és öröme. Élvezetes, mert egy egyszerű matematikai probléma kapcsán spontán módon is a természettudományos vizsgálódás és megismerés eszközeit mutatja be.
A 80-as évek közepétől számos káosszal és fraktálokkal foglalkozó konferencia témája volt a komplex kvadratikus leképezések Julia-halmazainak és az azokkal kapcsolatos Mandelbrot-halmaz vizsgálata. Olyan neves kutatók foglalkoztak a kérdéssel, mint a matematikus Douady és Peitgen (akinek több könyve is megjelent a fraktálokról) vagy a fizikus Kadanoff és Richter. Azóta világossá vált, hogy az ilyen leképezések a matematika felségterületéhez tartoznak. Mivel nem megfordíthatók, nem létezhet olyan természeti rendszer, melynek hű modelljei lehetnének. Ettől függetlenül természetesen gyönyörű geometriai struktúrával és érdekes időfüggésű dinamikával rendelkeznek. A könyv érdekes módon nem elsősorban a fraktálokról vagy a káoszról szól. Célja annak bemutatása, hogy hogyan deríthető fel egy első látásra nagyon bonyolultnak tűnő objektum numerikus szimulálás, részletes megfigyelés és elemi megfontolások alapján. Ezzel, annak ellenére, hogy tisztán matematikai problémáról van szó, a nemlineáris rendszerek megismerésének bevilágító modelljét kapjuk, hiszen ugyanezek a módszerek vezetnek eredményre számos modern fizikai probléma kutatásában is.
A szerző érdeklődése és szemlélete egyedi eredményhez vezet: az új didaktikai megközelítés mellett új tudományos felfedezések is születnek, melyek egy része annak köszönhető, hogy a szerző természettudományos analógiákat talál (a periódusos rendszerhez hasonló szabályosságot vagy a csillapított rezgésnek megfelelő szerkezetet). A könyv tartalma jól illusztrálja a káosz-tudomány alapállítását, amely szerint egyszerű rendszerek is képesek arra, hogy igen bonyolult viselkedést mutassanak. Az egyszerű rendszer itt a középiskolából jól ismert másodfokú egyenlet, mely a komplex számok világában szinte áttekinthetetlen bonyolultságú szerkezetekre vezet. A könyv egyrészt jól illeszkedik a sikeres matematika-népszerűsítő művek sorába (Péter Rózsa, Pólya György),másrészt a Mandelbrot- halmaz minivalóságán belül a természettudományos szemlélet józan alkalmazására is példát ad. Ugyanakkor figyelemfelkeltésül szolgál: eredményei a téma kutatói részére továbbgondolandó feladatot jelenthetnek.
A könyv ezért a középiskolás korosztálytól kezdve széles olvasótáborra számíthat. Segédkönyvként, kiegészítő olvasmányként az egyetemi oktatásban is használható. Megjelenése érdekes, új területtel és szemlélettel gazdagítja a magyar nyelvű tudományos ismeretterjesztő irodalmat. A könyvet a szerző számos színes fraktálábrája illusztrálja.
Tél Tamás
Békéssy András - Károlyházy Frigyes - Freud Géza - Marx György - Nagy Károly - Elméleti fizikai feladatok
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Bakó Krisztián - Csillagászat
Több ezer évvel ezelőtt élt őseink az égitesteket isteneknek hitték, a csillagképeknek pedig természetfeletti erőt tulajdonítottak, de a hiedelemvilágon túl már ekkor is nagy jelentősége volt a csillagászati megfigyeléseknek. Az időmérés és az égtájak meghatározása csillagászati ismeretekkel történt, s csak e tudás segítségével jöhettek létre az első emberi civilizációk, s vált lehetővé távoli kontinensek fölfedezése.
Gazdag fotóanyaggal ellátott, közérthető stílusban írt könyvünk a legalapvetőbb és legérdekesebb csillagászati témaköröket, űrkutatási eredményeket mutatja be, lebilincselő bevezetőként szolgálva eme érdekes tudomány világába.
Erostyák János - Raics Péter - Kürti Jenő - Fizika III. - Fénytan, relativitáselmélet, atomhéjfizika
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Gombás Pál - Kisdi Dávid - Bevezetés az elméleti fizikába II.
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Paul Strathern - Einstein
A nagy fefedezések a tudomány legizgalmasabb és legérdekesebb pillanatai. A sorozat kötetei ezeket a fordulópontokat vizsgálják, és magukat a tudósokat, akik meglátásaikkal örökre átformálták a világegyetemről és a benne elfoglalt helyünkről alkotott képünket, mindezt a szerző sajátos humorával fűszerezve.
Róbert Čeman - Eduard Pittich - A világegyetem 2. - Csillagok - Galaxisok
Ez a könyv a Naprendszeren túli világegyetem extrém jelenségeit mutatja be. A rekordokról szóló információk mellett érdekes képet kaphatunk az átlagos csillagokról, a fehér törpékről, a változócsillagokról, a szupernóvákról, a neutroncsillagokról, a pulzárokról, a fekete lyukakról, az exobolygókról, a kettőscsillagokról, a csillagcsoportosulásokról, a galaxisokról, a csillagközi anyagról, a planetáris ködökről, a kvazárokról, a galaxisok csoportjairól és a metagalaxisokról. A könyv azok számára készült, akiket érdekel a csillagászat, de értékes segítséget nyújt az általános, valamint a középiskolai oktatáshoz is. Az egyedülálló fényképeken és rajzokon a világegyetem számtalan jelensége megtalálható. Részletes szójegyzék teszi könnyebbé az egyes címszavak kikeresését. A kis helyen megtalálható konkrét információk elősegítik a szöveg könnyebb megjegyzését, és fárasztó tanulás nélkül is kiszélesítik az olvasó látókörét.