Ajax-loader

A ​magyar föld őskőkori és átmeneti kőkori leleteit tárgyaló munkámat témája szerint is elsősorban régészeknek írhattam. Azok a régészek, akiket a paleolitikum csak kevéssé érdekel, az I. részt használhatják általános mondanivalói miatt. Akit érdekelnek Magyarország őskőkori eseményei, a II. részben találja meg az eseménytörténeti vázlatot, amelyet igyekeztem – amennyire csak lehetett – egységes szemléleti keretbe foglalni. Végül, ha valaki dolgozni akar a könyvből, a Függelék adatai állnak rendelkezésére, ahol a tényeket nem fedik el koncepciók és elméletek. Mivel régészek és régészjelöltek kezébe kerül munkánk, akik ismerik a szakirodalmat és tudnak bánni a bibliográfiai kartonokkal, megengedtük magunknak azt a szabadosságot, hogy az általános régészeti-módszertani és szemléleti kérdésekről elsősorban saját gondolatainkat mondjuk el s ne azt, amit az Ebert Reallexikon óta a legtöbb kézikönyv ismétel. A nem régész, akinek kezébe kerül a kötet, bizonyára sokallni fogja benne a feltételes mód, a “talán”, “valószínűleg” és “úgy tűnik” bőséges használatát. A szerző azonban úgy látja, hogy ha valóban tisztelettel tekint szakmájára és őszinte meggyőződés hatja át, amikor munkája közben él a rendelkezésére álló kutatási módszerekkel: akkor is feltételes módot kell alkalmaznia, amikor tulajdon észlelései elhitetik vele, hogy sikerült elkerülnie a tévedést.

Kapcsolódó könyvek

Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

-
átlagos pontszám
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
folyamatban lévő rukk / happ
0
lezárult rukk / happ

Címkék

Kollekciók