Egy budapesti gyermekotthonban egy kislány ücsörög a bőröndje mellett. Nem hajlandó kipakolni. Bizonygatja, hogy érte jön a nevelőapukája, de hiába várja. Egy fővárosi kórház parkjában egy nő kilenc hónap minden fájdalmát könnyeibe gyűjti. A bőröndjénél csak a lelke nehezebb. Felnéz az emeletre, legszívesebben felrohanna, karjaiba venné a kisfiát, akit otthagyott, és bocsánatot kérne tőle, de már nem teheti. Számtalan hasonló bőröndről hallani: ki az elképzelt és elgyászolt gyermek emlékét őrzi benne, ki a képzeletében élő anyát és apát várja utóbbi fedelén üldögélve. A gyermeknek az “örökre”, a leendő szülőnek pedig a “sajátom” kifejezésbe vetett hitét kell megújítania.
Kapcsolódó könyvek
John MacArthur - Isten terve gyermekeink nevelésére
A keresztyén szülő szerepe a Biblia fényében
A keresztyéneknek jobban, mint valaha, tudniuk kell, hogy mit tanít a Biblia a szülői szerepről, és ezt gyakorlattá is kell váltaniuk. A szülők keresik a válaszokat a gyermekszakértőktől, könyvekből vagy hasonló helyzetben levő barátaiktól. De még a szakértők is úgy ábrázolják a modern kor gyermeknevelését, mint aknamezőt, amely tele van pszichológiai veszélyekkel és érzelmi kockázatokkal. Az Isten terve gyerekeink nevelésére nem gyermekpszichológiai könyv, és nem javasol új gyermeknevelési módszereket. Egyszerűen bemutatja a bibliai alapelveket a szülői szereppel kapcsolatban olyan világosan, amennyire lehetséges. John MacArthur tapasztalt tanító, apa és nagyapa, a mélybe evez a lényeges bibliai, szülői szereppel kapcsolatos témák területén: A kommunikáció négy hasznos alapelve, hatékony módszerek a bölcs és eredményes fegyelmezésre, egyszerű alapelvek a gyermeki szokások azonosítására, megváltoztatására és fejlesztésére.
Ismeretlen szerző - Isten hozott!
Gyermektelenek és sokgyermekesek, meddők és örökbefogadók, anyák és apák. Az életét a gyengéd születésre feltevő bába, és az orvos, aki immár évek óta nem végez abortuszt. Szerzetes és lelkésznő, a sérült fiát gyászoló, majd egyéni tragédiája tapasztalatát mások szolgálatába állító anya. Akik nélkül nincs gyerekkor: a nagy magyar mesélő és a minden családban otthonos gyermekdalszerző. A Böjte Csaba egykori árvájából lett szászvárosi nevelőnő, a Németországból visszatért gyermekszív-sebész és a megejtően hiteles politikusfeleség. A népszerű tejesember, igazgatónő Belgiumból és a hitvese fél veséjével élő családapa.
Másfél tucat interjú, bepillantás másfél tucat család életébe, otthonába. A legszebb és egyben talán a legnehezebb hivatás: az apaság, az anyaság, a gyermeknevelés titkai. Nevetés és sírás, születés és belehalás, fentek és lentek, menny és pokol. Emberi erőfeszítés isteni gondviselés.
A Heti Válasz Kiadó immár hatodik alkalommal rendezi kötetbe azokat a beszélgetéseket, amelyeket a lap munkatársai készítettek neves közéleti személyiségekkel, művészekkel, illetve a hétköznapok hőseivel. Sorozatunk első állomásaként 2009-ben Mit ad Isten? címmel hiteles hitvallókat szólítottunk meg, majd 2010-ben arról érdeklődtünk házaspároknál: kit ad Isten? Egy évre rá istenadta tehetségeket mutattunk be, utána az Isten háta mögé utaztunk teremtő emberek példájáért. Legutóbbi, Isten fizesse meg! című 2013-as kötetünk szereplői pedig arról adtak számot, hogyan sáfárkodnak a pénzükkel, a vagyonukkal.
Sally Hohnberger - Szülőként élni a Szentlélek által
Életre szóló útmutatás szülőknek
Igen, lehetsz olyan szülő, amilyennek Isten tervezett téged!
"Folyton elrontom a gyermeknevelést, pedig olyan tökéletesen akarok mindent csinálni!"
Biztosan jártál már így, és Sally Hohnberger is! Olyan igékkel felfegyverkezve, mint „Ti gyermekek szót fogadjatok a ti szüleiteknek” (Ef 6,1), ez a fiatal keresztény édesanya magas mércét állított fel, és magasztos célokat tűzött ki, hogy rendes, szófogadó gyermekeket neveljen. Ahelyett azonban, hogy Krisztus képmására formálta volna fiait, fokozódó indulatával és haragjával lázadásba kergette őket. Fel akarta adni, de Isten megsegítette, és csodálatos látást adott neki.
A Szülőként élni a Szentlélek által egy négyrészes sorozat első kötete, amely nem egy átlagos gyermeknevelési útmutató. Az első könyv a hatékony nevelés alapjait rakja le. Nincsenek benne a legutóbbi viselkedéstudományi eredmények, nem tartalmaz csevegőműsor-szintű pszichológiát. Ezek helyett, egy teljesen új és meglepő módszert ajánl fel: a Szentlélek vezetését!
Sally Hohnberger két istenfélő, felnőtt fiatalember édesanyja. Férjével, Jimmel, családi és a hiteles keresztény élet tárgykörében tartanak előadásokat és szemináriumokat Amerikában és a világ számos országában. Sally könyveiben saját tapasztalatait írta le azokról a nevelési módszerekről, amelyet a térdén állva sajátított el. Ennek eredménye, egy olyan gyakorlati megközelítés, amely segít rájönnünk, hogy saját élő kapcsolatunk Jézussal az a kulcs, amellyel biztosan megnyerhetjük gyermekeink szívét.
Ha már megpróbáltad, hogy saját és mások elvárásainak eleget tegyél, és kudarcot vallottál, de szeretnéd követni Isten tervét, akkor ez a könyv megmutatja számodra, hogyan lehetsz olyan szülő, amilyennek Isten tervezett.
Jeannette Walls - Az üvegpalota
Az üvegpalota főhősét, Jeannette Wallst idealista és makacsul bohém szülőkkel áldotta-verte meg a sors. A négygyerekes család sokáig nomád életet él: az USA dél-nyugati részének szedett-vedett telepein húzza meg magát ideig-óráig. Rex, a karizmatikus, tehetséges apa alkalmi munkákat vállal, és - amikor éppen józan - fizikára, földrajzra és legfőképp a félelem nélküli életigenlésre tanítja gyerekeit. Rose Mary otthon marad, de nem azért, hogy a gyerekekkel törődjön, hanem hogy festegessen és írogasson.
Szenvedélyeinek rabja, aki drága idejét nem fecsérli néhány perc alatt elfogyasztható ételek elkészítésére, ha e helyett örökbecsű képeket is alkothat.
Amikor a család végképp kifogy a pénzből, és a szülők beleunnak a vándorló élet romantikájába is, abba az Isten háta mögötti bányászvárosba térnek vissza, ahonnan Rex Walls annak idején minden erejével szabadulni akart. Persze itt is iszik, és a sarki fűszeres pénzével együtt napokra eltűnik. A családi gondok csak szaporodnak, a cserbenhagyott gyerekek egymást segítve-védve nőnek fel, és végül megtalálják a módját annak is, hogy elmenjenek otthonról.
Jeannette Walls könyve nemcsak annak példázata, hogy minden nehézség ellenére érvényesülni lehet, hanem egyben megindító mese is a feltétlen összetartásról egy olyan családban, amely súlyos hiányosságai ellenére elősegítette azt, hogy a szerző a maga fogalmai szerint tartalmas életet éljen.
Giuliana Pelucchi - Gianna Beretta Molla - Élet az életért
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Arlene Eisenberg - Sandee Hathaway - Heidi Murkoff - Az a 9 hónap
Minden terhesség más, mint a többi, és alig foglalható szabályokba, hogy mi vár a várandósra. Annyi biztos: lelkiismeretes terhesgondozással, egészséges étkezési szokások, életmód kialakításával jelentősen befolyásolhatja mindazt, ami a terhesség és a szülés során történik. A mai anyáknak sokkal jobbak az esélyeik rá, hogy egészséges gyermeket szülnek, mint a történelem során valaha is. Reméljük, hogy ez a könyv minden kérdésére választ ad, oldja a szorongásokat, hozzásegít ki-ki nyugodtabb éjszakai álmához. Aki tudja, mire várhat, azt kevesebb csalódás és több öröm fogja érni. Amikor e könyvet írtuk, arra törekedtünk, hogy egyetlen kérdést se hagyjunk megválaszolatlanul. Nemcsak saját személyes tapasztalatainkra támaszkodtunk, hanem a több száz, gyermeket váró szülőére is, akikkel kapcsolatba kerültünk és akiket megkérdeztünk.
Konczné Bakos Mária - Baba született
"... minden világra jövő gyermek a Természet kísérlete, hogy tökéletes emberi lényt hozzon létre." (Thorton Wilder)
Természetesen minden szülő célja csak ez lehet: a saját szemében tökéletesként tündöklő gyermeket nevelni, akiben tükröződnek álmai, s részben önmagával szembeni elvárásai is; hiszen ne feledjük, gyermekeink saját magunk apró tükörképei.
A Baba született c. remek kis kézikönyvet egy olyan védőnő szerezte, aki hosszú évek óta sikeresen végzi a munkáját, s egy hasonlóképpen gyakorlott, tapasztalt gyermekorvos lektorálta, hogy minden információ biztosan megalapozott és helyes legyen.
Mindennek kezdete a gyermek születése, amit rengeteg aggodalom előz meg, miután megszületik a kisbaba, a kimondhatatlan boldogságérzet mellett félelmek, aggályok is fölmerülnek.
Természetesen a tapasztaltak azt mondják, nem kell megijedni, minden megy a maga útján, majd szép fokozatosan minden kialakul. Ám ha első gyermekes szülők vagyunk, minden új, minden szokatlan, s nagyon jól jön egy mindentudó könyvecske, amit bármikor levehetünk a polcról, s rögtön választ kapunk kérdéseinkre: a Baba született éppen ilyen!
Ez a remek kiadvány igyekszik minden olyan kérdésre választ adni, ami a kisbaba születésétől egészen az óvodába indulásig előkerülhet: etetés, alvás, gyermekbetegségek, védőoltások, beszéd, játék, kistestvér születése... Hozzáértéssel, alapos szakmai felkészültséggel készült ez a könyv, amit szeretettel ajánlunk minden kismamás család könyvespolcára!
Dr. Czeizel Endre - Czeizel Barbara - Hogyan segíthetek gyermekemen?
Amióta világ a világ, a leendő szülők mindig egészséges kisbabát akartak. Ám egészen korunkig ezért legfeljebb csak imádkozni lehetett, a családtervezés ugyanis a XX. század egyik nagy vívmánya. A családtervezés egyben az orvosi megelőzés szép eszméjének a betetőzése is, mivel ezáltal a jövő generáció sorsát is kedvezően befolyásolhatjuk.
Mégis előfordulhat sikertelen terhesség, amikor a terhesség az áhított egészséges kisbaba, a várt boldogság helyett magzati halálozással vagy veleszületett rendellenességgel sújtott újszülött világrajöttével végződik. A szülők többsége úgy érzi, hogy az egészségügyi intézményekben nem kapnak olyan felvilágosítást, amelyet tragikusnak érzett helyzetükben, sokszor kínzó, sőt önvádló lelkiállapotukban elégségesnek éreznének. Ebben a könyvben a szerzők összefoglalják mindazokat az ismereteket, amelyek e „különleges” gyermekeket és szüleiket segíthetik sorsuk jobbra fordításában. Külön fejezeteket szentelnek a leggyakoribb fejlődési rendellenességeknek, magzati betegségeknek és fogyatékosságoknak, bemutatva ezek okaik és kialakulásukat, a gyermekek szükséges orvosi ellátását és előfordulásuk megelőzési lehetőségeit.
Jan-Uwe Rogge - Nevelési kérdezz-felelek
A gyerekszobában tombol a káosz, a kölykök nem hajlandók lefeküdni, ebédkor csak turkálnak az ételben, és a reggeli indulásnál is az az állandó gatyázás! – nem csoda, hogy apa és anya őrjöng, és persze a serdülővel folytatott örökös vita se merő élvezet… Mit lehet ilyenkor tenni?
Tesztelje nevelési kompetenciáját!
A 111 kérdéssel, melyek kisebb-nagyobb mindennapos nevelési problémákra vonatkoznak, a szülők próbára tehetik pedagógiai elképzeléseiket, a szerző, Jan-Uwe Rogge pedig – nemegyszer meghökkentő javaslataival – elmagyarázza, hogy szerinte mi a legjobb megoldás. Szinte játékos módszerrel vezet rá, hogyan birkózhatunk meg egy-egy reménytelennek tűnő helyzettel, mi a legjobb a családi béke és a gyermekek fejlődése szempontjából. A könyv egyik legfontosabb üzenete: nem muszáj mindig mindent jól csinálnunk!
A Nevelési kérdezz-felelekben vázolt helyzetek elgondolkodtatók, a szerző tanácsai szórakoztatva segítenek szülőknek és nevelőknek egyaránt.
Bácskai Júlia - Fischer Eszter - Mohás Lívia - Vekerdy Tamás - Elszakadás a szülői háztól
Négy író-pszichológus szempontjait ismerhetik meg e kötet olvasói a szülőktől való korai leválás - vagy éppen a túl sokáig tartó erős ragaszkodás - kérdéskörében. A kisgyermek-szülő viszony döntő módon befolyásolhatja egy fiatal egész életét, ezért nem kis dolog, mi történik anya és gyermeke, apa és gyermeke között a születéstől kezdve.
Dr. Velkey László - Szülők iskolája I.
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Dr. James Dobson - 7 megoldás kiégett szülőknek
Hét megoldást oszt meg velünk a gyakorlott apa és gyermekpszichológus ebben a könyvében, hogy ne érezze egy szülő sem, hogy nincs már semmi remény. A könyvben felkínált gondolatok biztatást adnak a szülőknek, hogy a gondjaikra bízott drága kincset, gyermekeiket mindennél fontosabbnak tartsák.
Dr. James Dobson - Lányok nevelése
A "Fiúk nevelése" c. könyv kiegészítése , melyet rengeteg szülő keresett és kutatott már évek óta, mert nem hitték el, hogy még nem jelent meg a Fiúk nevelés "párja"...
"Ha van egy olyan könyv, hogy - "Fiúk nevelése", akkor kell lennie egy olyannak is, hogy - "Lányok nevelése", nem?" - mondta sok szülő.
Igazuk van!
Bizonyára ez is hatalmas siker lesz! A szerző neve garancia a mély és hozzáértő tartalomhoz. Előző két könyve (Fegyelmezz, megéri! és Az akaratos gyerek) évek óta a legjobban elismert és legnépszerűbb a gyereknevelésről szóló könyvek között.
Ute Glaser - Trükkláda szülőknek
Mi lenne, ha a fogmosás elszánt kis ellenzőjével egyszer kipróbáltatnánk a bolond fogkefét? Vagy ha a megrögzött zöldséggyűlölővel együtt paprikát rágcsálva ádáz cápává változnánk? A Trükkláda szülőknek című könyv bemutatja azokat a gyakorlati tippeket és ötleteket, melyet sokat tapasztalt anyukák és apukák gyűjtöttek össze az igazán nehéz, ugyanakkor meglehetősen gyakori helyzetek kezelésére. Külön fejezet foglalkozik a fürdőszobában előforduló hisztikkel, az ágyba könyörgés procedúrájával, az utazás alatti trükkök tárházával vagy akár az ebédlőasztal körül bevethető cselek listájával is. Vannak természetesen általános receptek és ötletek, ezeket nemcsak egy-egy adott helyzet alkalmával használhatjuk, hanem hosszú távon segítik a felfordulások elkerülését. Jól bevált nevelési tippek és ötletek és trükkök gyűjteményét tartja kezében az Olvasó, melyek könnyebbé és boldogabbá teszik a család mindennapjait és segítenek túllendülni a nehéz pillanatokon!
Cziegler Orsolya - Egyedül nevelem...
A válás, az "egyszülős"nevelés tipikus problémáiról szól a könyv. A szerző harmincévnyi gyermekpszichológiai munkássága során számtalan tragikus és nehéz helyzettel találta magát szembe, és igyekezett nap mint nap ezekre megoldást találni.
Jane Gilbert - A bilire szoktatás
A tartalomból: Hogyan ismerjük fel annak jeleit, hogy gyermekünk megérett a bili szoktatására?; A tíz leggyakoribb hiba, amit a szülők elkövetnek - Hogyan kerüljük el őket?; Esetek, szülői levelek, szakértői vélemények és korszerű kutatások eredményei; Kérdések és válaszok a tipikus problémákkal kapcsolatban: későn kezdők, félelem a vécétől, ágybavizelés és visszaesés.
színes képekkel és illusztrációkkal.
J. Mycielski - Életrevaló gyerekek - könyv fiatal szülők részére
A könyv fiatal szülők részére szeretne segítséget nyújtani. Mivel a humor, a nevetés nagy tanítómester, a kötet minden lapja vidámságot áraszt, így avatja be a fiatal szülőket a gyermeknevelés rejtelmeibe. A "hatást" kellőképpen fokozzák Sajdik Ferenc karikatúraművész rajzai.
Csiszár Rita - Két- és többnyelvű gyermeknevelés a mindennapokban
A KÖNYVRŐL
Miről szól ez a könyv?
Ez a kézikönyv azért született, hogy hasznos ismeretekkel és tanácsokkal lássa el a különböző életkorú, két- és többnyelvű gyermeket nevelő családokat. Megpróbál választ adni mindazokra a mindennapi életben felmerülő kérdésekre, amelyek az érintetteket foglalkoztatják.
Kikhez szól ez a könyv?
A kiadvány elsősorban a külföldön élő magyar családok egyre szélesedő táborának szolgál segítségül. Ugyanakkor, haszonnal forgathatják majd azok a nyelvileg vegyes házasságban élő párok is, akik kettő, vagy több nyelven élik mindennapjaikat. Bízom benne, hogy a Magyarországon élő magyar szülők közül azok is találnak benne hasznos információt, akik gyermeküket egy választott idegen nyelven (is) szeretnék nevelni.
Mit találunk a könyvben?
A kiadvány gerincét 112 kérdés és felelet képezi. Az egyes fejezetek tematikusan egymáshoz kapcsolódó kérdések láncolatából állnak. Ezen kívül, a kötetben sok-sok idézet, interjúrészlet és 21 esettanulmány is helyet kapott. A történetek bepillantást engednek a két- és többnyelvű családok különböző élethelyzeteibe, örömeibe és problémáiba. A 2013. elején közzétett internetes kérdőívemet 27 országból, összesen 420 személy töltötte ki. A megkérdezett szülők válaszaiból válogatott idézetek még hitelesebbé és olvasmányosabbá teszik a könyvet.
Milyen a könyv felépítése?
A kiadvány öt fejezetből áll. Az első fejezet a két- és többnyelvűséggel kapcsolatos általános kérdéseket veszi számba, mintegy előkészítve a „terepet” a későbbi ismereteknek. Az érdeklődők ebben a részben – többek között – a kétnyelvűség elterjedtségéről, a nyelvérzékről, az akcentusról, a kétnyelvűséget segítő, vagy éppen hátráltató tényezőkről, a gyermekkori és felnőttkori nyelvelsajátítás különbségeiről, az életkor szerepéről, a nyelvi presztízsről, valamint az emberi agy és a kétnyelvűség viszonyáról olvashatnak.
A második fejezetből megtudhatjuk, hogy milyen hasonlóságok és különbségek vannak a nyelvelsajátítás folyamatában, ha a gyermek egy, kettő vagy éppen három nyelvvel kerül kapcsolatba, illetve, ha egyidejűleg, vagy, ha egymást követően ismerkedik meg a különböző nyelvekkel. Választ kapunk arra kérdésünkre is, hogy mit tegyünk, ha a gyermekünk „keveri” a nyelveket. Végezetül bemutatom, hogy milyen jellegzetességei vannak a két- és többnyelvűek nyelvhasználatának a későbbi életkorban.
A könyv leghosszabb, harmadik fejezete a családi nyelvhasználatot tárgyalja. Ebben a részben először ismertetem mindazokat a családi elrendezéseket, amelyben a gyermek két- vagy többnyelvűsége kialakulhat, majd számba veszem az egyes családtagok között leggyakrabban előforduló nyelvi konfliktusokat, és azok megoldási lehetőségeit. Érintjük a nyelv, a kultúra és az identitás témakörét, foglalkozunk a nyelvfelejtéssel, és a testvérek eltérő nyelvtudásának okaival. Igyekszem választ adni arra a sokakat foglalkoztató kérdésre is, hogy milyen nyelvet használjon a szülő a gyermekével, ha a többségi nyelv beszélői is jelen vannak.
A negyedik fejezet a tanulással és a tanítással kapcsolatos kérdéseket gyűjtötte egy csokorba. Miért nem szólal meg a gyermekem az oktatási intézmény nyelvén? Hogyan zajlik egy óvodás nyelvi beilleszkedése az idegen nyelvű környezetbe? Hány éves koráig képes egy kisdiák a tannyelv változásával lépést tartani? Ilyen, és ehhez hasonló kérdésekkel találkozhatunk az oktatásról szóló fejezet első részében. A második részben a magyar olvasás- és írástanulással (és tanítással) kapcsolatos információkat találunk.
A könyvet a viszonylag rövid, problémák című fejezet zárja, amely a beszéd- és a nyelvi fejlődés zavaraival (pl. dadogás, diszlexia, stb.) foglalkozik.
Milyen a könyv nyelvezete?
Az ismeretterjesztő kézikönyvben igyekeztem a nemzetközi szakirodalom eredményeit a témában még járatlan olvasók számára is könnyen érthető módon – a tudományos szakkifejezések szinte teljes mellőzésével – bemutatni. A hivatkozási rendszert olvasóbarát formában tüntettem fel; a lábjegyzetben jelzett művek a könyv legvégén található irodalomjegyzékben kereshetők vissza.
Miről nem szól ez a könyv?
Bár a két- és többnyelvűség iskolai oktatással is sikeresen kialakítható, kiadványunkban csak a természetes helyzetekben történő nyelvelsajátítást tárgyaljuk; azokat az eseteket tehát, amikor a gyermek már a családban, vagy egy idegen nyelvű környezetben kerül kapcsolatba egy, vagy több új nyelvvel. A gyermekkori idegennyelv-oktatással kapcsolatos kérdéseket a könyv nem tárgyalja.
Jeanette Lockerbie - Édesanyák 52 égető kérdése
Tétlenül nézni?
Hogyan állunk a tekintéllyel?
Túl fiatal ahhoz, hogy döntsön?
Hogyan állunk a tiltással?...
...és hasonló félszáz kérdés bújik meg ebben a vékony, kis könyvben! Minden válasz nagyon rövid, de praktikus és tapasztalatból született. Sokszor elég csak egy mondat akár, hogy hiteles és őszinte választ tudjunk adni az örök kíváncsi gyermekeinknek. Ebben lehet ez a kis könyv nagy segítség!
Ez a könyv nem akar nagyszerű elméleteket közölni arról, hogy mit tegyenek, és mit ne tegyenek. Egyszerű, hétköznapi esetekkel kapcsolatban akarja megmutatni, hogyan boldogulhatnak jobban az édesanyák a „nehéz helyzetekben" gyermekeikkel. A szerző nagyszerűen ért annak a bemutatásához, hogy a gyermekekkel felmerülő valamennyi probléma akkor oldódik meg, amikor az anya bibliai alapon tud dönteni. Eközben csodálatos az, hogy Jézus Krisztus minden pillanatban kész megbocsátani, ha téves döntéseinket előtte, és alkalmilag a gyermekeink előtt is megvalljuk. Talán nincs sok lehetőséged arra, kedves olvasó, hogy problémáidat hasonló édesanyákkal megbeszéld. Talán bizonytalan vagy, hogy ebben vagy abban az esetben mit kellene tenned. – Ennek a könyvecskének ötvenkét fejezete segítségedre szeretne lenni ebben, és új gondolatokat akar ébreszteni benned.
Dr. Velkey László - Szülők iskolája III.
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.