Én semmi másról nem szeretek írni, csak esztelennek tűnő vágyakról, gyermeki ábrándokról, titkolt szenvedélyekről és persze a boldogságról. Szerintem itt, e földön mindenki arra teremtetett, hogy így vagy úgy, boldog legyen. Olykor elég hozzá egy fél szem kockacukor, máskor meg a világ összes gyémántkincse is kevés. Létezhet ennél izgalmasabb téma?Hát valami ilyesmikről szólnak az én történeteim. (Halász Margit)
Kapcsolódó könyvek
Tóth Krisztina - Vonalkód
Vonalkód - ez a különleges jel díszített mindent, ami a hetvenes években Nyugatról érkezett. Ez az időszak alakította ki Tóth Krisztina generációjának értékrendjét, ízlésvilágát - és kitörölhetetlen félelmeit, megváltoztathatatlan reflexeit. A Vonalkód novelláiban egyik legnépszerűbb költőnk a legszemélyesebb történeteken keresztül idézi meg e kort: részvéttel, de nem sajnálattal ír szorongásról, kitaszítottságról, "hiszen gyereknek lenni még így is jó volt. Valamennyire."
Halász Margit - Gyöngyhomok
„Halász Margit témaválasztása, érdeklődési köre, befogadó készsége egyetemes. Nem tud, nem akar besorolódni semmiféle skatulyába. Független, egyenes derekú, szabad, pusztai ember, merthogy az Alföldön született, ahol a szél, a regösök és a táltosok, és ahol a kitekintő szem akadálytalanul a messzeségbe lát.”
Tar Sándor
A Kétvízközt áll egy hatalmas sárgabarackfa, melynek gyökerei alatt félzsáknyi kincs van elrejtve, a lápi sellő fia ásta el oda összegyűjtött gyöngyeit – meséli estéről estére a Homokhát egyik legendáját hét gyermekének Ördög Rozál, aki maga is mesésen kalandos élettel a háta mögött ismerkedett meg szerelmével, Négyökrű Mihállyal. A hét gyermek felnő, de a 20. század Magyarországán mindegyiküknek tapasztalnia kell, bármerre fordul is a történelem kereke, boldogulásuk kulcsát – a kincset – csak a mesék világában találhatják meg. Halász Margit édes-bús – egyszerre mitizáló és mítoszromboló – történetében a Duna-Tisza köze homokján élő család generációkon átívelő, fordulatos, érzelmekkel teli legendáriumával ismerkedhetünk meg. A szerzőtől megszokott, humorral és derűvel átszőtt sajátos nyelvezet igazi gyöngyszeme irodalmunknak.
Halász Margit - Éneklő folyó
"Én tényleg csak egy szórakoztató, mesés-legendás Tisza-parti szerelmi történetet szerettem volna írni, amolyan édesnemes hungarikummal fűszerezett Júlia-füzetet. De a történet felénél a szereplőim olyan makacsul és elszántan kezdtek rohanni a szakadék felé, hogy elállt a lélegzetem. Mit tehettem hát? Loholtam utánuk, és próbáltam őket jobb belátásra bírni. Természetesen nem hallgattak rám, így a regény végére nekem is az arcomra fagyott a vigyor." (Halász Margit)
A kötet különdíjas az Irodalmi Jelen regénypályázatán.
Tóth Krisztina - Pixel
Tóth Krisztina számos nyelvre lefordított Pixel című könyve rövid történetekből álló laza novellafüzér. A novellák önmagukban is értelmezhetők, együtt pedig egy nagy kompozíció részei. A novellák történetei 1-1 testrész köré rendeződnek. A főszereplőket - feleségeket, férjeket, szeretőket - kivétel nélkül szembeállítja valamilyen hétköznapi esemény saját magukkal.
A hangoskönyv mini hangjátékokból áll, 15 nagyszerű színész közreműködésével. A három narrátor: Györgyi Anna, Létay Dóra és Major Melinda, a karakterszerepekben pedig Epres Attila, Fesztbaum Béla, Friedenthal Zoltán, Gyöngyösi Zoltán, Hajmási Dávid, Igó Éva, Jordán Adél, Lux Ádám, Radnay Csilla, Rujder Vivien, Vida Sára és Zsurzs Kati hallható.
Zeneszerző: Darvas Benedek
Rendező: Papp Gábor Zsigmond
Ljudmila Ulickaja - Daniel Stein, tolmács
„Én annyiszor kaptam ajándékba az életemet, hogy már nem is volt az enyém, és odaadtam. Mert már egyáltalán nem engem illetett. Értsd meg, én nem bánom, hogy szerzetesi fogadalmat tettem; igent mondtam, és Isten segedelmével életem végéig szerzetesként fogok élni.”
Daniel Stein, a lengyel zsidó menekült, aki szinte gyerekként a Gestapo tolmácsa lesz a megszállt Litvániában, közben életét kockáztatva zsidókat szöktet a gettóból, aztán partizánnak áll, majd a háború után egy krakkói kolostorban szerzetesi fogadalmat tesz, hogy néhány év múlva Izraelbe utazzon; föltett szándéka, hogy ott az őskeresztény közösségek mintájára föléleszti Jakab, az Úr testvére egyházát. Egész élete csupa hit, csupa szeretet, csupa szolgálat. Ám egy idealistának a Szentföldön sincs könnyű dolga, a világ mindenütt a maga módján bánik az idealistákkal…
Keresztények, zsidók, arabok, hívők és hitetlenek, boldogtalanok és megszállottak – Ulickaja kimeríthetetlennek tűnő fantáziával és emberismerettel népesíti be regényében a Daniel Steint körülvevő világot a huszadik század második felének történelmi forgatagában és hétköznapjaiban. Ulickaja lebilincselően mesél, a mese azonban nem fedi el a nyugtalanító kérdéseket sem. És az író válasza mindig egy hős sorsa: ezúttal Daniel testvéré, aki tolmácsként „nyelveken szól”, emberként fáradhatatlanul keresi és meg is találja a fényt – önmagában is, a világban is.
Halász Margit - Forgószél
A Forgószél egy eltűnt világ újraképzelése, s mivel már csak a képzeletben-emlékezetben létezik, a felidézés során az alföldi tanyaközpont mitikus és mágikus motívumokkal teli mesés világgá változik. A kötet legnagyobb értéke, világteremtő képessége, az egymással finoman összekapcsolt történetek összességének olvastán tűnik ki.
Bényei Tamás
Nosztalgikus emlékezés, apró részletek, az élet édessége és keserűsége, erős hangulatok, világosan és magabiztosan felvázolt helyzetek, némi melankóliával és kikezdhetetlen következetességgel. Halász Margit "csak" démoni szenvedélyekről ír, "csak" bánatról és örömről.
Orsós László Jakab
Vámospércsen születtem 1964-ben. Isten tehenei címmel 1993-ban egy füzetnyi elbeszélésem jelent meg Egerben. Ha jól számolom, ez éppen a másfeledik kötetem.
Halász Margit
Tar Sándor - A mi utcánk
"Valami lehet a levegőben mostanában, vagy csak a hőség teszi, érzi ember, állat, hogy valami nincs rendben. Dorogi lova, a Palkó például úgy issza a sört újabban, hogy felemeli a farkát közben. Mérő Lajos pedig a műfogát vesztette el valahol, de a sört ugyanúgy issza, talán kicsit kevesebbet, vagy csak Esztike, a pultos nem húz neki annyi vonást. Lajost valaki fejbe vágta egy fülledt, zavart éjszakán... Akkor tűnt el az az adonyi alak is, aki hozott patkánnyal rágcsálót irtott, és kedvelte, ha pofozzák. Azóta valami vibrál a levegőben."
"Magyarországon megsokasodtak az 'írók'. Ezzel arányosan csökkent az írást tudók száma. Tar Sándor ezen kivételes kevesek közé tartozik." - Petri György
"Tar Sándor 'ott' maradt, ahonnan a pályatársak lassanként kivonultak. Ő még tudja, mitől lesz hirtelen csend a kocsmában." - Bodor Ádám
Ljudmila Ulickaja - Elsők és utolsók
Aki ismeri és szereti Ljudmila Ulickaja regényeit, válogatott elbeszélései kötetében is megtalálja mindazt, ami a világhírű orosz írónő művészi világát jellemzi: a fordulatos, helyenként bizarr cselekményt, a meghökkentő egyéni sorsokat, a szövevényes családi viszonyokat, a csipkeszerűen míves környezetábrázolást, a finom irodalmi és kultúratörténeti párhuzamokat. Az elbeszélések hősei átfogják az egész orosz társadalmat a félkegyelmű koldustól a társadalmi kiváltságokat élvező, magasan kvalifikált értelmiségiig, a világra eszmélő kisgyerektől a haldokló aggastyánig, az apácalelkületű elvált nőtől a szenvedélyes szerelemre vágyó, magányos homoszexuálisig. A történetek együttérzést váltanak ki vagy ironikusak, könnyeket fakasztanak vagy nevetésre ingerelnek, de sosem akarják megmondani az ,,igazságot": a szerző az értelmezést az olvasóra bízza. Ljudmila Ulickaja, a ,,szoknyás Csehov", a csak rá jellemző stílusával, egyéni látásmódjával egyetemessége mellett a kisprózájában is a legnemesebb orosz irodalmi hagyományok folytatója.
Ismeretlen szerző - 1001 könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz
Egy remek és bátor kézikönyv a világ képzeletét megragadó regényekről és szerzőkről. Hasznos kalauz a könyvekhez, amelyek - akár kritikai sikerként, akár kultuszműként - hatást gyakoroltak ránk. Az írókból, kritikusokból, tudósokból álló nemzetközi szerzőgárda eklektikus válogatása új megközelítést ad a régi klasszikusokhoz, és eligazít a kortárs szépirodalom hatalmas dzsungelében. Több mint 600 színes illusztráció – könyvborítók, plakátok és fakszimile oldalak -, a regényekből vett idézetekkel kiegészítve: íme az ideális segédkönyv az olvasás szerelmeseinek.
Aimee Bender - A citromtorta különös szomorúsága
Kilencedik születésnapjának előestéjén a mit sem sejtő Rose Edelstein, az iskolaudvari játékok és a zaklatott szülői figyelem perifériáján létező kislány beleharap édesanyja házi sütésű csokoládés citromtortájába, és rájön, hogy varázslatos képességgel rendelkezik: a süteményben képes megízlelni az anyja érzéseit.
Legnagyobb döbbenetére fedezi fel magában ezt az adottságot, az anyjából ugyanis – az ő életvidám, ügyes kezű, tevékeny édesanyjából – a lemondás és a kétségbeesés íze árad. Az ételek egyszeriben – és életre szólóan – veszedelemmé, fenyegetéssé válnak Rose számára. Bármelyik étkezésnél bármi kiderülhet. A bátyja, Joseph pirítósát képtelen megenni; a sarki pék sütijét harag ízesíti; a szőlődzsem savanyú nehezteléssel teli.
Átokkal is felérő adottsága révén a kislány olyan titkos tudás birtokába jut, amit minden család elrejt a világ szeme elől – az édesanyja családon kívüli életét, az édesapja elhidegülését, Joseph hadban állását az egész világgal.
Ám Rose felcseperedvén mégis megtanulja hasznosítani ezt az adottságát, és rájön, hogy vannak olyan titkok, melyeket még az ő ízlelőbimbói sem képesek érzékelni.
A citromtorta különös szomorúsága sziporkázó mese arról, hogy milyen mérhetetlenül nehéz tiszta szívből szeretni valakit, akiről túlságosan sokat tudunk. A szívszorítóan mulatságos, bölcs és szomorú történet azt bizonyítja, hogy Aimee Bender olyan író, akinek káprázatos prózája a mindennapi élet furcsaságait veszi górcső alá.
Aimee Bender két ízben kapott Pushcart-díjat, 2005-ben Tiptreedíjra jelölték. Számtalan antológiában jelentek meg írásai, műveit eddig tíz nyelvre fordították le. Los Angelesben él.
Paolo Giordano - A prímszámok magánya
2008 legnagyobb olasz könyvszenzációjáról egy huszonhét éves fiatalember, a torinói egyetem fizikus doktorandusza gondoskodott. Ez a könyv – Paolo Giordano első regénye -- már a tavalyi évben túllépte az egymilliós példányszámot, a jogai pedig több mint 30 országban elkeltek.
A prímszámok magánya egy lány és egy fiú, Alice és Mattia sorsát kíséri végig párhuzamos történetsorokkal gyermekkoruktól felnőttkorukig. Furcsa pár ez – párnak is alig mondhatók. Mindkettejük életére nyomasztó súllyal nehezedik egy-egy titkok övezte gyerekkori trauma. A sánta Alicét kislányként síbaleset érte, magára maradt a hóban, és kis híja, hogy oda nem veszett; Mattia pedig fogyatékos ikerhúgát „veszíti” el kisfiúként örökre. Ez a két epizód menthetetlenül megpecsételi mindkettejük további életét. Sorsuk később egy szoros, ám mégis örök távolságra ítélt kapcsolatban találkozik; olyanok ők, mint a matematikában ikerprímeknek nevezett számok: egymás mellett vannak, de egy nem prímszám mindig közöttük áll: valóságosan sosem találkozhatnak, sosem érinthetik meg egymást.
Aztán egyetlen napra mégiscsak találkozik még egyszer az immár felnőtt Alice és Mattia: Alice egy ismeretlen lányban felismerni véli Mattia elveszett ikerhúgát...
Kiváló mű és lebilincselő olvasmány. Az íróról hallani fogunk még.
Farkas Péter - Nyolc perc
Ha hirtelen - egy pillanat alatt - meghalna a Nap, ebből nyolc percig nem vennénk észre semmit, mert nyolc percig tart, amíg a sugárzás eléri a Földet.
Farkas Péter elbeszélésének két szereplője - két öregember: egy férfi és egy nő - ebben a "nyolc percben" végzi el mindennapos halálgyakorlatait, amelynek középpontjában mégsem a halál, hanem a szerelem áll: az egyetlen olyan dolog, amely túléli, túlélheti a test és a szellem leépülését, a hús felbomlását. Farkas Péter kíméletlen pontossággal szembesít bennünket azzal, hogy mi vár ránk, ha egyszer majd "elmarad az emlékezetünk", s nem azért lesz nehéz megmondanunk, hogy kik vagyunk, mert nem ismerjük önmagunkat, hanem azért, mert tényleg nem tudjuk. A remény azonban - hogy talán mégis marad belőlünk valami - nem megszépíti az elbeszélést, hanem bizonyossággal lát el bennünket: akármi történik is, végig kell csinálnunk.
Halász Margit - Csillagkerti szonáta
A szerelmes galambpár mesebeli Csillagkertjéből a Bordó bicikli viszi át a legkisebb fiút a félmúlt ózdi félvalóságába. Halász Margit két kisregényének egymásra nyíló lapjairól egyre-másra szöknek az olvasó szívébe a maguk fikciójában is életszerű figurák, akik talán egyenesen az előző műből költöztek ide e könyv jóval tündéribb, de hasonlóképpen szociálisan érzékeny világába.
Yann Martel - Pi élete
Pi Patel különös fiú. Egyesek szerint (közéjük tartoznak a szülei is) bogaras. Tizenhat évesen elhatározza, hogy nemcsak hindu akar lenni (születésénél fogva az), hanem keresztény és moszlim is. És keresztül is viszi az akaratát: nemcsak hogy megkeresztelkedik, de beszerez egy imaszőnyeget is. Hősünknek már a neve is furcsa: keresztnevét - Piscine Molitor - egy párizsi uszodáról kapta. Iskolatársai persze Pisisnek csúfolják, mire ő lerövidíti a nevét, és a gyengébbek kedvéért felírja a táblára: π=3,14.
Az is furcsa, hogy egy állatkertben lakik Pondicherry városában, amelynek apja a tulajdonosa és vezetője. És éppen itt kezdődnek a bajok: az állatkert nem jövedelmező - a család úgy dönt, hogy eladja az állományt, s átköltöznek Kanadába. Az Észak-Amerikába szánt példányok egy része velük utazik a Cimcum nevű teherhajón. A hajó egy éjszaka valahol a Csendes-óceán kellős közepén elsüllyed. Az egyetlen túlélő Pi Patel - valamint egy mentőcsónak-rakományra való állat: egy zebra, egy orangután, egy hiéna - és egy bengáli tigris!
Kezdetét veszi a jámbor, vallásos és vegetáriánus Pi több mint kétszáz napos hányódása a végtelen vizeken. Vajon mennyi és miféle leleményességre van szükség ahhoz, hogy egy kamasz gyerek meg egy két és fél mázsás tigris kialakítson valamiféle békés egymás mellett élést? S ha ez sikerül is, honnan és hogyan szereznek ételt-italt ilyen hosszú időn át? Egyáltalán: mivel telhet ilyen hosszú idő a végtelen, de korántsem kihalt tengeren? Milyen kalandok, milyen élmények várnak rájuk? Meg lehet-e úszni ép ésszel az ilyesmit?
A Spanyolországban született, Kanadában élő Yann Martel egy csapásra világhírű lett ezzel a lebilincselően izgalmas és fájdalmasan szép könyvvel, amellyel elnyerte a Booker-díjat is.
Muriel Barbery - A sündisznó eleganciája
Az ötvennégy éves Renée egy párizsi magánpalota házmestere. Kövér, tyúkszem van a lábán, hitvány ételeket eszik és szappanoperákat néz. Csakhogy Renée-nek van egy titka: hihetetlenül művelt. Szereti a filozófiát, a zenét, és a japán művészetet. Álarca mögül mélyen lenézi a luxuslakások gazdag lakóinak üres életét.
A 12 éves Paloma, az ötödik emeletről, látszólagos engedelmességgel igyekszik belesimulni a tizenévesek popkultúrájába, de ő is kimagasló intelligenciát takargat. És mivel lesújtó véleménnyel van a világról, azt tervezi, hogy tizenharmadik születésnapján felgyújtja lakásukat, majd véget vet életének.
Ők ketten a regény főszereplői és egyúttal narrátorai. Meg a házba költöző dúsgazdag japán férfi, aki puszta létével, no meg azzal, hogy átlát a szitán, izgalmas mozgásba hozza az eseményeket...
Paulo Coelho - A Piedra folyó partján ültem és sírtam
A brazil Paulo Coelho napjainkban a világ egyik legnépszerűbb írója. Az 1988-as Az alkimista című regényével egy csapásra nemzetközi hírnevet szerzett, de többi regénye is a bestseller-listák élére került. Coelho számos irodalmi díj nyertese. Könyvei 120 országban jelentek meg, a világ 47 nyelvén, milliós példányszámban. Kisemberek sorsa, misztikum, érzelem, transzcendencia - ezek Coelho írásművészetének kulcsszavai. A Piedra folyónál ültem, és sírtam című regénye a már megjelent Veronika meg akar halni és Az ördög és Prym kisasszony címűekkel trilógiát alkot, melyek ugyan teljesen eltérő környezetben játszódnak, de mindegyikük egy-egy próbatételt ábrázol. Veronica magát győzi le, Prym kisasszony az őt és faluját próbára tevő ördögöt, Pilar pedig, jelen regényünk főhőse szerelme vallási elhivatottsága felett győzedelmeskedik. Pilar, a 28 éves joghallgató megcsömörlik napjainak egyhangúságától, és amikor véletlenül találkozik gyerekkori pajtásával, aki időközben bizonyos vallási fanatizmus bálványa lett, együtt elindulnak megkeresni azt a csodát, ami megváltoztathatja életük egyhangúságát. A Pireneusok spanyol és francia részén utazgatnak, kolostorokat, templomokat látogatnak. Pilar megismerkedik különös klerikus és laikus figurákkal, miközben egyre jobban beleszeret egykori pajtásába. A szerzetes barát válaszút elé kerül: maradjon-e a rendben, vagy a szerelem oltárán feláldozza-e csodatévő erejét. Pilar a Piedra folyó mellett írja le érzéseit, emlékezvén a 137. zsoltár kezdő soraira: Babilon folyóvizeinél, ott ültünk és sírtunk. A száműzött emberek ugyanis nem énekelhették azokat a dalokat, amelyek a szívükből szóltak volna.
Jonathan Safran Foer - Rém hangosan és irtó közel
Ha netán az ember egy lángoló felhőkarcolóból kényszerül kiugrani, nem árt, ha aznap a madáreledeles trikóját viseli, mert akkor a madarak rászállnak, és a levegőben tartják. Ugyancsak életet menthet az olyan toronyház, amely képes liftként a földbe süllyedni, hogy még akkor is épségben le lehessen jutni a legfelső emeletéről, ha nekirepül egy utasszállító. Ha pedig mégis bekövetkezne a legrosszabb, hasznos lehet egy speciális csatornarendszer, amely a párnákból egy hatalmas víztározóba vezetné a könnyeket, mert akkor a rádióban beolvasott vízállás alapján mindenki tudná, hányan sírták álomba magukat bánatukban.
Talán nem véletlen, hogy ilyen egyszerre mesébe illő és baljóslatú találmányokról ábrándozik Oskar Schell, a Rém hangosan és irtó közel kilencéves főszereplője, aki a 2001. szeptember 11-i terrortámadásban veszítette el imádott édesapját. De mi mást tehetne egy szülőjének hiányával küszködő, fékezhetetlen fantáziájú kisfiú? Nos, például nagyszabású nyomozásba kezdhet: mert miután Oskar apja holmijai között egy "Black" feliratú borítékra bukkan, benne egy kulccsal, elhatározza, hogy felkeresi New York összes Black családnevű lakóját, és kideríti, miféle titkot őriz a kulcshoz tartozó zár.
Jonathan Safran Foer világszerte nagy sikert aratott, generációkon átívelő regénye kreatív ötletek és fantasztikus fordulatok egyedülálló gyűjteménye - magával ragadó történet sorsfordító találkozásokról és tragikus elválásokról, szeretetről és gyászról, az elveszett gyermekkori biztonság újrateremtésének vágyáról és a felnőtt élettel járó veszteségek elkerülhetetlenségéről.
JONATHAN SAFRAN FOER (sz. 1977) amerikai író. Felsőfokú tanulmányait a Princetoni Egyetemen végezte filozófia szakirányon, jelenleg a New York-i Egyetemen tanít kreatív írást.
Krasznahorkai László - Sátántangó
".... a regény tere újra egy világ, és... ez a világ - alakjai által - dúsan tagolt, rétegzett, hierarchizált, a mindennapi cselekvésköröktől az álmokig és fantamagóriákig, az egyetemes világrendtől az élet egyszerű újratermelésén és a társadalmi helyen keresztül az emberi méltóság és méltatlanság etoszáig.
... A Sátántangó korszakalkotó mű."
Radnóti Sándor
"Sátántangó afféle perpetuum mobile, egy megtévesztési és megtöretési láncon át nyilvánuló létszerkezet, melynek nincs felelőse, csak állapota van, melyre különféle hitek, remények, öncsalások vetülnek... A tehetetlenség és mozdíthatatlanság halálos kitáncolásában áll e regény nagyszabású volta... Nyomasztó, egyben mélyen lélegző könyv: élőlény, mint minden igazi epika."
Balassa Péter
Grecsó Krisztián - Mellettem elférsz
Grecsó Krisztián új regényének hősei hisznek az öröklődésben. Tudják, hogy a génekkel együtt sorsot is kaptak. A főszereplő – egy harmincas éveinek közepén járó férfi – aggódva figyeli magát, saját mozdulatait, testének minden változását. Barátnője elhagyja, ráadásul egy családi titok véletlen lelepleződése miatt rejtélyek hálójába gabalyodik. Miközben az összes talányt földeríti, és lassan megismeri családja viselt dolgait, magára ismer. A türelmetlen lánykérésekben, a titkos szerelmekben, a hosszú évek magányos várakozásaiban egyre inkább ő a főszereplő. Hiszen nem csak a mozdulatait, a haja színét, a testalkatát kapta a családtól, de ha jól figyel – a jövőjét is.
Az addig széttartó életpályák a ma Budapestjén találkoznak. A Mellettem elférsz nem egyszerűen családok, generációk, szerelmek és vágyak regénye. Mert bár átutazunk vele a huszadik századon és a Kárpát-medencén, mégis, a könyv minden mondatával a mához, a mának szól.
Spiró György - Álmodtam neked
Spiró György Álmodtam neked című novelláskötete 1987-ben jelent meg. Az akkor nagy sikerű könyv bevallottan életrajzi jellegű novellákat tartalmazott. E most megjelenő, azonos című kötet kiegészült néhány azóta született, hasonló jellegű novellával. A szerzőtől megszokott éleslátás és fanyar humor az új írásokból sem hiányzik.
Ezekben a rövid, néhol borongós hangú, néhol ironikus novellákban nincs semmi fikció, semmi kitalálás, a szerző saját élete tapasztalatait írja meg őszintén, szépítés, önsajnálat és engedmények nélkül. A novellák kötetbe rendezésében az időrend játszik fő szerepet, aminek köszönhetően a kirajzolódó életrajz már-már regényre emlékeztet. Ráadásul nem csupán a szerző regénye ez, nemzedéki életrajz látszik kibontakozni belőle. A kortárs közönségnek ajánljuk e lírai szépségű, elgondolkodtató kötetet.
Spiró György 1946-ban született Budapesten. Magyar–orosz–szerbhorvát szakon végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Sokoldalú szerző, számos műfajban otthonosan mozog. Költőként és prózaíróként kezdett publikálni. 1974-ben jelent meg a Kerengő című regénye, amely egyszeriben ismertté tette. További három regény és számos novella írója. 16 éves korától kísérletezik drámákkal. Igazi színpadi sikert a Csirkefej és Az imposztor című darabjaival aratott a 80-as években. Jelenleg az ELTE Esztétika Tanszékének tanára. Irodalomtörténészként is nevet szerzett magának, a szláv nyelvek és irodalom alapos ismerője.