Kapcsolódó könyvek
Gaius Suetonius Tranquillus - Suetonius összes művei
Ez a könyv, ellentétben a korábbi, csak a császáréletrajzokra szorítkozó fordításokkal, Suetonius összes fennmaradt művét, illetve biztonsággal azonosítható töredékét tartalmazza és teszi hozzáférhetővé a magyar olvasóközönség számára, az életrajzi művektől a régiségtani, természettudományos, nyelvészeti témájúakig, legyenek versben vagy prózában, görögül vagy latinul. Részben tehát magyarul már korábban is ismert szövegek átdolgozott és újrajegyzetelt változatát tartalmazza (császáréletrajzok), részben pedig teljesen új fordításokat. A könyv használatát megkönnyíti a naprakész jegyzetapparátus, az egyes szövegcsoportok elején vagy végén található, eligazító jellegű elő- vagy utószó, valamint a névmutató - ezeknek köszönhetően nemcsak a műkedvelő olvasó számára nyújthat élvezetet, hanem az elmélyültebben érdeklődők is haszonnal forgathatják.
Cornelius Nepos - Híres férfiak
Szentenciák, bölcs mondások, egyszerű életigazságok tömör megfogalmazásban - ez Cornelius Neposnak, az i. e. I. századi római történetírónak legigazabb írói világa. Ezért volt évszázadokon át híres könyv a Híres férfiak: Európa iskolás gyerekei belőle tanultak latinul. A mai olvasó más értékeit fogja felfedezni Cornelius Neposnak - például a kor hiteles rajzát, a jellemek emelkedettségét, a neposi történetszemlélet jellegzetességeit.
Plutarkhosz - Híres rómaiak
Plutarkhosz neves görög történetíró Párhuzamos életrajzok c. művéből kap ízelítőt e könyvben az olvasó.
"Olyan ez a munka - írja Plutarkhosz -, mintha napok hosszat együtt élnék hőseimmel, mintha írás közben sorra vendégül látnám őket, és házamba fogadva magam elé állítanám mindegyiket, hogy elnézzem, mekkora, mily gyönyörű. Tetteik közül kiválogatom a legszebbeket és a megismerésre legméltóbbakat."
Romulus, Coriolanus, Fabius Maximus, Tiberius és Caius Gracchus, Pompeius, Marius, Sulla, Julius Caesar, Cicero és még nyolc jeles római hadvezér és államférfi életrajzán keresztül a római történelem belviszályokkal, véres, hódító háborúkkal tarkázott hét évszázada bontakozik ki az olvasó előtt.
Plutarkhosz eredeti munkájának rövidített és átdolgozott kiadása elevenebbé, pergöbbé teszi a mintegy kétezer évvel ezelőtt született, helyenként hosszadalmas és nehézkes mű olvasását.
Plutarkhosz - Négy görög életrajz
Plutarkhosz "Párhuzamos életrajzok" című, hosszú évszázadok óta világhírű ötven életrajzot magában foglaló művéből a görög történelem négy nagy alakjának arcképét kapja kézbe kis kötetünkben az olvasó.
Szolón, a nagy államférfi, törvényhozó és bölcselő, Themisztoklész, a szalamiszi csata hőse, Alkibiadész, az ókori történelem legtehetségesebb kalandora, és Démoszthenész, a nagy szónok emberi közelségbe kerül Plutarkhosz nemesen egyszerű s mégis anekdotaszerűen eleven történeti arcképeiben.
Plutarkhosz (i. sz. 50-125) a klasszikus ókor legélőbb szerzője, minden kor számára volt mindanivalója, bölcsessége és szabadságszeretete elevenen szól a ma emberéhez is.
Q. Curtius Rufus - A makedón Nagy Sándor története
Útleírás, anekdotafüzér, a modern lélektani regény előfutára: talán így fogalmazhatnánk meg legjobban e különös könyv műfaját. Útleírás, hiszen a világhódító Nagy Sándor hadjáratairól szóló krónika elvezeti az olvasót Egyiptomba, Perzsiába, a mesés Indiába, megismertet messzi tájakkal, rémítő állatokkal és furcsa népszokásokkal. És anekdotafüzér is, egyfajta Ezeregyéjszaka meséi vagy Dekameron. Megelevenedik a gordiuszi csomó kettévágásának története, olvashatunk az amazon királynőről, aki fiúgyermeket szeretne a makedón királytól, és fiúszeretőkről, akik tisztes katonák élete-halála felől döntenek. Bepillantást nyerünk Dareiosz kincsesházába, Szemiramisz kertjeibe, tanúi vagyunk a hatalom megtartásáért vívott kegyetlen harc eseményeinek, megvesztegetéseknek, gyilkosságnak, a hóhér munkájának.
Philipp Vandenberg - Nofretete
A nagyszabású történelmi-archeológiai életrajz a vele és korával kapcsolatos kutatásokat áttekintve olvasmányos, de a régészeti tényekre támaszkodó módon mutatja be Nofretete életét.
A tények történetté való kitöltése és összefűzése természetesen az írói fantázia terméke, melynek sikerül az önmagában véve száraz tényanyagot olvasmányos, szórakoztató formába öntenie anélkül, hogy ez megkérdőjelezné a történet alapjainak hitelességét. Bár az író időnként saját, szubjektív következtetésekkel is él, ezeket hipotetikus formában közli, nem erőlteti az olvasóra. Összefoglalva: egy komoly tényanyagon nyugvó, de nem tudományos igénnyel fellépő népszerű-ismeretterjesztő mű.
Ghyczy-Dráveczky Zsuzsa - Asszony a fáraók trónján
A fáraó halála után ki teheti fejére Egyiptom Kettős Koronáját? Két fia, a beteges Thotmesz és az Amon-papok neveltje, az erős és nagyravágyó Thutmózisz közül az utóbbi nem a fényes Palotában, hanem az asszonyházban jött világra, tehát fattyú, ha félig "isteni" vér is... A fáraó a lányát, Hatsepszutot jelöli meg örökösének, de ki látott még asszonyt ülni a fáraó trónján? A papok úgy döntenek, legyenek a testvérek házasok, de melyik fiú a kettő közül? Itt csak a csoda segíthet, és az nem is marad el!
A regény a Thutmóziszok ádáz viszályának korát eleveníti fel, központi alakja mégis a történelem első fáraónője, aki 20 évig uralkodott a Nílus völgye felett. Hatsepszut Maat-ka-ré fáraónő gyönyörű, rendkívüli egyéniségű, varázslatosan vonzó asszony volt, aki a testvérét,és egyben a Királyi Férjet ütötte ki az uralkodásból, felvirágoztatta Egyiptomot és ritka tehetségével ujja köré csavarta mind a politikusokat, mind a hatalmaskodó papokat. Egy odaadó férfi állt tetteinek hátterében, aki mindvégig a fáraónő "jó szelleme" volt: a hűséges kegyenc, Hatsepszut egyetlen igazi szerelme...
Fröhlich Ida - Az ókori Kelet nagyjai
Hinné-e, hogy az egyik legismertebb bibliai történettel ellentétben, nem Dávid győzte le Góliátot, hogy Heródes ártatlan a nevéhez fűződő tömeges gyermekgyilkosságban, vagy hogy Jeremiás próféciáit a történelem beigazolta?
Ha kíváncsi minderre, s azt is szeretné megtudni, hogyan vált a zsidó születésű, farizeus Jószéf ben Mattatjából római polgárjogú, görög nyelvű nyelvű történetíró - Josephus Flavius -, s hogy lett a szabadságharcos Júdás Makkabeusból a Hasmóneus-dinasztia megalapítója, akkor érdemes elolvasnia A világtörténelem nagy alakjai című sorozat legújabb kötetét. Fröhlich Ida, a televízióból is ismert történész, az ókori Kelet bibliai tájaira, Júdába, Izraelbe, Főníciába, Kanaánba vezeti el az olvasókat.
Julius Caesar - A gall háború
A mű az időszámításunk előtti első század színterére viszi el az olvasót. Ez Gallia, ahová Julius Caesar felvonult Róma legfegyelmezettebb és legbátrabb légióival, hogy a remélt zsákmányból kifizethesse adósságait, kielégítse becsvágyát és kövesse azt a római hagyományt, mely szerint meg kell tartania és ki kell terjesztenie Róma hatalmát. A gall háborúról szóló feljegyzések jelentéseiben járatlan erdőkről, ezer veszélyt rejtő mocsarakról, ismeretlen állatfajokról esik szó. A különös társadalmi és erkölcsi rendben élő törzsek mindenre elszánt, ravasz vezéreinek ellenállását vakmerő rajtaütésekkel, fáradságos ostromokkal, hosszú menetelesékkel és finom diplomáciai manőverekkel törhette csak meg a zseniális katona, a kemény imperátor...
Allan Massie - Dávid király
Ez a könyv a bibliabéli uralkodó életét beszéli el, mintha ő maga emlékezne vissza rá, öregen és betegen, tudva, hogy fia, Salamon alig várja már halálát.
Kertész István - Hellén államférfiak
A kötet életrajzai a hellén világba kalauzolják az olvasót. Ki volt a legboldogabb ember Szolón szerint? Mivel vette rá Periklész az athéni népgyűlést arra, hogy újjáépítsék az Akropoliszt? Mi volt Démoszthenész véleménye II. Philipposz makedón királyról, aki a "hatalomért kiüttette a fél szemét"? Hogyan tudta Philipposz nagyhatalommá varázsolni országát? Miképp hódította meg Nagy Sándor a Perzsa Birodalmat? Mindezekre és más kérdésekre választ kapunk a könyvből, amely az említett államférfiakon kívül Agészilaosz spártai király és Epameinóndasz thébai hadvezér kalandos életútjával is megismertet.
Xenophón - Kürosz
Közel háromezer éves regényt nyújtunk át az olvasónak. Szerzője Xenophón, az i. e. V-IV. században élt görög történetíró, aki a maga korában nemcsak mint történetíró volt híres, hanem mint regényíró is. A Kürosz is regény, afféle "fejedelmi tükör", amely arra keres választ, milyen legyen az ideális államfő és hadvezér. Xenophón - és főhőse, Kürosz - a mindennapi élet legapróbb eseményeire is gondol: hogyan étkezzenek a katonák, miképpen viselkedjék a vezető a környezetében élőkkel, helyes-e megajándékozni őket, stb, stb. A cselekményt- amely a történelmi eseményektől eltérően vázolja fel a nagy Perzsa birodalom megalakulását - bájos epizódok tarkítják, pl. Pantheia áldozatos szerelme, apró udvari intrikák. A sokszor megmosolyogtató, máskor megkönnyeztető történet szinte észrevétlenül vezeti be az olvasót a perzsa, egyiptomi, asszír birodalom katonai és polgári életébe, s képet ad a perzsa birodalom hanyatlásáról is.
Földi Pál - Hannibál a hadvezér
Egy férfi és egy kisfiú tér be az egyik hispániai kolónia Baal-templomába, hogy áldozatot mutassanak be istenüknek. Karthágó legendás hírű hadvezére, Hamilkar Barkas azért hozta el fiát, Hannibált ide, hogy átruházza rá örökségét. Az örökség pedig nem más, mint egy fogadalom: Szorítsd meg kezeddel ezt az oltárt, mely számodra messze idegenben a szülőhazát jelképezi, és esküdj meg fiam, Hannibál, hogy művemet folytatni fogod és befejezed, ha már én nem leszek; hogy gyűlölni fogod a rómaiakat, s harcolsz velük, addig nem fogsz nyugodni, míg földre nem tepered őket, vagy míg te magad el nem buktál! A történelem egyik legismertebb hadvezérének esküjéhez hűen leélt életét követhetjük nyomon a szerző regényének lapjain, mely egyúttal a feltörekvő Római Birodalom és Karthágó gigászi küzdelmének döntő fejezeteiről szóló krónika is.
Xenophón - Emlékeim Szókratészról
"Az athéni Erkhia démoszból származó Xenophón, Grüllosz fia tiszteletre méltó és jóvágású férfi volt. Egy alkalommal összetalálkozott Szókratésszal. Mesélték, hogy a bölcs elzárta botjával a szűk utcácskát, és megállította Xenophónt. Megkérdezte tőle, hol árulnak különféle élelmiszereket. Meghallva a választ, újabb kérdésekkel állt elő: Hol nevelik a szép és kiváló férfiakat? Látva Xenophón habozását, felszólította: Kövess hát, és tanuld meg! Attól kezdve Xenophón Szókratész tanítványa volt."
Az ókori anekdotában szereplő Szókratészről mindenki tudja, ki volt: athéni filozófus az i. e. V. század végén, azon kevesek egyike, akik halálukkal hitelesítették tanításaikat. A kevésbé közismert tanítvány: a sokoldalú író, az Anabázis, a Kürosz neveltetése szerzője, hadvezér, gazdálkodó, történész - és szívében mindhalálig hűséges társa a filozófia mártírjának, Szókratésznak.
Kalmár György - Indira Gandhi
Különös asszony. Könnyebb a szelet marokra fogni, mint őt meghatározni. Éveken át úgy beszéltek róla: "Indira? Ó, igen kedves teremtés. És milyen szerény." Az indiai politika vénei csak azért nem gáncsolták el, mert nem tartottak tőle. Ártalmatlan, nem ért a dolgokhoz, tapasztalatlan, határozatlan...
Valóban ilyen volt, és csak az apja halála utáni évek, a történelem kényszerűségei tanították meg arra, hogy mit kell tennie? Vagy jobbnak látta éveken át hallgatni, hogy amikor majd eljön az ő ideje, szólhasson? Ezt csak találgatni lehet. Egy bizonyos: ma ő testesíti meg India népei szemében azt az utat, amelyen Nehru elindult. S azok az emberek, akiknek súlyos napi gondjaik között ő jelenti a reményt, bíznak benne.
Thuküdidész - A peloponnészoszi háború
A görög történetírás legnagyobb alakjának nyolc könyvből álló műve a peloponnészoszi háború (Kr. e. 431-404) lefolyását Kr. e. 410-ig ismerteti. Az eseményeket saját kutatásai segítségével rekonstruálta, s munkájához írott forrásokat is felhasznált. A leírás folyamatába szónoklatokat illesztett, hogy megvilágítsa a szereplők cselekedeteinek, a politikai döntéseknek az okait, kifejezve személyes értelmezését mindannak okairól, ami bekövetkezett. A könyv egyik legdrámaibb s a szofisztikus vitairodalom magaslataira emelkedő jelenete a kicsiny Mélosz szigetét körülzáró athéniak és az erőszaknak nem engedő mélosziak párbeszéde, amely a nagyhatalmak és a kisállamok örök és - a kicsikre nézve többnyire végzetes - konfliktusának legjobb összefoglalása az egész ókori irodalomban.
Hérodotosz - A görög-perzsa háború
Hérodotosz történeti munkájának kettős célja volt, mint ezt művének első mondatában megfogalmazta: a hellének és "barbárok" nagy tetteinek egyenlő mértékkel történő elbírálása és megörökítése, valamint a történeti jelenségek okainak _(aitié)_ vizsgálata. Az elfogulatlanságra való törekvés és a történeti okok és összefüggések keresésének igénye, ez az a két dolog, mely Hérodotosz munkásságát elődeinek teljesítménye fölé emeli.
___A történeti események színes, érdekfeszítő, olykor novellisztikus ábrázolása miatt akár szépirodalmi alkotásnak is tekinthetjük művét, és nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy milyen nagyszabású feladatot vállalt magára Hérodotosz, s arról sem, hogy ő fogalmazta meg először a történetírás két fő követelményét, az objektivitásra való törekvést és az oknyomozás szükségességét.
Eutropius - Róma rövid története
Bármennyire is hihetetlennek tűnik, több mint ezer év történelmét tartja kezében az olvasó. A Kr. u. IV. század sajátos, de a korra igen jellemző rövid, lényegre törő történetírói műfaja a breviárium. Ezek közül az egyik legsikeresebb Eutropiusé, aki Valens császár számára állította össze a Római Birodalom történetét a Város alapításáról, hogy bemutassa, mi és kik, milyen kormányzati és erkölcsi elvek tették Rómát a földkerekség urává. Eutropius műve igen hamar nagy népszerűségre tett szert, és kedvelt kézikönyv - sokáig iskolai kötelező olvasmány - maradt születése óta eltelt hat évszázadon át.
Jean des Cars - Sisi avagy a végzet
Az Erzsébet királyné életéről szóló számtalan magyar és külföldi szerző tollából származó művet ez a kötet új szempontokkal egészíti ki. A francia történész könyve nagy feltűnést keltett, hiszen ő az eddigi szerzőkkel - akik főképp osztrák, német vagy magyar illetőségűek voltak - szemben elsősorban a tragikus sorsú asszonyt látja a császárnéban, aki nagy önfegyelemmel és lelkierővel viselte a rá zúduló csapásokat. Hiszen elvesztette első gyermekét, Zsófiát, aztán ragyogó tehetségű fiát, Rudolf trónörököst, de nem kevésbé tragikusan végezte lelki társa, szeretett unokatestvére, II. Lajos bajor király sem.
Robert Dallek - Befejezetlen élet
A történet egészen Írországig a Kennedy dinasztia születéséig, JFK gyermekkoráig nyúlik vissza. John bátyja, Joe árnyékában nőtt fel, és egészen a második világháborúig nem találta helyét a világban. Joe halála alapvetően megváltoztatta Johnnak a családban és a politikában elfoglalt helyét, és komoly egészségügyi problémái ellenére is mesterkedések révén sikerült kijutnia a frontra. Megismerhetjük Kennedy első politikai kampányainak izgalmas történetét, majd azt a változást, amely során a félszeg szónokból ellenállhatatlan és kiváló politikus lett, aki bejutott a Fehér Házba. Első ízben olvashatunk arról, hogy hogyan és miért Bobby Kennedy kapta meg az igazságügy-miniszteri posztot, miért választotta JFK Lyndon Johnsont alelnökének. Dallek Kennedyt olyan emberként ábrázolja, aki uralni tudta saját korát, aki képes volt arra, hogy nem sokkal hivatalba lépése után titokban hadba szálljon saját tábornokai ellen, mert azok kiálltak amellett, hogy Amerika elsőként vesse be atombombáit olyan helyzetekben, amelyek Kennedy szerint totális nukleáris háborúhoz vezettek volna. J.F. Kennedy sokkal betegebb volt, mint azt eddig tudtuk. Miközben keményen küzdött azért, hogy kicsattanóan egészségesnek tűnjön, titokban sok időt töltött kórházakban, mégpedig olyan betegen, hogy több alkalommal is feladták neki az utolsó kenetet. Folyamatosan romló egészségi állapota miatt elnöksége alatt gyógyszerek titkos keveréke segített neki talpon maradni, magánemberként azonban még olyan alapvető tevékenységnél is segítségre szorult, mint a lépcsőnjárás.