Vannak művészpályák, amelyek úgy kezdődnek, mint a mesében: Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy nagyon szép fiú. Göndör, szőke haja, kék szeme, sudár termete, zengő orgánuma. A kor követelményei szerint – színésznek termett. Hogy mégis az lett, véletlen műve. De hogy igazi, nagy színész lett, akire nemzedékek sora emlékszik, az már nem meseszerű véletlen, hanem a tehetség törvényéből adódó szükségszerűség.
Básti Lajos 1911. november 17-én született Keszthelyen. (Eltérően a Magyar Életrajzi Lexikon Kiegészítő kötetében közölt febuár 17-i dátumától.)
A Zala vármegyéhez tartozó Keszthely akkoriban álmos kisváros, hét-nyolcezer lakossal. Saját gimnáziuma és híres gazdasági akadémiája van, nyaranta pedig megélénkül a fürdővendégek zajától. Legfőbb vonzereje a Balaton, amelynek szerete elkíséri Bástit egész életében. A kisváros légköre azonban meghatározta egész gyermekkorát “… az alsó kisvárosnak egész gyűlöletes atomoszférája, a Festetich-uradalom, a nyugdíjas katonatisztek, a premontrei papok, a ranolder-apácák, a kávéház-törő gazdászok, az irigység, a butaság, a gőg és az alázat: undorító világra nyitogatták a szememet.”
Kapcsolódó könyvek
Molnár Gál Péter - Latinovits
Nem született forradalmárnak, még lázadónak sem. Színésznek született, akit azonban éppen akkor nem engedtek játszani, amikor a legfontosabb lett volna... Józan volt ez őrült világban. S ha mégis őrültnek látták ellenzői, és betegnek az őt valóban féltők, csak annyira volt betegnek mondható, amennyire Hamlet királyfi, aki a szellem kitűzte célja érdekében játszotta a bolondot a királyi udvarban.
Molnár Gál Péter - Törőcsik Mari
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Kárpáti György - Csákányi László
Új sorozatot indítunk az Ország-Világ kiskönyvtárában, e könyv ennek a sorozatnak az első kötete.
Színészekről szeretnénk szólni, élő és elhunyt neves művészekről. Tervünk, célunk, hogy az olvasók jobban megismerjék kedvenceik életét, pályafutását.
Szó esik majd a szakmai kérdésekről, a mesterségről vallott nézeteikről, magánéletükről, felidézzük a sikereket és fiaskókat, örömeiket és gondjaikat, megszólaltatjuk pályatársaikat, hozzátartozóikat.
Minden kötetet számos fotó illusztrál.
Latinovits Zoltán - Ködszurkáló
Tanulmány? Vitairat? Műhelynapló? Önéletrajz? Mindegyikből valami, szenvedélyes szerelmi vallomás keretében. Egy nagy színész magas hőfokú hitvallása szerelme, szenvedélye tárgyáról, élete értelméről és céljáról: a színházról.
A kötet először 1973-ban jelent meg, akkor elsöprő sikert aratott. Ám hisszük: a XX. századi magyar színjátszás egyik vitathatatlanul legnagyobb alakjának gondolatai ma is éppoly aktuálisak és élők, mint annak idején, s ugyanúgy mindenkihez szólnak: ahhoz is, akit a rivalda fényei világítanak, meg, s ahhoz is, aki az elsötétült nézőtérről figyeli, mi történik a színpadon.
Szigethy Gábor - Latinovits
Zsebében jeles építészmérnöki diplomával, kezében kopott, félig üres bőrönddel Latinovits Zoltán 1956 nyarán elindult Debrecenbe - segédszínésznek. Hajóskapitány a Leányvásárban, Francisco a Hammletben. Két kis szerep: bejön, kimegy. De Latinovits Zoltán lába alatt
színpad a füld, feje fölött zsinórpadlás az ég. A színház az otthona. Néhány hétig katona, s amikor újra színpadra léphet, a Bohémélet kórusában énekel. Latinovits Zoltán nem ment Párizsba: Párizs jött el Debrecenbe. A civisvárosban lett az építészmérnökből magyar színész. Szárnyai nőttek; megtanulta: a színház élete árán fOlépített Déva vára. Nem tudta: élete ellobbanó, világító fáklya.
Színész: száz alakban akarja a világot meghódítani, megváltoztatni, megmenteni.
Filmkocka: Latinovits Zoltán Kosztolányi Dezső maszkjában, a szomorú-csúnya Pacsirta szülei, Páger Antal és Tolnay Klári társaságában - hóna alatt lapos irattáska - sétál a századforduló korabeli Sárszeg macskaköves utcácskáján. Sötét bársonykabát, világos mellény, díszzsebkendő, óralánc, finom tűvel rögzített vékony, egyszínű nyakkendő: hajdani, vidéki újdondászok szerény toalettje; feltűnő mértéktartásával picit hivalkodó: lássék, nem akárki jön-megy, tervez, álmodik az álmos kisváros mindennapi csöndjében.
Latinovits Zoltán jobb keze lendül, emelkedik, hüvelykujj a ágaskodik, nyitott tenyere markolni készül; bal kezével táskáját fogja, de hüvelyk és mutatóujja önkéntelenül követi jobb keze mozdulatát: indulataival együtt rezdül minden porcikája.
A finom tűvel rögzített vékony, egyszínű nyakkendőről nem látszik: hajdan Kosztolányi Dezső viselte.
A képen Kosztolányi Dezső ballag a sárszegi utcán, régen, máskor, boldogabb időkben.
Gulya István - Kibédi
A most megjelent Kibédi-könyv különbözik a korábban napvilágot látott művész-emlékiratoktól, emlékrajzoktól. A hagyományos memoároktól eltérően itt a pályatársak és barátok vallanak anekdoták és visszaemlékezéseik alapján egykori kollégájukról, Kibédi Ervinről. Nem minden esetben vidámak a történetek, inkább a népszerű színész mindennapjai elevenednek meg e lapokon, s állítanak emléket a magyar színjátszás kiemelkedő alakjának.
Akinek szerencséje volt látni és hallani Kibédi Ervint a Vidám Színpadon, a rádió és televízió műsoraiban vagy a közel száz játékfilmt legkülönfélébb szerepeiben, az nem "csupán" egy színész alakítását élvezhette: ő egyszerre volt kíváló színész-komikus és énekes, szerző és jeles versíró, a magánéletben pedig szenvedélyes növény- és állatbarát. Olyasvalaki, akit már életében is jelenségként könyveltek el. Emlékezetes szerepei utánozhatatlanok, csakúgy, mint a nevéhez fűződő Hacsek és Sajó-jelenetek, amelyek a magyar kabarékorszak egyszeri és megismételhetetlen fejezetei.
A könyv összeállítói sokat tanakodtak, mi lehetne a még csak alakuló könyv megfelelő címe. Végül is rájöttek: Kibédi nevéhez nem kell hozzátenni semmit, olyan fogalom, melyet pályája tett emlékezetessé.
Salamon Béla - Hej, színművész!
"Eleinte nagyon vonakodtak, de azután hosszas huzavona után, 1922. szeptember 5-én bemutatták a Vonósnégyes-t. A darab sikeréről nem kell beszélnem. - Írja Salamon Béla önéletrajzi visszaemlékezéseiben. - Száznyolcvanhatszor játszottuk egymás után, egyre fokozódó sikerrel."
Tegyük hozzá: nem múló sikerrel, hiszen a Vonósnégyes, Salamon Béla egyéni varázsának köszönhetően, örökbecsű darabja maradt a kabarénak a nagyszerű komikus haláláig, a televízió jóvoltából pedig újra és újra közkedvelt élménye most is a nézők millióinak.
Kötetünk az 1939-ben megjelent Hej, színművész! életrajzi emlékezéseit tartalmazza - amelyből megtudjuk, hogyan lett a kereskedőségedből a magyar kabarévilág kiemelkedő személyisége -, továbbá mindazon anekdotáit is, amik megtörtént események ugyan, de Salamon Béla sajátos tálalásában rögzítődtek, és részben életrajzi emlékezéseihez kapcsolódnak.
"Nekünk Salamont az ég küldte kedélybetegség ellen - írja Kellér Dezső 1939-ben a visszamlékezésekhez kapcsolódva. - Akérmilyenek a gazdasági és egyéb viszonyok, ő mindig derűsen és vidáman nézi az életet. Talán nemcsak a maga, de a mi kedvünkért is. Úgy tesz velünk, mint a hozzátartozó a beteggel, kerüli a szomorú témát, tapintatosan mindig másról beszél és vicceket mond. Ha egyszer, egy csúnya napon elpusztulna a világ, minden rommá dőlne és az utcákon kecskék legelnének, fogadom, hogy Salamon akkor is ezzel jönne:
- Hallottátok, mit mondtam tegnap a kecskéknek?"
Ismeretlen szerző - Kállai Ferenc
"Kállai Ferenc a legnagyobbak közül való, akik a magyar színpadra léptek. Az az Eden-kalapos fiatalember, akit a Kossuth Lajos utcában láttam, később százféle alakban került elém Shakespeare, Moliére, Móricz Zsigmond, Gorkij, Gogol, Willams, Sarkadi, Németh László és sorolhatnám, kiknek a révén, hogy megmutassa, milyen az élet, milyen a világ. Sokat tanultunk tőle az évtizedek alatt. Megtanultuk magunkat, az embert, a múlt századokból és ami nyavalyás, de szép századunkból. Kállai Ferenc színháza a remény színháza. Biztatás arra, hogy az életet élni akkor is szép, ha tele van küzdelemmel, fájdalommal. Erről beszél mindig a szerepeivel." (Szakonyi Károly)
Nemlaha György - Vittorio Gassman
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Ézsiás Erzsébet - Mészáros Ági
1989. február 23. délután fél három. A Ménesi út 79. számú ház előtt állok, telve szorongó várakozással, hogy megismerhetem Magyarország egyik legnagyobb élő színésznőjét, akit tizenöt éve szinte sekni nem látott, olyan visszavonultan él. Mészáros Ági az ajtóban fogad: pici, törékeny, madárcsontú öregasszony. Csak a szemében szikrázik fel az élet, ahogy rám mosolyog. Finom tapintású keze hűvös. Szájával nehezen formázza a szavakat: agyembóliából visszamaradt metatézis nehezíti beszédét. Ez a legmegrázóbb az egész találkozásban: ahogy neki-nekifut egy szónak, ahogy megbicsaklik a kiejtése. Ő, aki a legnagyobb magyar írókat szólaltatta meg a nemzet első színpadán. Sok mindenről beszéltünk és semmiről. Nem akartam első alkalommal lerohanni, a kényes kérdéseket a későbbi találkozásra tartogattam. A lényeg az volt, hogy beleegyezését adja a könyvhöz, amely - hittem akkor - az ő közreműködésével fog megvalósulni. Sajátos orgánumát, lassú beszédét őrzi a magnókazetta. Fárasztotta az emlékezés. Az az erős koncentráció, amelyet a felcserélt hangzók miatt kellett kifejtenie. Gipszfotelben ült - utolsó kórházi kezelése óta fájlalta a gerincét -, ahonnan fel-felállt néhány percre lepihenni. Mészáros Ági végtelen szelíd, szeretetre méltó, meggyötört ember benyomását keltette bennem ezen az első és utolsó találkozáson. Az ajtóig kísért, meghívott máskorra is. Itt még elmesélte, hogy a kórházban, ha nem tudott aludni, régi szerepeit mondogatta magában, többek között Illyés Gyula Dózsájának Annáját. Azzal búcsúzott tőlem, hogy megmutatta a drámakötetet, amelyet az ő szépséges fiatal arca díszített. 1989. március 8-án, színházi főpróbán tudtam meg, hogy Mészáros Ági aznap meghalt. Ott ültem, abban a színházban, amelynek fél évszázadig volt tagja, ahol legszebb szerepeit játszotta. Nem tudtam másra gondolni, csak őrá. És arra a sok-sok kérdésre, amit nem tettem fel neki. Arról az előadásról nem tudnék objektív kritikát írni. Számomra mindörökre összefonódott Mészáros Ági halálával. És bár a színház - ahogy ezt a főpróba is bizonyította - megy tovább, elveszített valakit, aki szépségével, tehetségével és senkihez sem fogható népszerűségével meghatározó volt a magyar színművészetben.
Bujtor Anna - Bujtor István - Dalia László - Gajdó Tamás - Szegő András - Váczy András - Vig György - Bujtor
Sok szempontból különleges könyvet tart most kezében a kedves Olvasó. A könyv olvasása során megismerjük Bujtor Istvánt, az embert, és Bujtor Istvánt, a színész-rendezőt is. Sokrétű és jelentős személyiség volt Bujtor István. Külön mutatjuk be a színész filmes és színházi karrierjét, amelyekből kiderül, Bujtor milyen jelentős ívű művészi karriert futott be élete során. Az interjúkban megszólalnak a legközelebbi hozzátartozók, közeli barátok, kollégák – Bujtor Judit, Bujtor Balázs, Frenreisz Károly, Bartha Ferenc, Németh Miklós, Kern András, Gór Nagy Mária, Gulyás Buda, Eperjes Károly, Szulák Andrea és Sáfár Anikó –, sőt a színész maga is egy régebbi interjú erejéig. Egyetlen megjelent önéletrajzi írása is megtalálható a könyvben Ezt megcsíptük Oszi.!? címmel. A bevezetőt Bujtor Anna, Bujtor István leánya írta, nagyon személyes és megható hangvételben. Igazi csemege Bujtor István és Bujtor Balázs közös CD-je: Bujtor István szaval, fia pedig hegedűn játszik.
Dániel Ferenc - Gian Maria Volonté
Gian Maria Volonté (Milánó, 1933. április 9. – Florina, 1994. december 6.) olasz színész, aki Sergio Leone dollár-trilógiája első két részének (az Egy maréknyi dollárért és Pár dollárral többért című spagettiwesterneknek) köszönheti világhírnevét. Olaszországban az itáliai Laurence Olivierként tartják számon, a maga korában az élő olasz színész-legenda volt.
Wikipédia
Féjja Sándor - Illés György
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Párkány László - Turay Ida
Az Andrássy úti Színház hírlapárusa 1936. március 13-án, egy pénteki napon ezt harsogta:
"A Méltóságos asszony századik előadása után... Éjféli ebszélgetés Turay Idával, aki játszik az életben, játszik a színpadon, de csak a színpadot veszi komolyan."
1938. szeptember 30.: "Bemutataták a Péntek Rézi című filmet. Turay Ida óriási sikere..."
"Turay Ida a Színészek Szabad Szakszervezetének igazolóbizottsága előtt. A hírneves sztárt nem igazolták... Turay Idát örökre eltiltották a színpadtól... Turay Ida a Népbírósághoz fellebbezett igazolása ügyében." (1945. június-júliusa)
"Turay Idát egy évre eltiltotta a Népbíróság a szerepléstől." (1945 szeptembere)
"Turay Ida sikere a Művész Színházban." "Óriási szenzáció: a Janika!"
"A polgári színésznőket, az úgynevezett sztárokat átnevelik. Turay Ida a Kamara Varietébe kapott beosztást." (1949-1950)
Aztán külföld: Bécs, München, Zürich, Ascona, München. Ez a Frau Békeffi-korszak. Rikkancs csak néha... álmomban.
Majd újra itthon. Másodvirágzás. És a legszebb ajándék, amit színésznő kaphat: "Turay Ida a bizonyság arra, hogy a múlás nem elmúlás."
És a rikkancsok mindenkori hangja-hangereje mögött Pistuka, azaz Békeffi István, a férjem, aki halála pillanatáig szerelmem, szeretőm, barátom, kritikusom, egyszóval társam volt.
Kelecsényi László - Latinovits Zoltán
Nem ajánlom ezt a könyvet azoknak, akik botrányok és szenzációk felidézését várják tőle. Nem ajánlom azoknak sem, akik a színészről nem produkciója, hanem világnézete, viselkedése, tévhitei alapján alkotnak véleményt. Nem ajánlom továbbá azoknak, akik életében is, holtában is eleve elfogultak Latinovits Zoltánnal szemben. Rajtuk kívül - ajánlom mindenkinek.
Kelecsényi László - Karády Katalin
Kelecsényi László
Jelenségek
Karády Katalin népszerűsége – négy évtized múltán – ismét növekedőben van.
Úgy kezdődött, hogy a Filmmúzeum műsorára tűzte a Halálos tavaszt, 1945 előtti filmgyártásunk botránykövét, Karády első filmsikerét. Bő egy év alatt, heti három előadásban 77 ezer néző látta.
Folytatódott a sor a Halálos tavasz mai sajtóvisszhangjával. Eörsi István áttételesebben, Földes Anna nyíltabban mondta ki róla verdiktjét: giccs a javából. Utóbbi cikk szerzője kapott is válaszlevelet szép számmal. Gyalázkodót, vitatkozót, egyetértőt – vegyesen. Ez nem volt meglepő.
Nemlaha György - Jean Gabin
Jean Gabin
Az ő átható tekintete, csendes erőt és rendíthetetlen akárki személyiségét, Jean Gabin volt a legnépszerűbb francia matiné bálványa a háború előtti időszakban, és továbbra is az egyik nagy ikonok a mozi. Bár szülei kabaré előadóművészek, Gabin születésű Jean-Alexis Moncorgé 1904-halogatni a show business az első, a munka helyett, mint egy napszámos egy építőipari cég. Végül követte családja nyomdokaiba lépett, bár a színpadon megjelenő különböző párizsi koncerttermekben és színházakban, köztük a Moulin Rouge. /People/
Kállai Katalin - Básti Juli
Básti Juli: Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas magyar színésznő, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
“A színészetben az a jó, hogy a fele elmélyülés, befelé figyelés. Hogy jó legyen valaki, ahhoz elég némi adottság, ügyesség, fogékonyság, és kicsi szerencsével karriert is lehet csinálni ennyiből. De ha ennél több akarsz lenni, egy picivel is, ahhoz a százszorosát kell adnod. Szenvedélyben, odaadásban, fegyelemben, koncentrációban, munkában. A különbség formálisan olykor alig vehető észre, a lényeget tekintve viszont ég és föld. Az egyik hatásos, a másik meg is tud érinteni. Hogy eljutok-e idáig, nem tudom, de hogy ezért igyekszem mindent megtenni, az biztos.”
Marina Vlady - Szerelmem, Viszockij
Tizenhárom év története ez a könyv, amely egy viharos szerelem és a súlyos megpróbáltatásokkal teli házasság felidézésén túl arra keres választ, miért kellett idő előtt meghalnia a kivételesen érzékeny és tehetséges művésznek.
Rein A. Zondergeld - Alain Delon
Jön felénk valaki a filmvásznon, szmokingja fölött világos trencskóban, hófehér selyemingben, rózsával a gomblyukában, összehúzott vállakkal, jéghideg pillantással, összeszorított szájjal, kalapját mélyen homlokba húzva - és akkor ez a valaki nagyon lassan felemeli revolverét és ránk céloz... legszívesebben holtan esnénk össze. Csak hogy megmutassuk neki, hogy igaza van, hogy szívünk közepébe talált.