Kapcsolódó könyvek
Erba Odescalchi Sándor - Testamentum I-II.
Erba-Odescalchi Sándor hg. (eredetileg Céh Sándor, Budapest, 1914 -) ügyvéd, író. A budapesti Tudományegyetemen 1936-ban jogi doktorátust szerzett. Ügyvédi gyakorlatot folytatott. 1932-ben az Erba-Odescalchi hercegi családból származó nagynénje örökbe fogadta. 1943-ban az olasz király átruházta rá a hercegi címet. 1944 előtt több könyve jelent meg Magyarországon. 1945-ben Svédországba költözött. Stockholmban banktisztviselő. Yad Vasem kitüntetést kapott zsidók mentéséért.
Dr. Erba Odescalchi Sándor herceg Testamentum című köteteiben megjelent visszaemlékezései segítségével visz bennünket vissza az időben. Történelem, korrajz, önéletrajz is egyben. Egy hiteles szemtanú sorsán keresztül lehetünk szemlélői a tovatűnt világnak.
Erdei Ferenc - Magyar város
Vádak, mesék, ferdítések és tévedések hangzanak minduntalan körülöttünk országunk települése, berendezése és területi szerveződése felől, s a valóság riadtan süllyed még mélyebbre elfelejtett, régi könyvek, sárgult térképek és a föltáratlan ismeretlenség homályába.
Nézzünk egyszer szembe ezekkel a kósza kísértetekkel és egyelőre egyetlenegy kérdésben kíséreljük meg az igazság és a valóság torzítatlan föltárását; s ha földerítettük a magyar tájak valóságos állapotát, azután sírjunk vagy örvendezzünk.
Városainkról van szó. Arról, hogy vannak-e Magyarországon városok és különösen vannak-e magyar városok, vagy csak idegen példák gyarló utánzatai városnak nevezett településeink.
Erdei Ferenc - Magyar tanyák
"Szociológiai szempontból teljesen feldolgozatlan a tanya" - írja Erdei Ferenc az 1941 előtti tanyairodalmat összefoglalva, s evvel a megállapításával egyben meg is határozza a Magyar tanyák mondanivalójának tudományos jelentőségét. Elsőként ad közre teljes értékű, alapvető összefoglalást a tanyakérdésről, amely a magyar tanyarendszert, történeti kialakulását, a tanyatípusokat, a tanyás vidékek részletes társadalomrajzát öleli fel, s a tanyarendszer gazdasági, társadalmi és történeti értékelése alapján a tanyapolitika lehetséges útját is megrajzolja. A Magyar tanyák a negyvenes évek szociológiai irodalmának egyedülálló dokumentuma marad, értékeit csak tovább érlelte a kiadása óta eltelt harmincöt esztendő. A tanyatéma vizsgálatát Erdei Ferenc a háború utáni évtizedekben is folytatja. Folyamatosan mélyíti a tanyás vidékek helyszíni ismeretére és részletes felkutatására épülő tapasztalatait, s a megváltozott körülményekhez alkalmazkodva vizsgálja később a tanyakérdést, és dolgozik megoldásán.
Erdei Ferenc - Magyar falu
"Ha kimondják ezt a szót: falu, kisebb-nagyobb árnyalati eltéréssel az egész civilizált világon ugyanaz a kép idéződik föl. A tájba beépült kis település, a környezethez igazodó utcákkal, házakkal, s benne mezőgazdák élnek színes és küzdelmes életet távol vagy legalább is elkülönülve a városok életétől."
Granasztói Pál - Vallomás és búcsú
Az építészként nagyrabecsült tudós és szakíró élete második felében a szépirodalom területén is sikeresnek bizonyult. Önéletrajza 1961-ben jelent meg, majd a nagy sikerre való tekintettel 1965-ben a második, bővített kiadás is napvilágot látott. A szerző művelődéstörténettel foglalkozó unokája a családi archívumot rendezve összegyűjtötte az önéletrajzhoz tartozó képeket, kiválogatta az önéletírás legmarkánsabb részleteit. Az így keletkezett új minőségű kézirat izgalmas és kíméletlenül őszinte képet vázol Granasztói Pál életútján túl egy XIX-XX. században élt polgárcsalád életéről, egy letűnt életforma alkonyáról.
Hoffmann János - Ködkárpit
"A kiállás a másikért... a szeretet... az áldozatkészség... ahol otthon volt mindenki mindenkinél... nosztalgiás lélekkel gondolok erre a körre" - vall a szerző családjáról, naplójának első füzetében. Másfél évszázadnyi az az idő, amely lepereg előttünk a Hoffamann család sorsából. Megismerhetjük a polgári lét megteremtésének stációit, és átélhetjük a szombathelyi család küzdelmeit. Részesei lehetünk sikereknek, kudarcoknak, és a lírai hangú napló elbeszélésében követhetjük nyomon egy alkotóerejében lévő, törvénytisztelő ember holocaustba vezető tragédiáját. Katartikus élménnyel gazdagodik, aki a máig érvényes igazságokat tartalmazó naplót elolvassa.
Hollós Ervin - Rendőrség, csendőrség, VKF 2.
1939. őszétől a felszabadulásig mind keményebbé, brutálisabbá vált a diktatúra...
Ezekben az években a VKF 2., a csendőrség és a politikai rendőrség terrorhadjárataiból kiemelkedik tizenkét nagyarányú, országos jelentőségű nyílt nyomozás, amelyek terjedelme és mélysége kihatott az ország sorsának alakulására.
A nyomozások aprólékos, sokszor hónapokig tartó munkáját olyan akciókkal egészítették ki, amelyek radikálisan "oldották meg" egy-egy terület "biztonságát". Horthy és Keresztes-Fischer Ferenc felelőssége ebben elsőrendű, a II. világháború kitörésétől kezdve az ő közvetlen intencióik alapján folytak a nagyarányú letartóztatások és tömeges tisztogatási akciók, mint például 1941 nyarán az észak-erdélyi vagy 1942 januárjában a délvidéki tisztogató "hadműveletek".
Ismeretlen szerző - Művelt és udvarias ember a XX. században
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Frisnyák Zsuzsa - A magyarországi közlekedés krónikája 1750-2000
A közlekedés történetével kapcsolatos hazai kutatások mindössze néhány évtizedes múltra tekintenek vissza. Történészek a közlekedés kérdését leggyakrabban konkrét szempontokból (gazdaságtörténet, belpolitika stb.) érintik, alig néhányan elemezték tágabb összefüggéseit. Mérnökök vették számba – gyakran kimerítő alapossággal – technikatörténeti aspektusait, a földrajztudomány foglalkozik a Kárpát-medence tér- és településszerkezetével, a közlekedési infrastruktúrával, közgazdászok elemezik működési folyamatait, környezeti hatásait.
Az elmúlt évtizedben közlekedéstörténeti összefoglaló munka Czére Béla tollából jelent meg. A szerző azt a szemléletet képviseli, amely szerint a közlekedés története egyes ágazatainak egymás mellett létező története. Munkája ezért az ágazati szerkezetet követi: külön tárgyalja az egyes korszakok (amelyek azonosak Magyarország politikatörténeti korszakaival) vasúti, közúti, vízi, légi és városi közlekedésével kapcsolatos eseményeket.
A közlekedés története természetesen események sorozata (ezt ennél a kronológiánál semmi sem példázhatja jobban), de mégsem lehet a lényegét pusztán ágazati eseménytörténettel megragadni. A közlekedést bonyolult rendszerek, rejtett struktúrák működtetik és befolyásolják. Ennek a tanulmánynak az a célja, hogy segítsen az események és struktúrák közötti kapcsolat összefüggéseinek értelmezésében. Minderre azért van szükség, mert a struktúrák hosszú idejű változásait a napi események gyakran elrejtik szemünk elől.
Ismeretlen szerző - Szerep és alkotás
A kötet az 1996. tavaszán hasonló címmel, a Petőfi Irodalmi Múzeumban megrendezett konferencia előadásait tartalmazza. A szerzők sok új irányban, új és másfajta megközelítésekkel járultak hozzá a nemek szerepének alapkutatásához. A nő szerepére a társadalomban a bibliai időktől a századforduló, ill. a korai XX. század idejéig világítanak rá a megjelent tanulmányok. Szó van hősnőkről, művésznőkről, írónőkről, prostituáltakról, tudós nőkről, társadalmi jogokról, tanulási és munkalehetőségekről, válóperről, művészeti irányzatokról. Kifejezetten ajánljuk olyan nőknek, akik felismerték életük jelentőségét, de szeretnék tudni gyökereik kialakulásának történetét. Valamint ajánljuk olyan férfiaknak, akiknek feltett szándékuk a nők megértése. Senki ne ijedjen meg, szó sincs ultrafeminizmusról!
Kókay György - Buzinkay Géza - Murányi Gábor - A magyar sajtó története
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Batári Gyula - Fejezetek a külföldi magyar sajtó történetéből, 1853-1920
Dr. Batári Gyula (1931–2013) művelődéstörténész 1956–1965 között az Országos Műszaki Könyvtár munkatársa és osztályvezető-helyettese, 1965–2002 között az Országos Széchényi Könyvtár tudományos munkatársa, majd főmunkatársa, 1985–2002 között az OSZK Híradó szerkesztője, a Magyar Orvostörténelmi Társaság vezetőségi tagja, az általános tudománytörténet szakosztályának titkára, a Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság tagja volt. Kutatási területe a magyarországi és az amerikai magyar sajtó története. Ezenkívül foglalkozott még művelődés-, irodalom-, könyv-, könyvtár-, reklám-, orvos- és technikatörténettel és olvasásszociológiával. Megközelítőleg 600 publikációja jelent meg.
Vajda Mária - Hol a világ közepe?
A magyar néprajztudomány hosszú időn keresztül alig fordított figyelmet a parasztság szerelmi életének kutatására. „Általános volt az a nézet, amely szerint a komolytalan, pikáns témakör vizsgálata az igazi tudóshoz méltatlan időtöltés, ízetlen csámcsogás" - írta a Debrecen. Vajda Mária vette a bátorságot és fáradságot: Balmazújvároson száznál több ember tudatanyagát rögzítette. Az újvárosi parasztok szexuális életéről megírta a „Hol a világ közepe?" című, szinte egyedülálló tanulmányát, mellyel olyan területre irányította a figyelmet, melyről addig alig tett említést a szakirodalom.
Weis István - A magyar falu
Az itt következők nem rendszeres ismertetése, összefüggő rajza a magyar falunak. Ezt a szerző öt íven nem is nyujthatná. Ilyen terjedelemben arra kell szorítkoznia, hogy mozaikszerű képeket vázoljon fel a falusi életből és néhány olyan eszmét ismertessen, néhány olyan kérdést vessen fel, amelyek az átlagos ujságolvasó városi ember előtt teljesen vagy csaknem ismeretlenek. Arra törekszik a szerző, hogy a falut a maga valójában, kendőzés nélkül állítsa az olvasó elé.
Jirkovsky Sándor - Az Osztrák-Magyar Monarchia jegybankjának története
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Jirkovsky Sándor - A magyarországi pénzintézetek története az első világháború végéig
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Rádóczy Gyula - Mária Terézia magyar pénzverése
A szerző Mária Terézia pénzeivel foglalkozó másfél évtizedes kutatásainak eredményét foglalja össze munkájában.
A korszak pénzeinek napjainkig legbővebb korpuszi és pénztörténetét is ismerteti, ami a hasonló feldolgozásokkal szemben merőben újszerű.
A pénztörténeti bevezetőben a Birodalom három országának, ezen belül pedig az egyes verdéknek pénzverési adatait hasonlítja össze. A katalógus-részben néhány pénz tervezőjének, vésnökének kilétét is felfedi.
A függelékben közölt ártörténeti adatok és az egyes verdékben dolgozó vésnökök kronologikus névsora témánk jobb megértését szolgálja.
A királynő magyar pénzeivel foglalkozó eddig megjelent művek néhány tévedésének helyesbítése külön emeli a munka értékét.
Tormay Cécile - Bujdosó könyv
"Maradjon fenn könyvemben az, ami velünk vész el: egy halálra szánt faj legboldogtalanabb nemzedékének kínja és becsülete. És lássák meg benne az utánunk jövők, hogy a megpróbáltatások esztendejében mi sajgott át a némaságra ítélt, elgyötört, vérig alázott magyar lelkekben.
Legyen a Bujdosó könyv a fájdalom könyve. Mialatt írtam, találkozni akartam benne azokkal, akik testvéreim voltak a közös szenvedésben. És ebben a könyvben velük akarok maradni még akkor is, mikor már sem ők, sem én nem fogjuk többé látni az új magyar tavaszokat." (A szerző)
Becske Ödön - Kishajók szerkesztése és építése
A vízisportok jelentősége világszerve megnőtt, mióta az életszínvonal megnövekedett és a több szabadidő igen sok ember szára lehetővé teszik hogy vízisportot űzzön. Ezzel párhuzamosan fellendült a kishajóépítés is. A könyv a kishajók - evezős-, motoros- és vitorláshajók - szerkesztési alapelveivel, szerkezetével, az építésükhöz szükséges anyagokkal, építési módjaikkal, karbantartásukkal, s a különböző hajótípusokkal ismertet meg. Célja segítséget nyújtani a kishajóépítésben az amatőrök népes táborának.
Lehoczky József - Magyar lovagkönyv
A XXI. század nagy szenzációi a szabadkomővességgel, titkos társaságokkal foglalkozó kötetek. Ám az átlagember igen keveset tud ezekről – kialakulásukról, működésükről, a háttérben meghúzódó mozgató szálakról. Királylehotai, kisrákói és bisztricskai Lehoczky József izgalmas, hiteles történelmi tényeket felsorakoztató könyve egyfajta kulisszák mögötti érzést keltve kalauzolja el az olvasókat a korona és kard, egyház és hűbériség, lovagrendek, szerzetesrendek és titkos-társaságok, koronázás és lovagavatás, királyok, fejedelmek, pápák és császárok korszakába. Végigkövethetjük a keresztény egyház és a Római Szent Birodalom létrejöttét és betekintést nyerhetünk a kora-középkori magyar és a nyugati feudális társadalmi rendszer szerkezetébe, miközben érdekes utazást teszünk a heraldika titokzatos világában is.