A Panoptikum a világhírű amerikai-magyar írónő legújabb regénye, melyet örömmel nyújtunk át olvasóinknak. Ez a 14. Kenneth-könyv, mindegyik bestseller, a közönség mindig lázas izgalommal várja és a megjelenés első napjaiban szétkapkodja.
A Panoptikum izgalmas, frappáns fordulatokkal, csodálatos lélekrajzzal megírt alkotás. Színhelye: New York, Santa Monika és néhány fejezetében Budapest. A regény hősnője, Judith, gazdag és szép fiatal lány, aki elmenekül rózsadombi otthonából és Amerikába kerül. Leánya Adrienne, már New Yorkban születik, ő a második főszereplő. Végül a 18 éves Melissa, a harmadik generáció. A férfiak, akik a szerelmet és a tragédiákat jelentik, Jeff, a Park Avenue-i orvos, Patrick, a fiatal egyetemi tanár, Erik, a divattervező, Roy, a festőművész és Teddy, az egyetemi hallgató.
Judith régi udvarlói, akik az 56-os forradalom után emigráltak, őszinte képet mutatnak azokról, akiknek nem sikerült boldogulni Amerikában. Iván, a huszártiszt, Félix, a báró és Zoltán, a bonviván.
A nagy szerelmeket és a súlyos csalódásokat megrázó realitással ábrázolja az írónő.
A Panoptikum után következő rövid történetek az amerikai életbe, a felső tízezer világába adnak izgalmas és páratlanul érdekes bepillantást.
A kötet az olvasóknak élmény, mint minden eddigi Claire Kenneth-regény, amiért a világban szétszórt magyarság rajongva szereti minden idők egyik legsikeresebb írónőjét. Claire Kenneth angol neve mögött izzóan magyar szív dobog.
Kapcsolódó könyvek
Joss Stirling - Lélektársak - Phoenix
A tizenhét éves Phoenix egy bűnözőkből álló savant banda tagja Londonban. Phoenix különleges adottsága, hogy képes mások agyát blokkolni, az időt "lefagyasztani". Ezt a képességét zsebtolvajként kamatoztatja, amíg nem találkozik Yves Benedicttel. A fiúról azonban hamar kiderül, hogy nem csupán egy célpont ...Ő a lélektársa, de az egymásra találás ezúttal sem egyszerű, mert a Közösség a hatalmában tartja Phoenix múltját, és a jövőjét is magának követeli. Vajon ők az erősebbek vagy a fiatalok közti kapocs?
Természetfeletti képességek, szövevényes kalandok, szerelem - a Lélektársak trilógia második része végre magyarul is!
Debbie Macomber - A szív titkai
"Jo Marie, aki nemrég vesztette el a férjét, elhatározza, hogy gyökeresen megváltoztatja az életét, hátha így feledtetheti bánatát. Seattle-t a háta mögött hagyva egy családias kisvárosba, Cédrusligetbe költözik, ahol vásárol egy panziót, a Rózsakikötőt. Szép lassan elkezd beilleszkedni a kisváros színes közösségébe, miközben megérkeznek a panzió első vendégei is. Mindketten hosszú évek után térnek vissza gyermekkoruk helyszínére, hogy szembenézzenek múltjukkal. Abby életére egy végzetes baleset vet árnyékot, míg Joshnak haldokló mostohaapjával kell tisztáznia kapcsolatát. Magányukat – legalábbis eleinte – csak az otthonos panzió és annak kedves háziasszonya oldja. Ám a Rózsakikötő többnek bizonyul egyszerű szálláshelynél. Igazi menedékké válik a lelki terheiket cipelő hősök számára, akik végül egészen más emberként távoznak, mint ahogy ideérkeztek.
A közkedvelt írónő, Debbie Macomber új sorozatának első kötete ez a regény, amelyben egy fiatal nő lassú lelki gyógyulását követheti nyomon az olvasó.
A New York Times bestsellerszerzőjének jövőre további kötetei jelennek meg kiadónk gondozásában."
Deborah Hale - Úri iskola
Miután édesanyja több boldogtalan házasságot követően belehal a bánatba, a bájos Leonora hallani sem akar a férfiakról és a szerelemről. Hogy mostanában gyakran látni a délceg Morgan Archer oldalán, annak igen prózai oka van, egy fogadás. Amennyiben Leonorának három hónap alatt sikerül igazi úriembert faragnia az egyszerű őrmesterből, nagybátyja, Sir Hugo teljesíti leghőbb vágyát: elegendő pénzt bocsát a rendelkezésére ahhoz, hogy függetlenítse magát, és iskolát alapítson az alsóbb néposztályok leányai számára. Ám ha "Archibald kapitányt" kiveti az előkelő társaság, Leonoar köteles nőül menni a bácsikája által kijelölt férfiúhoz. Eleinte úgy megy minden, mint a karikacsapás, Morgan a báltermek ünnepelt gavallérja lesz. Akár meg is nyerhetnék a fogadást, ha nem uralkodna el rajtuk az összezártság hónapjai alatt lángra lobbant szenvedély...
Deborah Smith - A Titkok kertje
Burnt Stand "márványvárosát" a Hardigree calád keménykezű asszonyai uralják. A föld gyomrából előkerülő rózsaszín, gyönyörű, mégis rideg ásvány kegyetlen titkok őrzője. Darl Union, a Hardigree Márvány Társaság leendő örököse tízévesen szembesül családja szégyenteljes múltjával, és szemtanúja lesz egy gyilkosságnak, amely lebonthatatlannak tűnő falat emel Darl és kőfaragócsaládban született szerelme, a matekzseni Eli Wade közé. Csakhogy minden eltemetett titoknak egyszer a felszínre kell kerülnie, különösen ha épp a szerelmesek közti társadalmi különbséget érvényen kívül helyező kert földje rejti. Huszonöt évvel később az egykori szerelmesek sorsa ismét egybefonódik...
Pusztai Anna - Anna választása
Mi kell a boldogsághoz? Sok pénz, biztos állás, gyengéd szerelem, vad szenvedély? Van, akinek mindez együtt, és van, aki az egyikkel is beérné. Anna, a regény főhőse nehéz eset. Látszólag minden adottsága megvan ahhoz, hogy az életét ne a boldogság keresésével töltse, hanem letáborozzon végre valaki mellett, odaadó feleség és anya legyen. De Anna a klasszikus forgatókönyvnél többre vágyik: olyan társra, akivel teljesebb életet élhet, aki vele egyenrangú szellemi partner, aki nap mint nap kifejezi szeretetét, de nem korlátozza a szabadságát. Ilyen elvárások mellett nem meglepő, hogy hősnőnk negyvenéves korára sem találta meg még az igazit. Aztán egy napon felbukkan egy férfi, akitől mindenki retteg, mert megjelenésével és intellektusával bárkit lesöpör a porondról. Valaki, aki szintén nem könnyű eset, és aki nem mellesleg Anna főnöke. Kell ennél több a boldogsághoz?
Jackie Collins - Halálos szépség
Jackie Collins szám szerint 25. regényében látványosan tér vissza a Las Vegas-i csillogásba a szexi multimilliomos, Lucky Santangelo.
Bárhová lépjen is be, még mindig elakad a férfiak lélegzete, mert Lucky nem csupán vadítóan szép, hanem csak úgy árad belőle a csillapíthatatlan energia. Olyan nő, akivel számolni kell - valóságos természeti erő. A tapasztalt és dörzsölt Lucky Santangelo tehát ismét színre lép...
Miután eladta filmstúdióját, gyors egymásutánban elfogyasztott két férjet, majd feleségül ment Lennie Goldenhez, élete nagy szerelméhez. És most éppen egy hatmilliárd dolláros szállodakomplexumot épít kedvenc terepén, Las Vegasban.
Csakhogy egyre sűrűbben érkeznek a kis, kézzel írott Cartier kártyák ugyanazzal az üzenettel: DÖGÖLJ MEG, SZÉPSÉGEM!
Vajon ki küldi őket, s ki tervezi a végső leszámolást?
Robyn Sisman - Tiszta Hollywood
Paige Carson, a lélegzetelállítóan csinos hollywoodi filmsztár úgy érzi, túljutott a csúcson, innen már a karrierjében is, a magánéletében is csak lefelé vezet út. Tíz évvel azelőtt, az első nagyjátékfilmjében nyújtott alakításáért megkapta az Oscar-díjat. Jelenlegi filmjében egy öntelt macsó a partnere, aki minden módon megkeseríti az életét. A szerepajánlatok apadni kezdenek, mert már túl öreg. (Huszonkilenc évesen!) Világhíres rocksztár apja megbocsáthatatlan dolgot tett; színésznő-ex-playmate anyját csak a kutyái érdeklik. És nem hogy szerelmes nem volt ki tudja, mióta, még csak udvarolni sem akar neki senki, és lépten-nyomon megalázó helyzetekbe keveredik. A kegyelemdöfést az Oscar-díj átadáson kapja meg, ahol nyomban elhatározza, hogy Londonba költözik, és Shakespeare-t fog játszani színpadon. Legalább bizonyíthatja színésznői tehetségét, normális életet élhet, és talán egy angol lordnak is megakad rajta a szeme.
Csakhogy London egyáltalán nem olyan, amilyennek elképzelte, és az angol férfiakkal sincs több szerencséje, mint az amerikaiakkal. Főleg a főbérlőjével, a nyársat nyelt dokumentumfilmessel nem jönnek ki egymással... vagy mégis?
Robyn Sisman a Felejthetetlen viszonyok és a Jóbarátok népszerű szerzője rendszerint kulcsregényeket ír, vagyis olyan műveket, amelyekben egy vagy több szereplőt élő személyről mintáz. Ebben a regényben feltűnik Liv Tyler, az apja, Steven Tyler, Gwyneth Paltrow, Madonna, Guy Ritchie és még sokan mások.
Daisy Goodwin - Ártatlan szépség
A páratlanul gazdag Cash család lábai előtt ott hever az egész világ. Habár az amerikai társadalom megbecsülését és csodálatát élvezik, van valami, amit e mesés vagyon révén sem tudhatnak a magukénak, ami pénzen nem megvásárolható:
a nemesi cím. A ház úrnője, Mrs. Cash ezt igyekszik biztosítani egyetlen gyermeke, a páratlan szépségű Cora számára. A lányt ugyan udvarlók hada veszi körül, minden idegszálával azért küzd, hogy végre a maga életét élje, és kedvese, Teddy felesége legyen, édesanyja elképzelései azonban felülírják terveit.
Egy tragikus kimenetelû vendégséget követően Angliába hajóznak, hogy a valódi nemesek hazájában leljék meg a boldogságot: Mrs. Cash a cím megszerzésével, Cora pedig az igaz szerelem megtalálásával. Egy váratlan baleset azonban teljesen felforgatja a lány életét. Az angol nemesek meglehetôsen zárt világába ugyan bebocsátást nyernek, ám megannyi ármányt és akadályt kell leküzdeniük a boldogság felé vezető rögös úton.
Daisy Goodwin szellemes és részletgazdag regénye a 19. század végi Amerika és Anglia intrikákkal és szenvedéllyel teli világába vezeti el az olvasót.
Rupáner-Gallé Margó - Lányok a kastélyból
A gazdasági válság az Angliából hazatért Arlene Harris vállalkozását sem kíméli. A lány ezért kénytelen rég nem látott, dúsgazdag nevelőapjához fordulni, aki furcsa feltételeket szab ahhoz, hogy a lányok – Arlene és két féltestvére – hozzájussanak pénzéhez.
A feladat emberpróbáló, s valahányszor Arlene bajba kerül, gyermekkori szerelme, Leon mindig ott terem, hogy gúnyolódjék a „kis bajkeverőn”.
Milyen csodákat és titkokat rejt a Márai-kastély? Hogyan boldogulnak a korábban gyűlölködő mostohatestvérek a nehéz időkben? És mi történik Arlene-nel és Leonnal? Folytatható-e a gyermekkori szerelem?
Kimura Rei - Pillangó a szélben
Simoda kis halászfalu Japánban, a 19. század második felében. A falu szegény lakóinak legfőbb gondja az évenként lecsapó tájfun. Most azonban a történelem vihara is rájuk zúdul. Itt száll partra az amerikai hadiflotta, és az ország megnyitását követeli. Konzulátus nyílik, s az élére az idős vörös óriás, Towsend Harris kerül. Az anyák féltik leányaikat a hús örömeit követelő „idegen ördögöktől”.
A túl szépnek született Okicsi meggondolatlanul a főutcán megy haza a fürdőből, Harris megpillantja, és tűzön-vízen, vőlegényen átgázolva magának követeli. A sógun elfogatja a lányt, aki végül az erőszaknak engedve a konzul ágyasává lesz. Így Japán is előnyösebb feltételeket csikarhat ki Amerikától. A falu lakóit ez legkevésbé sem érdekli. Az ő szemükben Okicsi szajha, az idegen ágyasa.
Az érzékeny Okicsi életét derékba töri, hogy néhány évig a konzul használja, majd hazaköltözésekor mint kidobható szemetet elhajítja. Távozása után becsületesen, önállóan szeretne élni régi nagy szerelmével. Egy nőnek azonban nem bocsátanak meg egykönnyen a férfivilágban, és a múlt szorítása mindennél erősebb.
Pontos és alapos korrajz ez a regény is, akárcsak a 2010-ben megjelent Japán rózsa. Néha egy-egy finom hasonlat futama a sorok között, mintha Okicsi pengetné bánatosan szamiszenje húrjait.
Megérzések, jósálmok, hiteles japán misztika, egy túlérzékeny, képzelgésre hajlamos lélek nem e világi fogódzói az olvasó lelkét is mindvégig megpengetik.
Lesley Pearse - Remény
Lesley Pearse bestsellereiből több mint hárommillió példányt adtak el világszerte. Pearse, akinek élettörténete kész regény, bravúros mesélő, történeteiben a legféltettebb és leggyűlöletesebb emberi érzelmek csapnak össze, rajongói szerint páratlan érzékkel mutatja meg, milyenek is vagyunk valójában; veszélyben, magányban, bűnben és szerelemben.
Madeleine Wickham - Velem alszol?
Chloénak nyaralásra van szüksége. Elege van az esküvői ruhák varrásából, a hiú örömanyákból, és abból, hogy élettársának gondjai vannak a munkahelyén. Gazdag barátja, Gerard, felajánlja spanyolországi luxusvilláját, hogy férje Philip, két fiuk,
és ő kikapcsolódhassanak. Eszményi!
Hugh nem boldog ember. Úgy tűnik, tökéletes feleségét jobban érdekli a márvány az új konyhába, mint a férje, ő pedig keményen dolgozik, hogy mindezt kifizethesse, cserébe azonban alig látja a gyerekeit. Régi iskolatársa, Gerard, kiadja nekik spanyolországi luxusvilláját, hogy a család kicsit összerázódhasson. Pompás!
Mindkét família megérkezik a villába, ahol beköszönt a sokk is: Gerard ugyanarra a hétre szervezte a nyaralásukat. Elkezdődik az osztozkodás bosszantó hete, és a rekkenő hőségben hamarosan fojtogatóvá válik a feszültség. A két családot a titokzatos múlt is összeköti, és ahogy elszabadulnak az indulatok, rég eltemetett szenvedély tör felszínre…
Mediterrán nyár, szabadságvágy, füllesztő erotika, egy-két slukk joint és valaki a háttérben…
Rosamunde Pilcher - Otthon I-II.
A második világégés előestéjén Judith Dunbar családja Angliából Szingapúrba költözik, és a tizennégy éves lány kénytelen elszakadni szeretteitől, hogy azután egy lányiskolában kezdje el felnőtt életét. Hamarosan igaz barátnőre talál Loveday Carey-Lewis személyében, és valóságos fogadott gyermeke lesz egy gazdag családnak. Miközben Anglia fölött a háború felhői gyülekeznek, Judith megismeri az arisztokrácia képmutató világát, megízleli a szerelmet, és megtanulja miként viselje el a bánatot. Rosamunde Pilcher regényeit olvasva érzelmes világba lépünk, melyet olyan karakterek népesítenek be, akiket rögtön a szívünkbe zárunk, és még sokáig őrizünk az emlékezetünkben. Történeteit valódi szenvedélyek, igaz örömök és bánatok, nagy szerelmek és csalódások, vagy éppen tökéletesen boldog pillanatok töltenek meg. Pilcher őszinte, érzelmes és mindenekelőtt olvasmányos regényeivel negyven országban boldogítja rajongóit. Könyveiben gyógyír rejlik a sebzett lélekre, vallja több mint százmillió olvasója.
James Patterson - Gabrielle Charbonnet - Máris hiányzol
Jane Margaux magányos kislány. Édesanyja, a rendkívül sikeres és mindenható Broadway-producer, mindössze hetente egyszer szakít rá időt: vasárnaponként elmennek fagylaltozni, majd megcsodálják az ékszereket a Tiffanyban. Jane-nek csak egyetlen barátja van, a jóképű, jó humorú, a harmincas éveiben járó Michael. A férfi tökéletes. Ám a kislányon kívül senki sem látja és nem is hisz a létezésében. Michael azonban nem maradhat örökké vele, a kilencedik születésnapján elhagyja Jane-t, megígérve, hogy a kis barátnője hamarosan elfelejti őt. Mert a képzeletbeli barátoknak ez a sorsuk. Jane azonban sosem felejti el. És két évtized múltával is ugyanolyan magányos, mint gyermekként volt. Hiába lett belőle sikeres drámaíró, az anyja továbbra is zsarnok módon rátelepszik az életére. Aztán egy napon találkozik valakivel, aki jóképű, jó humorú és a harmincas éveiben jár. A férfi tökéletes. A neve - Michael... Felülmúl minden képzeletet, hogy miért kell a két fiatalnak újra találkoznia ebben a nem mindennapi történetben.
A világ legsikeresebb írójának számító James Patterson váratlan események és megkapó érzelmi fordulatok sorával mutatja meg a szeretet időtlen és lehetetlent nem ismerő erejét.
Marian Keyes - Angyalok
Maggie Walsh példamutató életet él; remek munkája van, kiegyensúlyozott, sosem hibázik, boldog házasságban telnek mindennapjai férjével, Garvval. Egy nap azonban megtörténik az, aminek nem szabadna megtörténnie. A tökéletes férj félrelép, és még a tökéletes állás is elúszik. Maggie ekkor határozza el, hogy ideje végre valami őrültségbe kezdenie, és Dublinból egészen Hollywoodig fut, legjobb barátnőjéhez, Emilyhez…
Az Angyalok Városában pedig mintha kicserélték volna: partikra jár, filmsztárokkal randizik, kecsegtető munkaajánlatok és ínycsiklandó pasik között válogat, az új Maggie pedig egyre biztosabb abban, hogy egy tönkrement házasság még nem a világvége. Sőt!
Elizabeth Chandler - Két világ határán
Egy év telt el Tristannak, Ivy szerelmének a halála óta. A barátok Cape Codon gyűlnek össze. Ivy már Willel jár, de még mindig képtelen elfelejteni Tristant.
Ivy és Beth balesetet szenvednek. Ivy egy testelhagyásos élményt követően magához tér. Új barátjában, Guyban egyre inkább Tristan soron következő, ezúttal emberi megtestesülését véli felfedezni. De valóban így van-e?
Elizabeth Chandler - Angyalok és emberek
Ivy megpróbálkozik a lehetetlennel: megkísérli feldolgozni szerelmének, Tristannak a halálát. Vár azonban rá egy még ennél is nehezebb feladat: meg kell értenie, mi is történt igazából vele magával. Valóban öngyilkos akart lenni, vagy valaki szánt szándékkal lökte a vonat elé? Philip, a kisöccse folyton egy angyalt emleget, aki az utolsó pillanatban megmentette. A fantasztikusnak tűnő feltevés egyre valósabb tartalommal telítődik.
Elizabeth Chandler - Angyali oltalom
Ivy gyászolja balesetben elhunyt szerelmét, Tristant. A fiú halála után elvesztette hitét az angyalokban, ezért egy hónappal a túlvilágra költözése után Tristan még mindig nem képes a lány tudtára adni, hogy nem hagyta el. Figyelmeztetni akarja arra, hogy az, aki őt megölte, a lánnyal is végezni akar. Ivy egy alkalommal csak hajszál híján menekül meg a gyilkos elől, ekkor jön rá az igazságra, hogy Tristan vele van, és hogy az angyalok mégis léteznek. Tristan a túlvilágról, egy másik angyal segítségével próbálja kideríteni a bűnügy részleteit, és megtalálni a gyilkost, aki most Ivyra vadászik.
Jamie McGuire - Gyönyörű sorscsapás
Az új Abby tökéletes. Nem iszik, kerüli a káromkodást, a pólói kifogástalan rendben sorakoznak a szekrényében – azt hiszi, elegendő távolság választja el a múltjában rejlő sötétségtől. De amikor megérkezik a legjobb barátjával, Americával a főiskolára, az új élet felé vezető útja gyorsan megváltozik.
Travis izmos testét tetoválások borítják, tipikus laza srác, azt testesíti meg, amire Abbynek szüksége van – és amit szeretne elkerülni. Abby távolságtartása felkelti a kíváncsiságát, és cselhez folyamodik egy egyszerű fogadás segítségével: ha ő veszít, önmegtartóztató marad egy hónapig, ha Abby marad alul a játszmában, Travisnél fog lakni ugyanennyi ideig. Travis nem is sejti, hogy a párjával hozta össze a sors, akármelyikük is nyer.
Szerelem és játék keveredik a népszerű írónő, Jamie McGuire regényében, amely a fiatal olvasók körében nagy népszerűségre számíthat. Ne hagyd ki, játszd meg te is a tétjeidet! Szerinted Abby nyer vagy Travis? Vagy ebben a játékban nincsenek vesztesek?
"Bámulatos olvasmány, csupa nagyszerű szereplővel, izgalmas és nagy sóhajtozásokra késztető pillanatokkal, drámával, nevetéssel és széles érzelmi skálával. Komoly hírnevet kívánunk, Jamie!"
Amazon
Kimberley Freeman - Vadvirágok lányai
Emma, a londoni balett gyönyörű és sikeres balerinája egy nap súlyos térdsérülést szenved. Ígéretes pályafutásának váratlanul vége szakad, szerelmi élete romokban, álmai szertefoszlanak. Menekülni szeretne a sorsa elől, ha kell, egészen a világ végéig. Egy titokzatos nagymamai örökség azonban mindent megváltoztat, és Emmát a zajos nagyvárosi életből egy varázslatos és ismeretlen földi édenkertbe repíti, ahol minden másképp van. Ami ott várja, az gyönyörű és rémisztő is egyben. Szenvedélyes szerelmek, sötét titkok és kegyetlen hazugságok szövevényes hálója, amit a családja generációkon át hordozott. És egy síron túli üzenet, ami felforgatja az életét, és erőt ad az újrakezdéshez. Megörökölhetőek a titkok? És a fájdalom? Átadhatja egy anya a lányának a boldogságot vagy akár a szerelmet?