Ajax-loader

Hároméves ​voltam, amikor 1944. december elején nagyanyám a csillagos házból a budapesti “nagy gettóba” költöztetett (anyámat ekkor már Dachauba deportálták, munkaszolgálatos apámat is elvitték), ahol kétoldali vesegyulladást kaptam. Nagyanyám kiszökött a gettóból, és rémtörténetbe illő módon, az előtte többnyire bezáruló ajtók ellenére sikerült gyógyszert és az orvos rendelte tápláló élelmet szereznie nekem. Túléltem.
___ Hat évtizeddel később — túlélőként és teoretikusként — Auschwitz képe című monográfiámban megkíséreltem választ keresni a történelem láthatóságának problémájára, az emlékezet vizuális esztétikájának feltárására. Ezt az Auschwitz Album magyarországi megjelenése ihlette és tette lehetővé.
___ A KZ regénye a holokauszt prózájáról, a lágerirodalomról szól. A KZ (Konzentrationslager) Giorgio Agamben szerint a modernség paradigmája. A náci haláltábor valósága, a lágerélet és lágerhalál egyedülálló világtörténelmi tapasztalata, megszenvedett átélése és elbeszélése remekművek születését eredményezte, amely művek különössége sajátos esztétikai minőségek megjelölését és feltárását is lehetővé teszi. Erre tettem kísérletet ebben a könyvben.
___ ___ ___ Sziklai László

Kapcsolódó könyvek

Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

-
átlagos pontszám
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
kívánságlistán
0
folyamatban lévő rukk / happ
0
lezárult rukk / happ

Címkék

Kollekciók

  • Nem szerepel egyetlen kollekcióban sem.