Szerelem, ​élet, halál / Életbölcsesség

Jean-Paul Sartre - A ​lét és a semmi
Bővített, ​javított kiadás A lét és a semmi című mű 1943-ban jelent meg, lezárva Sartre első filozófiai korszakát, s egyszersmind meg nyitva egy újat az ekkorra már kibontakozó francia fenomenológia és saját filozófiai életútja számára is. Sartre az egyik legfontosabb szereplője volt ennek a kibontakozó francia mozgalomnak, mint ahogy azoknak a konfrontációknak is, amelyeken a fenomenológia a második világháború utáni időszakban keresztülment. A strukturalizmus, a posztstrukturalizmus, a pszichoanalízis, sőt a marxizmus hívei is rendszeres polémiát folytattak az ekkor Franciaországban az egyik, ha nem a legerőteljesebbnek számító filozófiai irányzattal. A lét és a semmi explicit vagy rejtett módon ott él a hatvanas-hetvenes évek majd minden nagy filozófiai, esztétikai és társadalomelméleti művében, sőt - jelentőségénél fogva - gyakran még a róla való hallgatásnak is meghatározó jelentősége van, és egyértelmű vonatkozással bír a sartre-i életműre. E nagy jelentőségű filozófiai alapmű hosszú idő után bővített, javított kiadásban jelenik meg újra.

Arthur Schopenhauer - A ​világ mint akarat és képzet
Arthur ​Schopenhauer (1788-1860) főműve A világ mint akarat és képzet a gondolkodástörténet ritka, nagy filozófiai rendszert építő alkotásai közé tartozik, mely struktúráját és nyelvezetét tekintve is eltér a hagyományos, illetve az ún. német idealista és kriticista filozófiai művektől. A kognitív megismeréstől, illetve az emberi beavatkozástól függetlenül működő és ható gonosz és kiszámíthatatlan akarat teremti és tartja a világot szenvedésekkel teli, örökös körforgásban. Közvetett objektivációi közül elsősorban az ember az, aki megpróbál szabadulni hatalmától. Ennek két módozata lehetséges: az esztétikai út, vagyis a művészetek, illetve az etikai út, ahol is az aszkézis vezethet el az akarattól független szabadsághoz. A mű voltaképpen két részből áll: az első négy könyvből, melyet most vehet kézbe az olvasó. valamint a később megjelenő második kötetből, amely az első rész mintegy másfél évtizeddel később megírt variánsa, és amelyben az öreg mester paragrafusról paragrafusra újraértelmezi az első - alapvető - filozófiai építményt. A négy könyv szisztematikusan, mindazonáltal izgalmas olvasmányként dolgozza fel a megismerés, az ontológia, az esztétika és az etika területeit.

Friedrich Nietzsche - Így ​szólott Zarathustra
Friedrich ​Nietzsche 1883 és 1885 között született, költői ihletettségű munkáját már a századelőn megismerhette a magyar olvasó - mi több, szinte egy időben két fordításban is. Bár Wildner Ödön fordítását például Ady Endre is méltatta, mára mindkét fordítás elavult. Kurdi Imre új fordításához a szerkesztők gazdag jegyzetapparátust készítettek, s ezzel a kötet nemzetközi mércével mérve is egyedülálló vállalkozásnak tekinthető.

Arthur Schopenhauer - Önálló ​gondolkodás
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

De Sade márki - A ​szerelem stratégiája
,,- ​Ó, Istenem! - mondta Franville, mikor Augustine bezárta a szeparé ajtaját, és rögtön magához is ölelte őt - nagy ég, mit akar ön? Kettesben önnel, uram, egy ilyen félreeső helyen... hagyjon, hagyjon, könyörgöm, vagy azonnal segítségért kiáltok! - Megfosztalak a lehetőségétől, égi angyal! - mondta Augustine, és Franville ajkára tapasztotta szép száját. - Most kiálts, ha tudsz, kiáltozzál, és rózsaillatú leheleted még hamarabb lángra lobbantja szívemet! Franville meglehetősen lanyhán védekezett; nehéz komolyan haragudni, ha az ember az első gyengéd csókot váltja az imádott lénnyel. A vérszemet kapott Augustine fokozta az ostrom erejét azzal a hévvel, amelyre csak ennek a szenvedélynek az elragadó papnői képesek. A kezek hamarosan felbátorodtak, a megadó asszonyt alakító Franville ugyancsak nem tartotta vissza a magáét. A ruhák lehullottak, két kéz csaknem egyszerre csapott le oda, ahol azt vélte megtalálni, amire szüksége van... és Franville azonnal szerepet változtatott: - Ó, nagy ég! - kiáltotta. - Hiszen maga csak egy asszony! - Szörnyeteg teremtés! - kiáltotta Augustine, mikor olyasmi akadt a kezébe, aminek állapota kizárt mindennemű önáltatást. - Ennyit fáradozok, és akkor egy hitvány férfit találok... Sade márki új arcával mutatkozik be, a szalonképes boccacciói történetek életrajziak, korfestők és mindenekelőtt erkölcsösek: a jó elnyeri jutalmát, a rossz büntetését, a szerelmesek pedig egymásra találnak."

Friedrich Nietzsche - A ​hatalom akarása
Ez ​a kötet Nietzsche 1883-1888 közötti feljegyzéseit tartalmazza A hatalom akarása címen, amelyeket utolsó alkotói periódusára tervezett, de befejezetlen főműve anyagául gyűjtött össze. Itt kapnak helyet a nietzschei gondolkodás alapvető eredményei az európai nihilizmus térhódításáról, a kor általános szellemi állapotáról; a szerző itt tárja elénk morál- és valláskritikáját, valamint új értékalkotásának tervezetét. Nietzsche hatalmas és rendezetlen hagyatékából barátja, Peter Gast és húga, Elisabeth Förster-Nietzsche válogatta e mindmáig egyedül hiteles gyűjteményt, amelynek rendszere a költő-filozófus 1887. március 17-én papírra vetett A hatalom akarása című tervét követi.

Arthur Schopenhauer - Pesszimista ​írások
A ​kötet először 1924-25-ben jelent meg Schopenhauer _Kisebb filozófiai írások_ című négykötetes válogatásában. A jelen munka ennek az edíciónak a hasonmás kiadása. A _Pesszimista írások_ Schopenhauer filozófiájának az alappilléreit foglalja magába. Az élettel szembe a halált és a szenvedést, az ember egyetemes fájdalmának kifejeződését állítja. A halállal szembeni valamennyi akarat hiábavalóságát, tehetetlenségét bizonyítja, hiszen "az élet folytonos meghalás, a halálnak már születésünkkor áldozatul esünk." A határozatlan időre szóló életet igenlő ember valamennyi ellentmondása benne foglaltatik a kis gyűjteményben. Kár, hogy nem áll rendelkezésre frissebb fordítás a filozófia iránt érdeklődők számára.

Friedrich Nietzsche - A ​vidám tudomány
Zárótétel ​és nyitány: e könyv alkotja a nietzschei életmű tengelyét, egyaránt nyitott múlt és jövő felé: lezárja és összegzi a Voltaire jegyében álló kritikai, felvilágosító szakaszt és megnyitja a filozófus utolsó nagy alkotó korszakát, amelyet az Értékek átértékelése címszó fémjelez. Könyvünkben villanak föl először a nietzschei filozófia jellegzetes fogalmai, az örök visszatérés, a hatalom akarása. Mindezeken túl azonban a könyv központi gondolata: Isten halott. Nietzschének e tétele az újkori ateizmus történetének legradikálisabb megfogalmazása és egyben az Értékek átértékelésének előfeltétele: ha Isten, mint az igazság, egység és a lét alapja nem létezik többé, akkor a vallásos korszakot megalapozó és kísérő ontológia, logika, grammatika és teológia metafizikai ácsolata megrendül. A nietzschei felvilágosító szabad szellem olyan játszi könnyedséggel, a fölény és a függetlenség lebírhatatlanul csapogó vidámságával kap bele kritikailag számtalan ponton a régi, elidegenedett tudatformákba, ahogy a sziporkázó napfény táncol lidércesen, állandóan változó ritmusú alakzatokban a vakítóan csillámló tenger habjain.

Arthur Schopenhauer - A ​halálról / A faj élete / A tulajdonságok öröklése
A ​Franklin-társulat 1918-as kiadásának reprint kiadása.

Friedrich Nietzsche - Emberi ​- túlságosan is emberi
A ​görög "aphorizein" ige jelentése: körülhatárolt, körülír, elkülönít. Az aforizma tehát elválik az általánostól, a szokványostól, és szinte arcul vágja a közhelyszerűséget. Mivel egyáltalán nem felel meg a várakozásoknak, intenzív erőfeszítést követel hallgatójától és olvasójától. A gondolkodó embernek valósággal meg kell fejtenie értelmét, fel kell fednie igazságtartalmát. Az "Emberi - túlságosan is emberi" témáinak csoportosítása megfelel az igazságkeresés aforisztikus formájának, ugyanakkor a tartalom tüzetesebb szemügyre vétele azt bizonyítja, hogy nem a filozófia egyfajta zárt rendszerével állunk szemben. Nietzsche itt inkább az uralkodó "igazságokat" és gondolkodásmódot, valamint a metafizika, etika, esztétika alapjait igyekszik megtámadni, azokat legalábbis kérdésessé téve. A mű alcíme: "Könyv szabad szellemeknek" . E cím arra céloz, hogy jó volna megszabadulni a régi "igazságoktól", az idealizmustól. Hiszen a szellem felszabadulása - amelynek döntő mozzanatai mindig valami erős kötődés föloldása - csak így következhet be.

De Sade márki - Juliette ​története avagy a bűn virágzása
De ​Sade márkiról mindenkinek van véleménye. Vagy elragadtatottan beszélnek, vagy elmarasztalóan nyilatkoznak róla. Még azok is, akik egy sorát sem olvasták. Mert provokatív volt, és írásai is szókimondóak. Munkássága fogalom lett az irodalomban, miként a nevéből is fogalom született. "De most már szükséges, barátaim, hogy magamról is meséljek egy kicsit... főleg ideje bemutatni fényűző életemet, hogy okolásul összehasonlíthassák húgom nyomorúságával, aztán vonjanak le ebből az összevetésből olyan következtetéseket, amelyeket bölcselmük sugall" - mondja regényének főhőse, Juliette, és amire utal, húgának története, de Sade Justine című könyvében olvasható. Mert a Juliette és a Justine ikerregények, viszont külön-külön is élvezhető és érthető alkotások. Együtt azonban többet jelentenek, éppen a Juliette által "javasolt" összehasonlítás miatt: mert míg a Justine egy ártatlan leány szenvedéseiről és meghurcoltatásáról szól, addig a Juliette története egy velejéig bűnös nő féktelen életélvezését és a bűnben való fetrengését mutatja be. Nem tipikus élettörténet ez. Előre elhatározott filozófiája van: "Őrizkedjünk az erénytől, hiszen a bűn az örökös győztes; rettegjünk a nyomortól, mert azt mindig megvetik. De üres zsebbel miként menekülhetnénk a balsorstól? Hát bűntettekkel! Vessük bele magunkat ebbe az elfajzott világba, ahol azok boldogulnak a legfényesebben, akik a legjobban értenek a csaláshoz; mi ne ismerjünk akadályt, csak azok a boldogtalanok, akik megmaradnak az úton" - mondja Juliette, mikor kikerül a zárdából, és híven tartja is magát ehhez az elhatározáshoz. E szerint fog élni. Megbecstelenített szüzek és kéjenc latrok övezik útját. Rájön, hogy a világon mindennek az embert kell szolgálnia. Céljainak megvalósításában tehát ugyanaz fűti, mint Stendhal Vörös és feketéjének Julien Soreljét: meghódítani a világot. Csak a tettei és az eszközei mások.

Arthur Schopenhauer - Parerga ​és paralipomena I-IV.
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Friedrich Nietzsche - Adalék ​a morál genealógiájához (Vitairat)
Amikor ​a posztmodern egyik legnagyobb pápája, Deleuze Nietzsche könyvében demonstrálta, mit is kell értenünk a nagy narrativa ellehetetlenülésén, fő példaként és értelmezési anyagként Nietzsche Adalék a morál genealógiájához című művét elemezte. De alapvető helyet szánt e kis terjedelmű munkának az etika egyetemes történetében az ontológia huszadik századi megújítója, Nicolai Hartmann is, mondván: "csak azóta tudjuk, mit nem tudunk a morálról, amióta Nietzsche megírta ezt a traktátust". A mai olvasót, ha belelapoz a kis könyvbe, elsőül a tanácstalanság fogja el: igazi Nietzsche-i aforizmákat talál benne, ám ezek sokszor épp semmi kapcsolatban sem látszanak lenni a morál kérdéskörével, és ha igen, akkor is "részproblémákat" érintenek: pl. az aszkézisről, a zene "függetlenségéről", a száműzetés mibenlétéről, Wagnerről, Schopenhauerről stb. A kulcsot a műhöz az értelmezési kiidulást Nietzsche koncepciójához nehéz meglelni. Ott található az a harmadik értekezés elején, egy, az aforizmáról szóló részben. Itt adja meg Nietzsche azt az értelmezési keretet, amelyben "érvényessé" válik a mű, megvilágíthatóvá a morál Nietzsche-i koncepciója. Mert Nietzsche nem arról a morálról szól ebben a művében (sem), amely az erkölcstanokban, a katekizmusokban, a hagyományos morálfilozófiákban és etikákban található. Az ő morálja nem valamiféle "felépítmény" az ember antropológiai vagy ontológiai "rétegein", nem speciális területe az emberi létnek, nem külön filozófiai diszciplína, és semmiképp sem "önálló tudomány". A morál - Nietzsche értelmezésében - az ember itt- és ígyléte, ontológiai státusa. Ezt a státust vizsgálják, járják körül az Adalék aforizmái, végtelenül tömörre csiszolt, rendkívül egyszerünek látszó, de rendkívül összetett, bonyolult gnómái, megállapításai. Az Adalék épít az egyik legfőbb Nietzsche-műre, a Zarathustrára, ám túl is lép azon. Összefoglalása mindannak, amit Nietzsche az ember átmeneti helyzetéről, a nihilről és a nihilizmusról, a ressentiment-ról stb. mondott. Kiemelkedően jelentős mű, Nietzsche megközelítésének, megértésének legfőbb kulcsa.

Immanuel Kant - A ​tiszta ész kritikája
Semmi ​kétség, minden megismerésünk a tapasztalattal kezdődik; hisz mi más késztetné munkára megismerőképességünket, ha nem az érzékeinkre ható tárgyak, melyek részint maguk váltanak ki képzeteket, részint értelmi tevékenységünket hozzák mozgásba, hogy e képzeteket egybevesse, összekapcsolja vagy szétválassza, és így az érzéki benyomások nyersanyagát feldolgozva létrehozza a tárgyakra vonatkozó ismereteket melyeket tapasztalatnak nevezünk. Így tehát az időben semmilyen tudásunk nem előzi meg a tapasztalatot, és minden ez utóbbival kezdődik. Ám jóllehet minden tudásunk a tapasztalattal veszi kezdetét, ebből még nem következik, hogy minden tudás a tapasztalatból ered. Mert nagyon is lehetséges, hogy maga a tapasztalati megismerés összetett valami legyen, hogy részint abból álljon, amit benyomások útján nyerünk, részint pedig abból, amit a tulajdon megismerőképességünk önmagából tesz hozzá (az érzéki benyomásokból csupán a késztetést merítve); csakhogy e kiegészítést nem különböztetjük meg azon alapanyagtól, amíg hosszas gyakorlat föl nem hívja rá a figyelmünket, és képessé nem tesz az elkülönítésére.

Friedrich Nietzsche - A ​történelem hasznáról és káráról
Nietzsche ​vehemensen támadja a XIX. század uralkodó világnézetté emelkedett historizmusát, melynek formáját elsősorban Hegel történetfilozófiája adta meg. A "világfolyamat" mint az élet értelme és saját korunk, mint e folyamat szükségszerű eredménye a szellem veszélyes eltévelyedése - vélekedik, mert a siker imádatát, a történelem anonim hatalmának csodálatát váltja ki, s így az egyén erényei semmivé törpülnek. Szemlélete minden pátosza ellenére is megőrzi elfogulatlanságát, a "történelem" hasznát feltétlenül igényli. Máig időszerűvé teszi írását a történetírás három alaptípusának - monumentális, antikvárius, kritikai - kidolgozása.

Michel Foucault - A ​tudás archeológiája
"Megértem ​azoknak a rossz közérzetét, akik nem képesek elviselni, hogy ezt kell hallaniuk: 'A beszéd nem az élet: ideje nem a ti időtök; nem fogtok benne kiengesztelődni a halállal; könnyen lehet, hogy megöltétek Istent mindazoknak súlyával, amit mondtatok, de ne gondoljátok, hogy mindazzal, amit mondtok, létrehozhattok egy embert, aki nála tovább él.' A tudás archeológiája Foucault filozófiai főműve."

Arthur Schopenhauer - Tanulmányok
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Arthur Schopenhauer - A ​nemi szerelem metafizikája / Az élethez való akarat igenléséről / Az élet semmiségéről és gyötrelméről
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

De Sade márki - Párbeszéd ​egy pap és egy haldokló között
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Friedrich Nietzsche - Ecce ​homo
Friedrich ​Nietzsche (1844-1900) filozófus, költő, esszéista, klasszika filológus, a német kultúra óriása szakít a német - és egyáltalán - a filozófia hagyományaival. A modernség előfutáraként lázadó lángelméjével lerombol minden korábbi értéket, és Zarathustra költői látomásában egy új, eszményi embertípus eljövetelét hirdeti. Halála óta mindmáig világszerte talányt és kihívást jelent minden jelentős gondolkodónak, filozófusnak, teológusnak és művésznek egyaránt. Alakját s életművét mítosz lengi körül. Nevével éltek és visszaéltek politikai irányzatok és politikai demagógok. Vajon miként látja önmagát a "minden érték átértékelője"? Negyvennégy évesen megírja az Ecce homo című önéletrajzi esszét, életének és munkásságának páratlan értékű, végső számadását. Ebben a kis írásban elsősorban önmagát vizsgálja és értékeli: az embert és a gondolkodót, méltatja életművének minden fontos állomását és darabját, tükröt tart nem csupán önmaga, hanem az egész emberiség elé: ecce homo - íme, az ember, az emberré vált istenség, a Megfeszítettel dacoló Dionüszosz, aki kétségbeesve igyekszik felhívni a figyelmet a világot felforgató, romboló-újító tanítások jelentőségére és veszélyeire. Nietzsche a mű nyomdai korrektúrájának javítása közben, 1889. január első napjaiban súlyosan megbetegszik. Tíz esztendeig él még elborult elmével - kivárja annak a századnak az eljövetelét, amely majd az istenek közé emeli és porig alázza.