Kapcsolódó könyvek
Heinrich August Winkler - Németország története a modern korban I-II.
A 19. és a 20. század német történelmével foglalkozó mű – az első kötet a Német-római Császárság megszűnésétől a hitleri hatalomátvétel előestéjéig, a weimari köztársaság bukásáig tárgyalja a német történelmet, a második kötet pedig Hitler hatalomátvételével kezdődik, és a két Németország újraegyesítésével és következményeivel zárul – arra a kérdésre keresi a választ, hogy jogosan beszélhetünk-e Németország „külön útjáról”, valamint arra, hogy mi az oka annak, hogy Németország csak sokkal később lett nemzetállam és demokratikus állam, mint a két nagy másik nyugat-európai hatalom: Anglia és Franciaország. A könyv megpróbál fényt deríteni arra is, hogy milyen máig ható következményekkel járt ez a kettős késés. A szerző problématörténetnek nevezi munkáját, amelynek középpontjában a demokrácia és a nemzet viszonya áll. A könyv nem a szokványos értelemben vett politikatörténet, hanem oknyomozó és magyarázó munka.
Géra Eleonóra - Kőhalomból (fő)város
A hajdani főváros, Buda felszabadítására egész Európából érkeztek seregek, a visszafoglalás hírére a kontinens nagyvárosaiban nagy ünnepségeket rendeztek. A híradások, toborzók hatására útnak induló telepesek nem sejtették, hogy új lakhelyük nem több füstölgő romhalmaznál. Az uralkodó szándékának megfelelően a városvezetés és a céhek a német ajkú katolikus többség kezébe kerültek, a betelepedő magyarokat nem látták szívesen, a Várban eleinte nem is szerezhettek ingatlant. A kezdetben néhány száz fős település a 18. század elejére igazi multikulturális várossá fejlődött: egymás mellett éltek a németek, az itáliaiak, a magyarok, a tabáni ortodoxok, az örményeket is magukba foglaló katolikus rácok, a különféle balkáni népek és a zsidók színes csoportjai. A könyv a természeti és az épített környezet megrajzolásán túl bevezeti az olvasót a házakba, kunyhókba, ahol bepillantást kaphat a lakók mindennapi életébe: milyen volt az otthonuk, mit ettek, hogyan öltözködtek, mit vásároltak a boltokban, hogyan ünnepeltek vagy választottak párt maguknak, milyen babonaságokban hittek, miként próbálták meg leküzdeni a korszak rémét, a pestist, vagy túlélni a háborús időket. A hagyományos közigazgatási szemléleten túllépve, mikrotörténeti példák sokaságának segítségével szinte megelevenedik az egykori Buda. Személyes ismeretségbe kerülhetünk a hajdan élt családokkal és olyan személyekkel, mint don Thomaso Raspassani, a magát itáliainak kiadó albán szabadságharcos pap, a mohamedánból katolikussá lett török-arab Pergassi kapitány, Johann Erhard Multz, az alamizsnán élő jogi doktor, a felesége által gondnokság alá helyeztetett Johann Georg Unger tanácsos, a megrögzött bigámista Gall mészáros, az erőszakoskodó természetű Wilhelm Leistner hóhér vagy a férje által kitartóan üldözött Rost bognárné.
A Kőhalomból (fő)város című kötet az átmenetileg lakosság és hagyományok nélkül maradt város újjászületését, közösséggé kovácsolódását követi nyomon.
Hála József - Tudósok, kutatók, gyűjtők
Hála József gyűjteményes kötete a magyar etnográfia és folklorisztika (ennek részeként a néprajzi muzeológia) kutatástörténetének az eddigieknél alaposabb, pontosabb, hitelesebb bemutatására vállalkozik. Hisz a szerző nem csupán a magyar néprajz klasszikusaiként tisztelt „főműveket” olvasta újra, hanem minden olyan forrást felkutatott mely kapcsolatba hozható a több máig inspiráló hatású tudóssal (többek között Ipolyi Arnold, Herman Ottó, Jankó János, Katona Lajos, Herrmann Antal) és művével. Vizsgálata körébe az életrajzi tényeket rejtő anyakönyveket, a gyűjtési-kutatási körülmények megannyi nehézségéről, a kutatótársakkal és/vagy riválisokkal kapcsolatos ellenszenv kialakulásának okairól beszámoló magánleveleket és az egykorú sajtó-tudósításokat is bevonta.
A magyar néprajz más tudománytörténeti igényű összefoglalásaival ellentétben Hála József cikkeiben nem csak az iránymutató eszmékkel, a programadásokkal foglalkozik, hanem felhívja a figyelmet azokra, akik a tekintély-elv alapján „vezetőként” elismert-elfogadott személyiségeinek kezdeményezéseire a gyakorlati kutatómunkára önként vállalkoztak, és ily módon vissza is hatottak a diszciplínára, éppen ezért, akik megismerése nélkül hiányos lenne a magyar néprajz tudománytörténetéről alkotott képünk.
Bár kimondatlanul, a szerző egy el nem hárítható tudománytörténeti feladatra is figyelmeztet: vajon milyen mértékben gazdagodott a 19-20. században kialakuló magyar néprajz szemlélete és módszere annak folyományaként, hogy egykoron a jeles és névtelen elődök másképpen értelmezték, mint mi, és mi is tekinthető „rokon”, következésképpen együtt, hasonló szemlélettel művelhető tudományos diszciplínának?
Ismeretlen szerző - A »tavalyi« női kalapdivat
A női divat kapcsán negatívumként hangoztatott »tavalyi« jelző – jelen esetben – a 19. század virágzó második felét jelöli, mikor az egy főre jutó kalapszerűségek száma statisztikailag igen-igen magas volt. A hölgyek arcát megkoronázó, nagy becsben tartott fejfedők nem a fogason lógva, hanem dobozban vagy fejet formáló papírmassé állványon várták közszereplésük pillanatait. Az akkori »stylist«-ok fantáziadús kalapbemutatóit évente négyszer csodálhatta meg a nagyérdemű. Egy korabeli divatlap, a »Der Bazar« óvatosan leporolt illusztrációi segítenek eldönteni a kisasszonyok akkori kijelentésének: »egy tavalyi kalap nevetséges« – idejétmúlt igazságtartalmát.
Ismeretlen szerző - Világszem I.
A magyar költészet több ezer verséből válogattuk össze ezt a gyűjteményt. Egy hangverseny kereteibe szorítva, öt fő részben, százhúsz tételben hangzanak fel a költemények, tematikus csoportosításban. Vannak ezek között jól ismert és alig idézett vagy hallható művek is, melyek azonban ebben az egységben arról vallanak, mire képes a magyar költészet az utóbbi négyszáz évben, miben tud segíteni a ma emberének gondolkodásában, szemléletének formálásában és hétköznapi küzdelmeiben. Külön oldalak szólnak arról, hogy mit tartottak költőink a szabadságról, az igazságról, a szeretetről, a boldogságról, a hitről, a származásról, a hazáról, a történelemről, egyáltalán az emberi létezésről és a világ végső mibenlétéről. Külön fejezetet képeznek az édesapa-, az édesanyaversek, csak maga a szerelmi költészet több fejezeten keresztül mutatja meg magát, de találhatók a kötetben gyermekversek és egy több fejezetből álló mustra a leghíresebb költői formák legnagyobb szerzeményeiből is, az epigrammától az ódán, episztolán, balladán át a fragmentumokig. A kötetet magyar rajz- és festőművészek illusztrációi díszítik.
Hóman Bálint - Magyar középkor I-II.
A sorozatban a magyar polgári történetírás legjelesebb munkáit kívánjuk ismételt megjelentetéssel a szélesebb közönség számára megismerhetővé tenni. Azokat a munkákat, amelyeket a második világháború után nem az adott tudományterület változásának önmozgása, hanem a direkt politikai akarat iktatott ki a tudományos közgondolkodásból, az egyetemi tananyagból és az érdeklődő nagyközönség látóköréből. Tudjuk, hogy a megjelentetendő írások témakörében a legtöbb esetben születtek újabb feldolgozások, de hiszünk abban, hogy a történettudományban is vannak állandó, "örök" értékű művek, melyek időszerűségét nem érinti egy-egy részletük későbbi, mégoly "korszerű" feldolgozásának megjelenése.
Gróf Károlyi Széchenyi Ilona - Kileng az inga
Gróf Károlyi Széchenyi Ilona 1898-ban született, és már hétéves korában vonzódott a művészetekhez. Először otthonában, magántanulóként, majd Budapesten és Münchenben a képzőművészeti akadémián sajátította el festészeti technikáját, szerezte meg sokoldalú tudását. Leghíresebb portréképei a következők: Albert Einstein, gr. Tisza István miniszterelnök, Albrecht főherceg és Anna főhercegnő, gr. Rhédey Claudia (Mary anyakirálynő nagyanyja), Ádám Lajos neves sebészprofesszor, Széchenyi Miklós püspök, a Lichtenstein hercegi házaspár, és még sokan mások. Arcképfestményei mellett tájképei, állatképei és csendéletei tanúsítják tehetségének sokoldalúságát. Szellemének elpusztíthatatlan forrásai segítették abban, hogy túltegye magát a szerencsétlenségen, a csapásokon, az otthon és a haza elvesztése okozta fájdalmakon. Emlékirataiban nem a történész, hanem az áldozat szemszögéből veszi szemügyre az eseményeket.
S. Lackovits Emőke - Kapcsolatok rendszere a Káli-medence falvaiban a 18. századtól a 20. századig
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
P. Miklós Tamás - Középkori templomok és műemlékek a Káli-medence vidékén
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Hunyady Sándor - Egy sötét királyi család
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Erdmann Gyula - Békés megye képes krónikája
Jelen kötettel Békés Megye Képviselő-testülete és Milleniumi Emlékbizottsága, a szerkesztők, szerzők, a számos önzetlen segítő államalapításunk 1000. és a kereszténység 2000. évfordulója előtt tiszteleg. Az ünnepi év országunkban sok-sok települést, közösséget mozgatott meg s e felpezsdült számos emelkedett hangulatú ünnepséget, köztéri alkotást, rendezvénysorozatot, kiadványt eredményezett. Nemzetünk - határon innen és túl - visszatekintett az államalapítás óta eltelt 10 évszázadra, számba vette sikereit, kudarcait, műemlékeit, tudósait, művészeit, politikusait, sorsformáló egyéniségeit - akik közül több száz Európa bármely államának büszkesége lett volna. Az elfogulatlan emlékező örömmel állapítja meg: sokat adtunk az élet minden területén az emberiségnek, büszkén tekinthetünk múltunkra, melyből erőt meríthetünk és önbizalmat, az időnkénti hibák és balsikerek számbavétele pedig segítséget a 21. században ugyancsak szükséges megerősödésben, önismeretben.A kötetet átlapozva talán némi meglepetéssel s így annál nagyobb örömmel láthatjuk: a ma határszélre szorult megyénknek (évszázadokon át országunk közepén helyezkedett el) semmi oka a peremre szorultak kisebbségi érzésére. Régészeti emlékeink, Árpád-kori kolostorjaink és templomaink romjai (szerencsésebb, tatár-török-osztrák által nem sújtott országokban ezek ma is állnak), a majdnem épen maradt gyulai, 15. századi téglavár - amely unikum Közép-Kelet Európában -, a török elleni felszabadító harcokban elnéptelenedett vidék újratelepülése, majd egyre gazdagodó népessége, nagyközségek, a messze vidékek termékeit idecsalogató vásárok, a szép barokk templomok sokasága, a heroikus erőfeszítéssel megvalósuló 19. századi folyószabályozások, vasút- és útépítések, középületek százainak emelése, a Trianon utáni viszonylagos - és a lehetőségig eredményes - talpra állás jelzik: a megye és népe, fiai és lányai, többnyire egymással békében élő nemzetiségei együtt példásan helyt álltak s tisztes helyet vívtak ki országunkon belül.
Maruzs Roland - Középkereszt, tisztikereszt, lovagkereszt
Minden nemzet alapvető erkölcsi feladata, hogy ne felejtse el azokat a hőseit, akik életüket áldozták a hazáért a harcmezőn. A halál utáni kitüntetés a hadseregekben régóta az áldozathozatal és a helytállás elismerésének elterjedt formája. Több mint tízezer hősi halált halt honfitársunk részesült a második világháborúban posztumusz kitüntetésben, közülük 874 fő részére adományozták a Magyar Érdemrend valamely fokozatát. A kötet arra tesz kísérletet, hogy megőrizze ezeknek a katonáinknak az emlékét.
Andraházi-Szeghy Viktor - Hadikrónika 1939-1945
A HADIKRÓNIKA 1939-1945 Magyarország második világháborús részvételét mutatja be a területi visszacsatolásoktól a hadifogságig. A fronton játszódó események és a hátország életének gazdag képi illusztrációja mellett bemutatja a különböző fegyvernemeket, egyenruhákat, kitüntetéseket is.
Szebeny Klára - 103 el nem küldött levél Buda ostromáról
A fiatal feleség, a szerző 103 levelet írt 1944. december 26-tól 1945. június 17-ig terjedő időben a fronton levő férjének, ha egyszer hazatér, megtudhassa, hogyan zajlott az élet.
Richard Borrmann - Moderne Keramik
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Ismeretlen szerző - Orgona virágok
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Várdai Szilárd - Magyar díszítmények
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Ismeretlen szerző - Az ifjútörökök és az örmény genocídium
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Ismeretlen szerző - A világháború 1914-1918
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Fischer Ferenc - A megosztott világ történelmi-politikai atlasza, 1941-1991
A könyv a történelmi térképek, grafikonok atlasza. "A megosztott világ" a Kelet-Nyugat, Észak-Dél nemzetközi kapcsolatok fő vonásait ábrázolja 1941-től - 1991-ig.