A ​japán film világa

Francesco Casetti - Filmelméletek
Film ​és elmélet Nánay Bence Az olasz szerző tankönyvszerű munkája a filmelmélet szövevényes történetébe próbálja bevezetni az olvasót. A film megjelenése óta újra és újra felmerült az a probléma, miként lehet a filmet a napi kritikánál alaposabban, igényesebben vizsgálni. Ez az elméleti tendencia az idők során csak erősödött; egyre többeket érdekeltek az olyan kérdések, mint például művészet-e a film, mitől jó az egyik és mitől nézhetetlen a másik, illetve mire vezethető vissza ez a különbség. Már a tízes évek közepén kialakult a filmelméletnek nevezett tudományág, amellyel azóta egyre többen foglalkoznak, különösen az utóbbi harminc évben szerte a világon (például Budapesten is) megalapított filmes tanszékeken. A filmelmélet azonban egyáltalán nem egységes tudományág. Általában a negyvenes évek közepét szokták megjelölni, mint jelentős korszakhatárt. A negyvenes évekig a filmelméletnek volt valami forradalmi bája: azt igyekeztek bizonyítani a szerzők, hogy a film művészet, méghozzá autonóm, mind az irodalomtól, mind a képzőművészettől független művészet. Az írások leginkább kiáltványra vagy személyes vallomásra emlékeztettek. Ezzel szemben a század második felének filmelmélete igazi tudomány akar lenni, lábjegyzetekkel, bibliográfiákkal és sok-sok szakkifejezéssel. Ahogy az irodalomelmélet bevett akadémikus tudományág lett, a filmelmélet is helyet követelt magának a tudományok panteonjában. A század második felének filmelmélete tehát már távolról sem olyan könnyen áttekinthető, mint a korai időszaké. Francesco Casetti ennek az igen szövevényes, a tudományosság igényével fellépő filmelméletnek a bemutatására és rendszerezésére tesz heroikus kísérletet; könyve a korai elméletírókkal nem foglalkozik. Az elmúlt ötven év rendkívül széttartó, a legkülönbözőbb terminológiát felvonultató filmelméleti irodalmában próbál tehát valahogyan rendet tenni. A század második felének első nagy korszakát Casetti az ontológikus filmelmélet korszakának nevezi. Az ontológikus elméletek – amelyeknek emblematikus alakja a Magyarországon is jól ismert André Bazin – a mechanikus reprodukció alapján próbálták levezetni a film többi jellemzőjét. Az ontológikus elmélet igazából az átkötést jelentett a korai és a modern filmelmélet között; már szigorú elméleti igénnyel lépett fel, de még nem használt tudományos terminológiát. A következő korszakban a filmelmélet más tudományágak eredményeit vette át és használta fel saját céljaira. A filmszociológia, a filmszemiotika és a film pszichológiája mind-mind egy másik, már kialakult tudományág filmre való alkalmazását jelentette. E diszciplínák közül voltaképpen csak a filmszemiotika tekinthető valódi irányzatnak. Sajnos a filmszemiotika meglehetősen népszerűtlenné tette a filmelméletet: olyan bonyolult terminológiát használt, amely miatt az egész filmelméleti diskurzus hozzáférhetetlenné vált a nem tudományosan képzett emberek számára. A filmelmélettel szembeni számos előítélet a filmszemiotika túlzottan körmönfont megfogalmazásaival magyarázható. A filmszemiotika utáni filmelméletre továbbra is más tudományok apparátusának filmre alkalmazása jellemző, de ezeknek a tudományoknak a nyelvezete már nem áll olyan távol mindennapi fogalmainktól, mint a szemiotika szakkifejezései. A filmre alkalmazott fogalmi apparátusok közül a legfontosabbak ma a pszichoanalízis, a feminizmus és a narratológia. Abban is újat hoznak ezek az elméletek, hogy – szemben a filmszemiotikával – már nem a film minden aspektusra kiterjedő vizsgálatát tűzik ki célul, hanem csak egy-egy részproblémát tárgyalnak, a narratológia például a filmi elbeszélés konstrukcióját, a feminista filmelmélet a férfi-nő viszony filmes ábrázolását. Bár az egyes elméleti irányzatok bemutatása mindvégig pontos és következetes, Casetti kategorizálása több ponton is megkérdőjelezhető. Például – kissé önkényes és vitatható módon – a filmszemiotikát és a pszichoanalitikus filmelméletet módszercentrikus elméleteknek nevezi és együtt kezeli őket, a feminista filmelméletet azonban ezektől elkülönítve a „horizontelmélet”-nek nevezett mesterséges és erőszakolt gyűjtőfogalom alá sorolja, holott a feminista és a pszichoanalitikus filmelmélet nem képzelhető el egymástól függetlenül, a filmszemiotikát, illetve a mai pszichoanalitikus megközelítést viszont Christian Metz személyén kívül szinte semmi más nem köti össze. Casetti könyve ennek ellenére áttekinthető és olvasmányos bevezetést nyújt a filmelmélet tudományába, fontos megemlíteni azonban, hogy több szempontból is óvatosan kezelendő. Egyrészt komoly aránytévesztés mutatható ki a könyvben; az olasz elméletírók lényegesen több teret kapnak, mint azt valódi jelentőségük indokolttá tenné. Emellett igen egyenetlen a könyv stílusa: azok a részterületek, amelyeket a szerző jól ismer, élvezetes, egy-egy problémát több oldalról is megvilágító fejezetben kerülnek elénk. Más témakörökkel– például a kognitív és a feminista filmelmélettel – viszont nem foglalkozik behatóan, ezeken a pontokon Casetti írása sokszor egyszerű könyvismertetésbe megy át: a szerző sorra veszi az adott szakterület néhány – nem mindig legfontosabb – könyvét, és egy-egy bekezdésben összefoglalja mondanivalójukat. Szerencsére a könyv nagyobb részére és legfontosabb fejezeteire nem ez az írói stratégia jellemző. A Filmelméletek nem az utóbbi ötven év filmelméletének kimerítő elemzése, viszont korrekt összefoglalás. Tankönyv, nem tudományos értekezés. Az is megérti, aki eddig azt sem tudta, mi az, hogy filmelmélet, és ez már önmagában is nagy dolog.

François Truffaut - Önvallomások ​a filmről
"Lehet, ​hogy jók a filmjeim, lehet, hogy rosszak, de én csakis ezeket a filmeket akartam megcsinálni. Olyan színészekkel, akiket én szemeltem ki, akiket szerettem" - olvashatjuk François Truffaut (1932-1984) egyik kritikusának írt levelében. Truffaut filmjei talán valóban nemcsak a "francia új hullám", de a filmművészet legszemélyesebb alkotásai, igazi szerzői filmek, melyeket "kamera-töltőtollal" írt. A "Négyszáz csapás", a "Jules és Jim", a "Bársonyos bőr", a "Fahrenheit 451", az Amerikai éjszaka", "Az utolsó metró" rendezőjének őszinte, személyes vallomásait olvashatjuk önmagáról, a filmművészetről, filmjeinek keletkezéséről-forgatásáról az Anne Gillain gondozta kötetben, melyet több mint háromszáz interjúból formált különös életrajzzá, izgalmas olvasmánnyá a szerkesztőnő.

François Truffaut - Hitchcock
A ​film több, mint az élet. A mozi száz éves történetének talán legérdekesebb könyvéből kiderül, miért lehet ez így. A fiatal Francois Truffaut beszélget Hollywoodban az idős Alfred Hitchcockkal. Titkokat hallunk a filmcsinálás technikájáról... hogy mitől válhat maradandóvá egy szórakoztató-ipari termék. Nem egyszerű interjúsorozatot olvasunk, hanem vallomásfüzért életről és filmről. Mester és tanítvány? Mára mindkét rendező klasszikus - amikor beszélgettek, a filmkészítés robotos szakemberei. Műhelytitkok és anekdoták - és a teljes Hitchcock-pályakép áttekintése. Nagy színészek (Cary Grant, Ingrid Bergman, James Stewart) és nagy filmek (Londoni randevú, Forgószél, A gyanú árnyékában, Idegenek a vonaton, Psycho, Madarak...). A Hitchcock-életmű a kegyetlenség és irónia, feszültség és rettegés univerzuma - humorban pácolva. Miért rémületes egy üres lépcsőház és miért rémületes egy pohár tej... Filmesztétika izgalmas, humoros, dramatikus tálalásban. Vallomás a rettegés és a mese jogáról, a félelmet elűző ijesztés ősi sámánmesterségéről. Nemcsak Hitchcock és Truffaut munkásságát ismerjük meg a könyvből, de varázsos személyiségüket is. Az olvasó belép a párbeszédbe, sőt ellentmondhat, ha akar. Mert e két mester szereti az ellentmondást, csak a képzelethiányt nem szereti. Szelídek és kérlelhetetlenül szigorúak: a filmmunka megszállottjai, az élet vászonra-tolvajlói. Se nagyképűség, se lila köd, csak a játékos értelem szabad és éles fényei. Kettős portré. Szellemi párbaj a képzelet vágóasztalánál.

Gilles Deleuze - A ​mozgás-kép - Film 1.
A ​filmművészet nagy alkotói egyenrangúak nemcsak a festőkkel, építészekkel és zenészekkel, de olyan gondolkodókkal is, akik fogalmak helyett mozgás-képekben és idő-képekben gondolkodnak. A jelentéktelen művek hatalmas aránya a filmgyártásban nem mond ennek ellent: nem rosszabb ez az arány, mint másutt, igaz ugyan, hogy gazdasági és ipari következményei összehasonlíthatatlanok más területekéivel. A film a művészet és a gondolkodás történetének szerves része.

Király Jenő - Frivol ​múzsa I-II.
A ​tömegfilm sajátos alkotásmódja és a tömegkultúra esztétikája (Tankönyvkiadó, 1993) Könyv A Frivol múzsa esztétikai nagymonográfia a „kellemesség”-ről, világviszonylatban az első rendszeres, átfogó kísérlet a szórakozásesztétika megalapozására, mely ezzel az esztétika tudományának két és fél évezredes adósságát kezdi (vagy próbálja elkezdeni) törleszteni. Freud az éjszakai álmokat fejtette meg, a Frivol múzsa a nappali álmokat kutatja. Új értelmet nyert az „álomgyár” kifejezés: már nem feltétlen elítélő. A Frivol múzsa úgy próbálja feltárni a mai emberiség élő mitológiáját, ahogyan Mircea Eliade (vagy Hamvas Béla) az őseredeti ember képzeletvilágát, Lévi-Strauss pedig a törzsi ember tudatát, a „vad gondolkodást” vizsgálta. Jung a neurotikus panaszok fénytörésében kutatta a modern mitológiákat, a Frivol múzsa a kommunikatív nyilvánosság legelterjedtebb narratív tradícióinak titkos tartalmait kutatja. Tarthatatlan, hogy a bororo indiánokról többet, mélyebbet, átfogóbbat tudunk, mint önmagunkról. Fel kell tárni a modern nagyvárosi ember mitológiáit, össze kell foglalni a „Vízöntő korának” új szellemiségét. (…) A Frivol múzsa szerkezete Dante művének fordítottja – s ez jogosult, mert a huszadik század vér- és hazugságtengere nyelte el a felvilágosult szellemi rend ama virágkorát, melyet Dante műve megnyitott. A műfaji világképeket bejáró utunk mintegy a „paradicsomból” indul, s a pokol legmélyebb körein végződik, hogy itt találjuk meg a szenvedésben fogant érzékenység ősszikráját, az esztétikai szellem „ősrobbanását”.

Kubiszyn Viktor - Filmflesskönyv
Underground, ​drogfilmek; alkímia másodprecenként 24 kockában, celluloid-kultuszok a hatvanas évektől napjainkig. Az osztrák stewardess kisüveges burgenlandi vörösbort hoz, a The Fighter megy Christian Bale-el és Mark Wahlberggel az előző ülésbe beépített képernyőn, szépséghibája, hogy már másodszor, nem is nézem, inkább, hogy hol járunk: a plazmakijelző szerint már túl az Uralon: Norilszk, Jakutszk, Magadan, Habarovszk a jelenidejű és folymatosan változó földrajziság sarokpontjai. Remek szórakozásnak tartom tízezer méterrel GULAG-land fölött K. Viktor amerikai, francia, hongkongi, japán trash-pop-kult-cool kritikáit olvasni, mégiscsak május van, lent talán már enged ki a fagyás a földből a Jenyiszej partján, lehet, hogy találnak már zöldélelmiszert a rénszarvasok, lehet, hogy lassan megnyalják a medvét a sámánok, lehet, hogy jön a transz. Vágvölgyi B. András: Előszó (részlet) Kubiszyn Viktor (1979-) a kétezres évek elején filmes újságíró, filmkritikus. 1995-2002 és 2005-2009 között aktív kábítószerfüggő, a köztes időben bázisdrogja a film és a filmről írás volt. A könyv írásainak jó része a filmhu moziportálon és a Filmvilágban jelent meg 2003-2006 között. Publikált továbbá a Pergő Képekben, a Beszélőben, a Mozinet Magazinban, az Árgusban. 2003-2004-ben a filmhu moziportál rovatvezetője, 2005-ben a Filmvilág folyóirat szerkesztője, majd rövid ideig az Index munkatársa. 2003-2006 között a Tilos Rádió Free Cinema című műsorának egyik szerkesztő - műsorvezetője. Két évig részt vett a Titanic Nemzetközi Filmfesztivál szervezésében. Szakértőként hallható a Ponyvaregény, a Sin City, és a Laputa - az égi palota DVD-kiadásainak audiokommentárján. 2011 februárja óta a mindennapi.hu közéleti portál munkatársa.

Walter Murch - Egyetlen ​szempillantás alatt
Szerzőifilmes ​Könyvtár 1. kötet Ez a kötet egy rendkívüli utazás a film vágásának roppant bonyolult, de annál izgalmasabb világába.

André Bazin - Mi ​a film?
André ​Bazin a filmkritika, a filmelmélet egyik legjelentősebb alakja - a francia új hullám "szellemi atyja". A Mi a film? című kötet legfontosabb írásainak gyűjteménye, amelyet haszonnal forgathat minden olvasó, akit érdekel a film lényege, a filmnyelv természete, változásai és a filmtörténet mesterrendezőinek (Charles Chaplin, Jean Renoir, Orson Welles, Vittori de Sica) művészete

Bölcs István - Kézikönyv ​a filmesztétikai ismeretek tanításához I-IV.
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Paul Schrader - A ​transzcendentális stílus a filmben
"A ​filmben a természetfeletti csupán a valóság sokkal pontosabb tolmácsolása, a valós dolgok mintegy bezáródnak." (Robert Bresson) A transzcendentális (latin) jelentése: természetfeletti, érzékekkel nem észlelhető. „A film számára a valóságon túli tapasztalatok közvetítése nehézséget jelent nem csupán a gyakran emlegetett képi reprodukció tökéletessége, hanem a fiImi elbeszélésmód értelmezésének realisztikus konvenciója miatt is” - fogalmazta meg 2001-ben Gelencsér Gábor "Láss Csodát! - Film és transzcendencia" című tanulmányában. E kötet - Paul Schreder tolmácsolásában - három filmrendező életművére építve mutatja be, hogyan lehet mégis megközelíteni a Megközelíthetetlent...

Bikácsy Gergely - Buñuel-napló
Luis ​Bunuel a film történetének legnagyobb provokátora. A hispán hagyomány és a francia szürrealizmus egyaránt meghatározta pályáját. A személyes erkölcs Istennel feleselő komor szépsége érdekelte. Középkori vallási mítoszok és eretnekségek, a modern kor kegyetlensége, külső és belső polgárháborúk álomképei népesítik be képsorait. Bikácsy Gergely "Bolond Pierrot moziba megy" című francia filmtörténetéből ismert szubjektív hangvétele új könyvének is sajátos értéke. E könyv valóban napló: a rendező minden fontos filmjének alapos elemzése megtalálható benne, de szabálytalan, csak az emlékek belső logikájának engedelmeskedő, olykor érzékenységeket is sértő írás. Fejezeteiben az "álomvalóság", Bunuel életének és mozijának abszurd jellege tükröződik. Bikácsy mozinaplója elsősorban a nagy rendező istentagadó és istenkereső gúnykacajára figyel. "Bunuel nevetése helyteleníti a rosszal teli ťlétező világotŤ, de a létező világ magyarázhatatlan abszurdumát harsogó örömmel fogadja. Erről már érdemes filmet készíteni…és érdemes könyvet írni"- mondja a szerző.

Ismeretlen szerző - Hitchcock
Az ​Apertúra-könyvek nyitódarabja Alfred Hitchcock munkásságáról szóló filmelméleti tanulmányok gyűjteménye.

Szabó Z. Pál - Lázadás ​a halál ellen
Mit ​takar a botrányos látvány: a beretvával átvágott szem, a hangyákkal ellepett kéz, a zongorában heverő döglött szamarak? A könyv radikálisan új megvilágításban mutatja be a szürrealista művészet zseniális alkotását. A film ismeretlen mélységeibe vezet a szerző: zárt, hermetikus világba, hogy választ adjon a nyugtalanító kérdésekre.

Marx József - Szabó ​István - Filmek és sorsok
Szabó ​István rendezői névjegye 1960-ban 1 Koncert című vizsgafilmje volt. Azonnal feltűnést keltett. Egy olyan korszakban, amikor Magyarországon a rendezőktől elvitatták az írókkal, képzőművészekkel és zenészekkel egyívású művész rangját. Még az olyan jelentős rendezőktől is, mint Szőts István, Radványi Géza vagy Bán Frigyes, Gertler Viktor, Fábri Zoltán és Máriássy Félix. Ők csak "mesteremberek" voltak, akiket egy hatalom mézesmadzaggal vagy szigorral saját céljai érdekében használt fel. A filmesek azonban már ekkor is ravasz emberek voltak: hiába íratták le a cenzorok ötvenszer-százszor, hogy mi hangozzék el a filmben, a képekre, a színész arcára és az őt körülvevő környezetre nem tudták ráerőszakolni egyébként önmaguk előtt sem mindig világos elvárásaikat. Már amikor Szabó István gimnazista volt, ami pedig az 50-es évek első felére esett, a magyar film több lett, mint lehetőség. Fábri Zoltán Körhintája, benne Törőcsik Mari és Soós Imre tiszta arca, magasan fölébe emelkedett a történetnek, amelynek egyébként a szövetkezetesítést kellett volna propagálnia. Amikor Szabó István pályát választott, elmúlt egy felfedezők kora: tudta már, hogy mi a film, arról azonban fogalma sem volt, hogy miként készül. Ez szerénységre ösztönözte, és Mestere, Máriássy Félix iránti tiszteletre. Holott túlcsorduló öntudata is lehetett volna: akit 1956-ben a Színház- és Filmművészeti Főiskolára felvettek, fejjel magasabbnak érezhette magát korosztálya átlagánál. Nem, a híres Máriássy-osztály nem a látszatok híve volt, hanem a munkáé. Továbbá rájöttek arra, hogy a zárt szakmába együtt könnyebben tudnak bekerülni, mint egyenkint. Felismerésüknek 1960-ban szervezeti kereteket is teremtettek: ez volt a Balázs Béla Stúdió, amely ugyan a kulturális politikai játszma egyik alapja volt, de többre vitte, mint létrehozói gondolták. Felemelkedését olyan művek is elősegíteték, mint Szabó István itt készített két filmje, a Variációk egy témára és a Te. A tehetség utat tört, és Szabó István - nemzedékéből elsőként - játékfilmet rendezhetett. 1966. február 11-én, a rendező huszonhetedik születtsnapja előtt néhány nappal, a közönség elé került egy figyelemre méltó film, az Álmodozások kora, amelyet például Locarnóban is jól fogadtak. Elindult egy pálya... ...Ó, ha ilyen egyszerű lett volna! Ha figyelmen kívül lehetne hagyni, hogy Szabó István az "apátlan nemzedék" tagja, ha nem kellene foglalkozni azzal, amit a kritikusok olykor mint Szabó István "magánmitológiáját" boncolgatták, ha nem tudnánk, hogy Szabó István már első filmjéig több rendszerváltást élt át, ha első filmjeinek újdonsága nem éppen a magyar filmben szokatlan személyesség lenne, nos akkor tényleg problémátlannak lehetne látni a pályakezdést és magát a több mint négy évtizedet átívelő és korántsem lezárt pályát. Akkor elég lett volna, ha feljegyzem mindazt, amit Szabó Istvánról a személyes munkakapcsolat révén tudok, és fölkérem az Olvasót, elemezzük együtt a filmeket, hiszen azok nemcsak a magyar, hanem a világ filmtörténetének is kihagyhatatlan alkotásai. Aztán rájönnénk, hogy elemzésünk száraz és féloldalas lett, mert - adatok hiányában - nem fordítottunk figyelmet az alkotói karakter és a körülmények gondos mérlegelésére. Hiába, neki kell veselkedni a kor és benne a Szabó Istvánra ható "filmszakmai ártalmak" föltárásának. Látnivaló ugyanis, hogy Szabó István egyszerre van bent a bennünket is körülvevő világban, és kint, egy olyan virtuális valóságban, amelyet a filmszalag rögzít, és a mozik sötétjében elevenedik meg. Választ kell keresni még egy olyan egyszerűnek látszó kérdésre is, hogy Szabó István miért csinál filmet. Az alapos kutatás végén magam is meglepődtem, hogy mennyire közhelyes az a kép, amely az "Oscar-díjas" Szabó Istvánról alakult ki, és mennyire eleven és összetett az a személyiség, amely egyik legjelentősebb kortársunkról talán a könyv lapjain is megszületett. 2002. március Marx József Marx József, kritikus és esztéta. 1971 és 1990 között a Budapest Stúdió dramaturgja, az Objektív Stúdió vezetője, a Magyar Filmintézet igazgatója volt. A Vince Kiadó jelentette meg 2000-ben Jancsó Miklós két és több élete című életrajzi esszéjét.

Ismeretlen szerző - JLG ​/ JLG
„Azt ​hiszem, lehet logikát találni abban, amit eddig rendeztem.” – mondja Jean-Luc Godard. „Filmet csinálni, ez minden. Egyszerre élvezettel és komolyan kell őket csinálni. Ha komolyan csinálunk valamit, akkor láthatjuk, hogy nem lehet akárhogyan leforgatni, mert különben nem létezik. A film, ha lehet ezt mondani, valamiféle külső pszichoanalízis. Ha valaki sokat foglalkozik magával, attól beteg lesz, de azt is jelenti, hogy beszélgetni akar valakivel. Amikor valaki kétségbe van esve, nem mosdik. A mai filmek zöme nem mosdik már.”

Ismeretlen szerző - A ​kortárs filmelmélet útjai
A ​könyv egy olyan hiánypótló szöveggyűjtemény, amely a kortárs filmelméletek Magyarországon jobbára ismeretlen irányzatait mutatja be. Stephen Heath, Noel Burch, Laura Mulvey, Torben Grodal és mások írásait magyar nyelven csak egy-két tanulmány erejéig olvashattuk, így a válogatás mindenképpen úttörő vállalkozás a filmtudomány aktuális kérdéseinek honi megismertetése terén.A könyv négy fő irányzatot emel ki a kortárs filmelmélet tendenciái közül: az elemzés-értelmezés kérdéseit, a filmes elbeszélés különböző problematikus pontjait, valamit a műfajelmélet és a kognitív megközelítés kérdéskörét. Mind egyik témában találhatunk olyan tanulmányokat, amelyek mára az irányzat legismertebb, legalapvetőbb szövegeivé váltak, mint Stephen Heath írása a filmes elbeszélés téralkotásáról, Laura Mulvey a feminista filmes megközelítést megalapozó tanulmánya, vagy David Bordwell leírása a kognitivizmusról, valamint olyan szövegeket is, amelyek az adott irányzat aktuális, újabb keletű problémaival foglalkoznak. A gyűjtemény alapvető kézikönyve lesz a filmes tanulmányokat folytató diákoknak, az őket oktató pedagógusoknak, és bátran ajánlható mindenkinek, akit elmélyülten érdekel a filmmûvészet és a filmtudomány.

Berkes Ildikó - Nemes Károly - A ​posztmodern film
A ​kötet szerzői a kortárs filmművészet egy szeletét vizsgálva arra a kérdésre keresnek választ, hogy az információs társadalom kívülről irányított, magányos alattvalói milyen eséllyel válhatnak nembeli emberré, ha 'zsigeri hatások' kiváltására törekvő posztmodern alkotásokat néznek? A posztmodern film célja ugyanis az erőszakkal, fogyasztási kényszerrel, terrorral teli, bomló világot megülő rettenet, kietlenség, torzulás, szexualitás ábrázolása, társadalmi környezet nélkül. A korunkat meghatározni kísérlő elméletek szerint a világunkban megszűnt a határ az élet és a művészet között (Warhol), összeomlottak a narratívák (Lyotard), az emberek fogyasztóvá váltak (Baudrillard), mert a hatalom érdeke, hogy elfedje az uralommal kapcsolatos nyers igazságot (Foucault), ezért a hatalom alakítja ki azt a képet, amely az emberekről önmagukban él. A könyv a posztmodern filmezés központjaként az amerikai 'harmadik avantgárdot', és Jonas Mekast mutatja be. A világ filmművészetében jelentkező posztmodern törekvéseket országonként ismertetik a szerzők, figyelembe véve a nemzeti filmművészetek sajátosságait, történetét, leírva a filmek tartalmát, és elemezve jelentésüket. Különösen érdekesek a kevésbé ismert kelet-európai (orosz, lengyel, cseh, szlovák, szerb) posztmodern törekvéseket bemutató és összehasonlító fejezetek. A Minősítés? Meghatározás? a posztmodern filmek, mint 'negatív esztétikumok' befogadási, elfogadási problémáit foglalja össze. A Miért? a magyar film néhány posztmodernbe hajló alkotásáról (Magánbűnök, közerkölcsök; Magyar pizza; Roncsfilm; Vademberek; Rengeteg) közöl összefoglalást. A könyv végén jegyzetek, név- és címmutató segíti az eligazodást. Minden filmszerető, a filmekből a világ 'lenyomatait' tudatosan felismerni akaró olvasónak ajánlott könyv.

Berkes Ildikó - Nemes Károly - Az ​amerikai film
Uránusz ​Könyvek 19. kötet

Gilles Deleuze - Az ​idő-kép - Film 2.
A ​filmművészet nagy alkotói egyenrangúak nemcsak a festőkkel, építészekkel és zenészekkel, de olyan gondolkodókkal is, akik fogalmak helyett mozgás-képekben és idő-képekben gondolkodnak. A jelentéktelen művek hatalmas aránya a filmgyártásban nem mond ennek ellent: nem rosszabb ez az arány, mint másutt, igaz ugyan, hogy gazdasági és ipari következményei összehasonlíthatatlanok más területekéivel. A film a művészet és a gondolkodás történetének szerves része.