Ajax-loader

1991 ​régen volt, huszonöt évvel ezelőtt. Magyarország éppen túl volt a rendszerváltáson, kezdetét vette a többpárti parlamentáris demokrácia, elérhető közelségbe került a Nyugat. A korábban belső emigrációba vonult író immár szabadon utazhatott, szabadon tarthatott előadásokat és dolgozhatott külföldön is. A konok ön- és létértelmező Kertész számára a napló állandó útitárs, amelyben nemcsak az átmenetet dokumentálja és kommentálja, hanem művészetével és magánéletével kapcsolatos belső vívódásait is rögzíti. Ebben az időben veszítette el első feleségét, és találta meg új társát. Utazásai révén új szellemi horizontokra pillanthatott rá, és szembesülhetett megint hazája és szűkebb régiója sajátosságaival és lehetetlen lehetőségeivel.
Tíz év feljegyzéseinek válogatását adja most közre az író. Megrendítő és zavarba ejtő az a világérzékelés, amellyel A néző lapjain szembesülhetünk.

Értékelések
5.0/5 - 1 értékelés alapján

Ó, igen, van élet a Nobel-díj előtt előtt is. Vannak magvas gondolatok a nagy hírverés előtt is.

Nem hiszed? Akkor olvasd el a nemrégen elhunyt író ezen naplóját, amely az irodalmi Nobel-díj előtt keletkezett. Ő maga mondja később, hogy a Sorstalanság nem a legjobb műve, csak a legsikeresebb.

Hoppá.

Ilyeneket olvashatsz tőle ebben a műben:

„Nincs mentsége a létezésnek a létezésre.”
„…a boldogság is csak része a borzalomnak.”
„Időben meghalni – de a végsőkig élni: így hangzik a fohász.
Légy méltó önmagadhoz.”


Kapcsolódó könyvek

Értékelések

Rukkola értékelés
5.0/5

Statisztika

27.0
átlagos pontszám i
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
folyamatban lévő rukk / happ

Címkék

Kollekciók

  • Nem szerepel egyetlen kollekcióban sem.