Ajax-loader

Az ​"Utolsó bevetés" után csodával határos módon életben maradt Jako Graftont néhány havi gyógyulás után a Pentagonba vezénylik, ahol egy szupertitkos terv megvalósításának irányítójává nevezik ki. A cél: kifejleszteni, legyártani és rendszerbe állítani az ellenséges radarok előtt csaknem láthatatlan, úgynevezett lopakodó technikával fölszerelt repülőgépeket. A munkában társa lesz az “Utolsó bevetésben” megismert fiatal pilóta, Toad Tarkington, valamint a szép és roppant tehetséges pilótanő, Rita Moravia.
Az új repülőgép értelemszerűen egyszerre kerül az akkor még létező Szovjetunió kémszervezete, a KGB valamint az amerikai üzleti és hatalmi körök érdeklődésének középpontjába. Graftonnal tudatják a fölöttesei, hogy a szervezetben valahol mélyen elrejtőzve egy szovjet kém tevénykedik, akit a kémelhárítás Minotaurusz néven tart nyilván. Egyenlőre nem tudni, van-e kapcsolat a kém és Grafton elődjének, Harlod Strongnak a meggyilkolása között, Graftonnak és csapatának egyszerre kell megküzdenie az új gép kifejlesztésének kemény feladatával, az amerikai tövényhozás és hadvezetés érdekkonfliktusaival és a szovjet kémmel.
Coonts a mesteri meseszövést megtetézi az amerikai haditechnika elképesztően precíz műszaki leírásával, külön örömet szerez mindazoknak, akik nemcsak a kalandregényeket, hanem a repülés világát is kedvelik.

Kapcsolódó könyvek

Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

5.0
átlagos pontszám i
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ

Címkék

Kollekciók