Ajax-loader

Marco ​Polo méltán a világ egyik leghíresebb utazója. Neve legendásan hangzik, noha saját maga gondoskodott róla, hogy alakját a történelmi valóság fényének teljes megvilágításában lássuk. Negyedszázados odüsszeiájáról, mely a középkor egyik legmozgalmasabb szakaszába esik, maga számol be igen részletesen könyvében. Elbeszéli, hogyan jutott el a vállalkozó szellemű kalmárvidék Velencéből Kubilájnak, a mongol nagykánnak az udvarába, ahol az uralkodó bizalmi embere lett, majd miképpen sikerült hazakerülnie. Közben szót ejt a bejárt vagy hallomásból megismert országokról: népeikről, szokásaikról, terményeikről, csupa olyasmiről, ami kívül esett a középkori ember, pontosabban a XIII. századi Európa látóhatárán. A vállalkozás emberfelettinek tűnő mérete és az ismeretlen földek lenyűgöző újdonsága avatja a művet minden idők egyik legérdekesebb olvasmánnyá. Marco Polo könyve egyszerre elégítette ki kortársai földrajzi, történelmi, gazdasági, művészeti – egyszóval egyetemes emberi érdeklődését, adatokat, útiképekkel, krónikával és színes anekdotákkal, s így lett enciklopédikus gazdagsága révén a felfedezések legfontosabb irodalmi ösztönzője és újkori műveltségünk egyik pillére.

Értékelések
5.0/5 - 1 értékelés alapján


Kapcsolódó könyvek

Értékelések

Rukkola értékelés
5.0/5

Statisztika

5.0
átlagos pontszám i
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ

Címkék

Kollekciók