További értékelések

Ray ​Bradbury egy zseni. Nagyon szeretem sajátos hangulatú, különleges novelláit; s bár időnként bele-belefutok olyanokba is, melyek kevéssé tudnak megragadni, most szerencsére ilyenekkel nem találkoztam. Sőt, talán azt kell mondanom, hogy a Marsbéli krónikák mellett ez a válogatás eddig a kedvencem. Ebben is találhatunk több Marson játszódó történetet is – melyeket különösen kedvelek Bradburytől -, s úgy általában talán több benne a sci-fi(nek mondható) alkotás, mint a korábban olvasott válogatásokban. Sőt, benne van a régi Galaktikás időszakom egyik top5-ös novellája, a Csak egy óra a nyár is, csak ezúttal (gondolom új fordításban is) Egy napba sűrített nyár címmel. Mellette még a következő novellák lettek kedvencek: A békés időjárás évszaka, A csodálatos fagylaltszínű öltöny, A város, ahol senki sem szállt le, Bőrük barna, szemük arany, Az ajándék, Itt tigrisek élnek, Az örök esők napja.

Minél ​több Bradbury-t olvasok, annál kevésbé értem, hogy miért mondják rá azt, hogy sci-fi író. Amit szeritnem ő alkotott, az szépirodalom, annak is hihetetlenül magas szintű része. Az csak hab a tortán, hogy a történetei néha a Marson, vagy az űrben játszódnak.
Bradbury minden novellásköteténél elcsodálkozom, hogy milyen varázslatosan bánik a szavakkal, hogy annyira plasztikusan, és szépen ír, hogy egy-két szavával, vagy mondatával egész történeteket, mély érzéseket és minden érzékszervi benyomást át tud adni.
Ezt a novelláskötetet mindenkinek a kezébe nyomnám, aki szerint ő “csak” egy sci-fi író volt.

Az ​az igazság, hogy Bradbury a novellák új dimenzióiba vezetett be. Felülmúlta a várakozásaim, de teljesen másképp, mint arra egyébként számítanék.
A kötetben szinte kivétel nélkül minden írás több vagy többféleképpen értelmezhető jelentéssel, jelentésréteggel bír, többségük önreflexióra késztető történet, érzésem szerint közelebb állnak a szépirodalomhoz, az időnként felbukkanó sci-fi környezet csak eszköz, díszlet. Az volt a benyomásom, hogy a legtöbb novellát áthatja egyfajta kesernyés melankólia, ami időnként átcsap valamilyen keserédes érzésbe, amit nem tudnék megfogalmazni, és amitől mégsem lesz depresszív.
Rengeteg téma megjelenik, a változatosságot pedig összekovácsolja az író azon képessége, hogy jó adag ki nem mondott bölcsességre ébreszti rá az olvasót. A teljesség igénye nélkül néhány írás, ami igazán tetszett a címadó történet mellett: A sárkány, A paróka, Bőrünk barna, szemünk arany, Nagyböjt első napja, Az eperszín ablak, Talán álmodni, Itt tigrisek élnek. Közel járt a könyv a maximális pontszámhoz, néhány novella azonban kevésbé tetszett, mert nem sikerült teljesen megértenem az üzenetüket, ami inkább az én inkompetenciám, a nyitó novella mellett ilyen volt pl. A kisegerek, vagy az És a szikla felkiáltott című.
Egyik sem egy könnyed darab, nem javasolnám senkinek, hogy 2 nap alatt “ledarálja” a könyvet, ezeket az írásokat ízlelgetni, emésztgetni kell, ha magamból indulok ki. Jó két hetembe telt, mire nagyjából megértettem, hogy mi is történik a könyvben: Ray Bradbury csiklandozza a tobozmirigyem!

Bradburyt ​olvasni jó, akkor is, ha nem mind sci-fi. Persze azokat szerettem a legjobban. Nem volt mind újdonság, mert olvastam ezekből néhányat, szerintem a galaktikákban.
Röviden ennyi. :)

Amennyire A ​Toynbee-átalakító feldobott, ez annyira nem. Kb. egy hete fejeztem be, csak nem volt időm érteklést írni róla, de már gondolkodnom kell, milyen elbeszélések is voltak benne.
Semmi baj nincsen a stílusssal: vastagon Bradbury. Semmi baj nincsen az ötletekkel: Bradbury-ötletek. Csak valahogy nem sziipantott be (a’ la Moly-terminológia), nem tett magáévá, nem taglózótt és nem is gondolkodtatott el nagyon.

Három elbeszélést kivéve.
Az egyik A csodálatos fagylaltszínű öltöny (milyen fagylalt, ami hófehér? Citrom? De akkor miért fagylalt?) Olyan érzésem volt, hogy Márquez és Bradbury összedolgoztak és Márqbury született belőle, a plágium gyanúja nélkül.

A másik, a legkedvesebb, bájos: A búcsú napja, amelyben… De nem lövöm el a poént! Amikor elmeséltem szerelmetesfeleségtársamnak a történetét, széleset mosolygott azzal a gyönyörű, megúnhatatlan mosolyával, és azt kérdezte: „Csak nem mi jutottunk eszedbe róla?” Mert bizony, de!

A harmadik az Itt tigrisek élnek. Ezt olvastam valamikor, valamelyik másik kötetben, azt hittem, az Európa Kiadós Marsbéli-ben, de nem ott. A bolygó, ami szereti, kiszolgálja, aki szereti őt. Hallatlanul szellemes metafóra az emberi kapcsolatokról!

Hm. Mégis csak jó kötet ez!

Szokásos ​színvonalú, azaz általában nagyon jó novellák Bradburytől. Talán kissé erősebbnek éreztem ezt a válogatást, mint az eddig olvasottakat, nem is tudok a többi közül kiemelkedő novellát mondani, olyan sok tetszett nagyon. Jó a stílusuk és mondanvalóval is rendelkeznek a történetek, ráadásul változatosak is. Csak ajánlani tudom, Remélem találkozom még olyan kötetével ami ennyire tetszik.

Ez ​is egy változatos, izgalmas novellákkal teli Bradbury-kötet volt, bár számomra talán most kevesebb olyan novella volt benne, ami igazán megragadott. Itt is találkozhattunk visszatérő motívumokkal, mint pl. a Mars vagy a mexikóiak, sőt voltak olyan novellák, melyek ugyanabban az univerzumban játszódtak (ír kocsma).
Kiemelném az alábbiakat:
A város, ahol senki sem szállt le – már-már filmszerű volt számomra, és az ötlet is tetszett, nagyon megragadta a hangulatot.
A sárkány – rövid és csattanós, tetszett az idősíkok egymásba csúszása.
A csodálatos fagylaltszínű öltöny – ez a novella egyszerre volt humoros és elgondolkodtató.
A kisegerek – ez viszont már inkább horrorisztikus volt.
Több is volt még, ami tetszett, de ezek különösen emlékezetesek maradtak számomra. Így jobban átgondolva mégiscsak jó kis kötet ez. Eredetileg csak 4 csillagot akartam adni, de mégis inkább 4,5-öt adok.

Van, ​hogy mázli szériája van az embernek, ez kiváló darabok gyűjteménye volt, alig akadt gyengébb írás. Még katarzis is volt! Ajánlom!

Ez ​már megint annyira, de annyira jó volt! Néha úgy érzem, elég lenne csak Bradbury-t olvasni, néha meg, hogy elég belőle az évi egy kötet, mert annyira jó, nem lenne értelme egyben lezúzni többet.
@fülcimpa, Te mindenképp olvasd el a könyv utolsó novelláját! Meg mindenki, akinek a zene sokat jelent.
Arra meg csuda büszke vagyok, hogy a 3. oldalon, ahol ilyen-olyan kritikákból idéznek, tőlem is :)
Bővebben: http://ekultura.hu/olvasnivalo/ajanlok/cikk/2011-04-16+13%3A00%3A00/ray-bradbury-gyogyir-buskomorsagra

Bradbury ​gyönyörű. Sírni tudnék rajta, annyira gyönyörű. Vágyódás, barátság, szeretet – ami még akkor is örök érvényűnek tűnik, ha néha a kegyetlenség, a reményvesztettség, a sivárság kerekedik felül.

Bradbury gyönyörű, és szeretném azt hinni, hogy lenne kivel fagylaltszínű öltönyt vásárolnom.