A ​rendellenesek

Emmanuelle Arsan - Emmanuelle ​- Lecke a férfiakról
A ​ma már legendás Emmanuelle először 1959-ben jelent meg egy obskurus párizsi kiadónál, álnéven. Azóta számtalan változatban kering, több filmváltozat, videokazetta, folytatás készült belőle, s mind a mai napig cseppet sem vesztett aktualitásából: tavaly jelent meg a Laffont kiadónál az első teljes és véglegesnek tekinthető változat. Harminc éve tart tehát az Emmanuelle diadalmenete, s a könyv méltán nyerte el "az évszázad erotikus regénye" címet. A minden eddigi rekordot megdöntő példányszám persze nem magyarázható pusztán az erotikával: kellett hozzá egy remekül megrajzolt nőalak, Emmanuelle, a maga "erotikái zsenialitásával", kellett egy másik izgalmas, markáns figura, az olasz Mario, aki lázadó-felszabadító szónoklatait végül tettekkel igazolja, s végül, de nem utolsósorban, kellett egy jó tollú szerző (akit történetesen szintén Emmanuelle-nek hívnak), aki nagyon ravasz szerkesztésmóddal tartja ébren az olvasó érdeklődését: az erotika végig ott lebeg a levegőben, mindig történhet valami, de sokszor mégse történik semmi - aztán a legváratlanabb pillanatokban csap föl, mindig meglepetésszerűen, mindig elemi erővel. A könyv megjelenésével egy időben a könyv filmváltozatát a mozik is műsorukra tűzik.

Albert Camus - Sziszüphosz ​mítosza
Most ​először olvashatjuk teljes terjedelmükben magyarul a Nobel-díjas francia író, Albert Camus tanulmányait, amelyek hosszú éveken keresztül meghatározták a nyugat-európai és az amerikai szellemi életet. Camus mint szépírói műveiben, esszéiben, tanulmányaiban is egy-egy igazságot, tanulságot próbál szívünkbe lopni, fel akar vértezni bennünket az élet meglepetései s értelmetlenségei ellen, hogy jobban lássuk és tűrjük a lét csapdáit. A Közöny filozófiai alapvetéseként számon tartott Sziszüphosz mítosza valójában arra tanít, hogy hős az ember, aki mindenre képes végzete ellen, s büszke maradhat a harcban. A Gondolatok a halálbüntetésről rendkívül meggyőző írás e büntetés ellen. A Levelek egy német baráthoz egyik darabjában először fogalmazódik meg az egyesült Európa eszméje. Az irodalmi tanulmányokból egy biztos ízlésű, nyitott, tájékozott ember szól hozzánk. A két Stockholmi beszéd a művész felelősségéről, feladatairól vall. Szerepel kötetünkben Camus első könyve, a Színe és visszája, amely algériai élményeiből táplálkozik, valamint a lírai mediterrán hangulatú Nász és A nyár.

Milan Kundera - Lassúság
Miért ​tűnt el életünkből a "lassan járj" öröme, és miért nem fogadjuk meg a "tovább érsz" jó tanácsát? Hová lettek a népdalok sehová sem siető vándor-legényei, akik a szabad ég alatt háltak, s egy cseh közmondás szerint "a Jóisten ablakait nézegették"? - teszi fel a kérdést legújabb regénye elején a cseh származású, de immár franciául író Milan Kundera, és két vidéki utazás - egy XX. századi rohanó és egy XVIII. századi ráérős - valamint két szerelmi kaland elbeszélésével adja meg a választ. Az író és felesége egy szállodává alakított Párizs környéki kastélyban tölti a hétvégét. A kastély, ahol a környékbeliek szerint a hajdani lakók kísértenek, a XVIII. században különös, libertinus szerelmi románc színhelye volt. E kaland nem mindennapi tapasztalatokat szerzett hőse találkozik össze a kastély parkjában XX. századi hasonmásával, egy, a kastélyban zajló nemzetközi konferencia résztvevőjével, aki éppoly különös szerelmes éjszakát élt át. A két hős próbálná megosztani egymással érzéseit, élményeit, gondolatait, ám próbálkozásuk kudarcra van ítélve. Mintha nem is egy nyelven beszélnének. A világhírű szerző korunk két nagy egzisztenciális témáját vizsgálja-elemzi ebben a szellemes, vidáman ironikus, remekül megszerkesztett, igazi intellektuális élvezetet nyújtó, szórakoztató regényben: a rohanást (a történelemét és az egyénét), valamint az exhibicionizmust (az intellektuellek és a politikusok erkölcsi exhibiciozizmusát, féktelen vágyát, hogy indiszkrét módon közszemlére tegyék magánéletüket.)

Michel Foucault - A ​szexualitás története I-IV.
Minden ​gyönyörök leghevesebbike többet követel tőlünk, mint más testi tevékenység - élet és halál játékát tárja elénk: ezért kiváltságos területe annak, hogy az ember erkölcsi szubjektummá formálja önmagát. Olyan lénnyé, aki képes megfékezni a benne dúló erőket, szabadon rendelkezni energiái fölött és életéből olyan művet alkotni, amely mulandó létén túl is fönnmarad. A könyv Foucault utolsó nagy művének, a Szexualitás történetének második kötete.

Vercors - Tropi-komédia
Mi ​lenne ha... Mi lenne, ha a tudósok megtalálnák az emberszabású majom és ember közötti hiányzó láncszemet, nem megkövülten és egy példányban, hanem elevenen és több ezer példányban? Ebből a fantasztikus feltevésből indítja el a pergő cselekményt Vercors, tragikomikus bonyodalmak, ötletes fordulatok, szellemes epizódok láncolatán keresztül és vezeti az izgalmas végkifejlet felé. A legnehezebb kérdésre kell választ adni: emberek-e a tropik vagy állatok? Mi teszi az embert emberré? Mert hát végül is az angol bíróságnak kell döntenie róla, hogy gyilkos-e vagy nem gyilkos az újságíró, aki egy tropi nősténnyel nemzett csecsemőjét meggyilkolta... A voltaire-i és france-i hagyományokat folytató filozofikus-fantasztikus regényében Vercors hangot ad gyötrő aggodalmának az emberi méltóságra érdemes emberért, az emberséges emberiségért.

Jean Baudrillard - Az ​utolsó előtti pillanat
A ​"paroxütonosz" latin megfelelője a "pen-ultima", vagyis az utolsó előtti szótag. A paroxizmus ezek szerint jelenthetné az utolsó előtti pillanatot, tehát nem a vég pillanatát, hanem a vég előtti legeslegutolsó pillanatot, amely után már nincs mit mondani többé. A paroxistát a végletes jelenségek vonzzák, de nem hisz a vég illúziójában. Ö a vég immanenciájában él. A vég megfigyelőállomás neki, ahonnan mindenhová akadálytalanul elláthat; még azt is elérheti, hogy a vég beavatkozzék a dolgok lefolyásába. Akár a végen túlra is kerülhet, mintegy átugorva önnön árnyékát. Nem fanatikus, nem megtért és nem ördögűző, épp csak a paroxizmus erőszakossága és a közöny diszkrét bája sugárzik belőle. Épp a szélsőségek között egyensúlyoz ott, ahol a közöny végvidékén megcsillan rnég egy fénysugárnyi reménytelenség.

E. M. Cioran - A ​bomlás kézikönyve
A ​szerző, francia nyelven 1949-ben debütált A bomlás kézikönyve című művével, melyet azóta sokan a huszadik századi nihilizmus egyik klasszikus alkotásának tekintenek. A kritika visszhangja nem sokáig váratott magára: Maurice Nadeu ezekkel a szavakkal fogadta az újonnan feltűnt szerzőt: "íme elérkezett, akire vártunk, a koncentrációs táborok és a kollektív öngyilkosság korának prófétája, akinek eljövetellét a nemlét és az abszurd összes filozófusa készítette elő - elérkezett az átok evangéliumának valódi hirdetője." A bomlás kézikönyve 1950-ben Rivarol-díjban részesült. Ez volt különben az egyetlen olyan irodalmi elismerés, amit Cioran életében elfogadott.

Mircea Eliade - Az ​örök visszatérés mítosza
Az ​1949-ben írott mű az archaikus társadalomban élő és a modern ember világmindenséghez fűződő viszonyát tárgyalja. Az archaikus ember egyetlen olyan mozdulatot nem tesz, amelyet korábban ne tett volna már egy felsőbb szellemi lény, egy démon, egy istenség. Élete így mások cselekedeteinek szakadatlan ismétléséből áll. Ezáltal a mindenséghez kötődik, melynek "történelmét" végtelen szertartásokban éli át újra meg újra, s melyhez az idő szokványos folyásáról megfeledkezve, örökké visszatér.

E. M. Cioran - Egy ​kifulladt civilizációról
E. ​M. Cioran (1911-1995) franciául író, román származású filozófus, esszéíró, moralista többszólamú életművet hozott létre. 1934-ben A kétségbeesés csúcsa című esszéjéért megkapta az elsőkötetes íróknak járó díjat. Francia nyelven tizenegy könyvet írt. A válogatás ízelítőt kíván adni Cioran történelemszemléletéből, az európai világ jelenségeit kísérő pesszimizmusából, a szabadságból, a teremtésből. Néhány irodalommal foglalkozó írását is közli, amelyekben Cioran az alkotásról, az életről és a halálról vall. Provokálóak a vallásról szóló írásai. A végtelen szabadság hiányával küszködő európai ember a teremtést véli a szabadság döntő és eredendő pillanatának, de elegendő kilépni az európai kultúra keretei közül, s kiderül, hogy a teremtés nem a teremtő jóságával, szabadságával, nagylelkűségével magyarázható, hanem a hiányérzetével. Cioran a gnosztikusok nyomán elfogadja a gonosz teremtő képzetét. Az ördög nem szenved a szabadság hiányától, nem akarja lerázni magáról a rettegés terhét, beéri önmagával, ő az, aki az egész teremtésben jól érzi magát. Cioran a legnagyobb rossznak a hazugságot tartja, amellyel az emberek körbepólyálják létezésüket és életüket. Cioran kényelmes, bevett igazságainkat rombolja. Szándékosan provokáló, ellentmondásra ingerlő, eredeti gondolatai széles ívű látomást festenek korunkról.

Albert Camus - A ​pestis
Egy ​csendes kisvárosban pestisjárvány tör ki, s egyre inkább elhatalmasodva, egyre több embert legyilkolva hatalmába keríti a várost. A főhős, Rieux doktor, Camus leghíresebb korai esszéjének - Sziszüphosz mítosza - irodalmi megtestesülése, aki nem hajlandó tudomásul venni a vereséget, újra és újra lázad a könyörtelen sorssal szemben, s az emberi lét értelmét a küzdelemben keresi, mely bármennyire reménytelen is, az ember győzelmét képviselheti a vak végzettel szemben. A regény egyike a legnépszerűbb műveinek, a járvány teremtette sajátos világ kiválóan alkalmas a legkülönbözőbb magatartásformák bemutatására.

Michel Foucault - Az ​igazság és az igazságszolgáltatási formák
Michel ​Foucault (1926-1984) a riói egyetemen 1973-ban ötrészes előadássorozatot tartott _Az igazság és az igazságszolgáltatási formák_ címmel. Ebben a szövegben Foucault második korszakának csaknem valamennyi fontos témája megjelenik: a nietzschei genealógia mint módszertani modell; a felügyelet és a normalizáció mint a társadalmi kontroll meghatározó formái, amint átalakítják és keretbe foglalják az emberi tudás és gondolkodás szerkezetét; a nyomozás és a vizsgálat mint a különböző tudományok kutatási módszerének gyakorlati mintája; a szubjektum mint történeti-politikai termék. Az elemzés voltaképpeni tárgya ezúttal az igazságszolgáltatási formák története a klasszikus görögségtől egészen napjainkig, ám Foucault-t most is az érdekli, hogyan léptek kapcsolatba ezek a látszólag elszigetelt vagy legalábbis autonóm jelenségek olyan heterogén területekkel, amilyen például a tudományos tudás legitimációs apparátusa, az oktatás intézményhálózata, a gazdasági hatékonyság technikái, a szubjektivitás típusai. Az első pillantásra zavarbaejtő társítások mögött egy gyökeresen új hatalom-koncepció áll. A foucault-i hatalom nem valamiféle birtokolható entitás, nem rendelkezik egyszer s mindenkorra kialakult működési struktúrával, nem felülről lefelé hat, s mindenekelőtt: nem jellemezhető az elnyomás, a represszió terminusaiban. A hatalom polimorf: számtalan módon, sokféle stratégia mentén fejti ki működését, minden ízében áthatja a társadalmi testet. A könyv kialakulása közben mutatja be a foucault-i életmű egyik legnagyobb hatású állomását, egyfajta sűrítményét adva a francia gondolkodó legállhatatosabban visszatérő témáinak és vizsgálódási stílusának.

Napóleon - Az ​uralkodás művészete
A ​Helikon Zsebkönyvek sorozat nyitókötete a világtörténelem egyik legnagyobb hadvezérének gondolkodásába enged bepillantást: Az uralkodás művészetében először olvashatók magyarul Bonaparte Napóleon szellemes, a Machiavellit megszégyenítő cinizmust sem nélkülöző, olykor pedig megdöbbentően aktuális gondolatai háborúról és békéről, politikáról és törvényhozásról, vallásról és társadalomról, családról és szerelemről. A korzikai kisnemesi család sarjaként született Bonaparte Napóleon (17691821) felemelkedését a győzedelmesen megvívott csaták mellett a francia forradalom biztosította, nem véletlenül tekintette önmagát a forradalom fiának, császárként pedig a forradalom örökösének, mondhatnánk, megkoronázójának. Tábornokként és uralkodóként Napóleon egyaránt a polgári jogegyenlőségen alapuló jövőt tartotta eszménynek: polgári törvénykönyve, amely a korabeli Európa legmodernebb jogi kódexe volt, óriási hatást gyakorolt az egész európai jogrendre és a későbbi jogalkotásra. Az uralkodás művészetében nemcsak a napóleoni törvényhozás és a bonapartista politika gondolati háttere tárul fel, hanem a hadvezér és államférfi mint ember testvér, apa, férj is megismerhetővé válik.

Tegyey Gabriella - Hangok, ​összhangzatok
A ​feminista irodalomtudománynak egészen az utóbbi időkig sem sikerült koherens elméleti rendszert létrehoznia: a francia feministák többségükben esszencialista álláspontot képviselnek, míg az angol-amerikai kutatók általában empirikusabban igyekeznek megközelíteni a nőiség mibenlétének, illetve a női beszéd funkcióinak meghatározását. Elméleti rendszer felépítése, avagy e szemléletek ötvözése nem célunk: meggyőződésünk, hogy egyik elmélet sem helyettesítheti – legyen az bármennyire is értékes és helytálló – a legfőbb tárgyat: a női szövegek alapos és mélyreható vizsgálatát. A francia feminista irodalomkritikusok fő feladatuknak tartják, hogy a női különbözőséget a nyelvben felfedezzék. Választ keresnek arra is, mennyiben alakul ki a nőírók hatására egy új irodalmi kánon, s szükséges-e ennek tükrében irodalmi örökségünk forradalma. Véleményünk szerint a női beszéd sajátosságainak felderítéséhez először ama kényes kérdést kell felvetnünk, hogy mit is értünk valójában női(es) íráson, mennyiben határozza meg a „nőiség” (női identitás) a férfiakétól eltérő női írásmódot (poétikai identitást). A kérdésre hat 20. századi francia írónő hét elbeszélése elemzésével kívánunk választ adni. A tanulmánykötet két fő problémakört vet fel: egyrészt a női beszéd narratív formáinak elemzésére törekszik, másfelől vizsgálat tárgyává teszi a női identitás által hordozott ambivalenciákat. Magyar közönségnek szóló igényes munka nem látott még eddig napvilágot sem az egyes szerzőkről, sem a 20. századi francia nőirodalomról. A könyv e hiányokat kívánja pótolni, anélkül azonban, hogy célul tűzné ki a nőirodalom történetének felvázolását.

Tonk Márton - Idealizmus ​és egzisztenciafilozófia Tavaszy Sándor gondolkodásában
A ​magyar nyelvű filozófiai irodalom forrásai című kiadványsorozat életrehívását az a felismerés vezérli, hogy a magyar filozófiai kultúra viszonyát saját tradíciójához szinte teljes egészében az esetlegesség jellemzi, a filozófia magyar nyelvű művelésének története tematikusan alig-alig vált ki érdeklődést. A történelmi és ideológiai cezúrák miatt filozófiai kultúránk nem élhette meg saját hagyományait a folytonosság jegyében, így XX. századi történetét nem a folyamatos és szerves építkezés, hanem az állandó újrakezdés jellemzi. A sorozatnak tehát elsődleges célja, hogy elemző feldolgozások és monográfiák formájában olyan, a legtöbb esetben "elfelejtett" szerzők szövegeit, illetve életmű-értékeléseit tegye közzé, akik nagy hatást gyakoroltak a magyar filozófiai múlt egy-egy kitüntetett szakaszában. Ugyanakkor viszont arra is vállalkozik a sorozat, hogy pótolva az ebben a vonatkozásban meglévő hiányosságokat, a XIX-XX. század során született magyar nyelvű filozófiai publikációk bibliográfiai adatait jelentesse meg tematikus és életmű-bibliográfiák formájában. A magyar nyelvű filozófiai irodalom forrásai című kiadványsorozat tehát a XIX-XX. századi magyar nyelvű filozófiai, eszmetörténeti és társadalomelméleti irodalom monografikus értékelésére és publikációs adatainak közzétételére törekszik, forrásközlés jelleggel szövegeket, dokumentumokat, filozófus személyiségek életmű-bibliográfiáit, filozófiai folyóiratok repertóriumait és tematikus bibliográfiákat tesz közzé.

Gabrielle Wittkop - A ​nekrofil
Ha ​létezik könyv, ami megosztja olvasóit, és a legszélsőségesebb véleményeket váltja, provokálja ki, A nekrofil kétségkívül ezek közé tartozik. Hőse, Lucien, a mindig fekete ruhát viselő párizsi régiségkereskedő egyaránt kedveli a nőket és a férfiakat, feltéve hogy megfelelnek egyetlen követelménynek: ne legyenek immár az élők sorában. Magányos szenvedélye a messzi gyermekkorban gyökerezik. Anyja halálával megrázó körülményeit, a gyász színei és díszletei, az a bizonyos szövőlepke illat, amit halottak párállanak maguktól, egy életre erre a magányos szenvedélyre ítélik. Mígnem… Lucien váratlanul szerelmes lesz. Az Ő kedvesei azonban, a természet elrendelése folytán csupán rövid időt tölthetnek nála. És akkor Lucien felveszi a reménytelen küzdelmet a halál ellen, a semmi ellen, amibe mindenki áttűnik egyszer. Ezzel a szép és reménytelen harccal emelkedik ki a példátlan naplóregény a szokványos rémtörténetek sorából, és válik a szerelem, a magány, a sors ellen vívott küzdelem költeményévé.

André Maurois - A ​textilgyáros
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Christian de Chergé - Legyőzhetetlen ​remény
Christian ​de Chergé az Atlasz-hegységbeli Tibhirine trappista közösségének perjele volt, egyike azoknak a szerzeteseknek, akiket 1996. május 21-én szélsőséges iszlamisták meggyilkoltak. (A történetet Xavier Beauvois dolgozta fel Emberek és istenek című, megrendítő filmjében.) Christian de Chergé élete és feljegyzései egészen egyedülálló tapasztalatát adják annak a nehezen kibogozható kérdésnek, hogy mi fűzi a hívő keresztényeket a muszlimokhoz. Nem sokkal a terrorcselekmény előtt, 1996 márciusában ezt írta: „Jobban szeretem az algériaiakat annál, hogysem azt kívánnám nekik, hogy közülük akár csak egy is Káinjává váljon testvérének. Mindazonáltal már most az Atya irgalmára bízom azt, aki szabadságával visszaélve gyilkossá válik. S ha én leszek az, akivel végezni fog, már most szeretném elmondani: nem tudta, mit cselekszik, s ezért minden enyhítő körülmény mellette szól.” A kötetben szereplő szövegeket Bruno Chenu, a La Croix című napilap főszerkesztője gyűjtötte egybe.

Irène Némirovsky - Suite ​française
1940-ben ​járunk, nem sokkal az első zsidóellenes rendeletek kibocsátása után. Az addig ünnepelt írónő, többek között a _David Golder_ és _A bál_ szerzője, józanul felméri a kilátásokat, s nem kétséges számára az események tragikus kimenetele. Vidéki száműzetésében belefog annak az öttételesre tervezett regényszimfóniának megírásába, amely mintegy "egyenes adásban" ad számot a francia történelem egyik legfájóbb traumájáról, az 1940-es német bevonulás által kiváltott menekülthullámról. Irène Némirovsky ábrázolásában a megpróbáltatások nem hősöket szülnek, hanem a hétköznapi anti-hősök élnek tovább megalkuvásaikkal, kisszerűségeikkel. Szenvtelen, könyörtelen hangvételével a legkiválóbb orosz és francia realisták, úgymint Csehov, Turgenyev, Flaubert hagyományát eleveníti fel. Sajnos az írónő csak az első két tétel végére tehette ki a pontot. Nem kerülhette el a náci haláltábort. A deportálástól csodával határos módon megmenekülő leánygyermekei viszont csaknem hat évtizeden át egy kofferben őrizgették a kéziratot, mit sem sejtve annak tartalmáról, a remekműről. A Suite française a 2004-es frankfurti könyvfesztivál egyik szenzációja volt, és ugyanabban az esztendőben elnyerte a rangos Renaudot-díjat is. E díjat története során először ítélték oda egy már elhunyt szerző művének, "kortársi" rangra emelve ezzel egy igazi klasszikust.

Márai Sándor - Füves ​könyv
Olyasféle ​ez a könyv, mint a régi füves könyvek, amelyek egyszerű példákkal akartak felelni a kérdésekre, mit is kell tenni, ha valakinek a szíve fáj, vagy elhagyta az Isten. Nem eszmékről és hősökről beszél, hanem arról, aminek köze van az emberhez. Írója tanulva akarja tanítani embertársait, tanulva a régiektől, a könyvekből, azokon keresztül az emberi szívből, az égi jelekből. Elemi ismereteket kíván közvetíteni az emberi élet alapigazságait illetően. Márai Sándor 1943-ban írott művét Epiktétosznak, kedves Marcus Aureliusának, Montaigne-nak és valamennyi sztoikusnak ajánlja, akiktől a hatalomról, a jókedvről, a félelemmentes életről tanult.

Georges Simenon - Maigret ​és a víg kompánia
A ​júliusi kánikulában mindenki vidékre menekül Párizsból, aki teheti, és már Maigret is indulna Elzászba Madame Maigret után, ám nyomozóösztöne másfelé téríti. Pedig mi értelme egy uzsorás hat évvel korábbi meggyilkolásán töprengenie, ha az úgyis egy kivégzett külvárosi bandafőnök lelkén szárad? A főfelügyelő víg kompánia közepébe csöppen egy Párizs környéki zöldvendéglőben, de az összeszokott társaság mulatságát pisztolylövés szakítja félbe. Mi köze ennek a gyilkosságnak a hat évvel ezelőttihez? Mire ez kiderül, Maigret számos Pernod-t megiszik a napsütötte teraszokon, és Párizs-szerte betekint a kispolgári álszentség kulisszái mögé.