Tom Pastor a képzeletének rabja. Szerelmi élete viharos, hétköznapjai keservesek. Alig létezik számára más, mint az ecset és a vászon, hogy illúzióit valósággá álmodhassa.
Tom negyvenéves, festőművész, és egy nap arra ébred, hogy halott.
De az életének ezzel még koránt sincs vége.
A túlvilági sötétség sivatagában megcsörren egy piros telefonfülke készüléke: a vonal másik végén felcsendülő hang akar tőle valamit.
Hősünk elindul hát beteljesíteni a küldetését, útját nem gátolja sem tér, sem idő, ezen a helyen vígan megfér egymás mellett Edgar Allan Poe és Charlie Chaplin, Drakula gróf és a Gyáva Oroszlán, Salvador Dalí szürrealista rémálma és Tom Pastor Keselyűembere… Szerelem és halál.
A nagy illúzió a megismerhetetlen felfedezésének regénye, édes-bús felnőttmese a boldogság kereséséről és megtalálásáról, ott, ahol a legkevésbé számítanánk rá.
Kapcsolódó könyvek
Benkő László - A Zrínyiek - A lángelme
A nagy sikert aratott első ZRÍNYI-kötet, - A gránitlelkű - után a kultusztrilógia II. részében - most - a legendás család következő tagját, a "lángelméjű" Zrínyi Miklóst, a szigetvári hős dédunokáját,
aki egyszerre volt költő és hadvezér, politikus és hadtudós, a nemzeteken átívelő arisztokrácia vezető egyéniségét mutatja be!
Az európai történelem kereke a XVII. századba fordult.
Az Oszmán Birodalom mélyen behatolt Magyarország testébe, és a Habsburgok által megkötött és egyre-másra hosszabbított rossz békekötések évtizedekre konzerválták az áldatlan állapotokat...
Dúl a Harmincéves háború, katolikusok esnek protestánsoknak, Erdély pedig I. Rákóczi György fejedelemmel a helyét keresi a katolikus Habsburgok és a török között, politikailag és katonailag kiszolgáltatva az utóbbinak. A végeken békeidőben is háború dúl, a török portyázók fosztogatnak, újabb területet remélnek elhódítani...
Zrínyi Györgynek, a szigetvári hős unokájának 1620-ban fia születik, Miklós László, s rá egy évre a második, Péter. Az apa rettenthetetlen és vakmerő harcos, a Zrínyi birtok kőkemény védelmezője, a török babonásan féli őt.
S hogy miként alakul a Zrínyi testvérek, Miklós és Péter gyermekkora, hogyan jutnak korán árvaságra? Ki támogatja, neveli, iskoláztatja őket, s mily bonyodalmak mellett lépnek tizenévesen apjuk, nagyapjuk és legendás dédapjuk nyomdokaiba? Miből tartják fenn a hatalmas Zrínyi birtokot? Miért harcolnak, s mi okból tekinti őket az udvar békeszegőknek?
Ez a monumentális kalandregény mindenre választ ad...
Nyomon követi a viharos esztendőket, a testvérek török elleni harcait, a politika ármánykodásait. Miklós magas méltóságot tölt be bánként, s az egész élete merő harc és küzdelem, ha nem a törökkel, akkor a bécsi udvar vele packázó politikusaival.
Költő és katona, hadvezér és a hadtudományok avatott tudósa. Megtudhatja, miként érett politikussá, megismerheti katonai erényeit!
Legyen ott Zrínyi Miklós legendás portyáin, véres csatáiban, a legendás téli hadjáratában. Szinte a saját szemével láthatja az eszéki török híd felgyújtását, a Mura mentén Zrínyi-Újvár építését, ostromát...
És láthatja a tragikus véget, az erdőben a sebzett vadkant, amely Zrínyi Miklósra támad, kioltva egy zseniális elme életét...
Előfordulhat, hogy másként történt, mint ahogy azt századokon át tudtuk?
Csüllög Ferenc - Időfolyam
Képes valaki feladni addigi életét, hogy egy számára ismeretlen világot védelmezzen, őrizzen egész életén keresztül? Az Időfolyam főhőse, Peter, krisztusi magatartást képviselve maga mögött hagy mindent, és gondolkodás nélkül igent mond későbbi mestere, Danu hívó szavára. Itt kezdődik hősünk kalandos utazása; írónk pedig tanító szándékkal gondolkodásra készteti az olvasót furfangos cselekményszövésével, miközben teljesen belefeledkezhetünk a történet igazi mondanivalójába. /Tóth Donatella
Pill Pillgrin - Halálvirág
,,..Centiméterről centiméterre tolja előbbre szétnyitott ujjait. A kígyó nem mozdul. Pel Adamson szíve olyan erővel dobog,hogy belesajdul a dobhártyája. Keze előbbre csúszik még egy centimétert- Kipling valamelyik művében olvasta,hogy a kígyókat szabad kézzel csak szemtől szemben lehetséges megfogni.Hátulról azért lehetetlen,mert a kígyó hátracsapódó feje halálbiztosan megmarja a vadászt. Kipling jó író,gondolja Pil Adamson,és homályosan látja,hogy az egyiptomi zöldkígyó aranyló feje ütésre emelkedik."
Matthew Vigo - Álarcok bel cantóban
A Greco és Bianchi famíliák közti ellentét oly régi, hogy valódi okát már senki sem tudja. Ám hamarosan egy nő és egy férfi érkezik Itáliába. Az egyikük Greco, a másik Bianchi, és mindkettejüket eltökélt célok vezérlik. De hamar rá kell döbbenniük, nem csupán ők viselnek álarcot. Számtalan maszk hull le még, mire elérkeznek a drámai, operába illő végkifejlethez.
B. M. Grapes - Jóslatok hálójában
Egy nap a Hot Hill-i középiskola faliújságjára valaki kifüggeszt egy Mai hírek feliratú lapot, melyről rövidesen kiderül, hogy nem a múltban megtörténteket meséli el, hanem a jövőre vonatkozó jövendöléseket tartalmazza. A megjósolt események sorra bekövetkeznek. Három lány a rejtélyes jóslatok nyomába indul. Megpróbálják kinyomozni, ki írja a jövendöléseket, mi az író célja velük és ki a titokzatos JJ. Azok azonban, akik mélyen beleássák magukat a nyomozásba, életveszélynek teszik ki magukat.
Böszörményi Gyula - Machó Zsófia - EzoPara - 2. könyv
Még mindig azt gondolod, hogy manapság már soha, sehol,semmilyen körülmények között sem találhatsz igazi csodákra?
Történetünk továbbra is hat – tökéletesen átlagos fővárosi – fiatalról szól, akik pontosan ugyanezt gondolták, mígnem egy nap gyászkeretes levelet kaptak.
Szebi, Hanne, Spangli, Berke, Oberon és Anett olyan nyomozásba kezdenek, amely alig kecsegtet eredménnyel, hiszen először azt sem tudják, mit keresnek. Ám minél több időt töltenek a rejtéllyel, annál gyakrabban döbbennek meg, s jutnak hol közelebb, hol távolabb a megoldáshoz. A hat tizenéves továbbra is hatféleképp viszonyul az élethez, így – miközben az egyikükben akár magunkra is ismerhetünk – újabb változatos kalandokkal tarthat bennünket rettegésben az Ezo(terikus) Para(frász)! Kellemes borzongást kívánunk a második kötethez!
Szabó Tibor Benjámin - 47 - Démonok ideje
47: szépirodalom, science fiction, thriller. Egy sodró, erős hang a kortárs irodalomból, mely az első pillanattól az utolsóig végigszáguld olvasóján, mély, értékkel teli nyomokat hagyva maga mögött.
47: év, név, kód vagy jóslat? A válasz ebben a mitologikus bűnügyi történetben bujkál. Az antik erővel felvértezett főhős emberpróbáló elszántsággal száll szembe a világot fenyegető rejtélyes, sötét társasággal. Azokkal, akik képesek a médián keresztül úgy alakítani az emberi sorsokat, hogy mindenki a másik életére törjön - a mitológiából jól ismert halálnemeket választva. S miközben hősünk az Armageddon megakadályozása miatt elveszíti életének értelmét is, univerzális, egymásnak feszülő kérdéseket robbant bennünk: ki irányítja életünket, és egyáltalán, védekezhetünk-e a befolyásolhatóság ellen?
Andrew Lucas Mcilroy - Árnyból az angyal
„Lásd meg a gonoszt a fényben, és a jót a sötétségben…”
Amikor az első és egyetlen keresztes háború elsöprő győzelmet aratott, a világra homály borult. Azóta az Örökkévaló egyháza vasmarokkal szorítja híveit, a 19. század végén az emberek még mindig inkvizíciótól, boszorkányoktól és démonoktól rettegnek.
Cailie Jacobs különleges fiú: az éjszaka teremtményei a védelmére kelnek, a farkasok szelíd kutyaként viselkednek a közelében. Híre azonban eljut az inkvizícióhoz: családját megölik, és ő maga is kínhalált halna, ha életét nem mentené meg egy furcsa társaság.
Brod Walters és ifjú társai kisstílű szélhámosok, eszük ágában sincs ujjat húzni az egyházzal. Ám ahogy keresztezi útjukat ez a különös fiú, addigi kényelmes életük fenekestül felfordul. Csatlakozik hozzájuk Dorien, az elf ifjú, és Eline, egy felfegyverzett asszony, aki a legrettenetesebb bűnt követte el az Örökkévaló egyháza ellen: megtanult varázsolni.
Hogy Cailie-t megóvják, fel kell fedniük az évszázadok óta a homályban rejtőző igazságot. De kicsoda ez a fiú valójában? Vajon a fény, vagy a sötétség uralja-e sorsát? Miért védelmezik egy elfeledett istennő, Balora szent állatai, a farkasok? Ki az a titokzatos angyal, aki mind gyakrabban bukkan fel álmaikban? Mi köze mindennek a Vatikánhoz és a közelgő pápaválasztáshoz?
A vándorokat egy varázslatos ereklye szólítja a messzeségből, és a jövendölés, hogy Balora prófétája újból a földet járja majd, aki reményt hoz a halandóknak. Reményt egy szabadabb világra, ahol az Elfeledettek újból visszatérhetnek.
Lásd meg a jelet, mert hamarosan eljön az idő.
Lásd meg a gonoszt a fényben, és a jót a sötétségben…
Böszörményi Gyula - Machó Zsófia - EzoPara – 3. könyv
Még mindig komolyan azt gondolod, hogy manapság már soha, sehol, semmilyen körülmények között sem találhatsz igazi csodákra?
Történetünk még mindig ugyanarról a hat átlagos fiatalról szól, akik pontosan ugyanezt gondolják. vagy talán már nem is ugyanazok? Vajon a velük történtek mennyire változtatták meg őket?
Szebi, Hanne, Spangli, Berke, Oberon és Anett egy nyári táborban folytatja a nyomozást, ám a kalandok száma és gyakorisága nem hogy csökkenne, inkább fokozódik. A megoldás pedig mindannyiuk számára megdöbbentő...
A hat srác hatféleképpen viszonyul az élethez -- egyikük akár te is lehetnél. Felismerik azonban, hogy néha nem árt odafigyelni másokra, különben egyedül maradnak, ha elkerülhetetlenül utoléri őket az Ezo(terikus) para(frász)!
Kellemes borzongást kívánunk a harmadik kötethez!
Helena Silence - Enigma
A szülei halála után Lena Wall a bűntudatban fuldokolva utazik sosem látott nagybátyjához, hogy új életet kezdhessen. Mélyen magába zárja a titkot, amely fokozatosan felemészti: képes lett volna megakadályozni a tragédiát, ha hallgat az álmaira. A meggyötört lány nem tud felejteni, amit csak súlyosbít feltartóztathatatlanul éledező képessége, mely örökre az őrületbe taszíthatja. Megtagadja önmagától az emberi érintés melegét, mert retteg a következményektől, de új gondviselője ráébreszti, nem kell többé rácsok mögé bújnia. Lena lassanként erősebb lesz, és igazi érzővé válik. Egyetlen érintéssel belelát múltba, jelenbe, jövőbe. Biztos támaszra, barátra lel, majd ott, ahol nem is képzelné, a szerelem is rátalál.
Sokáig úgy tűnik, minden egyenesbe jön, de aztán történik valami.
Egy kisfiú sikolya töri meg az erdő csendjét. Lena iszonyúan fél, de elhatározza, soha többé nem hagyja, hogy a szeretteit baj érje. Ha kell, a saját élete árán is megvédi az övéit.
Helena Silence - Ezüsthíd
Lena Wall boldogsága nem tarthat örökké: Enigma biztonságából kilépve a veszélyekkel teli valóságban találja magát. Egy különleges erejű férfi felfigyel érző képességére, és minden lehetséges eszközzel megpróbálja megtörni az akaratát. Lena egyetlen menedéke az emlékei a családjáról és szerelméről, Alexről.
Vagy talán ezek sem.
Egy jeges folyóban tér magához megmagyarázhatatlan sérülésekkel, és teljes múltját, még saját nevét is elfelejtve. Egy szabadnapos nyomozó menti meg, aki új életét kínál neki, új barátokat, és még annál is többet.
Kialakulhat-e barátságból szerelem? Mi az összefüggés a véres, kegyetlen gyilkosságok között, amelyek Lena körül történnek? Vissza lehet-e kapni a múltat, vagy örökre elveszett?
Kínzó látomások és egy szenvedélyes szerelemről szóló álmai labirintusában Lenának újra meg kell találnia önmagát és az utat, amely az Ezüsthídon át Enigmába vezet.
Lőrincz L. László - Az elátkozott hajó
Cooley felügyelő buggyos nadrágot ölt, hogy eljátssza az első nemes szerepét; Judy Maxwell be akarja húzni Rókát a csőbe; Espinoza hiába csal, a szőke ismeretlen tönkreveri pókerban - miközben már vár rájuk a tengeren az elátkozott hajó, sűrű köddel és párával, kinyíló és becsukódó koporsókkal, jajkiáltásokkal, ezernyi borzalommal. Cooley felügyelőt azonban nem olyan fából faragták, hogy megrettentse a halálhajó - főleg ha a gyönyörű Judy mossa mellette a fedélzetet...
Sherley Webster - A titokzatos bolygó - Florida rejtélye
Egy globális katasztrófa túlélői Marsaa kapitány vezetésével új haza után kutatnak a végtelen Univerzumban. Végül rábukkannak a letelepedésre alkalmas, csodálatos, de nagyon furcsa, foszforeszkáló növény és állatvilággal rendelkező Floridára. Felhőtlen örömüket beárnyékolja az a felismerés, hogy nem ők az egyedüli értelmes lények a bolygón.
Felderítőútjaik során több társuk is eltűnik, és már csak mint mumifikálódott testekre bukkannak rájuk. Be kell látniuk, nem szívesen osztozkodnak velük a titokzatos idegenek...
Spirit Bliss - A múlt árnyai
A Nap fénye elhalványult,
a Földre örök sötétség borult,
a korábban mítosznak hitt démonok pedig előbújtak rejtekhelyeikről.
Minden vámpírok atyja, Véreskezű Casimir irányításával a vérszívók átvették az uralmat a világunk felett. Az emberek többségére azonnali halál várt, akik életben maradtak, azok vagy a vámpírokat szolgálják, vagy űzött vadként élnek a csatornákban.
Az emberi lázadók vezetője őrült tervet eszelt ki. Hogy megmentse a világot, hosszú évek munkája során feltalált egy időgépet. A küldetés célja: visszautazni a középkorba, felkutatni Véreskezű Casimirt, mielőtt vámpírrá változott volna, és még emberként végezni vele.
A végzetnek köszönhetően Katherine Glanville lesz a szerencsétlen kiválasztott. Visszaküldik őt a múltba, ahol férfiruhája és furcsa viselkedése miatt azonnal el is könyvelik boszorkánynak. Csak a véletlenen múlik, hogy megmenekül végül, mivel összekeverik Casimir úrfi sosem látott unokahúgával, Roderica Galahaddel.
A feladat végrehajtása innentől egyszerűnek tűnik, csak kettesben kell maradnia a férfival, hogy egy óvatlan pillanatban megölhesse. De mi van, ha az emberi Casimir kedves, önfeláldozó és jó lélek? Ha a valódi gonosz egy az egyházon belül működő szekta, a Vérző Rózsa Rend? Vagy ez csak a látszat? Katherine-nek rá kell jönnie, hogy egy ember életét elvenni még a jövő ismeretében sem olyan egyszerű, mint azt gondolta…
Izgalom, fordulatok, titkok és szerelem… A démon érintése téged is megborzongat!
A. M. Aranth - Cleadur - Dobszó a ködben
Amy Soleil élete nem egyszerű.
Nem elég a kamaszkor nehézségeivel vívott, nyomasztó állóháború, az is megkeseríti életét, hogy szinte évente új városba költöznek, új iskolákban kell bizonyítania.
Viszont azzal, hogy nem elég talpraesett, senki sem vádolhatja: amikor valami titokkal vagy rejtéllyel találkozik, azonnal fejest veti magát a megfejtésébe.
Moonshadow viszont, ahol idén kikötöttek, igazán különleges hely: az iskola ódon kastélyra emlékeztet, szinte mindig fenyegető köd gomolyog csipkés tornyai között, a portás kardot visel, az igazgató leginkább egy hatalmas, fekete pókra emlékeztet, eltűnik egy közkedvelt tanár... Sőt, még Amy szülei és nővére is máshogy emlékszik a múltra, mint ahogy az megtörtént, furcsa, sosem volt eseményekről és ismeretlen helyekről beszélnek. De legnagyobb örömére a lány hamar egy zenekar dobfelszerelése mögött találja magát, és végre bandájával a vágyott hírnév közelébe jut.
Amikor ijesztő, kék köpenybe burkolózó emberek kezdenek ólálkodni az iskola körül, akiknek valahogyan minden titokhoz közük van, Amy pedig rálel saját magára egy közösségi oldalon, újdonsült barátaival kockázatos nyomozásba kezd, hogy megtalálja az egyre sokasodó rejtélyek kulcsát… amíg még lehet.
Bizony, Amy Soleil élete egyáltalán nem egyszerű.
A Holdárnyék-sorozat első részével kezdetét veszi az izgalmas, az egész világon és történelmen átívelő kaland.
Spirit Bliss - A jövő árnyai
A Gonosz ott van mindenhol. A lábunk alatti csatornákban, elhagyatott házakban, elsötétített ablakú lakásokban.
De hamarosan előbújik.
Te biztonságban érzed magad?
Katherine úgy tért vissza a középkorból 2012-be, hogy a küldetése nem járt sikerrel. A Véreskezű még mindig életben van, és arra készül, hogy amint a Nap fénye kialszik, átveszi az uralmat az emberek világa fölött. Katie azt hiszi, ő az egyetlen, aki megállíthatja, ám rá kell jönnie, nem csak ő munkálkodik a világ megmentésén.
A középkor óta szerveződik egy ellenálló csoport, amely mostanra igazi szervezetté nőtte ki magát. Céljuk, hogy megvédjék Katherine-t a Véreskezűtől, és megmentsék a jövőt a rémuralomtól. Ám ez a cél nagy árat követel Katie-től!
Vajon képes lesz lemondani Casimir szerelméről, csak hogy ne szabadítsa rá a gonoszt a világra? És ki lehet az, aki a biztonságos búvóhely ellenére újra és újra az életére tör? Áruló van az ellenállók között, vagy a Véreskezű valahogyan áttört a tökéletesnek hitt védelmi rendszeren?
Rejtélyek, kaland, szerelem és szenvedély! Sosem tudhatod, mi fog történni, és ki áll a jó oldalon! Nem bízhatsz senkiben, talán még önmagadban sem!
A démon érintése még mindig elkápráztat…
Kemese Fanni - A napszemű Pippa Kenn
Pippa bármit feláldozna az élő emberi beszédért, vagy egy érintésért.
Az erődházban a napok egyformák, és társaságot csak színes digitális magazinok adnak. Az erdőt a biológiai katasztrófa áldozatai uralják, akik gyűlölik a szépséget és emberséget, az elveszett életük nyomait. Bármikor megölnék Pippát.
Pippa tizenhetedik születésnapján döbbenetes dolog történik. Vajon megváltozhat az élete? Létezhet számára a szerelem egy ilyen zord világban? Mit jelent a társ? És mit jelent a bizalom?
Kemese Fanni - A viharszívű Mya Mavis
Pippa Kenn egész életében hús-vér embereket akart megismerni, és döbbenetes élmény számára a kolónia. Átkelt a Vörös erdőn, de vajon megérte, ha súlyos árat fizet érte? Új családja szeretete körbeveszi, de elég ez?
Mya Mavis életét gyökeresen felforgatja Pippa és a két fiú, akik a sápadtak hordája elől menekültek. Mya ismeri az egyik idegent, ezt a különös, sárga szemű lányt, akiről már az érkezése előtt álmodott. Tudja, hogy a lány olyan események sorozatát indítja el, amelyek az utolsó emberi menedék bukásához vezetnek. Az összeomlást egyedül Mya akadályozhatja meg, ha megfejti az álmai rejtélyét, és időben figyelmezteti az embereket a veszélyre.
A sápadt horda megérkezik, és elzárja a kolóniát a külvilágtól. Egyre több feszültség tör a felszínre. Amikor évtizedek óta először gyilkosság történik, az emberek ráébrednek, hogy nem attól kell igazán félniük, ami a falakon kívül vár rájuk.
Böszörményi Gyula - Leányrablás Budapesten
Budapest, 1896.
A város a millenniumi ünnepségek lázában ég. A békebeli Monarchia minden zugából tízezerszám tódulnak az emberek, hogy megcsodálják az ezeréves Magyarország egybehordott kincseit. Köztük van a Marosvásárhelyről érkezett, 16 éves Hangay Emma kisasszony is, akinek a rendezvények második napján nyoma vész.
Négy évvel később titokzatos távirat érkezik az azóta is gyászoló, idős édesapa, Hangay Árpád címére: a különös üzenetet Emma, a rég halottnak hitt lány küldte! Az ekkor 17 éves Mili kisasszony, Emma húga azonnal a fővárosba utazik, hogy nővére keresésére induljon.
A talpraesett, éles eszű lány nem sejti, hogy midőn felszáll a vonatra, rémálmokhoz hasonló kalandok sora veszi kezdetét, melyek kibogozásában egyetlen támasza a jó hírű, ám igen zord természetű mesterdetektív, Ambrózy Richárd báró lesz.
Spirit Bliss - A jelen árnyai
A jó mindig legyőzi a gonoszt, legalább is a mesékben. Ám ez most nem egy mese. Itt a vámpírok tényleg harapnak, a hősök pedig nem golyóállók.
Neked lenne elég bátorságod szembeszállni a Gonosszal?
A Véreskezű azt hitte, elérte célját, tervébe azonban porszem került. Szüleit kiszabadítják az ellenállók, ám pokoljárásuk ezzel nem ér véget. Az ellenállók bizalma megrendült a vezetésben, félnek, hogy a Katie hasában növekvő magzat elhozza a valódi világvégét. A félelem pedig a legjobb embert is szörnyűségekre veheti rá.
Katie felkészül, hogy a merényletek folytatódnak ellene, ám legnagyobb meglepetésére valaki más kerül a célpontba. Elképzelni sem tudja, ki és miért akar végezni gyermekei apjával. Mindeközben pedig ő maga is választás elé érkezik. Két férfi, két szerelem, két út és egy nehéz, életre szóló döntés.
Vajon ki akar ártani Paytonnek? Ő vagy Casimir nyeri el végül Katie szívét? És ami a legfontosabb, a gyermekből valóban a Véreskezű válik, vagy sikerül megváltoztatniuk a jövőt?
Titkok, merényletek, kalandok és egy anya feltétlen szeretete és bizalma. A méltán fordulatosnak nevezett Démoni érintés trilógia utolsó része téged is elvarázsol majd. Készítsd elő a zsebkendődet, és vigyázz az álladra, nehogy leessen a döbbenettől!
Hagyd, hogy a démon érintése még egyszer megbabonázzon...